Eredeti megjelenés

Minden nyelvész, amikor elmondja saját magáról, hogy mégis, milyen diplomája van, főleg, ha magyar irodalom és nyelvtan szakos tanári diplomája is van, és találkozik a nyelvészeti téren kevéssé (vagy talán: túlságosan is) művelt kollégáival vagy esetleg szülőkkel, egészen biztosan részt vett már passzív félként a következő párbeszédekben:

“Ó, a finnugor rokonság? Hát az nincs még megcáfolva?”

“Meg kellett tanulni az egyetemen nekem is, de személyesen én nem hiszek benne.”

“A magyar egy gyöknyelv, teljesen téves a finnugor feltételezés.”

“A magyar népi kultúra és a népzenei egyezések a türk népekkel kizárják a finnugor nyelvrokonságot” (ezt egy azóta elhunyt történelemtanár kollégától hallottam).

És az ultima ratio, a mindent vivő érv: “Még hogy finnugor rokonság… az egész csak Habsburg-kitaláció!”

Valójában a magyar nyelv finnugor rokonsága tudományosan bizonyított tény. A bizonyítékok felsorolása kimeríti ennek a posztnak a kereteit (de amennyiben sokáig élek, egyszer megírom, bár megírták előttem százan is már, én meg csak az általuk leírtakat ismételném), ahogy az alternatív felvetések ismertetése is. Mindössze a legutolsóra szeretnék kitérni, arra, hogy a magyar nyelv finnugor rokonítása kizárólag egy, a magyar néplelket és szellemet letörő Habsburg-összeesküvés lett volna a szabadságharc leverését követő időben. Ez persze nem igaz, ez egy összeesküvés-elmélet.

A valódi összeesküvéstől az összeesküvés-elméletet az különbözteti meg, hogy míg a valódi összeesküvés megtörtént, és célja titokban keresztül vinni valamilyen rossz szándékú tervet, mint pl. a Fekete Kéz-összeesküvés volt a Habsburg-ház különböző tagjainak meggyilkolására (a nagyszerb egység létrehozásának támogatása céljából), addig az összeesküvés-elmélet csak egy feltételezett összeesküvés, amelyiknek lehet ugyan valóságalapja, ám legalább egy pontban hibázik, és így a végkövetkeztetése hibás.

Egy zegernyei nevű illető így összegzett a legenda eredetéről a Nyest oldalán:

“Jelenlegi ismereteink szerint a Habsburgok és a finnugristák bűnös összefonódásáról szóló városi legendát először Adolf Buchheim osztrák emigráns írta le 1850-ben. Hunfalvy és Budenz neve csak később került bele a történetbe. A legenda eredeti változata valószínűleg Horvát Istvántól, vagy egykori tanítványaitól származik. Kéziratos hagyatékának áttanulmányozásával talán igazolni lehetne, hogy elsőként ő is írta le. Vagyis ezt a mesét egy igaz magyar hazafi találta ki, csak éppen nem tudta, hogy mit beszél.”

Horvát István (1784-1846) az Országos Széchényi Könyvtár őrzője volt, pesti egyetemi tanár, történész, ám mai ésszel mondva teljes zagyvaságokat vallott a magyar nép és magyar nyelv eredetéről. Ma úgy fogalmaznánk, a “délibábos iskola” tagja volt. Egyáltalán nem állt tőle távol, hogy össze-vissza butaságokat beszéljen és írjon, 1825-ben megjelent Rajzolatok a Magyar Nép Történetéből című művében például kijelenti: a világ legősibb népe a magyar, tőlünk származik minden más nép. “Pözsög a Szentírás mindenféle régi magyar nevektől”, állítja, lásd: Mózes, Simon, Áron vagy éppenséggel Ádám — akinek a nevét ekképpen magyarázta: “Ad-ám, tudnillik az almát Évának”. Szerinte Babilon nem más, mint Bábolna, Karthágó Kard-hágó, Ilion Ilonka-vár, Stockholm pedig Istókhalma. (Akkoriban persze ezen téves megfeleltetéseknek se szeri, se száma nem volt, Petőcz Mihály Régi magyar szavak című munkájában pl. Madridot Magyar-rétnek, Hispániát pedig Kis-Bánságnak nevezte, de az ilyen szómagyarázatokkal Otrokocsi Fóris Ferenc járt az élen, aki a Boszporuszt vasporosnak, Jeruzsálemet meg Gerő-Sólyomnak fejtette meg.) Horvát figyelmét nyilván elkerülte, hogy a magyar névanyagba pont a Biblia miatt kerültek be a fenti nevek, ráadásul ezek eredeti héber illetve arámi alakváltozata nem is volt a mai magyar nyelvhez illeszkedő, azaz, fordítva ült a lovon, de nem csak hátrafelé, hanem alulra is.

A minden bizonnyal Horvát Istvántól eredő állítás tehát az, hogy miközben 1869-től a (zsidó származású) Vámbéry Ármin orientalista és köre illetve (a német származású) Budenz József nyelvész és köre között nyelvészeti vita volt a magyar nyelv rokonságát illetően, a Habsburgok Budenzt támogatták, mivel ő a dicsőséges ősök (hunok, szkíták, szittyák, na jó, esetleg tatárok-türk népek) helyett “halszagú atyafisággal” akarta volna összeboronálni a magyarságot, ezzel a magyar ősi múltat el akarta volna venni, és így nem lenne kire az akkori magyarságnak büszkének lenni. Ennek a cáfolata igencsak könnyű és kézenfekvő, lásd később.

Ebben a nyelvészeti vitában (“ugor-török háborúban”), bár azt nyelvészeti vitáktól eltérően nem csak a szűk tudományos közvélemény, de annak “csatáit” az egész nemzet szinte már lélekzetvisszafojtva figyelte, tulajdonképpen a nyelvészek álltak szemben a nem-nyelvészekkel. Budenz mellett a másik vezéralak Hunfalvy (eredeti vezetékneve: Hunsdorfer) Pál, etnológus és nyelvész volt, aki saját maga cipszer (mint Márai Sándor — a cipszerek a Kassa környéki, illetve a szepességi szászok voltak) volt, azaz, német, de rajtuk kívül a finnugor-zászlót emelte magasba Barna Ferdinánd, Munkácsi Bernát és Szinnyei József is — mind nyelvészek. Az ellenoldal képviselői közül (Czirbusz Géza, Marczali Henrik, P. Török Aurél, Pozder Károly, Thury József, Várnai Sándor) egyedül Thury József volt nyelvész, aki Vámbéry tanítványa volt. (Hozzá kell tenni: ekkoriban a ma finnugristának nevezett nyelvészek is tájékozottak voltak turkológiai kérdésekben és a ma turkológusoknak nevezettek is finnugor viszonyokban.) A nyelvészek számára nem is volt kérdéses, hogy Budenz érvei a meggyőzőek, és a tudományos közvélekedés azóta is az, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvekkel van rokonságban — minthogy a rokonság bizonyítékai sokkal mélyebbek, mint a szóegyezések, melyek kapcsolaton, átvételen alapultak. Budenz kezdetben nem volt elkötelezett finnugrista: kezdetben nyitott volt a magyar nyelv másféle rokonítására is, a sumerrel való rokonításról is ő tartott először előadást; a vitába belemélyedve viszont, főleg Reguly Antal munkáit megismerve, egyre jobban meggyőződött a finnugor rokonítás helyességéről, és egyre több nyelvészeti érvet hozott fel rá. S míg Budenznek is és Vámbérynek is voltak téves szórokonításai, végül maga Vámbéry is elismerte, hogy ellenfelének igaza van (ahogy a finnugristák is elismerték Vámbéry helyes török azonosításait), noha fenntartotta, hogy a magyar nyelv “eltörökösödött”, és a világtörténelembe már mint török nép lépett be. Tekintettel arra, hogy a nyelv, az etnikum és a kultúra három különböző dolog, amelyet a nyelvészek mindig is tudtak és mondtak (bár a vita ennek az állításnak a kikristályosításában fontos szerepet játszott), Vámbéry megállapítása (mármint, hogy a magyarok eltörökösödtek volna kulturálisan) egyáltalán nem mond ellent a magyar nyelv finnugor rokonításának, így a bejegyzés elején idézett (azóta elhunyt) történelemtanár kolléga állítása igaz is lehet (az ősmagyarok a türk népekkel való kulturális és népzenei megegyezései), ám a belőle levont következtetés (hogy ez kizárná a nyelvi rokonságot) mégis téves.

Maga a cáfolat nagyon egyszerű, ugyanis nincs rá semmilyen bizonyíték. Semmilyen írásos feljegyzés, semmilyen hitelt érdemlő naplóbejegyzés vagy levélrészlet császári miniszterek vagy a Habsburg-dinasztia tagjainak tollából. És ez csak a legfőbb érv.

Ha a magyar nyelv finnugor rokonítása Habsburg-ármány lett volna, akkor a kimondottan Habsburg-ellenes Horty-rendszerben, a Habsburg-ellenes Rákosi- illetve Kádár-rendszerekben miért maradt meg ez az elmélet? Miért van az, hogy a világon mindenhol (Amerikában, Japánban, Kínában stb.) a finnugor rokonítást tanítják az egyetemeken? Vagy a trónjukat vesztett Habsburgoknak ekkora hatása lett volna a világra? Na meg melyik az az ördögien ravasz hatalom, amelyik egy népet nyelvrokonító elmélettel akar uralni? Ráadásul a honi nyelvészek körében már Vámbéry hiábavaló rokonítási kísérlete előtt is , azaz, Budenz és Hunfalvy fellépése előtt is a finnugor nyelvrokonság volt az elfogadott álláspont (lásd erről Gyarmathy és Sajnovich munkáit). Egyszerűen Vámbéry hipotézise a régenvolt nagyság fantazmagóriáját melengető közvélekedésben magot vetett és ebből kikelt a dicsőbb ősökkel való rokonság illúziója.

Azaz az akkori magyar közvélemény Vámbéry pártján állt, nem nyelvészeti okokból, hanem szentimentális okokból: nekik bűzlött a halászó-vadászó-gyűjtögető életmódot folytató, a XIX. század végén is teljesen elmaradottnak mondható finnekkel való rokonítás, hát még az Oroszország belső területein élő elszórt népcsoportokkal (hantik, mansik, marik stb.). Ellenérzésüket növelte, hogy Budenz pontosan úgy német származású volt, ahogy maga Hunfalvy is, akit eredeti családnevén emlegettek gúnyosan — s ne feledjük, alig vagyunk túl a Bach-korszakon, még éppen csak megtörtént a kiegyezés. Míg a környék majdnem minden egyes népe dicső ősöket vallhatott magáénak, nekünk a közvélekedés szerint elsősorban a hun, másodsorban a szkíta rokonság jutott, mely rokonságot ráadásul még csak nem is a magyarság kezdte el terjeszteni, hanem a honfoglaláskori idegen népek krónikaírói; ezen felül Vámbéry és Budenz is írt ismertetőt a Tarih-i Üngürüszről (amelyben későbbi kutatók Thuróczi János krónikájának fordításának fedezték fel), ám ekkoriban egy elveszett (latin nyelvű) magyar ősgeszta török fordításának tekintették.

A Tarih-i Üngürüsz a székelységet egyértelműen hun népnek mondja, ráadásul Árpádot Attila leszármazottjának tekinti. Ennél jobb PR nem kellett a magyarságnak — és ezt akarta a német Budenz és a német Hunsdorfer elvenni! A Habsburg-ármány konteó szerint Budenz és Hunfalvy, bocsánat, Hunsdorfer felsőbb utasításra szét akarták szabdálni a magyarság valódi gyökereit, hogy előbb szolgákká, majd németekké tegyék népünket, hiszen a gyökértelen nép, melynek nyelve toldozott-foldozott, és rokonai mai napig viskókban élnek, halásznak és bogyókat szednek, örömmel veti majd magát alá a németesítésnek. (Az sem zavarja eme konteó híveit, hogy Hunfalvy saját maga magyarosította nevét németről, hogy ezzel is kifejezze magyarsághoz való tartozását, de ez nyilvánvalóan megtévesztés volt csupán, érvelnek emez összeesküvés-elméletet valló honfitársaink. Az sem ingatja meg őket hitükben, hogy Hunfalvy 1849-ben a debreceni országgyűlés jegyzője volt, a szabadságharc leverése után bujdosni kényszerült, az 1850-es amnesztia idején pedig pont politikai okokból nem kapott tanári állást; továbbá naplóját magyarul vezette, amelyben éles kirohanásokat intézett a Habsburgok ellen.) A konteó hívei feltételezik, hogy amennyiben kiderülne a szerintük hitt valóság (azaz, hogy a magyar nép a hunnal rokon), akkor… nos, akkor mi történne? Máshogy nézne ránk a világ? Hirtelen a románok felkínálnánk nekünk, hogy ismét miénk lehet Erdély? A szerb vizilabdások nem állnának ki ellenünk az olimpián? Az egyetemi rangsorban a magyar egyetemeket feljebb vinnék? Ukrajna megadná magát az orosz agressziónak, vagy mi? A konteó hívei szerint már másfél évszázada küzdenek a hazai finnugristák a közvéleménnyel — és nem zavarja őket az, hogy a közvélemény gyakran téved, főleg tudományos kérdésekben. (Sajnálatos módon erre az érzületre a jelenlegi magyar kormány és oktatáspolitika is ráerősít, amikor a finnugor nyelvrokonságot a sok közül csak egy, nyelvészek által vallott felvetésnek nevezik a hivatalosan kiosztott történelemkönyvben.)

Van bármi bizonyíték a Habsburg-ármány–összesküvés-elméletre? Mint írtam, császári feljegyzés nincs. Viszont a konteó hívei rendszeresen idéznek Trefort Ágoston kultuszminisztertől, aki szerint nekünk európai, és nem ázsiai rokonokra van szükségünk — és ezzel az idézettel akarják bizonyítani a Habsburg-ármány létét. A probléma ezzel az, hogy a citátumnak nincs valós forrása: a konteó hívei egymást idézik, sokszor ráadásul önellentmondástól sem mentesen. A konteó hívei szerint a török rokonságot vallókat tudományosan félreállították volna — ez bizonyíthatóan nem igaz, Vámbéry Ármin katedrát kapott, és a vitában veresége beismerése után is publikált. Egyszerűen csak nem volt senki komoly ember, aki a nyelvészeti bizonyítékok ellenében írt volna, azaz, nem elhallgatva lettek a finnugor rokonítás ellenfelei, hanem nem maradtak komolyan vehető ellenfelek.

Ezzel a bizonyítékok véget is érnek. Egy mendemonda és egy megalapozatlannak tűnő idézet.

Azt is érdemes lenne megjegyezni, hogy eddig egyetlen népet sem igáztak le nyelvrokonság-elmélettel, s erősen inog az az elképzelés is, hogy a Habsburgok el akarták volna törölni a magyarság múltját, hogy azzal könnyebben tegyenek minket szolgává. Szent István kultuszát Mária Terézia vezette be pont úgy, ahogy oktatási rendeletével a magyarok számára a magyar történelem tanítását tette meg feladatul. A magyar honfoglalás ezredik éves ünnepét az uralkodó nyitotta meg, az ünnepségek keretében a Habsburgok még az ellenük felkelő II. Rákoczi Ferenc hamvait is hazaszállíttatták, és ünnepélyes keretek között temették őt újra. Ha el akarták volna venni a magyarság történelmi gyökereit, miért a nyelvük rokonságát akarták volna elvenni, miért nem a valós történelmünket? Ráadásul akkoriban úgy vélték, hogy míg a nyelvünk finnugor, de az rokona az altaji töröknek is (ma már úgy gondoljuk: nem), így teljesen érthetetlen, hogy kik dőlnek be mai napig ennek a konteónak, és miért hiszi el bárki is. Ez a konteó majdnem minden egyes pontján téves alapokon nyugszik, ahogy következtetése is (a magyar nyelv nem rokona a finnugor nyelveknek) téves.

Összefoglalva:

1) a magyar nyelv rokonsága nem jelent genetikai vagy kulturális rokonságot;

2) a nyelvészek már a Bach-korszak előtt is azon az állásponton voltak, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvekkel rokon, bár akkor még nem zárták ki a más nyelvekkel való rokonságot sem;

3) nincs arra vonatkozó feljegyzés, hogy a Habsburgok bármire is utasították volna Budenzet és Hunfalvyt, sőt, utóbbi Habsburg-ellenes volt, aktívan részt vett a szabadságharcban, annak leverése után bujdosnia kellett;

4) teljesen logikátlan, hogy míg a Habsburgok megemlékeznek a magyar történelem kiválóságairól, oktatási anyaggá teszik a magyar történelmet, addig pont a magyar nyelvet akarták volna erőszakosan rokonítani a kevésbé jelentős történelemmel bíró finnekkel, hantikkal, mansikkal;

5) abszurd, hogy Hunfalvy és Budenz bizonyítható nyelvi egyezéseket a magyar és a finnugor nyelvek között csak parancsra találtak volna;

6) amely nyelvi egyezéseket ráadásul elfogadtak végül a török nyelvrokonítás pártján állók is;

7) ha a Habsburg-ármány tényleg csak összeesküvés, akkor miért nem javították azt ki sem a Horthy-korszakban, sem a Rákosi-rendszerben, sem a Kádár-korszakban, miközben mindegyik rendszer Habsburg-ellenes volt;

8) teljesen irreális, hogy a trónjukat veszített Habsburgok a világ minden egyes, magyar nyelvvel foglalkozó tudósát, a világ minden egyes egyetemén valahogyan lefizettek volna, hogy azok a magyar nyelv finnugor rokonítását vallják;

9) miközben a nyelvrokonság amúgy sem jelent sem genetikai, sem kulturális rokonságot (lásd 1. pont), azaz, önmagában a nyelvrokonság ténye nem zárja ki azt, hogy esetleg tényleg generikai rokona lenne a magyar nép a hun népnek vagy a szkíta népcsoportoknak (ezt mondjuk más tudományok viszont kizárják), vagy hogy kulturálisan a magyarok ősei a sztyeppei kultúrát vihették volna (ami viszont meg igaz).

---

Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.

---

Iratkozz fel a hírlevelemre is!