Eredeti megjelenés időpontja: 2026. január 2., helye: facebook
Ha lesz még olyen lehetősége az emberiségnek 100 év múlva, hogy visszanézzen a múltra, és az akkori idők történészei (amely akkorra elsősorban klímatörténészt fog jelenteni majd) mérlegelni fogják, melyik év volt az, amikor az emberiség elszalasztotta az esélyeit, valószínűleg 2025 lesz az egyik olyan év, amit ki fognak emelni.
A “globális felforrás” mint kifejezés már évek óta velünk van. A “klímaöngyilkosság” is már közkeletű. Ezek a fogalmak arra utalnak, hogy a klímaváltozás — amelynek meglétét ma már csak a leghülyébbek tagadják — minőségileg más már: nem csak változik a világunk, sőt, nem csak felmelegszik, de egyenesen felforr. A kílmaöngyilkosság kifejezés pedig arra utal, hogy ez dehogyis természetes folyamat, nem; ez saját magunk által gerjesztett.
S mégis, 2025-ben az emberiség úgy döntött, hogy ezzel ráér foglalkozni még. Előbb nézzük meg, hogy tényleg igaz-e.
A klímaszkeptikusok egyik érve, hogy a klíma saját magától is változik. Ez igaz, ám a sebesség — becsléstől függően — 150-70-szeres, ami csak két dologhoz hasonlítható: egy meteorbecsapódáshoz vagy egy szupervulkán kitöréséhez. S megjegyzendő, minden klímaváltozás fajok miriádjainak kihalását hozta maga után. Tudóskörben eldőlt a kérdés: ezt az ember okozza.
Hogy ez miért nem megy át a köztudatba, annak okait próbáltam boncolgatni. Talán amiatt, mert a geológiai időskálán mérhető hihetetlen gyors változás is emberi mértékkel számolva 2-3 generáció. Gyakorlatilag csak a most 70-75 év felettiek tudnak saját személyes tapasztalat alapján összehasonlítást végezni a régi időkkel és a mostanival.

Talán amiatt se ment át a probléma súlyossága a köztudatba, mert amikor először lett a mainstream közbeszéd része a klímaváltozás, nagyjából 20 éve, akkor felkapták a fejüket ugyan az emberek: ám az azonnalinak vélt katasztrófa nem jött el, sőt, azóta se jött el. Nem került víz alá London, nem haltak ki a jegesmedvék, nem száradt ki a termés a világon mindenhol, nem fogyott el a víz. Csakhát nem is ezt mondták a klímatudósok: hanem, hogy nagyjából 30-50-70 éven belül ez megtörténhet.
Persze, helyi katasztrófák voltak. 2020-ban füst borította Ausztráliát; a Boris ciklon 2024-ben jelentős kárt okozott; minden nyáron rendszeresen leég a Mediterráneum erdeinek és cserjéinek egy jelentős része; Európa gleccsereinek negyede már eltűnt, és így tovább. Nálunk, Magyarországon, az elmúlt négy évből háromban volt súlyos aszály; és jelenleg rosszabb a vízhelyzet, mint volt egy éve ugyanilyenkor. 10 Balatonnyi víz hiányzik a talajból, és a helyzet egyre csak rosszabb lesz. Megüti az emberek ingerküszöbét? Nem.

Nem, mert ennél sokkal fontosabb azonnali problémák vannak. Fontosabb az orosz-ukrán háború, fontosabb egész Európában a középpártok lemorzsolódása és a szélsőjobb megerősödése; fontosabb a gazdasági helyzet kezelése, a nyekegő európai gazdaságok bebikázása. Pedig a középpártok lejtmenete és a szélsőjobb megerősödése csak válságtünet; a bevándorlási helyzet válságtünet. Amíg a válságtünetek mélyén meglévő problémát nem sikerül kezelni, addig csak a tüneti kezelés marad, de a civilizációnk egyre betegebbé válik közben.
Iratkozz fel a hírlevelemre is!
Amerikában sok ok miatt, de végül a fasiszta szélsőjobb nyert, önmagát mérsékelt jobbközépnek álcázva, ám távol, nagyon távol álva a mérsékelttől és a jobbközéptől is. Hogy mi minden történik ott, arról sok dimenzióban sokan írtak már (én is), s hogy ez hogyan hat mindenkire a világon, arról is. Ami ott történik, annak hatása van itt is. S ott nem csak a demokrácia súlyos eróziója figyelhető meg: a tudományos igazságokban, sőt, a tudományos igazságok létében is kételkedést szított a feltehetően (sőt: biztosan) amúgy oroszok által is finanszírozott, elindított, működtetett MAGA-mozgalom. A jelenlegi adminisztráció nem csak az orvosi igazságokat kérdőjelezi meg, hanem mindennek ellentmond, ami a jövőt jelenti: minthogy Kína a világon a piacvezető a megújuló energiákban, ezért azokban nemzetgazdasági kockázatot lát, és elutasítja azokat, visszatérve a már leszerepelt és mérgező, környezetre és emberre egyformán ártalmas szénhez és olajhoz. Azt is megtehették volna, hogy élére állnak a megújuló-mozgalomnak, de azt szimplán politikai okokból nem akarták megtenni. Az ő kulturális háborújukban a megújulókat a liberálisokkal azonosították, annak ellenére, hogy M**** látványosan átállt a republikánus oldalra. Party before country, every time, any time. Szintén: mivel szerintük a felmelegedés csak egy kínai hoax, tudományos kutatóállomásokat, programokat szüntetnek meg. Vagy hurrikán-figyelő központot. Az Egyesült Államok egyvalamiben nagyon előre akar törni: az MI-használatban. Az MI hatalmas energia- és vízigénye pedig tovább fűti a bolygót és tovább csökkenti az emberiség rendelkezésére álló édesvíz-készletet. Saját magunkat lőjük tökön azért, hogy valami olyat hozzunk létre, ami potenciálisan az emberiség jelenleg ismert végét jelenti — nem azt mondom ugyan, hogy ez biztosan így lesz, de azt igen, hogy a pakliban benne van, hiszen a T-kormányzat felszámolta azokat az MI-biztonságot fokozó irányelveket is, amelyeket a Biden-kormányzat léptetett életbe, sőt, konkrétan elnöki rendelet van arról, hogy a következő 10 évben tilos bármelyik tagállamnak is korlátoznia bármilyen módon az MI-fejlesztéseket — mindezt a versenyképesség jegyében.
Az Egyesült Államok nem csak az amúgy sem kötelező érvényű — és mostanra már reménytelen — párizsi megállapodásból lépett ki, de az éves klímakonferenciára sem ment el. Nem is baj, évek óta a greenwashing szolgálatába lett állítva ez a rendezvény. Az, hogy az elmúlt években Azerbajdzsán illetve az Egyesült Arab Emirátus volt a vendéglátója a konferenciáknak, talán mond valamit. Például azt, hogy felesleges reménykedni a zöldátállásban, amíg van kibányászható szénmező, működő olajkút.
Szóval, 2025-re az emberiség úgy döntött, hogy amúgy sem jönnek be a tudósok által “ígért” kataklizmák, és vannak fontosabb dolgok is, mint ilyen csipp-csupp ügyekkel foglalkozni, hogy mi lesz 2050-re, 2075-re vagy 2100-ra, amikor a kérdés sokkal inkább az, mi lesz holnap. Elvégre, akkora hőség volt nyáron, hogy kiszáradt a termés, és valamit enni kell adni az emberek szájába. Víz meg nincs, mert kimerült a talajvízkészlet, kiapadtak a folyók, inni pedig kell, és azt is meg kell oldani, még ma, holnap már késő. Minek foglalkozzunk hát olyan dolgokkal, amik amúgy se biztos, hogy bekövetkeznek?
Miért kéri a szerző, hogy támogasd?
A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.
Mekkora támogast kér a szerző?
Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.
Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.
Hogyan tudod támogatni a szerzőt?
Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!
A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!
A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.
Lesz fizetős tartalom?
Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.

Leave a Reply