Eredeti megjelenés

A legutóbbi tudományos aranykor idején (én ezt Agassiz előadásának évétől, 1837-től számítom, és a Holdraszállás évével, 1969-cel zárom) az embereket lenyűgözte a világ érdekessége, kiismerhetetlensége, a számos új felfedezés, melyek ráadásul nem légüres térben zajlottak: mind-mind hozzájárultak a technológiai fejlődéshez és az emberi civilizáció felemelkedéséhez. Ez a szűk másfél évszázad volt az, amikor az ember meghódította a levegőt, sőt, kilépett a világűrbe; eljutott a bolygó legmélyebb pontjára, a Mariana-árok mélyére; sikerült mesterségesen megkötnie a nitrogént, megfejtette az atom szerkezetét, sőt, hasította az atomot; felfedezte a penicilint és betegségek egész sorát irtotta ki védőoltásokkal; rájött, hogy mozognak a kontinensek, megalkotta az evolúció elméletét, megértette a rádióhullámok működését, ezer és ezer fantasztikus tudományos áttörést sikerült elérni. S ami az egyik leginkább lenyűgözte az embereket: a mély idő és a pediodikusan visszatérő jégkorszakok felfedezése.

1837-et nem véletlenül választottam ki. Ebben az évben Svájcban a Svájci Természettudományos Társaság tagjai július 24-én összegyűltek Neuchatelben, hogy meghallgassák a fiatal és energikus elnökük, Louis Agassiz előadását a Brazíliában talált megkövesedett halakról. A legújabb tudományág, a geológia, rendkívül népszerű volt ebben a korban, az angol Geológiai Társaságnak 1830-ra már 745 tagja volt: szinte mindenki ráérő, unatkozó, jómódú fiatal- vagy középkorú úriember, akiknek elég idejük és pénzük volt arra, hogy nyáron beutazzák az egész világot, és ásatásokat, feltárásokat végezzenek. Nehéz elhinni, de ebben az időben a nyugat-európai világot annyira lázba hozta az új tudomány, hogy még a legnehezebben olvasható, totálisan érdektelen könyvek is best-sellernek számítottak. 1839-ben, amikor Roderick Murchison megjelentette A szilurrendszer (The Silurian System) című könyvét, amely egy grauwacke nevű kőzetfajtáról szólt és olvashatlatan volt, rögtön négy kiadást ért meg borsos ára ellenére. (Az a 8 font ma nagyjából 1000 fontot ér, ami pedig 435 ezer forinttal egyenértékű.) Szinte ugyanekkor Charles Lyell, a Principles of Geology című könyv szerzője 1841-ben Amerikában 3000 fős telt házas előadást tartott — a tengeri zeolitokról. Az akkori kor embere rendkívül érdekfeszítőnek találta, hogy a múlt, mint olyan, létezett, és a bolygó története jóval több, mint 6000 évvel ezelőtt kezdődött el.

Agassiz 1837-ben viszont nem a halakról beszélt, hanem a jégkorszakról. Noha az emberek tudták, hogy volt eljegesedés (hiszen még mindig a kis jégkorszakban vagyunk, még erősek voltak az európai gleccserek is, és a társadalmi emlékezet is őrizte, főleg Svájcban, hogy falvakat faltak fel a kinyújtózó, megerősödő gleccserfolyamok pár száz évvel korábban), de Agassiz egészen mást mondott. Úgy vélte, hogy a bolygónak voltak olyan korszakai, amikben teljes volt az eljegesedés — ezzel magyarázta a morénahalmokat. Agassiz úgy érvelt, hogy valami hatalmas erőnek kellett ezeket a gigantikus köveket megmozgatnia, és a mozgó jégtáblákat, a gleccsereket tette ezekért felelőssé.

A korban az általános elképzelés a kissé naiv bibliai özönvíz-elmélet volt. Ne felejtsük: ekkoriban, a XVIII. század kezdetén, még mindig a Bibliából vezettek le szinte mindent (legalábbis Nyugat-Európában illetve az európai kultúrájú területeken, így Észak-Amerikában is). A Biblia magyarázza meg, hogy miért van annyi nyelv a világon; innét a sémi-hámi nyelvcsalád elnevezése, merthogy ez Sém illetve Hám Noé három fia közül kettő lett volna. A Biblia magyarázta meg, hogy miért vannak különböző bőrszínű emberek, és a bibliai magyarázat, az egész világra kiterjedő özönvíz volt a felelős a morénákért is. A fent említett Lyell is, aki a geológia egyik legmeghatározóbb tudósa volt, szintén a világméretű özönvízzel magyarázta, hogyan kerültek ezek a több száz tonnás vándorkövek a hegyek csúcsaira.

A jégkorszakok kutatása később a tudománytörténet egyik legsikeresebb vállalkozása lett. A svéd Svante Arrhenius 1896-ban a légköri széndioxid-koncentráció váltakozását nem az akkor még fogalomként nem is létező globális felmelegedéshez kötötte, hanem arra volt kíváncsi, vajon az üvegházhatású gázok alacsony szintje okozhatta-e a földi jégkorszakokat. Az eredetileg meteorológus végzettségű német Alfred Wegener a XX. század elején több Grönlandra menő expedíciónak tagja volt (és egy ilyenen érte a halál 1930-ban), úgy vélte, hogy a grönlandi jégmezők tanulmányozása a kulcs az időjárási jelenségek megértéséhez; később az ezeken az expedíciókon gyűjtött tárgyi leletek tanulmányozása után dolgozta ki a kontinensvándorlás hipotézisét. Milutin Milanković szerb matematikus kimondottan amiatt számította ki (első világháborús budapesti hadifogságának időtartama alatt) a Föld pályájának ciklikus váltakozásait (mely ciklusok az ő nevét viselik, és melyek a precesszió, excentritás és oblikvitás), mert meg akarta tudni, hogy milyen csillagászati okok vezetnek el a jégkorszakok időről-időre bekövetkező eljöveteleihez.

S itt jutunk el a kriogén korszakhoz (ez a görög szóösszetétel azt jelenti: ‘a hideg születése’). Az ugyanis a leletekből és számításokból egyértelmű volt, hogy a bolygónk a mélytörténeti időben váltakozva hol forró (nincsenek sarki jégsapkák), hol hideg (vannak sarki jégsapkák) volt, ám a kriogén valami egészen más: a Hógolyó-Föld, ami azt jelenti, hogy még az egyenlítő környékén is megindult a gleccserek képződése, mint arra bizonyítékokat találtak az ősi sziklák paleomágneses tulajdonságainak kutatása közben (ezt a kifejezést Joseph Kirschvink 1992-ben, egy rövid tanulmányban vezette be a tudományos diskurzusba). Ha a gleccserek elértek egészen az egyenlítőkig, és befagytak az óceánok, akkor az azt jelenti, hogy (az óceánok mélyét kivéve) az egész bolygón megállt az élet. Ekkor az űrből nézve a bolygónk nem volt más, nem volt több, mint egy jégbolygó, olyan, mint a Csillagok Háborúja Forróth (Hoth) nevű bolygója.

Bolygónk kb. 717 millió évvel ezelőttől kb. 660 millió évvel ezelőttig volt ilyen fagyos állapotban. (Nem folyamatosan, mert a szénciklus akkor nem működött volna, hanem feltehetően pár millió évnyi eljegesedést váltott fel egy-egy rövidebb jégmentes időszak.) Azt hozzá kell tenni, hogy a Milanković-ciklusok, azaz, hogy milyen mennyiségű és eloszlású napsugárzás éri a bolygót (a klímaváltozást tagadók meggyőződésével ellentétben) önmagukban NEM szabályozzák a klímát, ahogy a Nap folyamatosan egyre intenzívebb sugárzása sem (ugyanis míg valóban növekszik a kibocsátott energia mennyisége, azt milliárdos időskálán lehetne mérni). A napsugárzás intenzitása után második a légköri üvegházhatású gázok koncentrációja, de még a kontinensek elhelyezkedése is befolyásolja a klímát. A feltevések szerint 717 milió évvel ezelőtt “széttört” Rodinia szuperkontinens, és rengeteg szilikátos kőzet került így a felszínre (vagy egy magmás vulkánkitörés után hatalmas mennyiségű bazalt került szintén a földfelszínre; akármelyik, vagy mindkettő, a lényeg az, hogy a szilikátos kőzetek mállása megkezdődhetett), ráadásul rengeteg foszfor is bekerült az óceánokba emiatt, ami pedig megnövelte a filoplanktonok számát, és azok is képesek erőteljesen kivonni a légkörből a szenet. Amikor az időjárási folyamatok miatt ennek a bazaltnak a mállása beindult, az rendkívüli mértékben lecsökkentette a légköri széndioxid koncentrációját, ráadásul az eljegesedést gátoló időjárási tényezők sem voltak olyan hatékonyak, mivel ekkoriban a kontinensek nagyrésze az egyenlítő környékén helyezkedett el. (Hogy ez hogyan működik, arról már írtam korábban, amikor a nagy földi kihalásokat írtam meg, röviden: a légköri széndioxid az esővízzel kémiai reakcióba lép és szénsav lesz belőle. A szénsav a szilikátos kőzeteket kioldja, és a szénsavban lévő szén szilárd karbonátos ásványoká alakul, azaz, nem jut vissza a légkörbe.) Amint lecsökkent a légköri üvegházhatású gázok koncentrációja, egyre hidegebbek lettek a telek és hűvösebbek lettek a nyarak: ahhoz pedig, hogy elkezdődjön egy eljegesedési folyamat, ahhoz az kell, hogy a téli hó ne tudjon teljes egészében elolvadni nyáron, így az albedo változásával (növekedésével) beinduljon egy elhidegülési folyamat, ahogy ezt a már említett Louis Agassiz megállapította. Az eljegesedés pedig egyre csak fokozódott, míg végül befagytak az óceánok: beállt a Hógolyó-Föld-állapot.

Minden bizonnyal a vulkanizmus volt az, ami “megmentette” a bolygónkat Fenrír farkastól. A vulkánok továbbra is működtek, és egyre több üvegházhatású gázt pöfögtek a légkörbe (a légköri aeroszolokon kívül). Ezek viszont, ha be volt fagyva az összes óceán, nem tudtak a légkörből kicsapódni, mivel ha az egész bolygó egy eljegesedett hógolyó, akkor nincs óceáni vízpárolgás sem és eső sincs. Ha pedig nem tudtak kicsapódni, akkor szépen-lassan felhalmozódtak, beindították újra a légköri felmelegedést, egyre több jég olvadt ki nyáron, ez megint megváltoztatta az albedót, de ezúttal lecsökkentette, és a korábban eljegesedést okozó pozitív visszacsatolások most felmelegedést okozó pozitív visszacsatolássá változtak.

A bolygó megmenekült.

---

Iratkozz fel a hírlevelemre is!

---

---

Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.