Eredeti megjelenés időpontja: 2022. szeptember 20., helye: facebook, kiegészített változat.
Abszolút nem akartam írni erről, de ez van. Amit az élet hoz, el kell fogadni.
Szóval az intézményes vagy strukturális vagy rendszerszintű rasszizmusról.
Nagyon sokan nem tudják, mi ez, mármint, az ún. értelmiség részéből sem. Persze, én is rengeteg dolgot nem tudok, és még több dolog van, amiről nem tudom, hogy nem tudom, de ha egy fogalmat a számra veszek, akkor utána szoktam nézni. Az intézményes rasszizmus kifejezést nem sokkal ezelőtt Pogátsa sem ismerte jól, rendszerszerű rasszizmusnak fordította, a magukat troll hülyegyerekeknek kiadó troll hülyefelnőttek (a megafonosok), illetve Zoknihuszár úr (Szántó Miklós (C) Ésik) meg, aki nekifutásból, direkt ír baromságokat, mert így legalább ki tud tűnni a mezőnyből, meg vagy szándékosan nem értik, vagy nem is akarják érteni, mit jelent.
Az institutional vagy structural vagy systematic racism, akárhogy is hívjuk, azt jelenti, hogy a civilizáció intézményei, kódrendszerei, szokásai, szabályrendszerei úgy vannak felépítve, hogy azok az állam hivatalos nyelvén beszélő, fehér bőrű, heteroszexuális férfiaknak vannak kitalálva.
Két rövid példa: az egyik a biztonsági öv és az ülés. Egyszerűen egy átlagos férfire van méretezve. A másik a régimódi, korábbi IQ-tesztek: az általános műveltség mérésére voltak hivatottak, amit egy átlagos, középosztálybeli gyerek nagyjából serdülőkor közepére ér el. Én is töltöttem még ki 20 éve olyan IQ-tesztet, ami már akkor legalább 20 éves volt, és szerepeltek benne olyan kérdések, hogy mi minek a fővárosa, de ezeknek az intelligenciához nincs közük, viszont az ilyen IQ-tesztek rosszul való kitöltése után nyilvánították sorozatosan hülyének a fekete bőrű amerikaiakat a fehér bőrű amerikaiak, melyből aztán egy erős “megmondtam”-tudat is táplálkozott, hogy ezek azért élnek nyomorban, mert hülyék (lásd magyarországi kisebbségek helyzetét).
De ennél sokkal súlyosabb dolgok részei az intézményes rasszizmusnak. Amikor az amerikai úthálózatot kialakították, a városon kereszülmenő autópályák kettévágták a várost, szegregálták a fekete közösséget, “az út rossz oldalára” tették őket. A városrész elszegényedett, elgettósodott, ha kevesebb az adóbevétel, akkor az intézményrendszer fenntartása is nehézkesebb: az elit negyed gyerekei a legjobb iskolákba jártak, a gettónegyed fekete bőrű gyerekei pedig gettóiskolákba kerültek. Amerikában ugyanis nem az állam tartja fenn az iskolákat, hanem mindig az adott önkormányzat, és ha kevesebb az önkormányzat bevétele, kisebb tud lenni a kiadása is. És így tovább. Olyan házakba születnek a fekete gyerekek, amiket nem tudnak jó pénzért eladni, mindez azért, mert szándékosan így tervezték meg az autópálya-rendszert.
Ezen kívül számos fajtája van az intézményes rasszizmusnak. Ez azt is jelenti, hogy aki ebben részt vesz fehérként, sokszor nem is tudja, hogy a rendszer neki, direkt neki van kitalálva. Ezért mondják azt Amerikába, hogy “check your white privilege”, és ezért írja azt Ibram X. Kendi, hogy Amerikában ha valaki nem akar rasszista lenni, kifejezetten antirasszistának kell lennie, mert nincs középút. Nem a rasszista-nem rasszista a választóvonal, hanem a rasszista-antirasszista. Ugyanis lépten-nyomon fel lehet fedezni Amerikában a rasszista gyökereit szinte minden állami policynak: még mai napig is.
Szóval amiről nem akartam írni, de aztán mégis, az a kis hableány, aki fekete. Az, hogy az egykori rajzfilmkarakterek szinte mind fehérek voltak, az is jelent valamit.
Nagyon örülök, hogy a white trash-nek nincs jobb dolga, mint hogy ezen pörögjön, mert ez azt jelenti, hogy már lemondtak a melegek, arabok, muzulmánok vagy ázsiaiak munkatáborokba való szállításáról vagy arról, hogy megrohamozzák a Capitoliumot.
A fő kifogás, hogy dehát Ariel a klasszikus Disney-mesében fehér bőrszínű, és ez megváltoztatása az egész történetnek, és hogy “tönkretették a gyerekkoromat”. Az ilyenek gyerekkorát valószínűleg az abuzív szülők tették tönkre, vagy a szülők teljes hiánya, és mindig jót nevetek magamban akkor is, amikor olyan könyvek betiltását kezdeményezik ezek az idióták, amelyeket nem hogy nem olvastak, de amelyekről azt se tudják, hogy vannak, mert ugye ámblokk nem olvasnak.
Először is, Walt Disney ugye rasszista volt, és nem csak a mai fogalmaink szerint. Kib@szottul rasszista és antiszemita volt. A white pride megtestesítője. A rajzfilmjeiben ha volt színes bőrű emberszereplő, akkor az csak valami nagyon negatív figura lehetett. (Most azokról a filmekről beszélek, amelyek még életében készültek, de pl. A dzsungel könyve Rudyard Kiplingtől is, a könyv ténylegesen, szintén rasszista a mai fogalmaink szerint, hiszen ugye Maugli–mindenfajta állat–indiaiak a hierarchia.) Az ő idejében egyszerűen mindenki fehér volt.
És nem csak az ő idejében! Amit ma whitewashingnak neveznek, az az, hogy a konkrét színesbőrű karaktereket is fehér színészek játszották, vagy a konkrét heteró karaktereket is melegek. Mondjuk utóbbiak amúgy is bújkáltak. A férfietalon Rock Hudson, a Reagen-házaspár családi barátja, a manly man megtestesítője is meleg volt. Szóval régen azért nem voltak pl. meleg vagy bi szereplők sem a filmekben, mert egyébként voltak, csak heterónak adták ki magukat. A whitewashing egyébként nem a 60-as, 70-es évek jellemzője, persze, akkoriban tényleg feketére mázolt arcú fehér játszotta a fekete szereplőket is (Magyarországon ez bocsánatos bűn, hiszen nálunk akkoriban még mínusz 10 éves volt Kálid Artúr), hanem egészen a 2010-es évekig tartott: az abszolúte wasp (de amúgy nagyon-nagyon rendes ember) Matt Damon 2016-ban kínait játszott, a skót Tilda Swinton pedig szintén 2016-ban tibetit.
Ha ragaszkodunk a filmtörténeti hűséghez, akkor az összes olyan karaktert, amit annak idején fehér ember játszott, ma is csak fehér ember játszhatna? Az összes fehér bőrű rajzfilmszereplő (rajzfilmszereplő!) is csak fehér bőrű lehetne?
És itt térünk vissza az intézményes rasszizmushoz. Mivel annak idején minden fehér volt, ez lett az “intézményesített” szín. Sehol nem voltak reprezentálva a feketék, a hispánók, a bennszülött amerikaiak, vagy a melegek-bik. Tehát eleve a kiindulópont az, hogy minden fehér. A hagyományokhoz való ragaszkodás maga az intézményes rasszizmus. És ezen az sem változtat, hogy a rasszisták nagy része nem tekinti magát rasszistának. 45 sem tekintette magát annak – abban a milliőben, ahol ő felnőtt, ott ő volt a legkevésbé rasszista, legkevésbé antiszemita, legkevésbé mizogén, de mai fogalmaink szerint (és a mában élő embert a mai mércével ítéljük meg) ő az.
Nagyon sokat ártott az amerikai nem-fehér kisebbségnek (amelyik előbb-utóbb már nem lesz tovább kisebbség, a waspok meg a white trash nagy rémületére) az, hogy nem voltak reprezentálva. Sidney Poitier talán vallott is arról, hogy amikor szerepet kapott, sorokkal, egyszerűen nem hitte el. Nichelle Nichols pár hónapja halt meg, a Star Trek Uhurájaként lányoktól és fekete bőrűektől hálálkodó levelek ezreit kapta. Ő maga se hitte el, hogy a Star Trek (jövőben játszódó sci-fi!!) egyik részében Kirk kapitány odaveti neki, hogy Uhura, magáé a fedélzet. Megnéztem azt a jelenetet. Minden férfi színész kollégája úgy néz rá, ebben a jelenetben, olyan szemeket meresztettek rá, mintha ott helyben állatáldozatot hozott volna Baálnak vagy nemtom, ürüléket evett volna. Uhura szerepében Nichols annyira fontos volt, hogy amikor egyszer ki akart szállni, maga Martin Luther King Jr. vette őt rá arra, hogy maradjon, mert jelentősége a fekete bőrű közösség számára egész egyszerűen felbecsülhetetlen a sorozatban. Egyszerűen azzal, hogy ott van a hídon a fehér társakkal együtt.
Szóval a reprezentáció fontos, a rasszizmusra meg nem lehet érv, hogy de régen is volt.
Iratkozz fel a hírlevelemre is!
Miért kéri a szerző, hogy támogasd?
A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.
Mekkora támogast kér a szerző?
Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.
Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.
Hogyan tudod támogatni a szerzőt?
Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!
A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!
A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.
Lesz fizetős tartalom?
Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.
3
0
Leave a Reply