Már négyen haltak meg kanyaróhoz kapcsolódó betegségekben Pennsylvaniában

Eredeti megjelenés időpontja: 2026. szeptember 17., helye: hang.hu

Fotó: Unsplash

Négyre nőtt a kanyaróban vagy ahhoz kapcsolódó betegségben elhunytak száma az Egyesült Államok Pennsylvania államában – ennek ellenére elképzelhető, hogy a Trump-adminisztráció végül egyiküket sem fogja a kanyaróvírus áldozataként azonosítani, letagadva magát a járvány létét is. Az oltásellenesek örömére ugyanis a Robert Francis Kennedy ügyvéd által vezetett Egészségügyi Minisztérium megváltoztatta a Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) halálozások okainak rögzítésével kapcsolatos irányelvét: a döntés óta a halál közvetlen kiváltó okát kell megjelölni az elhalálozás okaként, vírusfertőzések esetében pedig ez általában tüdőgyulladás vagy agyvelőgyulladás szokott lenni – ezáltal kikerülhető annak beismerése, hogy az áldozatok a kanyaróvírus-fertőzésbe haltak bele.

Mind a négy áldozat oltatlan volt, az egyikük, egy 18 éves, Mifflin megyéből való áldozat, agy- és gerincvelő gyulladásba (encephalomyelitisbe) halt bele. Mifflin és Lancaster megyék alapvetően agrikulturális megyék, ahol jelentős számú amish és mennonita közösség él. Ezekben a vallási közösségekben a védőoltások beadatása ugyan nem tiltott, ám nem is ajánlott vagy kötelező, ám vallási hovatartozástól függetlenül a kívánatoshoz képest alacsonyabb az átoltottság mértéke: mindössze 88,3 százalékos, és nem meglepő módon a magániskolákban és vallási iskolákban a legalacsonyabb.

Az MMR-vakcina 97-99 százalékos védettséget ad a kanyaró, a járványos fültőmirigy-gyulladás (mumpsz) és a rózsahimlő ellen. Ez azt jelenti, hogy mivel minden egyes ember más, és más az immunrendszere is, elképzelhető, hogy nem mindenkiben alakul ki teljes és tartós immunválasz az oltás ellenére. A szakemberek által ajánlott 95 százalékos közösségi immunitás („nyájimmunitás”) így tehát nem csak azokat védené, akik nem olthatóak életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt, hanem azokat is, akik oltottak ugyan, ám nem alakul ki bennük ez a megfelelő immunreakció, azaz, azok a szülők, akik vallási vagy más okra hivatkozva nem oltatják be a saját gyermekeiket, mások gyerekeinek az egészségét is kockáztatják (az első két áldozat csecsemő volt, akik életkorukból kifolyóan még nem kaphatták meg az oltást, azaz, őket a nyájimmunitásnak kellett volna megvédenie). A kanyarófertőzésnek ráadásul járulékos kárként van két másik súlyos következménye: egyfelől „kitörölheti” a beteg immunmemóriáját (azaz, a kanyaróvírus képes megsemmisíteni az emlékezősejteket), illetve egy évekkel, akár évtizedekkel későbbi szövődményként a folyamatos szellemi és fizikai leépülést okozó, és minden esetben halálos Dawson-kór kialakulásáért is felelős.

Az oltásellenes „aktivista” szülők gyakran hivatkoznak arra, hogy több, az oltáshoz kapcsolódó haláleset történt az elmúlt 35 évben, mint amennyiben belehaltak a vírus által okozott szövődményekbe. Ez az érv viszont amiatt sántít, mert pont attól alacsony a halálozások száma, mert az elmúlt 35 évben majdnem mindenki be volt oltva. Másfelől a VAERS-adatbázisba bárki és bárkinek a hozzátartozója feltölthet bármilyen valós vagy vélt, oltással kapcsolatos mellékhatást, amelyeket aztán szakemberek elemeznek ki, hogy tényleg az oltás okozott-e problémát – önmagában pedig ez is jelzi, hogy ténylegesen az oltások azok, amelyek a gyógyszeripar legszigorúbban ellenőrzött termékei, hiszen ezeket majdnem az egész népesség megkapja, így nem elfogadható, hogy akár csak minden százezredik vagy milliomodik oltás veszélyes legyen a beoltott – egészséges – gyerekre magára.

Az oltásellenes szülők kezére játszik viszont Kennedy miniszter, amikor saját maga rukkol elő olyan szenzációs (és általában gyorsan cáfolt) bejelentésekkel, miszerint a terhesség alatt szedett paracetamol (Amerikában: acetaminofen) hatóanyagú fájdalomcsillapítók növelik a gyerek autizmusra való hajlandóságának kockázatát, vagy, mint amikor teljes egészében „oltásszkeptikus” (tudománytagadó) „szakértői” panelt nevezett ki az oltási tanácsadó testületbe. Kennedy működésének nem csak Amerikában, hanem a világ más országaiban is van hatása, amennyiben felerősíti tevékenységével az oltásellenes hangokat.


Iratkozz fel a hírlevelemre is!


Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.

Please follow and like us:
error3
fb-share-icon0

Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *