Eredeti megjelenés időpontja: 2023. december 12. facebook

Másodközlés: 2024. január 5., Substack

Bő héttel ezelőtt kitettem egy posztot, hogy az elmúlt 12 hónap volt a legmelegebb 12 hónap az elmúlt 125 ezer évben, illetve, egészen biztosnak tűnik, hogy 2023 lesz a műszeres mérések óta valaha mért legmelegebb év (és még így is lehet, hogy hűvösnek mondható a következő évtizedhez, évtizedekhez képest). Volt egy kételkedő, aki szerint ez nem jelenthető ki pontosan, mert a műszeres mérések előtti időszak klímáját nem lehet pontosan megmondani, ám sajnos ennek a bizonyításával adós maradt, annak ellenére, hogy saját állítása szerint három nyelven olvassa a vonatkozó szakirodalmat (amit egyébként meglehetős szkepszissel olvastam, egyrészt lévén ő ügyvéd, nem pedig természettudós, másrészt mert ilyenféle szakirodalomról egyszerűen nincs tudomásom); mindössze egy olyan 53 éves rövid metatanulmányt idézett, ami egyébként nem arról szól, mint amit állított, tehát ami teljesen alkalmatlan volt a saját állításának alátámasztására; sőt, inkább mondjuk úgy, hogy mivel egy olyan tanulmányt idézett egyedül, ami teljesen másról szól, mint a saját állítása, ezzel a saját állítását gyengítette.

Ennek ellenére nem árt, ha pár rövid bekezdésben összefoglalom, hogy honnét tudjuk azt, amit tudunk, hiszen maga a kérdésfelvetés valid (még akkor is, ha az ő válasza erre egy megalapozatlan állítás azaz tévedés): honnét tudjuk, hogy milyen volt a Föld klímája a műszeres mérések előtt, honnét tudjuk ezt az elmúlt pár ezer évre visszamenően, honnét tudjuk ezt pár százezer évre visszamenően, és honnét tudjuk akár több száz millió évre visszamenően megállapítani?

Szűk értelemben véve a műszeres mérések előtti klímával a paleoklimatológia foglalkozik, tehát már a 150 évvel ezelőtti klíma vizsgálata is paleo- előtagot kap. Gondolhatnánk, hogy az írásbeliség óta eltelt időszakra vonatkozóan legalább írásos feljegyzéseink vannak, ám tévedünk: gyakorlatilag csak az extrém időjárási események vannak feljegyezve (hatalmas viharok, áradások, apályok, szárazságok, vagy bizonyos folyók téli befagyásának dokumentálása, és így tovább), és még ezek is csak közvetett bizonyítéknak számítanak. Ahogy egyébként minden más is csak közvetett bizonyítéknak számít: ám, amennyiben az összes közvetett bizonyítékok (úgynevezett proxy adatok, proxy bizonyítékok) egy irányba mutatnak, akkor feltételezhető, hogy nem véletlenül mutatnak mind egy irányba, azaz, közvetlen mérés nélkül is utólagosan is megállapíthatóak egy-egy adott év-évtized-évszázad-évezred klimatikus viszonyai. Ilyen közvetett bizonyítékok egész garmadáját találták már meg a (paleo-)klimatológusok, és rendkívül sok módszert dolgoztak ki az adatok összegyűjtésére. Ugyanis minden megállapítást tényekkel, adatokkal kell a tudományban alátámasztani: ha nincsenek adatok, nincsenek tények sem, és ha nincsenek tények, akkor nincs tudományos (és másfajta) szabadság és tudományos (és másfajta) igazság sem¹.

Honnét jönnek tehát a paleoklimatikus adatok, tények? A paleoklimatológia legfontosabb alaptétele az uniformitarianizmus elve, amely azt mondja ki, hogy hasonlóság (egyformaság, uniformizáltság) van a jelenkori folyamatok és a múltbeli, régmúltbeli folyamatok között. Nagyon egyszerű példa: tudjuk, hogy a kontinens-vándorlás mai napig formálja a bolygónk felszínét, csak nagyon-nagyon-nagyon lassan². Nagyon-nagyon lassan, de továbbra is emelkedik az Indiai-lemez Eurázsiai-lemez alá való bebukásával a Himalája; nagyon-nagyon lassan, de szép lassan leválik Afrikáról a Szomáliai-lemez; ahogy levált róla korábban a Madagaszkári-lemez és az Arab-lemez is (és létrejött Madagaszkár szigete és a Vörös-tengertől és Perzsa-öböltől határolt Arab-félsziget). Minden okunk megvan feltételezni, hogy a kontinensvándorlás pontosan ugyanúgy ment végbe az elmúlt 2,5 miliárd évben, mint megy manapság. Egy másik példa az uniformitarianizmusra az evolúció. Bár Darwin elméletét bizonyos pontokon sikerült megcáfolni, ezek sem valódi cáfolatai voltak az elméletnek, inkább azok finomításai, pontosabbá tételei, az nem változott, hogy a fajok folyamatosan kihalnak és kialakulnak, a változó környezethez való adaptációs nyomás miatt előbb új változatok jönnek létre fajon belül, majd ha ezek a változatok kellően hosszú ideig elkülönülnek, akkor új fajokról beszélhetünk; a fajon belüli véletlen változatok szelektálódnak annak függvényében, hogy a változó környezetben melyik fajváltozat biztosítja a legjobb túlélési és továbbszaporodási esélyeket. Az evolúció tetten érhető a vírusoktól és baktériumoktól kezdve a növényeken, gombákon át mindenfajta állatfajig; enélkül nincs gyógyászat és gyógyszerkészítés sem.

Ez van a klímával is. Azt feltételezzük, hogy ha a mára vonatkozóan ki lehet nyerni pl. a jégfuratokból vagy a sztalagmitokból a légkör összetételére vonatkozó adatokat, akkor lehetséges kinyerni 1 000 vagy 10 000 évvel ezelőttre vonatkozóan is. Nézzük például az egyik ilyen módszert, a fák évgyűrűiből kinyert adatok alapján való kormeghatározást!

Egy fa évgyűrűin meglátszik egy szárazabb és egy csapadékosabb év, nyomot hagy azokon egy tűzvész, így aztán feltételezzük azt is, hogy ugyanígy történt 5 000 éve is. A kivágott (vagy néha: megkövesült) fák évgyűrűinek vizsgálata a dendrokronológia, és amely tudományág meglepően pontos és jó, akár 11 ezer évre visszamenőlegesen is. A kivágott vagy kidőlt fákat évgyűrűik alapján folyamatos sorba lehet rendezni. A dendrokronológia felhasználja a karbon-datálást is, sőt, még a szénizotópos kormeghatározás is segíthet egy-egy kivágott fa korának megállapításában; egy újfundlandi összedőlt viking ház esetében ezzel a módszerrel határozták meg a házépítésnél felhasznált fa kivágásának évét, 1021-et.

Ha a fák évgyűrűinek vizsgálatát a klímára vonatkozóan fókoszuljuk, akkor dendroklimatológiáról beszélünk. Az így sorbarendezett évgyűrű-szekvenciából következtethetünk arra, hogy az átlagos gyűrű-növekedéshez képest bizonyos időszakokban mennyire volt erős a fák törzsének növekedése (csapadékos, meleg klíma) vagy mennyire volt kevéssé az (száraz, hűvös klíma). Ebből pedig egy olyan sort tudunk felvázolni, ami az összes többi eredménnyel megegyezik.

Ezen a képen, mely a fák évgyűrűinek klimatikus viszonyokra megfeleltetett vizsgálata alapján készült, kiválóan megfigyelhető az elmúlt 130 év felmelegedése, a kora újkori (csak Európára jellemző) kis jégkorszak, a(z amúgy szintén kizárólag Európára és Észak-Amarikára jellemző) középkori meleg időszak, de még a római kori optimum is.

A dendrokronológiának illetve dendroklimatológiának megvannak persze a korlátai, a legnagyobb korlátja például az, hogy fák nem nőnek sem az óceánokban, sem a sivatagokban, így csak lokális (szárazföldi, mérsékelt éghajlati) jelentőségű. Viszont az ezekből kinyert adatokat összhangba lehet hozni más módszerekkel, így például a tavi üledéklerakódásokkal vagy az antraktiszi, grönlandi jégfuratokkal, a cseppkövekbe zárt légköri gázok elemzésével, a korallok és tengerben élő mészvázú élőlényekben elraktározott információkkal. Minden ilyen proxy adatforrásnak megvan az erőssége és gyengesége (minek a kimutatására alkalmas, minek a kimutatására nem alkalmas), ezek jól kiegészítik szerencsére egymást. A legnagyobb jégfuratminta a légkör 800 ezer évre visszamenő elemzését teszi lehetővé, ugyanis a jégbe fagyott (illetve a cseppkövekbe zárt) levegőzárványok mintegy időkapszulaként őrzik az adott légkör összetételét. Többek között az oxigén 16-os és 18-as izotópjainak arányát állapítják meg a kutatók ilyenkor, a két izotóp ugyanis kémiai tulajdonságaiban nem különböznek, viszont a fizikai tulajdonságaikban igen; normál esetben 99,8%-os arányban van jelen a természetben a 16-os izotóp, ha ennek az aránynak a változását mérik a jégfuratban, akkor az az adott időszak hőmérsékletéről árulkodik; nevezetesen amiatt, mert a 18-as izotópot tartalmazó vízmolekula egy kicsit nehezebb, ezért kicsit nehezebben párolog el az óceánok felszínéről; viszont könnyebben kicsapódik eső formájában, pont, mert nehezebb. Sok minden másra is lehet következtetni még ilyen proxy-adatokból: a jégfuratokban a szén-dioxid és metán részecskéinek aránya a légköri üvegházhatás akkori állapotáról ad képet (az esetleges vulkáni hamu megléte pedig a vulkáni tevékenységről). A jégfuratok elemzése ezen kívül még az éves havas napok számára, légnedvességre, szélsebességre is információt adhat. A tavakban elraktározódó üledékminták esetében polleneket keresnek a tudósok; bizonyos növények (fák, füvek, cserjék) az üledékrétegben egymásra rakódó pollenjei meg tudják mutatni, hogy visszafelé haladva az időben milyen volt a helyi klíma; ugyanis bizonyos növények inkább szárazságtűrők vagy inkább nedvességtűrők, bizonyos fák gyökerei elrothadnak, ha huzamosabb ideig vannak vízzel elárasztva, míg bizonyos fák ezt jól tűrik. Az üledékrétegben elkülöníthetőek a nyári és téli rétegek, a télen befagyott vízfelületre a szél ugyanis porszemcséket hord, mely a jég olvadásával leülepszik; míg nyáron a pollenek szállnak a víztükörre, és azok ülepednek le a tó mélyére. Ha hiányzik a nyári réteg, huzamosabb ideig történő befagyásra lehet következtetni, ha a téli réteg, akkor pedig jégmentes időszakra. Bármilyen furcsa, de ezzel a módszerrel 10-20 ezer évre visszamenőlegesen is lehet adatokat kinyerni, és szintén bármilyen furcsa, de egy üledékréteg nem feltétlenül van jelenleg is víz alatt; maga a tó kiszáradhatott, az üledékréteg felszínre kerülhetett, vagy kiemelkedés után egy folyóvíz medret vájva saját magának, gyakorlatilag a rétegek megbontása nélkül lehet tanulmányozni a régmúlt klimatikus viszonyait. A Grand Canyon esetében persze nem egy tó, hanem tengerek, óceánok üledékes rétegeit lehet tanulmányozni, ott ugyanis akár 5 millió éves, sőt, akár 70 millió éves kőzetrétegek is vannak, azt viszont már egy másik módszerrel: a rubídium-stroncium arány megállapításával.

A rubídium elem a természetben többnyire rubídium-87 formában fordul elő (azaz a 87-es izotópjának formájában), ami meglehetősen stabil ugyan (felezési ideje 49 milliárd év), ám mégsem teljesen az; idővel a rubídium-87-es atomok egy része stroncium-87-té alakulnak át. Egy öregebb, idősebb kőzet kevesebb rubídium-87-et és több stroncium-87-et tartalmaz. A stronciumnak azonban van egy másik, stroncium-86-os izotópja is, amely azonban teljesen stabil, nem bomlik tovább, azaz, a kőzet kialakulásakor az összes stroncium-86-os atom már jelen volt. Az idős közetek korát a bennük megtalálható stroncium-86, stroncium-87 és rubídium-87-es atomokat megszámolva lehet megállapítani. Az idősebb kőzetek korának megállapításához használják még a hasonló szamárium-neodímium bomlási folyamatot alapul vevő radiometrikus kormeghatározást is.

Nem feledkezhetünk el a gleccserek mozgásáról sem. A gleccserek irtózatos erejű jégmozgások, melyek könnyedén többtonnás szikla-kavicsokat is felkapnak és hurcolnak magukkal. Ezek jellegzetes alakú karcolásokat hagynak a felszínen, ahogy jellegzetes a visszamaradt hordalék (moréna) is. Azzal, hogy moréna-halmokkal találkozhatunk a Central Parkban, azzal azt is tudjuk, hogy a mai New York a jégkorszakban 8-10 kilométernyi jéggel volt borítva. (Ezért van az, hogy Manhattan ideális a felhőkarcolók számára, ugyanis gránit a felhőkarcolók alapja; a gleccserek elhordták felülről a könnyebb, puhább rétegeket.)

És igazából még ez is semmi, ahhoz képest, ami adatot ki lehet nyerni a tengerfenék alján lerakódott apró pici állatkák maradványainak elemzésével. Ezek az apró pici rákok, kagylók, a vízfelszín közelében élnek, amíg élnek, és ők maguk is beépítik a mészvázukba a légköri oxigént (az ugyanis állandó kölcsönhatásban van a tenger legfelső rétegével); majd elpusztulásukkor lesüllyednek a tengerfenékre. Lesüllyedve vázaik is rétegződnek; mikrofosszíliák képződnek így, és ezzel már több millió évre visszamenőleg meg tudjuk becsülni a tenger hőmérsékletét, lúgosságát, illetve a légkör összetételét. Ezek persze iszonyatosan sok munkát igényelnek a kutatóktól.

Még a 650-720 millió évvel ezelőttről is vannak információink, mert az ebből a korból származó földkori rétegek elemzése is mondhatnak valamit; még pedig olyan réteg mutatható ki az ebből a korból származó rétegből, ami arra utal, hogy az egész Föld be volt akkor fagyva. Teljesen (Holdgolyó-Föld).

És ez még mindig semmi! Az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) jelentéseiben mindig több ezer oldalon keresztül sorolja az ún. Fizikai Tudományos Alapok jelentésében mindazokat a módszereket és eredményeket, melyek alapján nem csak az elmúlt évmilliók hőmérsékleti görbéjét tudják meglehetős bizonyossággal felrajzolni (lásd csatolt kép), de a vulkáni tevékenység intenzitását, a napkitörések erejét, sőt, a légköri üvegházhatás mértékét is meg tudják becsülni. Az IPCC önálló kutatást nem végez, csak összegzi a kutatásokat, ám ezek a kutatások (mint a csatolt kép is mutatja), a korábban felsorolt (és fel nem sorolt) proxy-módszereket felhasználva, szinte mindegyik ugyanazt az eredményt adja, minimális variábilitással.

Összességében kijelenthető, hogy több tízezer tudós több évtizednyi munkája van abban, hogy képesek legyünk rekonstruálni a földi klímát akár több millió évre visszamenőleg is, és ez alapján tudjuk, hogy legutóbb ilyen meleg, mint ma van, 125 ezer éve nem volt, ám nem is ez a fő baj, hanem a változás egyre gyorsuló sebessége. A klímával foglalkozó tudósok szó szerint évtizedek óta figyelmeztetnek minket arra, hogy ha nem teszünk semmit, baj lesz, és bár elismerésre méltó, hogy mind az EU, mind az USA jelenlegi kormányzata megpróbálják visszafogni a fosszilisek égetését, ám az erőfeszítések (és ezt innentől kezdve már a bejegyzés végéig én mondom, nem az IPCC vagy nem más szervezet) annak ellenére, hogy jó irányba mutatnak, túl későiek, és túl gyengék; az emberiségnek elsősorban a fogyasztását és energiahasználatát kéne visszafognia, mintsem a megújulókra való áttérésben hinnie, ellenben a feltörekvő országok lakóinak ezt nem lehet elmondani, hogy azok, akik jelenleg is relatív szegénységben élnek az első világbeli országokhoz képest, abba kell hagyniuk az első világhoz való felzárkózást, és nem lehet az első és második világbeli országok lakóinak sem elmondani, hogy túl nagy a fogyasztásuk, abból vissza kell adniuk; nem lehet azt mondani az emberiségnek, hogy a 8 milliárd fő túl sok, 3 milliárd is elég lenne, tessék szépen abbahagyni a szaporodást; nem lehet az embereknek megtiltani, hogy megpróbálják magukat jól érezni, hogy törekedjenek a (magasabb energiafelhasználással és szennyezéssel járó) magasabb életszínvonalra, és pont emiatt esélytelen az energiafogyasztás visszafogása is.

Na de pont emiatt olyan mértékben elrontjuk a környezeti feltételeket, hogy az emberiség létszáma saját magától, külső beavatkozás nélkül is vissza fog esni, a fogyasztásunk, energiahasználatunk saját magától vissza fog esni, mivel össze fog dőlni a hálózat, 45-50 fokos melegben pedig az emberek nem fogják tudni azt karbantartani, megjavítani. Ha saját magunktól nem tudjuk a fogyasztásunkat és a létszámunkat lekorlátozni, majd azt kikényszerítik a romló életfeltételek.

Ezekről bővebb információ: https://masfelfok.hu/2020/06/02/foldtortenet-eghajlatanak-nyomaban-paleoklimatologia-klimavaltozas/

Az IPCC jelentése:

https://www.ipcc.ch/report/ar6/wg1/downloads/report/IPCC_AR6_WGI_FullReport_small.pdf

1. Végjegyzetes megjegyzés: Ellenben ha nincs igazság, vagy nem tudjuk azt megkülönböztetni az „alternatív tényektől” (=a hazugságoktól), akkor nem lehet demokrácia sem, hiszen annak előfeltétele a jól informált, tényekkel tisztában lévő választóközönség megléte; ott, ahol a propaganda zaja hangosabb, mint az igazságé, ott nincs demokrácia, nem lehet demokrácia, ott csak a demokrácia mímelése van, ott csak az van hogy a (szoft) diktatúra demokráciásdit játszik. (A kemény diktatúráknak már csak játszania sem kell a demokráciát.) A tudomány szabadságának mértéke lakmuszként jól mutatja az adott országban a szabadság mértékét is, az pedig a demokrácia mértékét is. Jogbiztonság és törvény előtti egyenlőség nélkül nincs szabadság; tudományos szabadság nélkül nincs tudomány; szabadság nélkül nincs demokrácia. ↩︎
2. Magát az elméletet, amikor Alfred Wegener először bevezette a köztudatba, kinevették, Wegener köznevetség tárgya lett; halála után egy emberöltővel kezdték hipotézisét elfogadni, majd nagyjából két emberöltővel később fogadták el a bizonyítékok alapján tudományos igazságnak azaz elméletnek (a tudományban a feltevés neve hipotézis, a bizonyított tudományos igazság neve elmélet, ez némiképp megtévesztő lehet a laikusok számára, akik pl. Darwin elméletéről úgy tartják, hogy az „csak egy elmélet”, miközben pontosan azt jelenti, hogy tudományos igazság). ↩︎

---

A szerzőző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és adományokból él. Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Nyáron meg aztán különösen nincs jövedelme.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 450 forintot vagy 1 eurót. Ez kb. két serclivég, ennél többet költesz kávéra egyetlen nap a Starbucksban vagy kakaóra a Cserpes tejivóban.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára. (Ezek bankszámlaszámait kérd el a facebookon üzenetben!)

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom sem. A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.