Rejtélyes halál: etikai eljárást kezdeményez a sakkszövetség elnöke Kramnyik exvilágbajnok ellen

Eredeti megjelenés időpontja: 2025. október 24., helye: hang.hu

Vlagyimir Kramnyik (Forrás: (MTI/EPA/Felix Heyder) 

„Az emberi élet és méltóság mindenek felett áll” – így kezdődik Arkadij Dvorkovics, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnökének közleménye, melyet a szövetség oldalán hoztak nyilvánosságra. A rövid írás, amely hangsúlyozza Kramnyiknak a sakkozók körében élvezett „legendás státuszát”, az orosz exvilágbajnok a pár nappal ezelőtt, 29 éves korában váratlanul elhunyt Daniel Naroditsky amerikai nagymesterrel kapcsolatban tett összes, még annak életében, illetve halála után tett közzétett állításainak kivizsgálását kéri a sakkszövetség Etikai és Fegyelmi Bizottságától.

Daniel Naroditsky a világ egyik legismertebb sakk-szakírója és youtubere volt, játékosként pedig folyamatosan a világ 200 legjobb sakkozója között szerepelt a hivatalos ranglistán, az Egyesület Államokon belül pedig a legjobb 15 játékos egyike volt. Sztár-státuszba sosem került Fabiano Carauna vagy Hikaru Nakamura mellett, viszont a sakkszerető, amatőr sakkozók közötti népszerűsége vitán felült állt, és a játék népszerűségének növeléséért is sokat tett. Nem véletlenül búcsúzott tőle szinte a teljes sakkvilág, köztük is a szűk világeliten belülről a norvég exvilágbajnok Magnus Carlsen, a már említett Carauna vagy Nakamura, a ma már szintén amerikai színekben szereplő örmény Levon Aronyjan, ahogyan Polgár Zsuzsa és Polgár Judit is.

Az elnök azt is hangsúlyozza, hogy a Sakkszövetség minden olyan esetben meg fogja tenni a megfelelő lépéseket, ahol a sakkközösségen belül tiszteletlenséget, nyilvános zaklatást vagy megfélemlítést észlel. „Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy sportágunk a tisztesség, a tisztelet és az emberségesség terét képezze – olyan értékeket jelenítsen meg, amelyeknek minden esetben felül kell múlniuk az ellenségeskedést és a megosztottságot.”

Amire a sakkszövetség orosz elnöke utalt, az a sakkozók körében még csak nem is nyílt titok, hanem közismert: a saját magát a tiszta játék őrangyalának szerepébe helyező Kramnyik az elmúlt egy évben folyamatosan azzal vádolta Naroditskyt, hogy csaló, vagyis számítógépes segítséget vesz igénybe játszmái során. Ez nem olyan a sakkban, mint a dopping más sportágakban: ott ugyanis a dopping teljesítményfokozó, míg a sakkban a számítógépes segítség képes minden emberi teljesítményt kiváltani, a számítógépek egyszerűen annyival jobban játszanak az embereknél, hogy senkinek nincs esélyük velük felvenni a küzdelmet. Jellemző erre, hogy Garry Kasparov akkori sakkvilágbajnok, bár 1996-ban sima győzelmet aratott a Deep Blue ellen 4–2-re, 1997-ben már elveszítette a mérkőzést 3,5–2,5-es arányban, és akkor ezt azzal magyarázta, hogy a számítógép emberi segítséget kapott (amit egyébként a páros mérkőzésen érvényes szabályok sem tiltottak, feltéve, ha az nem parti közben, hanem két parti között valósul meg), ellenben ma már nem akkor tud győzni a gép az ember ellen, ha segítséget kap, hanem akkor, amikor engedik neki – így azzal vádolni valakit, hogy csalással érte el eredményeit, teljes mértékben kétségbe vonja sakkozói képességeit és tudását. Ezt a Sakkszövetség is komolyan veszi, így ha bárkinél bebizonyosodik a csalás gyanúja, az illető elveszítheti értékszámát, megszerzett címét is akár. (Igors Rausis lett nagymestertől például elvették a még 1992-ben megszerzett nagymesteri címét 2019-ben, miután bebizonyosodott róla, hogy számítógépes segítséget használt mérkőzés közben okostelefonján, Kirill Sevcsenko nagymestert pedig három évre tiltották el, szintén telefonhasználat miatt.) Ellenben, ha valakit csalással vádolnak alaptalanul, önmagában a felmerült vád kizökkentheti a játékost a koncentrációjából, ahogy az akkor még csak női mesteri címmel rendelkező Rudolf Annával történt még 2007-ben, amikor három lett játékos azzal vádolta őt egy francia versenyen, hogy túl jól játszik – tehát biztosan csal. Ismert eset volt az is, amikor Hans Moke Niemann amerikai nagymestert vádolta meg Carlsen azzal, hogy csal, miután az amerikai megverte őt egy klasszikus partiban; Carlsen mindezt arra alapozta, hogy Niemann bevallotta, hogy online sakkban még 13 és 16 éves korában sakkprogramot használt, illetve arra, hogy szerinte Niemann túl erőseket lépett, és meg sem izzasztotta az ő legyőzése; Niemann erre azzal védekezett, hogy sohasem csalt valódi, tétre menő mérkőzésen, és a jó játékának az oka az, hogy rengeteget gyakorolt, majd hitelrontás miatt beperelte a norvégot – ám végül megegyeztek bírósági eljáráson kívül.

Na de miért kezdte el Kramnyik azt terjeszteni Naroditskyről, hogy csaló lenne? Ennek oka az, hogy Naroditsky saját maga vallotta be egyszer, hogy egy „speedrun” idején be volt kapcsolva az elemzőmodul is (ami egy korlátozott mesterséges intelligencia kimondottan a legerősebb sakklépések megtalálására kifejlesztve) egy rövid időre, ám azzal védekezett, hogy ezt már vezérelőnyből tette; minthogy elvárta volna, hogy az ellenfele feladja a mérkőzést, és nem tette meg, a lehető leggyorsabb, mattig menő győzelmet kerestette meg a géppel. Ezzel Naroditsky nem ismerte be azt, hogy bármikor is csalt volna, főleg nem valós, tétre menő versenyen, sőt, hangsúlyozta, hogy mindig is a csalások ellen volt.

A fiatal Kramnyik és a gyerek, de már FM Naroditsky

Kramnyiknak ez elég volt, és az amerikai nagymestert egy éven keresztül folyamatosan támadta. Kramnyik egyébként nemcsak őt, hanem rengeteg másik nagymestert és mestert is lecsalózott, határozottan állítva, hogy az online sakk nagyon nem tiszta (ezt a modern sakk „sötét oldalának” nevezve). Hogy az ő folyamatos támadásainak szerepe lehetett Naroditsky halálában, vagyis, hogy a támadások és a haláleset között összefüggést véltek többen is felfedezni, azt sejtetni engedték azok a közösségi oldalon tett bejegyzések, amelyekben Kramnyikot élete végéig el akarták tiltatni a sakktól, vagy az olyan vulgáris megjegyzések, mint amelyet Nakamura tett, amikor azt üzente az orosz nagymesternek: „Ba*zd meg magad. Ba*zd meg magad, és rohadj a pokolban.”

Kramnyik így ma már saját magát nevezi áldozatnak, megjegyezve, hogy Naroditsky halála óta őt olyan inzultusok érték, hogy miután a 12 éves fia elolvasta a neki nyilvánosan írt üzeneteket, idegösszeroppanást kapott. Hangsúlyozta, hogy neki semmi köze nem volt a halálesethez, sőt örülne, ha tisztességesen ki lenne vizsgálva az eset. Kramnyik azt is egyértelművé tette, hogy a Charlotte-i rendőrség (itt lakott Naroditsky) segítségét kérte az amerikai nagymester halálának ügyében, hogy tisztázzák, mi történt, és állítása szerint információkat osztott meg a rendőrséggel ezzel kapcsolatban.

Kramnyik azt is gyanúsnak találta, hogy Naroditsky utolsó videója le lett törölve a netről (amelyről azt írta, hogy milyen szorgalmasan próbálják eltűntetni a nyomokat), és ebben a videóban – amely máshol még elérhető, ahogy a StreamRecorder oldalon is – az amerikai nagymesteren látszik, hogy játék közben többször is zavarral küzdött, felváltva beszélt oroszul és angolul, és összességében olyan benyomást keltett, mint aki nincs teljes birtokában képességeinek. A videó végén Peter Giannatos, a charlott-i sakk klub elnöke jól hallhatóan meg is mondta neki, hogy elég volt a játékból, ha Naroditsky nem lép ki magától, ő maga fogja az összeköttetést megszakítani. Ekkor Naroditsky azzal védekezett, hogy most, hogy végre nyert egy partit, nem hagyhatja abba a játékot, merthogy „a Kramnyik-ügy óta” az emberek a legrosszabbat feltételezik róla, vagyis, „miért pont most hagyta abba a közvetítést sok vereség után, hogy nyert végre egy meccset?”

Minthogy Naroditsky halálának körülményei nincsenek tisztázva, vagy legalábbis a nagyközönséggel megosztva, így mindenki csak találgatni tud. Hogy pontosan mi történt, lehet, hogy nem is fogjuk sohasem megtudni, hiszen az elhunyt családját megilleti a jog, hogy úgy döntsenek, hogy az nem is tartozik a nyilvánosságra. Viszont az is biztos, hogy a nagy nyilvánosság előtt tett, bizonyíték nélküli csalás-gyanúsítgatások ellen a Nemzetközi Sakkszövetségnek fel kell lépnie, mert az alaptalan vádaskodás pontosan úgy szembemegy a fair play eszméjével, ahogy maga a csalás is, és nem csak utóbbival, de előbbivel is nagy károkat lehet okozni a játéknak. Arkadij Dvorkovics bejelentése jó lépés lehet ebbe az irányba.


Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.


Iratkozz fel a hírlevelemre is!
Please follow and like us:
error1
fb-share-icon0

Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *