Eredeti megjelenés időpontja: 2022. július 28., helye: facebook. Szerkesztett változat.

Kiolvastam Kim Stanley Robinsontól A jövő minisztériuma-t. Nem most, már egy ideje, de most van időm megírni belőle pár gondolatot.

A jövő minisztériuma a megérkezett klímakatasztrófával kezd. Azzal, hogy előbb csak egy hőhullám jön India bizonyos részére, pár napos hőség, ehhez már hozzászoktak korábban, mindig a monszun előtt legnagyobb a hőség, pár nap, és jön a hűsítő eső, ám a hűsítő monszuneső helyett az a pár napos hőség tovább fajul halálos hőséggé. Aki addig nem menekült el, mert miért menekült volna el, hisz mindjárt jön a monszun, az két nappal későbbre meghal. A nagy hőség miatt leáll az áramellátás, így a légkondik, a hűtők; a vízellátás is. 35 fokot meghaladó a nedves hőmérséklet (a könyv megírása óta tudjuk, hogy már a 31-32 fokos nedves hőmérséklet is halálos); az emberek hiába isznak annyit, amennyit csak bírnak, nem tudják a testhőjüket izzadással azaz párologtatással lejjebb vinni; egyszerűen megfőnek a saját bőrükben. Egyetlen túlélő van, aki súlyos sebekkel és PTSD-vel éli túl éppen-hogy-csak. Miután orrig belemártotta magát egy hullákkal teli tóba.

A könyv alaptézise szerint ilyen és ehhez hasonló hőhullámok egész sora veszi kezdetét. (Ami nálunk volt ezen a nyáron eddig kétszer, mindkétszer 5-6 napot, az semmi, mert túléltük — itt most a földi pokolról beszélünk.) Ráadásul a könyv nagyon jól megmutatja azt a problémát, ami jelenleg is rányomja a bélyegét a jövőről való közgondolkodásunkra: azt feltételezzük, hogy a mai ember által okozott természeti problémák csak a jövő nemzedékénél fognak jelentkezni természeti katasztrófaként, és feltételezzük, hogy ők okosabbak és technológiailag jobban felszereltek lesznek, mint mi vagyunk, hogy az általunk okozott problémát ők majd képesek lesznek megoldani. Ám, ahogy a könyv kezdődik: beértünk ebbe a jövőbe. Ahogy egyébként ma itt mind, 2022-ben, már a jövőben élünk. A Vissza a jövőbe című filmhez képest is a jövőben élünk (ott 2015. október 21-ig mentek előre az időben.) A jelen világunkban is a legrosszabb forgatókönyvek egyike elkezdett megvalósulni; a könyvben pár millió ember halálával gyakorlatilag a legrosszabb forgatókönyv valósul meg.

A vészhelyzetet kezelendő feláll egy kormányközi igazgatóság a Párizsi Klímaegyezmény meghatalmazása alapján, erősen limitált büdzsével és hatáskörrel. Mármint, hogy oldják meg azt a problémát, hogy konkrétan elolvad Grönland és Antarktisz, hogy az egész világot érintő aszály van, 40-45 fokos nyarak, éhínség, energiacsapda: a klímaberendezések működtetéséhez többnyire fosszilis energiát használunk el, amely még tovább fokozza a felmelegedést. A könyvben megjegyzik: ha nem tesznek azonnal valamit, akkor az emberiség néhány, pár millió főből álló csoportja talán alkalmazkodna az összedőlt bioszférához és civilizációhoz, de mind poszttraumás túlélők lennének egy tömeges kihaláson átesett világban. Ami nem jó. Kerüljük el. Bár Gelencsér András vagy Jem Bendell szerint ez elkerülhetetlen, ám vannak, akik szerint még elkerülhető.

A könyv végigviszi azt az utat, ahogy sikerül részmegoldást találni, sikerül legalábbis jó útra lépni: 625 oldal és a női főszereplő 40 éves munkája, a Jövő Minisztériuma éléről nyugdíjba vonulása után végre pezsgőt lehet bontani: 478 pmm-ről sikerült 451 ppm-re levinni a széndioxid légköri koncentrációját. (Megjegyzés: most 420-nál vagyunk, tavaly 418 volt ez az érték.) Más szavakkal: 40 évnyi munka után sikerült a Pokol hatodik vagy hetedik köréből visszalépni az ötödik körbe, miközben most vagyunk az elsőn (ha egyáltalán szabályos Dante köreit ilyen apokrif módon parafrazálni). Tehát még mindig benne vannak az elviselhetetlen nyarakban, csak már javul a tendencia. Tulajdonképpen a könyv azon filozofál, hogy vissza lehet-e sétálni a pokol tornácáig, vagy miután már benne vagyunk a pokol égető tüzében (képletesen és kevésbé átvitt értelemben is), az azt is jelenti, eldőlt, hogy végig kell menni az úton, egész az emberiség és több millió faj apokalipszisáig, hiszen tudjuk, hogy számos olyan pozitív visszacsatolási rendszer van, amelyik mindenképpen gyorsítja, esetlegesen pedig megállíthatatlanná teheti a felmelegedést. Pálmafák az Antarktiszon: szevasztok! (Egyébként ilyenre már volt példa a Föld hosszú története során, az eocán korban, persze arra is, hogy bolygónk Hógolyó-Földdé váljon [valamikor a kriogén időszakban] a jelenleg összességében egészen jól lakható élőhelyünk.)

Ennek a részeredménynek eléréséhez (maga a könyv is úgy zárul, tehát, mire a könyv végére érünk, hogy „soha nem érünk a végére igazán”) viszont nem elég méregzöldnek lenni, konkrétan vöröszöldnek vagy minek kell hozzá lenni. Konkrét öko-terrorcselekmények egész sorát követik el a könyvben részben Káli gyermekei, részint meg nem határozott terrorista-csoportok (melyek gyanús, hogy részben magától a Jövő Minisztériumától indultak), illetve, azon vitatkoznak a könyvben, hogy most, hogy csökkenőben van a népesség, 2 vagy 4 milliárd az ideális száma az emberi populációnak. Nagyjából 2080 környékére ennyi ember nem tud meghalni természetes módon, ha pedig ez mindössze az átbillenési időpont, akkor ez azt jelenti, hogy hiába halnak meg a felmelegedés miatt milliószámra, még egészen addig nagyobb a természetes növekedés.

A könyvben megnevezett Káli gyermekei indiaiak. India volt ugyanis az az ország, amelyiket legelőször megérint a Pokol, és meg nem határozott indiaiak alapítják meg bosszúból ezt a terrorista-csoportot. India az az ország a könyvben, amelyik kilép a Párizsi Klímaegyezményből, azon az alapon, hogy az aláíró országok csak aláírtak, de semmit se tettek, és önállóan egy ún. dupla Pinatubo-t csinálnak: annyi légköri aeroszolt juttatnak repülőgépek segítségével 18 kilométer magasan a légkörbe, amennyit csak tudnak, amivel elérik a légkört elérő napsugárzás 0,2%-ának űrbe való visszatükröződését. 1991-ben a Fülöp-szigeteki Pinatubo vulkán a XX. század második legnagyobb kitörését produkálta, 20 millió tonna kén-dioxidot pumpálva a levegőbe, amely mérhető módon 0,5 fokkal csökkentette az 1991 és 1993 közötti hőmérsékletet. Azaz a történet szerint 40 millió tonna kén-dioxidot eresztettek a levegőbe, hogy pár évre 1 fokkal csökkenjen a globális hőmérséklet.

Káli gyermekei pedig módszeresen megölik az extra-gazdagokat. Ahogy ökoterroristák megmérgezik a szarvasmarha-állományt is, így a hamburgerevők, steak-evők elkapnak valami halálos kórt (talán agysorvadást, már nem rémlik), sőt, felrobbantgatnak pár repülőgépet. Így viszonylag gyorsan az emberiség értésére adják, hogy marhahúst enni, repülni, sőt, gazdagnak lenni halálos bűn az emberiség ellen. Így aztán az emberek nem folytatják a marhaevést, amely, mint tudjuk, hatalmas természeti kárral jár (esőerdők kivágása, ívóvízfelhasználás, metán kiböfögése a légkörbe), sem a repülést, kizárólag léghajón; sőt, a hajók a szokásos elképesztően mérgező dieseles meghajtás helyett napelemes elektromos illetve vitorlás szélmeghajtással közlekednek a jövőben. Ami egyébként tök jó, ha tényleg így lenne, de mégegyszer mondom: konkrét ökoterrorista merényletek árán. A gazdagok esetén csak a szuper-mega-hiper-gazdagok kerülnek célkeresztbe, az Elon Musk, Jeff Bezos-félék, akik a vagyonukat elajándékozzák, mint Soros György, Bill Gates vagy Warren Buffet, megmenekülnek, de kicsit gyorsabban kell a vagyonuktól megszabadulniuk a regény szerint, mint tervezték.

Ráadásul az ökoterrorizmus nem vezet önmagában eredményre. A különböző nemzeti bankok szoros együttműködése nélkül nincs eredmény. A regény beismeri: a bankárokon múlik a civilizáció megmentése. A nemzeti bankok vezetői azok, akik, mivel feladatuk a pénz értékének védelme, és logikusan kikövetkeztetik, hogy a pénznek semmi értéke nem lesz akkor, ha összedől a civilizáció, tehát tuképp a pénz értékének megvédésének érdekében végül nagy-nehezen beleegyeznek a civilizáció megmentésébe, így abba, hogy kibocsássanak egy ún. karbonpénzt (monetáris mennyiségi lazítással, azaz kötvénykibocsátással, tehát gyakorlatilag pénznyomtatással), amihez kétféleképpen lehet hozzájutni akár magánszemélyeknek, akár cégeknek: vagy az atmoszférából való szénmegkötéssel, vagy a földben rejtező, felmért mennyiségű, kitermelési opcióval rendelkező fosszilis energiahordozók nem-kitermelésével. És még ez is kevés: technológiai újítások, szigorú törvénykezés, államilag garantált munkahelyek biztosítása (egyfajta normálisan megfizetett közmunka: az államnak mindig lehet dolgozni, valahol, valamilyen pozícióban), szövetkezeti termelés, progresszív vagyonadó (mindenkinek legyen elég, de senkinek se legyen sok), tehát lényegileg a megbukott kapitalizmus helyett egy nem-kommunista, hanem továbbra is liberális demokratikus posztkapitalizmus bevezetése… ez mind kell ahhoz, hogy a jelenlegi 420-as ppm-ről, miután a regényben ez az érték felmegy 478-ra, sikerüljön lemenni 451-re. Kissé optimista módon a regény még azzal is számol (2020-ban írt regényről van szó), hogy az oroszok elkergették Putyint, és valami normális fickót választottak elnöknek, aki mindenben együttműködik a nemzetközi közösséggel. Sajnálatos, de ez is feltétele a világ megmentésének: kell hozzá egy együttműködő Oroszország.

Néha kicsit túlírtnak éreztem a könyvet, a két főszereplő érdekesen összefonódó majd szétváló kapcsolata jól van ábrázolva, illetve, hogy az olvasó is értse, miről van szó, tele van jogfilozófiai, közgazdasági és természetfilozófiai fejtegetéssel, ezek leíró részek; minden második fejezet csak, sokszor váltott nézőpontokból, elbeszélő jellegű ugyanis. Fontos, hogy maga a könyv is írja: amíg az embereket meg nem öli a globális felmelegedés, nem fogják elhinni, hogy az velük is megtörténhet, illetve, a jövő nemzedéke, a még meg se születettek nemzedéke olyan távol van, hogy elképzelni sem tudjuk a későbbi szenvedésüket. Így összességében azt hiszem, hogy hiába van a könyv nagyon szépen és logikusan felépítve, minden egyes elem, amelyek logikusan következnek egymásra, egymásból építkeznek, nos, minden egyes ilyen elem meglépését is hihetetlennek érzem, nem működik a suspension of disbelief. Igaz, ez nem egy dokumentumkötet a meg nem történt eseményekről, sem nem egy cselekvési terv, egy szamárvezető, hanem egy lehetséges kimenetele a klímaválságnak; na de, ha mondjuk tíz egyenként is hihetetlen lépést kellene megtenni, egymás után, hogy ne pusztuljon ki az emberiség, akkor annak mennyi az esélye, hogy tényleg így lesz? Persze, azt is megértem, hogy dögunalmas lett volna megírni 999 999 olyan könyvet, amiben az emberi civilizáció befuccsol, és az az 1 lett megírva, amikor túlél, de értitek, na.

---

Iratkozz fel a hírlevelemre is!

---

---

Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.