Volt egyszer egy Amerika XXXIX.
Eredeti, szerkesztett megjelenés időpontja: 2021. június 6., helye: hang.hu
Kibővített változat.
Jóval kevesebb Amerika-történetet írtam utóbbi időben, mint korábban. Mondjuk, nullát (ennek köze volt ahhoz is, hogy az indexet átvette a NER). Cikkeket írtam a Magyar Hangba, különösen fontos cikk volt az, amelyikben Róma bukásáról írtam; nem csak a klíma megváltozása okozta ugyanis a bukást, hanem Róma nagysága is, a nagyságából fakadóan ugyanis összekötötte három kontinens mikrobáit, hogy azok több hullámban halálos csapásokat mérjenek az emberiségre.
De most, miközben vagy 8 cikkötlet van elmentve a Magyar Hanghoz, mégis egy Amerika-történet érett meg bennem. Alkotói módszerem ugyanis az, hogy olvasok valamit, elraktározom, írok belőle pár jegyzetet, megint elraktározom, felírom bejegyzés-ötletként, aztán egyszer csak előjön, és akkor utánajárok már rendesen. Általában az kell hozzá, hogy a Maslow-piramis csúcsán legyek, azaz, unatkozzak, ki legyek pihenve, és emésztést követő pihenésen is túl legyek (korábbi műtét miatt kimondottan rossz az emésztésem).
Sajnos, nincsenek a cikkeim rendszerezve, van, amit blogbejegyzésként írtam, van, amit cikként a Hangra (ezek megvannak), párat a facebook-falamra (ezeket át kéne nézni elejétől végéig, 8 év termését, és kimenteni, amit érdemes), megint más cikkeket ide-oda-amoda (egy Amerika-történetet például a Millennára, és tervezek is még oda is írni). Hát így nem jó. [Azóta volt Substackom és most a saját oldalamon rendezgetem a cikkeimet.]
Ráadásul, míg a régi szerzők írásait szorgos levéltári kutatók, irodalomtörténészek vagy történészek meg tudták menteni, és kötetekbe foglalva át tudták adni az utókornak, ha valaha valaki az én cikkeimet meg akarja menteni az utókor számára, akkor… akkor bírnia kell majd olyan géppel, amin fut a régi Windows. Elvileg az információ sosem vész el, de az elektronikus információ előbb-utóbb mindig igen.
Eme bevezető után tehát a mai téma: a kényszeroltások. Sokan hápognak, hogy milyen unfair dolog már, hogy védettséget igazoló igazolványhoz vagy applikációhoz kötik azt, hogy valahol legyenek, hogy ezek alapjogaik korlátozása. Hogy a védettségi igazolvány nem pluszjogokat ad, hanem mindenki mástól alapjogokat vesz el. Ebben valamilyen szinten igazuk van: valóban a nem oltottaktól vesz el alapjogokat. Minden másban nincs.
A védettségi igazolvány valóban több sebből vérzik, de nem amiatt, mert van, hanem amaitt, mert már az első oltás után meg lehet kapni. (Sokan emiatt nem éreznek magukban késztetést, hogy felvegyék a második oltást.) Kritizálható a kártya amaitt is, mert a nem kellőképpen vagy egyáltalán sehogyse nem bevizsgált oltásokra is meg lehet kapni. (Igen, a Sinopharmra gondolok, a Szputnyikkal kapcsolatban inkább politikai jellegű kifogások merülnek fel [azaz, hogy Oroszország politikai és nem gazdasági alapon csencsel vele], nem a hatékonyságával kapcsolatban. Nem, nem állítom, hogy a Sinopharm rossz, lehet, hogy jó, csak egyszerűen nem tudni.) Kritizálható a kártya amiatt is, mert elképesztő marhasok pénzbe kerül, miközben a napokban derült ki, hogy egyszerű applikáció is helyettesítheti. Kritizálható a kártya végül pedig amiatt is, mert úgy tűnt, hogy kezdetben random módon küldték ki: kaptak olyanok is, akik nem estek át a betegségen, és kaptak olyanok is, akik nem kaptak oltást, míg mások, akiknek meg járt volna, nem jutottak hozzá.
És hogy mindez hogy kapcsolódik Amerikához? Hogy lesz ebből Amerika-történet? Hát úgy, hogy (ahogy ezt a figyelmesebb olvasók már kitalálták a bejegyzés címéből) bizony George Washington kényszeroltásra vezényelt több tízezer katonát az amerikai szabadságharc idején.
Háború a hímlő idején
Ez a kis történet annyira elfelejtett, hogy több, amerikai történelemmel foglalkozó könyvemben sincs rá utalás. Nem foglalkozik vele Garraty, sem Zinn. Márpedig 1775-től egészen 1782-ig tartott a hímlőjárvány, amelyik többször is kitört, és amelyik sokszor halálosabb volt a briteknél is. (A függetlenségi háború 1775-től 1783-ig tartott.) Washington volt az első, aki az első kötelező immunizációt előírta katonái számára ebben a háborúban.
A hímlőt a variola major (nagyobbik gennyes pattanás, a variola ugyanis ezt jelenti) vírus okozza, és a mortalitás akár a 30%-ot is elérheti, emberről-emberre terjed cseppfertőzéssel, a túlélőknél sokszor hagy maga után heget vagy akár vakságot is okozhat (ebben veszítette el egyik szemét Kölcsey Ferenc is, és ez az a betegség, amelyet a WHO-nak sikerült globálisan felszámolnia 1980-ra). Washington idején még nem volt ismert a himlő ellen védettséget adó, 1796-ban Edward Jenner által felfedezett vakcinázás, azaz az ember számára ártalmatlan tehénhimlő szervezetbe juttatása (maga a vakcina szó is a variolae vaccinae latin kifejezésből származik, a tehén himlője, a vaccinus ugyanis azt jelenti: tehéntől származó gennyes pattanás). Ezért ekkoriban a védekezés módja a kórokozó szándékos bőrbe juttatása volt (egy, a bőrön elvégzett vágás ejtésével, és a vágásba, a bőr alá, egy gennyes ruhadarab behelyezésével), a variolizáció vagy inokuláció volt; ennek jóval alacsonyabb, ám még így is számottervő (2%-5% körüli) volt a mortalitási aránya, ami sokak kedvét eleve elvette „az oltás felvételétől”, ha szabad így fogalmaznom.
Maga az inokuláció más szempontból is veszélyes volt: az enyhe lefolyásúnak remélt fertőzés alatt az inokulált személyt végig karanténban kellett tartani, hiszen ő a betegsége ideje alatt továbbadhatta a fertőzést másoknak. Emiatt, azaz, az inokuláció veszélyessége miatt tiltott is volt bizonyos helyeken, így például Washington saját államában, Virginiában is. A Függetlenségi Háború idején uralkodó angol király, III. György király szeretett nyolcadik fia, Octavius herceg is egy félresikerült inokulációba halt bele négy évesen.
Magát a himlőt az európaiak hozták be Amerikába a XVI. században, mint erről korábban szintén írtam. Ez után a himlőjárvány rendszeresen kitört újra és újra, ám szerencsés esetben csak a gyerekek között, ami azt jelentette, hogy a felnőtt népesség élete végéig immunizálva volt már. Viszont Amerikában akkoriban a városok még nem voltak annyira összekötve egymással, mint manapság; főleg a határokon még a pionír-farmer-életforma volt a meghatározó. Ez a fizikai elkülönülés azt is jelentette, hogy nem tudták egymást megfertőzni a lakosok, nem alakulhatott ki bennük védettség. A háborúban viszont, amikor nagy távolságokból összejöttek a hadseregbe, és nem túl jó higiéniás viszonyok között ideiglenes jellegű átmeneti táborokban szálltak meg a katonák, könnyen és gyorsan tudott a fertőzés is terjedni (ez sem meglepő, a spanyolnáthát is a katonák terjesztették el, és hozták haza a háború végével az Államokba.) Washington csapatai részben a kontinentális seregből álltak, azaz, főállású katonákból, részben pedig milíciákból (rájuk hivatkozik a 2. alkotmánykiegészítés), akik csak és kizárólag a saját államukban csatlakoztak a fősereghez. Ez azt jelenti, hogy ha Washington átlépte Maryland határát, és betette a lábát Virginiába, akkor az összes marylandi milícia szépen hazaballagott, és a virginiai milícia csatlakozott a fősereghez. Ez a fajta állandó keverése a seregnek azt is jelentette, hogy potenciálisan többen fertőződhettek meg.
Ha pontosan nem is mondható meg, hogy a Függetlenségi Háború alatt mennyi katona halt bele a betegségbe, az viszont biztos, hogy többen, mint a harcokba. A becslések nagyjából 17 000 halottról szólnak, míg összesen nagyjából 6 800 katona veszítette életét a harcban. Ez is két és félszeres szorzó; ám egyesek szerint akár tízszeres is lehetett az emberveszteség a betegség következményeképpen.
Akárhogy is, Washington katonáit jobban ölte a járvány, mint az angolok; ám ez egészen sokáig minden háborúban így volt, ezen nincs mit csodálkozni. (Korábban már megírtam, hogy az amerikai-spanyol háborúban is jóval többen haltak meg ételmérgezésből kifolyóan, mintsem harci cselekmények következtében.) A fertőzés után nagyjából két hét kell ahhoz, hogy megjelenjenek a tünetek is: láz, fejfájás, fájdalom, végül a kiütések. Erre rá nagyjából még két hét a halál bekövetkeztéig; a felgyógyulás akár egy hónapot is igénybe vehet. Az angolokat ez kevésbé érintette: Európában ugyanis ez már endémiás betegségnek számított, azaz, az európaiak nagyrészt már immunizálva voltak, aki meg nem, azokat gyorsan inokulálták. Washington esetében a dilemma valós volt: ha engedi a fertőzést terjedni, akkor abba sokan belehalnak az emberei közül; ha pedig beoltatja őket, akkor meg akár egy hónapra is harcképtelenné válik a serege nagyobbik része. „Az Ellenség, ha megtudja Helyzetünket, egészen biztosan saját Előnyére fogja azt fordítani.”
A bostoni himlődélután
Boston 1775-ös ostrománál a későbbi elnök fővezér félve attól, hogy a tömeges inokuláció miatt akár el is szabadulhat a vírus, inkább az elkülönítés, a karanténozás mellett döntött: aki tüneteket produkált, azokat kivonta a frontvonalból, sőt, katonáinak még azt is megtiltotta, hogy szabadidejükben horgászni menjenek, elhagyják a tábort. Bostonban ekkor ugyanis pont járvány tombolt, amit az Európából érkező angol erősítések hoztak a városba – anélkül, hogy ők maguk megbetegedtek volna. Miután az amerikaiak szabad elvonulást alkudtak ki a város lakosságának egy részére, az angolok (feltehetően) szándékosan fertőzött betegeket engedtek ki, abban a megalapozottnak tűnő reményben, hogy azok majd megfertőzik az amerikai sereget. Nem vált be a számításuk: Washinton szigorú parancsba adta, hogy senki civil nem léphet a tábor területére (sem katona onnét ki), ha pedig valakin tünetek mutatkoztak, akkor őt azonnal elkülöníttette. A kontinentális sereg győzedelmeskedett, az angolok a város feladására kényszerültek 1776 tavaszán, ám ekkora az amerikaiak számára még nehezebbé vált a járványt kordában tartani. A fővezér parancsa szerint csak a himlőn már átesettek léphettek be a város területére; a nem túl nagy helyőrség pedig nem tudott rendet tartani, a himlő sújtotta városból rengetegen szöktek ekkor ki, akik mind magukkal vitték a fertőzést – sokszor öntudatlanul, hiszen a tünetek csak egy hosszabb lappangási időt követően jelentkeztek. Még ebben az évben Quebec ostromakor a kontinentális sereg ismét csak nagyobb veszteségeket szenvedett a himlő, mint az ostrom miatt; a John Thomas őrnagy vezetése alatt álló 10 000 fős seregnek harmada veszett oda a himlőben illetve a visszavonulás ideje alatt, miután az őrnagy nem tartatta be Washington szigorú rendelkezéseit, és így a vírust elszabadult. Az ostrom sikertelen volt, a kontinentális sereg vereséget szenvedett. Az ekkor még csak képviselő John Adams így írt ekkor erről: „A himlő tízszer veszélyesebb, mint az összes brit, kanadai és indián együttvéve!”
Washington fiatalabb korában, 1751-ben saját maga is átesett a betegségen Barbadosban (bár akkor minden második fertőzött belehalt a betegségbe, Washington egy hónapos láz után, bár himlőhelyesen, de felépült), nem volt tehát számára ismeretlen sem a betegség, sem az, hogy hogyan lehet ellene védekezni. A fővezérnek Quebec sikertelen ostroma után elege lett abból, hogy a járvánnyal is harcolnia kell: bár korábban ingadozott, megírta az inokulációs parancsot, majd széttépte, ekkor kötelezően kivezényelte a katonáit inokuláltatni, annak ellenére, hogy korábban a Kontinentális Kongresszus megtiltotta a seregorvosoknak ezt.
A fővezér 1777. februárjában levelet írt John Hancooknak, a Második Kontinentális Kongresszus elnökének, és még másnap dr. William Shippen Jr.-nak, miszerint, idézem (saját fordítás erről az oldalról): „Mivel úgy találom, hogy a himlő túlságosan is elterjedt, és félve attól, hogy semmilyen óvintézkedés annak megelőzésére, hogy megfertőzze a teljes Hadsereget, nem használ, elhatároztam, hogy a katonákat inokulálni kell. Ez a Kívánatos Cél nem mentes pár kellemetlenségtől és hátránytól, ám teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy a legkiválóbb hatással fog majd bírni. A Szükség nem csak felruház minket ennek az eszköznek a használatával, de meg is követeli azt, hiszen ha ez a rendellenesség megfertőzné a Hadsereget a maga természetes módján, akkor szörnyű pusztítást végezne a fertőzőképességével, így jobban tartanunk kell ettől, mint Ellenségeink Kardjától.”
A rendelkezést hamarosan bevezették, és még a fertőzésen át nem esett veterán katonákat is inokulálták, nagyjából 40 000 személyt oltottak. Az egész folyamatot teljes titoktartás mellett és gyorsan kellett elvégezni, nehogy az angolok megneszeljék a dolgot, hiszen ez, ha csak időlegesen is, de harcképtelenné tette az amerikai sereget. Minden bizonnyal Washington határozott és szigorúan végrehajtatott intézkedése mentette meg a kontinentális hadsereget az összeomlástól, és fővezérségének ideje alatt ez volt a legfontosabb stratégiai döntése, mégha önmagában nem is ezzel nyerte meg a háborút és vívta ki az Egyesült Államoknak a függetlenséget. A tömeges inokulációnak köszönhetően a fertőzési ráta 20%-ról 1%-ra esett, és az ellenkező Kontinentális Kongresszus tagjai is meggyőződtek. Az összes, inokulációt tiltó rendelkezést visszavonták, ez volt az első egészségügyi intézkedése az Egyesült Államok (akkor még csak a kolóniák) kongresszusának, míg a kötelezően elrendelt tömeges oltás az első államilag finanszírozott egészségügyi kampány volt.
Források:
https://www.nationalgeographic.com/history/article/george-washington-beat-smallpox-epidemic-with-controversial-inoculationshttps://www.history.com/news/smallpox-george-washington-revolutionary-war
Miért kéri a szerző, hogy támogasd?
A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.
Mekkora támogast kér a szerző?
Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.
Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.
Hogyan tudod támogatni a szerzőt?
Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!
A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!
A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.
Lesz fizetős tartalom?
Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.
Iratkozz fel a hírlevelemre is!
1
0
Leave a Reply