Eredeti megjelenések időpontjai: 2024. szeptember 7. és 2024. szeptember 9., helye: facebook és facebook
1939-ben tehát kitört a második világháború, pont a sakkolimpia idején. Míg az angol csapat hazautazott, addig a lengyel a verseny végén disszidált, így lett Mieczysław Najdorfból Miguel Najdorf, miközben az A-döntőt … (Ausztria-)Németország csapata nyerte meg. Igaz, a háborús helyzet miatt az egymással háborúban álló nemzetek meccseit 2-2-es döntetlennel írtak be a táblázatba, lejátszott mérkőzés nélkül, így pont a német-lengyen mérkőzést is — a lengyelek 2. helyen végeztek fél pont hátránnyal, azaz, ha győztek volna az egymás ellenin, ők lettek volna a sakkolimpiai bajnokok. Mintha ők pontosan annyira tehettek volna arról, hogy kitört a háború! Az angol csapat a harci szolgálatra önkéntesként jelentkező tagjai közül aztán többen a Bletchley Park kódfejtői lettek, köztük a Benedict Cumberbarch-filmből is ismert Hugh Alexander — aki kétszeres brit bajnok volt, és kétségkívül a világ egyik legjobb sakkjátékosa lehetett 1940-55 között, vagyis, lehetett volna. 1946-ban például megverte a világ legjobb játékosát, Botvinniket. Csakhogy a világháború végével annyira elégedettek voltak vele, hogy a brit nemzetbiztonság kódfejtő részlegének vezetésével bízták őt meg, így a sakkpályafutása nem tudott kibontakozni. És hát homoszexuális sem volt Alan Turinggal ellentétben, akit aztán később kémiai kasztrálással “jutalmaztak” és az öngyilkosságba kergettek. Hogy ha nem is Turing nyerte meg a világháborút a szövetségeseknek, de több millió emberéletet megkímélt azzal, hogy feltörte az Enigma kódját — ezt szigorú, hétpecsétes titokban tartották, a háború után emiatt nem hősként néztek rá, hanem… csak egy utolsó homokosként. Hugh Alexandernek ilyen hátrányai nem voltak.
A ’39-es olimpián Buenos Airesben maradt Najdorfon kívül Eliskases és Ståhlberg nagymesterek, számos mester, illetve a komplett osztrák-német olimpiai csapat is. Magyarország a versenyen nem vett részt — tekintettel arra, hogy az 1936-os nem hivatalos olimpián győztes, illetve az 1937-es stockholmi hivatalos olimpián második magyar csapat játékosainak legalább fele zsidó származású volt, nem túlzás azt feltételezni, hogy ők is Dél-Amerikában maradtak volna legalább a háború végéig biztosan — a munkaszolgálatosként besorozott Szabó László így elkerülhette volna a hadifogságot, Steiner Endre és Havasi Kornél pedig nem lett volna a nácik áldozata. Lilienthal Andor már korábban bebiztosította magának a szovjet állampolgárságot, sőt, a világháború idején Moszka és a Szovjetunió bajnoka is lett. A világ legidősebb nagymestereként halt meg 99 évesen 2010-ben, az eredeti 1950-es 27 nagymester utolsójaként. Én még találkoztam vele a Hotel Kempinskiben, ha jól rémlik, 2000-ben.
A következő sakkolimpiát a FIDE 1950-ben szervezte meg, innentől kezdve kétévente következtek sorban a különböző olimpiák, egészen 2020-ig, amikor is elmaradt az olimpia, és 2020-ban és 2021-ben online versenyt játszottak csak. Tehát a sakkolimpiák nem olimpiák, nem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezi őket és nem négyévente vannak. Valójában nyílt csapat-világbajnokságok, ebben különböznek a valódi csapat-világbajnokságtól, ami meghívásos alapon történik. A játékosokat ettől még olimpikonnak tartjuk, és a magyar állam is elismeri őket olimpiai életjáradékkal — igaz, mivel sakkolimpia kétévente van, és nem hivatalos olimpia, ezért csökkentett összeggel. A versenyeken hat játékosból négy játszhatott, kötött táblasorrendben: azaz, ha valaki kimaradt, akkor a tartalékok egyike nem a helyére ült be, hanem “felcsúszott” a csapat. Az egymáshoz viszonyított sorrend tehát az ún. “erősorrend” leadása után végleges maradt minden egyes ilyen versenyen. Az azonos táblán egymás ellen játszók egyéni eredménye adja ki a csapateredményt.
Az ’50-es olimpiára kevesebb csapat nevezett be, mint a ’39-esre, és mi erről ismét lemaradtunk. Hogy miért? Megpróbáltam volna megnézni a Magyar Sakktörténetben, de annak csak 4 kötete jelent meg, és az 1944-gyel véget ér. Jakobetz László szerint ő már készen van a 6-ik résszel, de az 5. rész még hiányzik, és a Magyar Sakkszövetségnek semmi szándékában nem állt (olimpia rendezés évében!) sakktörténettel foglalkozni, könyvkiadásra áldozni. Szabó László nagymester viszont elmondja önéletrajzi könyvében, hogy készült volna a dubrovniki olimpiára, de “a hidegháborús szelek” következtében mi arról kimaradtunk. Mármint, nem csak mi, de a rendező jugoszlávokat kivéve az összes szocialista ország… Mindenesetre 1950-től kezdve a FIDE kezébe vette az irányítást nem csak a sakkolimpiákat, hanem a nagymesteri-mesteri címeket és a világbajnoki páros mérkőzések lebonyolítását illetően is. Új világbajnokot avatni márpedig szükséges volt: Alexander Aljechin, egyedüliként a világbajnokok közül, inkumbens, aktív bajnokként halt meg 1946-ban Estorilban, Portugáliában (hamvait a Montparnasse temetőben helyezték végső nyugalomra). Bár ekkorra egészsége már megromlott, ám óhatatlanul oda tudjuk képzelni Moszkva fojtogató kezét a torkára — Kevin Spragett kanadai nagymester, korábbi világbajnokjelölt, aki Portugáliában él már vagy 30 éve, így gondolja, Aljechin fiával együtt. Az biztos, hogy az oroszoknak nem hiányzott egy kellemetlenkedő ex-orosz katonatiszt. A homo sovieticus mintapéldánya, Mihail Botvinnik előtt így megnyílt az út a világbajnoki cím felé. Botvinnik annyira szovjet volt, hogy szinte soha senkivel nem váltott baráti szót, és még a felesége előtt is titkolózott — élete végéig. Kiváló sakkozó volt, mérnök és a szovjet számítástecnika úttörője, és kommunista. (Bár a világháborúban a Szovjetunióból disszidálni próbáló Paul Keresz életét szinte biztosan az ő közbenjárására kímélték meg.) 1995-ben halt meg, a Szovjetunió összeroppanása után.
De térjünk vissza a sakkolimpiákra! 1952-ben már játszott a magyar csapat, szinte teljesen kicserélődve játékosait nézve. A Szabó László-Barcza Gedeon-Szily József-Flórián Tibor-Pogáts József-Molnár István összeállítású együttes a hatodik helyen végzett. Közülük Szabó László nevét már említettem; Barcza Gedeonról mindenképp még megemlékeznék. Barcza Gedeon, Gida bácsi, antifasiszta ellenálló volt, tanár volt és iskolaigazgató, a hazai sakkélet egyik legbefolyásosabb alakja az 50-es, 60-as és kicsit még a 70-es években is. Mesteredző volt és sakk szakkönyv-író. Az egyik legrégibb és legnagyobb hazai nevelőegyesület is az ő nevét viseli. 1952-től egyébként 1978-ig, majd utána 2002-ig csak a szovjet (később orosz) csapat nyert olimpiát (1976-ban nem vettek részt). Ezt a sorozatot egyedül 1978-ban szakította meg Magyarország, harmadjára, vagy a nem hivatalosakkal együtt, ötödjére elhódítva a kupát.
1954-ben szintén 6. lett a magyar csapat, az 1956-os (még október előtti) moszkvai olimpián pedig 3. helyen végeztünk. Ekkor lett a csapat tagja a később Amerikába kivándorló Benkő Pál és Portisch Lajos, aki Szabó László után és Lékó Péter megerősödéséig a legerősebb és legkiválóbb magyar nagymesterré lett. (Még mindig él, jelenleg ő a legidősebb magyar nagymester 87 évesen.) Gondolom a mostani budapesti olimpia díszvendége lesz. Ezen az olimpián a szovjet csapatot megvertük — Barcza Gedeon nyert az egy évvel később világbajnoki címet szerző Vaszilij Szmiszlov ellen.
1958-ban már Szabó-Barcza-Portisch-Bilek István-Honfi Károly-Forintos Győző volt az összeállítás (13. hely), 1960-ban 4. hely Szabó-Portisch-Barcza-Bilek-Lengyel Levente-Kluger Gyula csapattal, 1962-re 5. hely Portisch-Szabó-Bilek-Barcza-Lengyel-Honfi csapattal, 1964-ben ismét 4. hely Portisch-Szabó-Bilek-Lengyel-Forintos-Flesch János összeállításban, 1966-ban sikerült bronzérmet szerezni Portisch-Szabó-Bilek-Lengyel-Forintos-Bárczay László csapattal (ezekben az években a jugoszláv, amerikai, argentín és nyugat-német csapatok küzdöttek a 2-3. helyért a magyarokon kívül), 1968-ban “csak” 6. helyen a magyar csapat: viszont megjelenik a második tartaléktáblán Csom István! Portisch-Szabó-Bilek-Lengyel-Barcza-Csom volt az összeállításunk. (Lengyel Leventével is tudtam még találkozni, halála előtti évben talán, ő 2014-ben hunyt el 81 évesen.) 1970-ben már ezüstérmes a csapat: Portisch-Lengyel-Bilek-Forintos-Csom-Ribli Zoltán összeállításban. Bár Szabó László nagyon nehezen viselte, de őt is “nyugdíjazták” a csapatból, hogy a fiatalabbak lehetőséget kapjanak. Ugyanerre a sorsra jut majd mindenki Portisch Lajost kivéve. 1972-ben újabb 2. hely: Portisch-Bilek-Forintos-Ribli-Csom és Sax Gyula a második tartalék — újabb későbbi 1978-as aranyérmes került be. 1974 csak 6. hely Portisch-Bilek-Csom-Ribli-Forintos-Sax összeállításban, 1976-ot meg, bár nagyon készültek rá a sakkozóink, kihagytuk politikai okok miatt, mivel a versenyt Izraelben rendezték meg… és ezzel eljutottunk 1978-ra, ami a magyar sakktörténelem sok csillagos egén világító Hajnalcsillagként ragyog azóta is.
A csatolt kép vízjeles, 2500 forintot nem fogok csak azért kifizetni, hogy tiszta legyen. A képaláírás szerint: “A lipcsei világbajnokságra készülő magyar sakkcsapat a dobogókői SZOT-üdülőben (b-j): Szabó László, Portisch Lajos, Barcza Gedeon, Bilek István, Lengyel Levente, Kluger Gyula.” Valójában ez sakkolimpia volt nevében, mint tudjuk, bár jellegében valóban világbajnokság.
1978-at írunk, 1939-hez hasonlóan ismét Buenos Airesben van a sakkolimpia. A magyar csapat az ereje teljében lévő, 41 éves Portisch Lajossal az első táblán, a 27 éves Ribli Zoltánnal a másodikon (ők ketten vannak még életben), a szintén 27 éves Sax Gyulával a harmadikon, a 28 éves Adorján Andrást a negyedik táblára nevezve, a 38 éves Csom Istvánt első és a 30 éves Vadász Lászlót a második tartaléknak megnevezve vágott neki a versenynek. (A verseny közben Adorján Andrást kihagyták a csapatból, és Csom István első tartalékból állandó negyedik táblássá lépett elő. Sax Gyula egészen odáig ment, hogy azt mondta, azért tudtak bajnokok lenni, mert Adorjánnak csak négy mérkőzést engedtek.) Az oroszok, azaz, szovjetek, természetesen, mint mindig 1950-től a kommunista rendszer felbomlásáig most is első számú esélyesként érkeztek, Borisz Szpasszkij exvilágbajnok volt az első táblás; az aktuális világbajnok Anatolij Karpov nem játszott, mivel az olimpia előtt mindössze egy héttel korábban védte meg címét Viktor Korcsnoj ellen egy meglehetősen feszült hangulatú meccsen. (Korcsnoj viszont leült a svájci csapat első táblájára.)
A versenyen annyi csapatnevező volt, hogy elődöntő-döntő rendszer helyett svájci rendszerben mérkőztek meg a csapatok. 1974-ig ugyanis az a rendszer volt életben, hogy a csapatokat csoportokba sorolták, majd innét lehetett A-döntőbe, B-döntőbe stb. bejutni, ahol körmérkőzéssel döntötték el a helyezéseket a csapatok. 1974-ben ez nyolc vagy kilenc elődöntős mérkőzést és még tizennégy döntős mérkőzést jelentett. Ehhez képest 1978-ban mindössze 14 fordulóra csökkent a verseny hossza. A svájci rendszerű csapatmeccseken azonos pontszámú csapatokat sorsolnak össze. Mondjuk az első fordulóban van tíz csapat, akik 4-0-ra nyernek, öt, akik 3,5-0,5-re és így tovább; ilyenkor a 9 4-0-ra nyerő csapat közül 8 egymás ellen játszik, míg egy egy olyannal, amelyik 3,5-re nyert; a maradék négy 3,5-es győztes egymás ellen és végig így. Kétszer nem kerülhet össze csapat egymással, és a színigényt is igyekszik a rendszer kielégíteni, azaz, háromszor ugyanarra a színre az első táblás nem kerülhet, és kétszer egymás után is csak indokolt esetben. Azt még nem írtam korábban, hogy nem az összes játékos van ilyenkor világossal az egyik és nem az összes sötéttel a másik csapatban, hanem a világosra sorsolt csapatnak az első és harmadik táblája van fehérrel, ellenben a második és negyedik táblája sötéttel, és vice versa.
A magyarok egész jól kezdtek, négy győzelem után döntetlen az amerikaiakkal, ám vereség a hatodik fordulóban a szovjetek ellen. Utána újabb döntetlen, míg a szovjetek nyertek — 1,5 pont előnyük volt ekkor, jobb volt a nekik a csapatgyőzelmi, az egymás elleni, és valószínűleg a Buchholz-pontjuk is. A Buchholz svájci rendszerű versenyeken a holtverseny eldöntésére szolgáló pontszámítás: összeadják az ellenfelek pontjait, és ezzel lehet eldönteni az eredményeket. Logikus: azok, akik úgy érnek el mondjuk 35 pontot, hogy az utolsó három fordulóban két 4-0-ás és egy 3-1-es győzelmet aratnak, gyengébb ellenfelekkel játszottak, mint azok, akik végig az élmezőnyben haladva 2,5-2 körüli eredményeket játszva hozták ugyanezt az eredményt; ilyenkor, ha az ellenfelek ténylegesen erősebbek voltak, akkor feltehetően az ő összpontszámuk is több, és így, aki vagy amelyik csapat “feltört” a holtversenyes helyezésre, valószínűleg a holtverseny alján találja magát illetve találják magukat. A Buchholzot többféleképpen lehet finomítani, de alapvetően ez az eszméje.
Akárhogy is, a szovjet csapat a 9-11-ik fordulóban “kisiklott”, két döntetlen és egy vereség, míg a magyar csapat a 8-ik fordulótól kezdve egészen a végéig egy döntetlen mellett minden meccsét megnyerte: így egy teljes pont előnnyel Magyarország olimpiai bajnok! Orgován Sándor nemzetközi mester szerint ez és az amerikai Holdraszállás két olyan eredmény volt, amelyik megrengette a Szovjetuniót. Ezt talán nevezhetjük költői túlzásnak is, de mindenképpen nagyszerű eredmény volt az első hely megszerzése, és a szovjeteknek meg presztízsveszteség. Verőci Zsuzsa női nagymester, aki később a Polgár-lányok elleni küzdelemben, vagy inkább, küszködésben véteti majd magát észre, sokszor elpanaszolta, hogy a férfiak aranyérme mellett a női ezüstéremről mindenki elfeledkezik, ezért én ezt nem teszem meg: az éppen akkor Petronicné Verőczi Zsuzsa néven bemutatkozó nagymesternő mellett Ivánka Mária, a fiatalon elhunyt Makai Zsuzsa és Kas Rita a tartaléktáblán alkotta a csapatot. (A női csapatok sokáig nem 4+2, hanem 3+1 táblán játszottak, később ezt “kiegyenesítették”, mindkét mezőnybe 4+1 játékossal lehet nevezni.) A rendező argentínok (Argentína ekkorra már bőven nem az az ország volt, ami egykor; a második világháború utáni még jóideig a világ egyik leggazdagabb országának és sakk-nagyhatalomnak számított, ekkorra viszont már a szélsőjobboldali katonai junta vezette az országot) még a magyar himnuszt sem voltak hajlandóak lejátszani. Portisch Lajos után sorban lett világbajnok-jelölt Adorján, Ribli és Sax, Portisch pedig még 1988-ban is a világbajnokjelöltek közé tudott kerülni.
Ez mindneképpen a magyar sakkozás második aranykorszaka volt — nyugodtan lehet mondani, hiszen ezt a Polgár-nővérekkel és Mádl Ildikóval felálló női csapat 1988-as és 1990-es győzelme bekeretezi.
1980-ban a 78-ashoz képest erősebb csapattal vettünk részt: Adorján és Vadász kimaradt, bekerült Faragó Iván és Pintér József. (Faragó Iván elhunyt azóta, Csom István 2021-ben, Faragó 22-ben, Adorján 23-ban; Sax Gyula megelőzte őket még 2014-ben.) A szovjetek viszont biztosra mentek: Karpov volt az első táblán, és a fiatal Kaszparov már bekerült a csapatba második tartalékként. A férfiak holtversenyes 1-2. helyen végeztek, a nők megvédték ezüstérmüket; a férfiaknál a Buchholz döntött. Egy olyan mérkőzésen múlt az első hely sorsa, ami a szovjet és magyar csapatot leszámítva senkit sem érdekelt… a skót-görög mérkőzésen, amit két középcsapat vívott. Mi korábban 4-0-ra vertük a skótokat, a szovjetek meg a görögökkel játszottak, azaz, a Buchholz-számítás alapján ha a meccsen a skótok nyernek, több ponttal végeznek és az a magyar csapat mezőnyértékét javítja, ha ellenben a görögök, akkor az a szovjet csapatnak kedvez. Még egy 2,5-1,5-es skót vereség is nekünk kedvezett volna, ám az egyébként jobb skótok első táblása az utolsó fordulót már nem várta meg, hazautazott! Portisch Lajos másodkézből származó információra alapozott elmondása szerint (“én nem láttam, de a többiek mesélték”), miközben mentek még a mérkőzések, a szovjet második tartalék egy-egy lépést lesúgott a görögöknek… a görögök 3,5-0,5-re nyertek, így a szovjet csapat másfél Buchholzzal győzött a magyar csapat előtt.
A ’78-as és ’80-as magyar sikereknek köszönhetően igazi aranykor jött el a 80-as években a férfi sakkozókra. Bár már korábban is kaphattak sportállásokat, most már a gyengébb mestereknek is jutott. Egy ilyen gyengébb mester mesélte, hogy miközben ő hivatalosan a vasútnál dolgozott, havonta egyszer tette be a lábát az épületbe, a fizetését felvenni… a sínek között kellett bukdácsolnia, hogy eljusson a pénztárba, az igazi vasutasok megvető pillantásai közepette. Egy másik, erősebb mester mesélte, hogy neki azért nem lett testvérével ellentétben diplomája, mert neki két sportállása is volt! Ebben az évtizedben mindössze három magyar nagymestert avattak, a már említett Pintér Józsefen kívül Grószpéter Attilát és Lukács Pétert, ilyen keveset csak az 50-es években, amikor még fele annyi ember sem élt a világon és jóval kevesebb versenyt is rendeztek. Másfelől, a ’80-as évekből rengeteg erős magyar mester került ki, akik játékereje megközelítette a nagymesteri szintet, de nem érték azt el. 1980 után a magyar férfi csapat egészen 2002-ig nem tudott felérni a dobogóra, noha általában (nem mindig!) az élmezőnyben végeztek játékosaink. Ez volt az angol sakkozás csúcsa is (egymás után három ezüstérem, aztán még egy bronz), Kaszparov miatt nagyon erős szovjet csapattal kellett versenyben lenni, de nagyon erős volt ekkor az amerikai és a holland csapat is.
Az aranykorszak a Polgár-nővérek 1988-as és 1990-es sikerével ért véget. Míg a férfi sakkozókat tejben-vajban fürösztötték, addig a női sakkozásban problémák voltak, hogy úgy mondjam. Polgár Lászlót például börtöbe akarta záratni a hivatalos magyar sportvezetés, amelynek tagja volt Verőci Béla is, Verőci Zsuzsanna apja. Amikor Polgár Zsuzsa értékszámban megelőzte Zsuzsannát, akkor a magyar küldöttség a FIDE kongresszusán felszólalt, hogy a nőknek sokkal alacsonyabb az értékszámuk, és ez amiatt van, mert a nők egymás ellen játszanak, egymástól tudnak csak pontokat szerezni, és mivel jóval kevesebb nő sakkozik, így logikus, hogy a férfiakéhoz hasonló magas értékszámot sem tudják megszerezni. Polgár Zsuzsa élője ellenben azért magas, mert ő férfiakkal játszik, így a magyar küldöttség javaslata alapján a világ összes női sakkozója kapott 100 ingyen pontot, Polgár Zsuzsát leszámítva, így Verőci Zsuzsa egy kis időre vissza tudta foglalni a magyar ranglista első helyét. 1988-ra viszont nem volt kétséges, hogy a Polgár-nővérekből kell állnia a magyar csapatnak, így ők és Mádl Ildikó alkották az olimpiai válogatottat. (Mádl Ildikó vőlegénye, Perényi Béla, 1988-ban Szalonikibe, az olimpiára tartva vesztette életét autóbalesetben.) Mindkét alkalommal sikerült a szovjet csapatot megelőzni, igaz, 1990-ben csak mezőnyérték-számítással. 1992-től kezdődően nem lett volna értelme lejátszani a női versenyeket, ha mindhárom Polgár-nővér játszik, vagyis, előre oda kellett volna adni az aranyérmet a magyar csapatnak; de erre nem is került sor sohasem, mert Judit ekkorra már kizárólag a férfiak mezőnyében játszott, részben miatta nevezték át férfi-női mezőnyről nyílt és női mezőnyre.
A képen az 1978-as bajnok csapat táblasorrendben
Iratkozz fel a hírlevelemre is!
Miért kéri a szerző, hogy támogasd?
A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.
Mekkora támogast kér a szerző?
Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.
Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.
Hogyan tudod támogatni a szerzőt?
Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!
A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!
A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.
Lesz fizetős tartalom?
Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.
2
0
Leave a Reply