-
Trump őrjöng, demokrata politikusokat nevezett lázadónak, amit, írta, halállal büntetnek
Olvass tovább: Trump őrjöng, demokrata politikusokat nevezett lázadónak, amit, írta, halállal büntetnekHat katonai, illetve hírszerzői múlttal bíró demokrata képviselő, valamint szenátor közös videóüzenetben szólt az amerikai hadsereg aktív szolgálatban lévő tagjaihoz, kérve őket – egyébként a törvényeknek megfelelően –, hogy ha alkotmányellenes vagy törvényellenes parancsot kapnak, azokat tagadják meg. Donald Trump elnök ezt két, saját közösségi oldalára kitett hajnali – washingtoni idő szerint 3 óra 17 perckor és 4 óra 21…
-
Véget ért a DOGE története: Elon Musk egykori hivatala alig ért el valamit a vállalt ígéretekből, viszont tetemes károkat okozott az államnak
Olvass tovább: Véget ért a DOGE története: Elon Musk egykori hivatala alig ért el valamit a vállalt ígéretekből, viszont tetemes károkat okozott az államnakA Reuters derítette ki, hogy a DOGE (Kormányzati Hatékonysági Hivatal), bár megbízása 2026. júniusáig szólt volna felhatalmazása szerint, már nem létezik hivatalos ügynökségként. Scott Kupor, az Egyesült Államok Kormánya Munkavállalói Irodájának vezetője (United States Office of Personnel Management) a hírügynökségnek a DOGE ügyeit firtató kérdésére lakonikusan csak annyit válaszolt: „Ez a hivatal nem létezik.”
-
Nem várt fordulat: trollfarmokról üzemeltetnek rengeteg Trump-támogató X-fiókot
Olvass tovább: Nem várt fordulat: trollfarmokról üzemeltetnek rengeteg Trump-támogató X-fiókotAz Elon Musk által megvett, és X-re átkeresztelt Twitter az átláthatóság jegyében új funkcióval bővült előző pénteken: innentől kezdve meg lehet nézni, hogy az egyes fiókokat melyik országokból üzemeltetik. A funkció bebizonyította azokat a feltételezéseket, miszerint rengeteg, a republikánus elnököt támogató X-fiókot harmadik világbeli országokból („trollfarmokról”) üzemeltetnek.
-
Kegyelmet adott T**** azoknak, akik megpróbálták a 2020-as választási eredményeket befolyásolni
Olvass tovább: Kegyelmet adott T**** azoknak, akik megpróbálták a 2020-as választási eredményeket befolyásolniÚgy tűnik, Donald T. amerikai elnök számára tényleg a hozzá való hűség az, ami felülír minden mást: ezúttal 77 fő számára adott teljeskörű kegyelmet, olyanoknak, akiket választási csalás, összeesküvés, hamis tanúvallomás, hivatalos iratok meghamisítása miatt ítéltek el, mindannyiukat azt követően, hogy Joe Biden 2020-as választási győzelmét megpróbálták jogilag ellehetetleníteni, így T. számára egy újabb elnöki ciklust biztosítani.
-
Megérte? T**** vámpolitikájának hatása az amerikai gazdaságra
Olvass tovább: Megérte? T**** vámpolitikájának hatása az amerikai gazdaságraMost, hogy előző héten Donald T**** amerikai elnök Kínában megegyezett Hszi Csin-ping főtitkárral a kereskedelmi háború befagyasztásában, ideje számba venni, mit okozott ez az amerikai gazdaságban. Az amerikai elnök rendkívül büszkén jelentette be október 30-án, a kínai főtitkárral való dél-koreai találkozás napján, hogy a tárgyalások „elképesztőek” voltak, és hogy rendkívül hálás Hszi Csin-pingnek, hogy jóváhagyta, hogy a kínai cégek szójababot,…
-
Valami kizökkent Amerikában
Olvass tovább: Valami kizökkent AmerikábanMegnéztem én is a Harris–T****-vitát, amit magyar idő szerint szerda hajnalban lehetett látni az abc amerikai csatornán. Nem azért néztem meg, hogy nektek ne kelljen. Azért néztem meg, mert írni akartam róla. De én óvok a vita megnézésétől mindenkit. Nem fiatalnak való vidék ez.
-
Trump jóváhagyta egy 340 kilométeres bányaút építését Alaszka eddig érintetlen erdőségein át
Olvass tovább: Trump jóváhagyta egy 340 kilométeres bányaút építését Alaszka eddig érintetlen erdőségein át„Felszabadítjuk az Alaszka rendkívüli kincseiben rejlő lehetőséget!” – adta hírül a Fehér Ház, amikor arról a rendeletről írtak, amelyben az elnök jóváhagyta az Ambler Bányászati Területhez vezető útépítési munkálatokat. Ez egy körülbelül 340 kilométeres ipari bányaút kiépítését jelenti – Alaszka eddig érintetlen erdőségein át. A bányában a tervek szerint az elektrotechnikai iparban használt nyersanyagokat fognak bányászni, így rezet, kobaltot, galliumot, germániumot…
-
Trumpék 13 milliárd dollárnyi, megújulókra félretett pénz visszahívása mellett döntöttek
Olvass tovább: Trumpék 13 milliárd dollárnyi, megújulókra félretett pénz visszahívása mellett döntöttekTöbb, mint 13 milliárd dollárnyi, a zöldenergiára való átállást elősegítő, el nem költött támogatást tervez visszahívni az amerikai Energiaügyi Minisztérium, jelentették be a múlt héten. A közleményben az előző adminisztráció „tékozló Új Zöld Átverés”-ének nevezték a megújuló energiaforrásokra elkölthető támogatási programot.
-
T.* tarifái — Totális vámháború, teljes hátraarc és fokozódó bizonytalanság V-VI. rész
Olvass tovább: T.* tarifái — Totális vámháború, teljes hátraarc és fokozódó bizonytalanság V-VI. részA XXI. század elejére, a globalizáció csúcspontján, azt lehetett volna hinni, hogy a nagy vámháborúk kora – már történelem. Azonban a 2010-es évektől újra felszínre törtek a feszültségek, különösen az Egyesült Államok és egyes partnerei között. Donald T**** első elnöksége alatt az Egyesült Államok több fronton is kereskedelmi háborúkat indított, amelyek közül a legjelentősebb az amerikai–kínai vámháború volt, de az…
-
T.* tarifái — Totális vámháború, teljes hátraarc és fokozódó bizonytalanság III-IV. rész
Olvass tovább: T.* tarifái — Totális vámháború, teljes hátraarc és fokozódó bizonytalanság III-IV. részA középkorban a feudális széttagoltság és az apró államalakulatok sokasága miatt a kereskedők számtalan vámmal és úthasználati díjjal szembesültek. Európában a kereskedelmi útvonalak mentén fekvő váruradalmak és városok kapui mind beszedték a maguk illetékét az áthaladó áruk után. Gyakori volt az úgynevezett harmincadvám, amit a határon átlépő kereskedőknek kellett megfizetniük. A középkori királyok és fejedelmek sokszor a kereskedelemből származó jövedelmek…
-
T.* tarifái — Totális vámháború, teljes hátraarc és fokozódó bizonytalanság I-II. rész
Olvass tovább: T.* tarifái — Totális vámháború, teljes hátraarc és fokozódó bizonytalanság I-II. részDonald T***, az Amerika 45-ik és 47-ik elnöke már a kampány idején megígérte, hogy hatalmas vámokkal fogja sújtani az Egyesült Államok kereskedelmi riválisait (és partnereit), annak ellenére, hogy nem csak a demokraták, hanem pártfüggetlen közgazdászok is előre jelezték: ez nemhogy javítana az átlagamerikai jólétén, hanem jelentősen drágítaná a mindennapi megélhetés költségeit, munkahelyek elvesztésével, talán még recesszióval is járna.
-
Donald nagyapó az ENSZ-ben
Olvass tovább: Donald nagyapó az ENSZ-benHa valaki nem látta volna, tegnap T**** valami elképesztő nagyot ment az ENSZ-ben. Azt mondta, a többi ország képviselőinek, hogy az országaitok mind a pokolba fognak kerülni, elmondta, hogy már hét háborút megfékezett, kikérte magának, hogy milyen szar épületben kell beszélnie, egy olyanban, ahol megáll a mozgólépcső (mint kiderült, az egyik saját embere állította azt meg tévedésből), elmondta, hogy sokan…
-
Már majdnem kész szélerőművek építését állíttatták le Trumpék
Olvass tovább: Már majdnem kész szélerőművek építését állíttatták le TrumpékA Trump-adminisztráció az utóbbi egy héten több szélfarmokat építő céget is felszólított, hogy hagyják félbe az építkezést. Az egyik ilyen szélfarm Rhode Island állam tengerpartjától 24 kilométerre délre, a nyílt vízen épül. Az építkezést 2023-ban kezdték meg, és terv szerint 2026-tól már áramot szolgáltatna az állam számára. A konstruktőr a dán Ørsted nevű energetikai cég, amely Dánia legnagyobb vállalata is egyúttal,…
-
Járványveszélyt hordoz az óvodások körében meglévő aluloltottság Texasban
Olvass tovább: Járványveszélyt hordoz az óvodások körében meglévő aluloltottság TexasbanTexas megyéinek több mint felében nem éri el az óvodások körében az átoltottság mértéke kanyaróra, mumpszra és rózsahimlőre a nyájimmunitás szintjének megfelelő mértéket, adott hírt erről a Texas állami, Austin városi KXAN híroldal. A nyájimmunitás vagy közösségi immunitás lényege, hogy az adott kórokozó amiatt nem tud terjedni, mert a közösség nagy része az oltások révén védetté vált ellene, és így az egészségügyi vagy…
-
Teljes a káosz az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központban
Olvass tovább: Teljes a káosz az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi KözpontbanTeljes a fejetlenség az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központban, amióta az egykori igazságügyminiszter és demokrata elnökjelölt Robert Francis Kennedy harmadik gyermeke, a nevét viselő Robert Francis Kennedy Jr. az egészségügyi miniszter. Az apja után őt is csak nevének kezdőbetűi alapján RFK Jr.-ként emlegett, egészségügyi szakképzettséggel nem rendelkező ügyvéd már a választási kampány idején tett az egészségvédelemmel és -megőrzéssel összeegyeztethetetlen merész…
-
Csaknem száz tudós cáfolja az amerikai Energiaiügyi Minisztérium klímaoptimista jelentését
Olvass tovább: Csaknem száz tudós cáfolja az amerikai Energiaiügyi Minisztérium klímaoptimista jelentésétAz amerikai Energiaügyi Minisztérium „jelentése gúnyt űz a tudományból. Olyan elképzelésekre támaszkodik, amelyeket már réges rég elvetettek. […] A jelentés világossá teszi, hogy a minisztérium nem akar együttműködni a tudományos közösséggel.” – fogalmazott Andrew Dessler, , a Texasi Egyetem atmoszférakutató intézetének professzora. Dessler az értelmi szerzője és egyik szerkesztője volt annak a több száz oldalas tanulmánynak, amelyben 86 tudós cáfolja…
-
Újabb csapások az amerikai tudományos életre
Olvass tovább: Újabb csapások az amerikai tudományos életreAz amerikai egészségügyi miniszter, Robert Francis Kennedy Jr. a minap jelentette be, hogy a kormányzat leállítja az mRNS-vakcinák kutatásának finanszírozását, ami már önmagában probléma, hiszen a legújabb hírek már arról szóltak, hogy az ilyen vakcinákat elkezdték tesztelni tüdőrák, vastagbélrák, veszettség vagy a zika-vírus ellen is. Még megdöbbentőbb volt az indoklása: szerinte ugyanis az mRNS-vakcinák hatástalanok (miközben a tudományos közvélekedés szerint nagyjából 2,5…
-
Mintha a középkorba akarnák visszataszítani az Egyesült Államokat
Olvass tovább: Mintha a középkorba akarnák visszataszítani az Egyesült ÁllamokatDonald Trump és kormánya beiktatása óta háborút vív a tudománnyal szemben. A folyamat eddigi kártételei mellett júliusban megjelentek a villámárvizek, amelyek ugyanúgy elkerülhetők lennének, mint számos fertőző betegség pusztítása, feltéve, ha az ország vezetése épp nem a középkorba akarná visszataszítani az Egyesült Államokat.
-
Az izolacionista politika diadala III-IV.
Olvass tovább: Az izolacionista politika diadala III-IV.Kína izolacionizmusa egészen más. Itt, mint tudjuk, a második világháború végén kommunista vezetés került hatalomra; a császárpártiak Formosa szigetére menekültek, és ott megalakították a Kínai Köztársaságot. (A Magyarországhoz képest kevesebb, mint feleakkora szigetet két és félszer annyian lakják, mint Magyarországot.) A középkori Kína hatalmas volt, állandó belső harcok tagolták, eközben kereskedőhajói szenvedtek a japán kalózok támadásaitól – Európa partvonala sokkal…
-
Az izolacionista politika diadala I-II.
Olvass tovább: Az izolacionista politika diadala I-II.A modern történelemben először Kína népszerűbb, mint az Egyesült Államok. A 2025-ös Democracy Perception Index meglepő fordulatot mutat: a világ országainak többsége először tartja Kínát pozitívabb szereplőnek, mint Amerikát. A felmérés 100 ország több mint 111 ezer válaszadójának véleményén alapul, a lenti képen láthatjuk a trendet: míg az Államok globális megítélése egy év alatt +22 százalékról –5 százalékra zuhant, Kínáé…




















