Volt egyszer egy Amerika — XLVIII. rész 3-4. fejezet
Eredeti megjelenés időpontja: 2026. augusztus 30. és szeptember 4. helye: facebook és facebook
3. A Függetlenségi Nyilatkozat keletkezése és a függetlenség kimondásának dátuma
„Amerika történelmének legemlékezetesebb pillanata. Azt hiszem, a jövendő generációk nagy nemzeti ünnepe lesz… Pompával és felvonulással, mutatványokkal, játékokkal, sporteseményekkel, díszsortűzzel, harangzúgással, örömtüzekkel és fényjátékokkal fogják ünnepélyessé tenni [ezt a napot] a Kontinens egyik végétől a másikig az idők végezetéig” – írta a későbbi második elnök, John Adams feleségének, Abigailnek július 3-án. Tessék? Hogyhogy 3-án?
Ahogy azt a bevezetőben már megírtam, a függetlenség kimondásának valódi dátuma nem 4-e, hanem 2-a. Ez az ún. Lee-deklaráció napja; valójában csak egy rövid kis mondat. Bár a kontinentális kongresszus (amelynek semmi törvényes joghatósága nem volt, tanácskozó testület volt mindössze) már 1775. május 10-én összeült, miután 1775. április 19-én megkezdődtek a harcok, azaz, több, mint egy éve, mégis, a küldöttek még mindig azon vitatkoztak, hogy az Angliával való szakítást véglegesnek kell-e tekinteni, vagy van-e még visszaút10; ezt megunván Richard Henry Lee virginiai küldött 1776. június 7-én benyújtotta saját határozati javaslatát11 a kongresszusnak, amelyben javasolta kimondani hivatalosan is a függetlenséget és az anyaországtól való elszakadást. A deklaráció három részből állt; a függetlenség kinyilvánításából, szövetségesek keresésének szándékából, illetve egy szövetségi állam körvonalainak felvázolásából. Ezen javaslatok megvitatására a kongresszus válaszul három albizottságot hozott létre, ám július 2-án csak az első részről szavaztak (a másik kettőről 1776 szeptemberében és 1777 novemberében). A július 2-án elfogadott szövegrész mindössze ennyi: „Elhatározzuk, hogy ezek az Egyesült Kolóniák szabad és független állmok, és joggal azok, hogy mentesülnek a Brit Koronához való minden hűség alól, és hogy minden politikai kapcsolat közöttük és Nagy-Britannia Állama között, ahogy annak lennie kell, teljesen megszűnik.” (Ez a szövegrész a Nyilatkozatban is megtalálható.) De hogy lesz ebből a július 4-i Függetlenségi Nyilatkozat?
A Lee-féle javaslatot a kongresszus tehát június 7-én tárgyalásba vette, ám James Wilson pennsylvaniai küldött azonnal háromhetes halasztást kért, mondván, ő addig rábírja államának törvényhozását, hogy beálljon a javaslat mögé (nem kellett messzire mennie, a kongresszus ugyanis ekkoriban Philadelphiában székelt). Ez idő alatt a John Hancock által elnökölt kongresszus kijelölt egy öttagú bizottságot „a fenti határozat szellemében létrehozandó Nyilatkozat elkészítésére.” Ennek tagja és gyakorlati vezetője lett Thomas Jefferson, míg a többiek John Adams, Benjamin Franklin, Robert Livingstone és Roger Sherman voltak. Július 1-én a Kongresszus saját magát Bizottsággá alakította át, hogy megvitassák az elkészített javaslatot. Ennek értelme az volt, hogy a bizottsági vitákról nem kellett feljegyzéseket készíteni. Július 2-án a Bizottság jelentést tett a Kongresszusnak azaz saját magának, majd az eredeti javaslatot elfogadták és felolvasták. Tehát július 2-án a Lee-féle javaslat volt a függetlenség kikiáltásának dátuma és szövege.
Viszont a világ számára meg kellett magyarázni, hogy miért kiáltották ki az egykori kolóniák magukat függetlennek. Július 3-án és 4-én a Kongresszus ismét átalakult Bizottsággá. Ekkor fogadták el magát a Jefferson szerkesztette szöveget. Ám a július 19-i (tehát több, mint két héttel későbbi) jegyzőkönyv a következőket rögzíti: „Elhatároztatott, hogy a 4-én elfogadott Nyilatkozatot pergamenre letisztázzák a »Tizenhárom Amerikai Egyesült Államok egyhangú határozata« címen és a fent nevezett iratot, tisztázás után, a Kongresszus minden egyes tagja a kézjegyével lássa el.” Ez azt jelenti, hogy azt a Nyilatkozatot, amelyet én is becsatoltam ebbe az írásba képként, nem is Függetlenségi Nyilatkozatnak hívják, és nem is július 4-én írták alá a dátum ellenére! (Bár az is egyértelmű, hogy a nem elég szépnek, elegánsnak érzett és így piszkozat-státuszba került nyilatkozat elfogadásának, melyet csak a kongresszus elnöke és titkára írt alá, ez a dátuma.) Hanem akkor mikor? Az augusztus 2-i jegyzőkönyv szerint: „A letisztázott és az elnöki asztalnál megvizsgált függetlenségi nyilatkozatot aláírták a tagok.” Ráadásul úgy, hogy, ahogy ezt John Hazelton történész 1906-ban kimutatta, a kongresszus tagjainak egy része akkor bizonyíthatóan nem is volt jelen Philadelphiában, azaz, ők csak a következő hónapok során tudták azt aláírni!12 A konklúzió: John Trumball festménye (mint minden jó festmény) hazudik, egy nem megtörtént eseményt ábrázol – ám az amerikai nép kulturális emlékezetében a festmény olyan jelentős, mély nyomott hagyott, hogy azóta is július 2-a helyett 4-én ünneplik a függetlenség kikiáltásának dátumát.
4. A Függetlenségi Nyilatkozat szövegének értelmezése: férfiak vagy emberek?
A Nyilatkozat viszonylag egyszerűen indul: kinyilvánítja, hogy a kolóniák önállósodnak, és el akarják foglalni helyüket a világ szuverén államai sorában; a Nyilatkozat azért született meg, hogy ezt a döntést megmagyarázza azzal, hogy feltárja a döntéshez vezető indokokat. A bevezető másik bekezdése a világon a legtöbbet idézett szakaszok egyike, mely kijelenti, hogy „magától értetődő igazság”, hogy „az összes férfi egyformának lett teremtve, bizonyos elidegeníthetetlen Jogokkal felruházva a Teremtő által, melyek között az Élethez való jog, a Szabadsághoz való jog és a Boldogságra való törekvés joga egyformán megillet mindenkit.” Hogy miért fordítom szó szerint ’férfi’-ként, azt, hogy men, a bevett ’emberek’ fordítás helyett, hamarosan kifejtem. Ezzel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy nem a boldogságot mint élményt garantálja az amúgy az amerikai alkotmánnyal ellentétben jogi érvényességgel nem rendelkező nyilatkozat, hanem azt a jogot nevezi meg elidegeníthetetlenként, hogy valaki törekedhessen a boldogságra, azaz, kereshesse azt. Mindezt úgy, hogy a nyilatkozat aláíróinak többsége, maga Jefferson is, rabszolgatartó volt. (Annyira immanens része volt a kolóniák történetének a rabszolgatartás, hogy míg a híres Mayflower 1620-ban ért partot, az első rabszolgaszállító hajó 1619-ben – innét a New York Times 1619 projectje.) Úgy vélem, hogy rabszolgák tartása nehezen összeegyeztethető azzal, hogy ezen nevezett rabszolgák kereshessék maguknak a boldogságot. Nem kereshették – nekik nem volt joguk boldogságra való törekvésre. Rájuk nem vonatkozott a nyilatkozat, nekik nem voltak maguktól értetődő jogaik. Már ez megvilágítja, hogy a men-t nem lehet az összes emberre egyformán érteni; ezt később még jobban meg tudom erősíteni a szövegből vett példák alapján.
Nem voltak magától értetődő jogaik az őslakóknak sem. Őket még a XVI. században nagyrészt kiirtották az európaiak által behurcolt betegségek, kisebb részt maguk az európaiak13. Ők jogilag nem voltak rabszolgák, V. Károly spanyol király (ő volt az, akinek a birodalmában sosem nyugodott le a nap) ugyanis 1542-ben megtiltotta a rabszolgaság minden formáját és egyúttal felszabadította az egykori rabszolgákat is14. Igaz, hogy spanyol királyként a fennhatósága az észak-amerikai kontinensen csak Mexikóra (ami akkor még jóval nagyobb területű volt a mostaninál) és Floridára (ami 1763-1783 között, tehát a Függetlenségi Háború idején angol birtok volt) terjedt ki, ám a bennszülött őslakókat az angol illetve francia hódítók sem tekintették jog szerint úgy rabszolgának, mint az Afrikából származókat. (Itt jegyezném meg, hogy a nagy felfedezők, mint pl. Juan Ponce de León vagy Lucas Vázquez de Ayllón mind rabszolgakereskedők is voltak15.) Jogilag a rabszolgasorban tartott őslakók inkább indentúrásnak voltak tekintendők; ezért van az, hogy az alkotmány 1865-ben elfogadott 13-ik kiegészítése szövegében nem csak a rabszolgák, hanem az „önkéntelen szolgaságban lévők” is felszabadíttatnak16. Hogy mennyire ki voltak rekesztve az állampolgárok közösségéből a rabszolgák illetve őslakók, azt a György király szemére hányt igazságtalanságok közül az egyik legfontosabb is mutatja: „lázadást szított közöttünk [azaz valójában a rabszolgák között], és arra merészkedett, hogy határaink lakóira rászabadítsa a kegyetlen Indián Vadembereket [vagyis azokat, akiknek a földjeit erőszakkal elvették a betelepülő hódítók, és akik gyakorlatilag saját maguk is ősi földjeik védelmében ragadtak fegyvert], akiknek közismert hadviseléséhez tartozik életkorra, nemre és más körülményekre való tekintet nélkül mindenki elpusztítása” – merthogy egyébként a fehér bőrű hódítók többnyire szintén életkor, nem és más körülményekre való tekintet nélkül mészárolták le a nekik ellenálló őslakókat. Azaz voltak a telepesek, és voltak a rabszolgák és az őslakók.
Jefferson nyakatekert logikával megpróbálta György király nyakába varrni a rabszolgakeres-kedelmet és -tartást is a Nyilatkozat korábbi fogalmazványában. Ekkor úgy írt, hogy a király „Kíméletlen háborút viselt az emberi természet ellen is, megsértette az élet és szabadság legszentebb jogait egy olyan távoli nép fiai esetében, akik soha semmi rosszat nem tettek neki; elfogadta és rabszolgaságba hurcolta őket egy másik földrészre, vagy nyomorúságos halálra ítélte őket az oda való szállítás közben. Ez a kalózháború, egy hitetlen hatalom gyalázata, Nagy-Britannia keresztény királyának a háborúja. Abban az igyekezetében, hogy fenntartson egy olyan piacot, ahol embereket adnak és vesznek, visszaélt vétójogával, és elutasított minden olyan törvényhozási kísérletet, mely megpróbálta ezt az undorító kereskedelmet tiltani vagy visszaszorítani. És hogy még ezt a szörnyűséghalmazt tovább tétezze, most nem riad vissza attól, hogy pont ezeket az embereket lázítsa arra, hogy fegyveresen lépjenek fel ellenünk, és úgy szerezzék meg azt a szabadságot, amelytől megfosztotta őket, hogy meggyilkolják azokat, akiknek előzőleg a nyakukba varrta őket; ilyen módon tegye jóvá egy nép szabadsága ellen elkövetett bűnöket úgy, hogy ugyanezeket az embereket arra buzdítja: kövessenek el bűnöket mások élete ellen.” A kongresszus bölcsen az eredeti fogalmazványból ezt a részt erősen lerövidítette, hiszen Jefferson az angol királyt hibáztatja a rabszolgatartás kolóniákon bevett szokása miatt, miközben Angliában ez a gyakorlat tilos volt. Ráadásul 1775-ben az angol királyhoz lojális virginiai kormányzó bejelentette: amelyik rabszolga elhagyja a gazdáját, hogy a királyért harcoljon, felszabadíttatik17, így aztán tényleg nem lehetett az angolokat a rabszolgaság intézményének eltűrésével vádolni. (Egy másik, Jefferson által nehezményezett módosítás az volt, miszerint a nyilatkozatból kihagyták az angol állampolgárokat amiatt megfeddő részeket, hogy hogyan választhattak maguknak olyan képviselőket, akik zsarnokoskodnak a kolóniák felett18. Az eredeti fogalmazvány egynegyedét távolította el a viták során a kongresszus, különböző személyek, köztük maga Jefferson is, összesen 68 változtatást eszközöltek a szövegben19.)
Oké, tehát akkor a rabszolgákra és az őslakókra nem vonatkozik a men kitétel. Miért ne vonatkozna az indentúrásokra és a nőkre? Nőkre magától értetődően nem vonatkozott, hiszen a nők teljesen alávetett szerepet játszottak akkor még férjeikhez képest. A nők teljes polgárjogot a rabszolga férfiakhoz képest is később kaptak: mindössze 1920-tól érvényes a 19-ik alkotmánykiegészítés (melyet 1878-ban terjesztettek be, és amelyet csak 1919-ben fogadtak el a Kongresszusban, és amelyet 36-ik aláíró államként Tennesse 1920-ban ratifikált20), ami rögzíti, hogy: „Az Egyesület Államok állampolgárai számára nem lehet megtagadni a szavazati jogot egyetlen államban sem az állampolgár neme miatt”21. A nők nem voltak egyenrangú állampolgárok a Függetlenségi Nyilatkozat keletkezésének idején, sem a függetlenedő államban; csak sokkal később, közel másfél évszázaddal később lettek azokká.
Mi a helyzet a szegényebb fehér férfiakkal? Nos, korábban megpedzegettem az 1856-os évszámot, mint azt az évet, amikorra az összes szabad fehér férfi választójogot kapott. Az Egyesült Államok államaiban a választójog gyakorlása egészen addig a pontig volt cenzushoz (adózáshoz, mint New Hampshire, Pennsylvania és Dél-Karolina államaiban, vagy tulajdonjoghoz, mint az összes többiben) volt kötve a választójog gyakorlása. 1856-ban, utolsóként az államok közül, Észak-Karolina is kivezette a választójog feltételei közül a vagyon meglétét22. Ez a cenzus gyakorlatilag kizárta a vagyontalan férfiakat ugyanúgy, mint az indentúrásokat a szavazók köréből, ahogy a nőket is automatikusan, hiszen sokáig a nőknek tulajdonuk sem lehetett, ahogy végakaratuk sem. (Az első amerikai földön hozott törvény, amelyik megengedte nőknek, hogy saját tulajdonuk lehessen, egy 1839-es Mississippiben hozott törvény, ami szerint nekik is lehet… saját rabszolgájuk23.) Később aztán 1848-ban és 1860-ban New York államban olyan törvényeket fogadtak el, melyek mintájául szolgálhattak más államok törvényhatóságai számára is, s melyek megengedték a férjezett nőknek, hogy önállóan üzletelhessenek; a nekik adott ajándékok kizárólagosan az ő tulajdonukká váltak, perelhettek, sőt, a törvény még azt is kimondta, hogy az asszonyok a férjükkel közösen nevelhették gyereküket („joint guardians”)24. Ezek után talán nem meglepő, hogy, ahogy írtam, a népesség mindössze 6 százalékának volt szavazati joga a megszülető új államban. Az alkotmány illetve a törvények rájuk vonatkoznak.
A Függetlenségi Nyilatkozat erről a 6 százalékról szól; a vagyonnal rendelkező, nagy számban rabszolgatartó, fehér bőrű férfiakról; őáltaluk, őnekik. (Ez a 6 százalék birtokolta tulajdonként a népesség 20 százalékát kitevő fekete bőrű, Afrikából származó rabszolgákat, akiknek a lélekszáma úgy nagyjából fél millió lehetett.) Többek között ezek miatt állítom azt, hogy a men fordítása a szó szerinti ’férfiak’ és nem pedig ’emberek’ – egy másik jelentős érv pedig az, hogy magában a szövegben 10 helyen fordul elő a people, míg a men szó mindössze kétszer: első alkalommal, miszerint a férfiak elidegeníthetetlen jogokkal bírnak, második alkalommal, hogy ezen elidegeníthetetlen jogok gyakorlására a férfiak kormányzatokat állítanak fel. Logikus: a kormányzat a (gazdag, fehér) férfiak jogainak biztosítására jött létre, hiszen másoknak nem voltak jogaik. Arra is felhívnám a figyelmet, hogy az alkotmány viszont így nyit: “We, the people” – bár az, hogy kik tartoznak bele az itt az ’emberek’ kategóriájába, a szövetségi alkotmány az egyéni államok törvényhozásának definíciójára bízza.
10 DAVIDSON–LYTLE 32.
11 https://www.archives.gov/milestone-documents/lee-resolution [2023.08.10.]
12 Az egész bekezdésről lásd: DAVIDSON–LYTLE 34-36.
13 Erről egy másik, régebbi, még 2020-as írásomat javaslom: https://voltegyszeregyamerika.blog.hu/…/volt_egyszer… [2023.08.06.] Ekkor még a blog.hu felületére írtam, mert ekkor még független volt az index.
14 RESÉNDEZ 49.
15 RESÉNDEZ 42.
16 https://www.archives.gov/milestone-documents/13th-amendment [2023.08.06.]
17 DAVIDSON–LYTLE 46-47.
18 DAVIDSON–LYTLE 53.
19 DAVIDSON–LYTLE 39.
20 Az alkotmánykiegészítések esetében nem elég a kétharmados alsó- és felsőházi kongresszusi elfogadó határozat, az államok háromnegyedének kongresszusainak is azt jóvá kell azt hagyniuk (ez a szám aktuálisan 38 államot jelent). Jelenleg is számos alkotmánykiegészítés van emiatt függőben, így például az elektori kollégium eltörlésére irányuló javaslat is.
https://en.wikipedia.org/…/List_of_proposed_amendments… [2023.08.06.]
21 https://www.archives.gov/milestone-documents/19th-amendment [2023.08.06.]
22 Kenneth L. SOKOLOFF: The Evolution of Suffrage Institutions in the New World: A Preliminary Look. Ő egy 1918-as és egy 1960-as könyvre hivatkozik tanulmányában.
https://www.hoover.org/…/documents/0817999620_75.pdf [2023.08.06.]
23 Jone Johnson LEWIS: A Short History of Woman’s Property Rights in the United States https://www.thoughtco.com/property-rights-of-women-3529578 [2023.08.06.]
24 1970-re végre a nők is nyithattak önálló bankszámlát, a férjük beleegyező nyilatkozata nélkül.
Iratkozz fel a hírlevelemre is!
Miért kéri a szerző, hogy támogasd?
A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.
Mekkora támogast kér a szerző?
Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.
Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.
Hogyan tudod támogatni a szerzőt?
Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!
A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!
A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.
Lesz fizetős tartalom?
Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.
2
0
Leave a Reply