Eredeti megjelenés időpontja: 2025. június 2., facebook

Kolumbusz Kristóf, amikor partra szállt a Karib-tengeri térségben Guanahani szigetén és kijelentette, hogy Indiában van, annak ellenére, hogy az itt lakók látványosan nem indiaiak voltak, a flóra és fauna pedig látványosan nem indiai volt, némiképp úgy érezte magát, mint Ádám a paradicsomban, és mindent elnevezett, amire még nem volt szó spanyolul.

A szigetet, amelyet a tainó bennszülöttek laktak, a spanyol korona részének nyilvánította és elnevezte San Salvadornak. A tainókat kinevezte indiaiaknak (indiánoknak), és egy meglehetősen érdekes tulajdonságokkal bíró kutyatejféle fát elnevezett “a halál almafájának”. Merthogy a manszanilyafa mindene egészében erősen mérgező volt.

A fa termése az almára hasonlít, a termés íze a gyömbérére, ám annak megevése azonnal jelentkező, halálos kockázatú mérgezést okoz. A szájüreg előbb elzsiabbad, majd a nyelőizmok megbénulnak, a nyelőcső bedagad, majd légzési elégtelenség miatt beáll a halál. A fa az édes-sós vízpartot szereti, azaz, ahol az édesvíz a parton belefolyik a sós vízű tengerbe, hullámtörő, szélfogó, talajtartó, ezért ültetni is ültetik, mérgező volta ellenére.

A fa alá állni esőben szintén mérgezés-veszély, mert az esővíz kioldja a fa leveleiben és kérgén található méreganyagokat. A fa levágott és megszárított ágait épp emiatt elégetni is nagyon veszélyes, annak a füstje ugyanis égető, maró hatású, a szembe kerülve pedig vakságot okoz. A fa kérgének vagy leveleinek akár csak megérintése is bőrgyulladást okoz, a fa nedve pedig vakságot. Természetesen az állatvilágban van egy szövetségese: a fekete tüskésfarkú iguána/leguán nagyon jól érzi magát a fa ágai között, és eszi annak gyümölcsét, azaz, ez a faj a fa mérgeire immunis. A tainók a fa kérgéből kinyert nedvet vadászati célokra használták, illetve, Juan Ponce de León spanyol konkvisztádort mérgezett hegyű nyíllal ölték meg. A tainók és arawakok ismerték a fa mérgének ellenszerét is, egy cserje leveleinek nedvét. A tainók a fát nagyon óvatosan kivágták, a napon kiszárították, majd házépítésre, bútorkészítésre használták az anyagát.