-
Olvasok egy posztot arról arról, amiben a posztoló (megrögzött libertáriánus) örömködik, hogy milyen sok a néző, tele vannak a stadionok. Ennek nyilván részben oka, hogy Németországban van az EB, és hát valljuk meg, szinte minden náció tízezres, sőt, százezres számban…
-
Okoskodás urnazárás előtt
Mivel még nem ért véget a választás, így anélkül, hogy az eredményeket ismerném, mégis, mivel nem vagyok politikus, gond nélkül megírhatom már most azt, hogy mi fog utána következni. A nagy kérdések ugyanis le vannak tisztázva már most, pár apróság…
-
“Földszintes érv” — világosság a szuterénből
Olvasom a Kard blogon, hogy Orbán Viktornak sikerült a Magyarország különböző pontjaira telepített akkumulátorüzemek ellen azzal tiltakozókat, hogy nincs elég víz, szokásos kocsmabölcsességeinek egyikével leteremtenie, mármint hogy, verbatim: ez “földszintes érv”. Mert szerinte víz az van, hisz folynak be a…
-
Egy mondat a szuveneritásról
Meg akartam nézni egy sima kis videót, erre bejött a magyar kormány hirdetése, hogy, idézem, verbatim: “Nekünk, magyaroknak, a szabadságot sosem adják ingyen, mindig meg kell küzdenünk érte”, miközben egy kis kínai kölcsönért cserébe kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon, és ők…
-
A pártkormánypárt kínálata és a demokrácia látszata
S van valami, ami a közeljövő EP- és önkoris választásával kapcsolatos, mégpedig, hogy ismét mindenki a Fidesz sikerét előre elkönyveli, a kérdés csak az, hogy sikerül-e megint 50% feletti eredményt elérni, vagy ezúttal “csak” 40% körüli siker lesz-e; illetve, hogy…
-
Miért nem lettek sikeresek a tanártüntetések?
Egyszer régen, még az előző évben (értsd: 2022-ben), ígértem, hogy majd írok valamit arról, hogy miért nem működik a tanárok sztrájkja, miért nem hatékony, és miért nem is lesz hatékony. Most, hogy elindult a tudásmenet, és az első nap kis túlzással…
-
Adieu
Bő egy hét alatt Novák Katalin köztársasági elnöki posztjába és politikai karrierjébe került a 444-en kirobbant botrány, miszerint, az elnökasszony kegyelmet adott egy pedofil bűntett bűnsegédjének. Az, hogy valami várható, sejthető volt abból, hogy Novák megszakította külföldi útját, mindenesetre ilyen…
-
Al-kal-mat-lan Gergő útdíjat emel
Vannak olyan ismerőseim, akik úgy vélik, azt alítják, arra gondolnak, hogy azzal, hogy a Fidesz (=Orbán) fizetőssé tett minden autópálya-szakaszt, ezt azért tette elsősorban, hogy az elkerülő forgalmat rázúdítsa Budapestre, azt még jobban betömítse, bedugósítsa, s hogy emiatt al-kal-mat-lan-nak lehessen…
-
Forrnak az indulatok a magyar ökölvívásban, azt sem tudja senki, miből kap emelt jutalmat Hámori Luca
A 2024-es párizsi olimpia sokáig emlékezetes marad, ez már most egészen biztos. Nemcsak a megnyitóünnepség (és az arra érkezett kritikák miatt), s nemcsak a kiváló sportteljesítmények miatt, hanem amiatt is, mert a női ökölvívás eseményeit parázsló viták kísérték. A vitatott…
-
Pert nyertek a civilek a Ferihegyi repülőtér ellen (még 2023. szeptemberében, csak felvettem a szöveggyűjteménybe ezt a cikket is)
Szinte hihetetlen, de több, mint tíz évnyi pereskedés (és két alsóbb bíróságon elveszített per) után a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környezetvédelmi engedélyének felülvizsgálati eljárását kezdeményező Kulturált Légi Közlekedésért Egyesületet és a pertársaságba belépő civileket hozta ki győztesnek ítéletében a Kúria – az…
-
Másfél élet a tudomány szolgálatában
A világ egyik legismertebb tudósa David Attenborough. 1952-ben, akkor még fekete-fehérben készítette el első természetfilmjeit, majd lett a világ legismertebb narrátora. Több száz dokumentumfilmet készített el, és most, 94 éves korában sem tétlenkedik. Már tavaly bejelentette, hogy el fogja készíteni…
-
Asimov Alapítványa 1. – Mi bajom az Alapítvány-sorozattal?
Az Alapítvány minden idők legnagyobb hatású sci-fijeinek egyike, ez az a sorozat, amit először díjaztak Hugo-díjjal (sci-fi Oscar&Nobel), mint a legjobb sorozat valaha. (Mellékes, de maga Asimov azt hitte, hogy a Legjobb Sorozat Hugo-díjat Tolkien Gyűrűk urájának találták ki, és…
-
Jodorowsky Dűnéje
Megígértem, hogy összeszedem a Dűnéről írt korábbi írásaimat, de rá kellett jönnöm, hogy komoly cikket nem posztoltam ki korábban mégsem. Apróbb részletben volt egy-két gondolat. Mivel most mindenki ezzel foglalkozik (a Kard blog épp a minap írt róla), ideje, hogy én is…
-
Frodó, a maffiózó főemlős
A Jane Goodall által tanulmányozott tanzániai csimpánz-csoportban élt Freud, egy teljesen átlagos termetű és meglehetősen nyugodt csimpánz. 1993-ban, 22 éves korában lett alfa, miután legyőzte meggyengült elődjét. Freud nem fizikai erőszakkal, hanem “befolyásos” rokonainak köszönhetően (anyja, Fifi, illetve nagyanyja, Flo…
-
Szúnyoginváziótól félünk, rovarapokalipszist okozunk
Június közepén talán még sosem látott szúnyoginvázió volt Magyarországon. Az időjárás kedvezett a kikelésüknek, akik így számtalan nyaraló életét keserítették meg. Sorban jöttek a lakossági panaszok szúnyogirtást követelve, holott az invázió részben az emberi tevékenység következménye, a vegyi szúnyogirtás erőltetése…
-
Elképesztő pénzt fizettek a Dűne legendás rajzos forgatókönyvéért, de valószínűleg hiába
A februárban 93-ik születésnapját ünneplő chilei-francia rendezőlegenda, Alejandro Jodorowsky soha meg nem valósult, nagyszabású filmprojektjének egyik, még létező rajzos forgatókönyve hatalmas ritkaságnak számít. Vannak, akik szerint ez a film a valaha volt legjobb el nem készült film, annyira legendás, hogy…
-
A banán-nyelvről avagy a Minyonok nyelve
Miután végignéztem a Minion-filmeket, mind a hármat (utólagos kiegészítés: azaz, a poszt megírásának pillanatában még csak három ilyen film volt), háromszor, úgy hiszem, most már mondhatok véleményt róluk. Zseniálisak, főleg a rendező-író Pierre Coffin, aki kitalálta a “minyonok”-at, és aki az…
-
Minden megvizsgált emberi méhlepényben mikroműanyagot találtak
A The Guardian írt arról, hogy egy, a mikroműanyagok (az ultraibolya sugárzás hatására 5 milliméternél kisebb darabokra lebomlott műanyagok) előfordulásának gyakoriságát vizsgáló tanulmány során megdöbbentő megállapítást tettek a kutatók: az összes, mind a 62 vizsgált emberi méhlepényben találtak kimutatható mennyiségben ilyen…
-
Összeesküvéselméletek 3. – Az auditor-mozgalom Amerikában
Az amerikai auditor-mozgalom egy erősen textualista alkotmányértelmezésű modern mozgalom, amely a videókamera minőségű telefonok elterjedését követően szökkent szárba. Jóval kevésbé veszélyesek, mint pl. a szuverén állampolgárok, sőt, még csak nem is igazi összesküvés-elmélet az övék; ám veszélyességük, bár közelít a…
-
Összeesküvéselméletek 2. – A szuverén állampolgárok-konteó
Eredeti megjelenés időpontja: 2023. december 9., helye: facebook Jelentősen átírt változat megjelenésének időpontja: 2024. február 13., helye: Substack. Szokták idézni Einsteintől, azaz, vagy tényleg mondta a XX. század első felének legjelentősebb fizikusa, vagy nem, hogy “a világon két dolog végtelen csak:…
Szöveggyűjtemény
Nádasi Balázs által generált szövegek
Navigáció
- 45-47 (33)
- Globális felforrás (44)
- Kaleidoszkóp (72)
- Mélységesen mély (27)
- Murokország (21)
- Nyelvtanleckék (6)
- Sakkcikkek (6)
- Sci-fi (9)
- Volt egyszer egy Amerika… (45)
Hónapról-hónapra
- December 2025 (14)
- November 2025 (17)
- October 2025 (23)
- September 2025 (31)
- August 2025 (21)
- July 2025 (9)
- May 2025 (3)
- April 2025 (6)
- March 2025 (1)
- February 2025 (5)
- January 2025 (131)
- December 2024 (1)
Legutóbbi posztok




















