Eredeti megjelenés időpontja: 2024. szeptember 24., helye: facebook
Megnéztem én is a Harris–T****-vitát, amit magyar idő szerint szerda hajnalban lehetett látni az abc amerikai csatornán. Nem azért néztem meg, hogy nektek ne kelljen. Azért néztem meg, mert írni akartam róla. De én óvok a vita megnézésétől mindenkit. Nem fiatalnak való vidék ez.
Volt, aki írt erről egy normális elemzést. Ki hogy öltözködött, melyik választói csoportnak akart megfelelni stb., mintha ez egy normális vita lett volna. Mintha normális helyzetben lennénk.
De ez az egész nem normális.
Ennek a vitának nem lett volna szabad létrejönnie. Donold T****nak nem szabadna elnökjelöltnek lennie, neki börtönben a helye. Donold Fuck*** T**** egy bűnöző.
Annyi bírósági ügye van folyamatban, hogy ha nem egy exelnökről lenne szó, már rég bevarrták volna. Az, ami miatt elítélték, és ami miatt őt lehet, sőt, kell elítélt bűnözőnek nevezni (ahogy azt Harris a vita közepén meg is tette), az a vádpont csak a leghalványabb vádpont volt: tiltott kampányfinanszírozás. Na de szigorúan bizalmas iratok eltulajdonítása, azok át nem adása, vélelmezhetően külföldi titkosszolgálatok javára való átjátszása, lázadás szítása a kormányzat ellen, választás befolyásolása, hivatali hatalommal való visszaélés és még sorolhatnám, közel 80 vádpontról van szó ellene; ezek után azt mondani, hogy vitáztak, úgy tenni, mintha ez lenne a demokrácia, ez nem normális. Kizökkent világ.
Donold T****-öt már elítélte egy esküdtszék, a bírón múlik a büntetése, de ő szándékosan nem hozott még döntést, nehogy a politikai befolyásolás látszatát keltse. Így aztán, a választási eredménytől függetlenül, T****-nek a november első vasárnapját követő kedd utáni első dolga, akármi lesz az elnökválasztás eredménye, a bíróságra menés lesz. Ha nyer a választáson, el fogja viselni a büntetést, ha meg veszít, úgyis mindegy.
(Utólagos kiegészítés: a bíró végül úgy döntött, hogy nem ítéli semmire az elnököt. Így esküldtek által kimondva az elnök bűnös 34 vádpontban, és a büntetése annyi, hogy priusza van, nem több.)
A normális tehát az lenne, hogy hogy Donold Fuc*ing T***-ra a bíró kiszab valamilyen büntetést. Ehelyett nagyjából statisztikai döntetlenre áll Harris ellen, mindössze 2-2,5 százalék hátrányban. De ha Harris előnye 4-5 százalék lenne, akkor is statisztikai alapon döntetlenre állna.
Mindez az amerikai választási rendszerből kifolyóan adódik, itt ugyanis nem az nyeri a választást, aki a legtöbb szavazatot kapja, hanem az, aki a legtöbb elektort tudja magának bebiztosítani. Ha a várható elektori szavazatokat nézzük, akkor ebben a pillanatban bármi lehet: az is, aminek nem lehetne egy normális világban bekövetkeznie: T**** hatalomba való visszatérése is.
Az egész választási rendszer, azaz, hogy a szavazás november első vasárnapját követő kedden van, illetve, az elektori rendszer, a XVIII. és XIX. század mára már meghaladott politikai és jogi lenyomatát viseli magán. Azért nem közvetlen választás van, úgy, mint például Franciaországban, ahol minden egyes szavazópolgár szavazata pontosan ugyanannyit érne, mert Amerika bűnben fogant; rabszolgatartásban. A rabszolgatartó államok az alkotmány megszövegezésekor elérték, hogy, noha a rabszolgáknak nem volt szavazójoguk, mégis háromötödnyi részben beleszámítsanak az adott állam népességébe. Minden állam ugyanis a népessége alapján küldött képviselőket a kongresszusba, az elektorok száma pedig megegyezik a kongresszusba küldött képviselők és szenátorok számának összegével. (Minden állam két szenátort delegálhat népességtől függetlenül.) Ez annyit jelent, hogy a rabszolgatartó államok választójoggal bíró polgáraik számához képest több képviselőt delegálhattak, azaz, elektoruk is több volt. Az pedig, hogy az mérettől függetlenül minden államnak két szenátori széke van, azt jelenti, hogy az alacsonyabb lakosságszámú államoknak megnőtt a politikai súlya akár a kongresszusban, akár elnökválasztás esetén. Mivel a legnépesebb államok kezdettől fogva az óceánparti, főleg északi államok voltak, illetve, a nyugati tengerpart államai (vagyis, ahol vannak kikötők, és ahol a bevándorlók be tudnak lépni az országba), és a középső államok lakossága alacsonyabb volt, így tudtak ők maguknak nagyobb politikai súlyt szerezve nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkezni. Természetesen mondani sem kell, hogy a rabszolgaság intézményének eltörlése után semmi, de semmi oka nincs annak, hogy ne lehetne többségi szavazattal (ún. popular vote) elnököt választani.
Az, hogy a többség-mindent-visz elve érvényesül, ahelyett, hogy szavazatarányosan lennének az elektorok elosztva, az szintén a régi időkben alakult ki, amikor még gyenge volt a központi hatalom. Az amerikai alkotmány ugyanis, bár elég sok kérdést részletesen tárgyal, ám az elektorok kérdését a tagállamokra hagyta (igazából mindazt, amit nem tárgyal, a tagállamokra hagyta, ami egy gyenge központi hatalommal bíró laza államszövetség esetén teljesen érthető is; ne feledjük, az amerikai demokrácia egy nagyon sikeres kísérlet ugyan, de kísérlet; az erős, abszolút uralkodó nélküli frissen megalakult államra a legtöbb kortárs úgy tekintett, hogy 10-15 éven belül jó eséllyel saját magától szétesik, ahogy ez a francia forradalom idején megalakult köztársasággal történt). Az államoknak tehát szabad döntésük van azt illetően, hogy hogyan osztják szét az elektoraikat, és két kisebb államot (Maine és Nebraska) kivéve mindenhol a győztes megkapja az összes elektori szavazatot – a XIX. században ugyanis az államok abban voltak érdekeltek, hogy NE osszák meg az elektori szavazataikat.
A másik furcsaság, hogy november első vasárnapját követő első kedden van a választás, ennek pedig szintén mára már teljesen idejétmúlt történelmi hagyományai vannak. Ezt a rendszert a XIX. század elején találták ki, ekkoriban még Amerika lakosságának nagyjából kilenctizede volt farmer vagy pionír, a városiasodás alacsony fokon állt. Novemberben már nincsenek munkák a földön, megtörtént a betakarítás, az állatok karámba való behajtása, nincs komolyabb elfoglaltsága már senkinek. A törvényhozók szándéka szerint a farmer családjával szekérre ült és behajtott a városba vasárnap a reggeli mise után, legkésőbb keddre meg is érkezett, leszavazott, és indulhatott haza. A XIX. század folyamán egészen a városi lakosság megnövekedéséig ez a rendszer csodálatosan működött, 80 százalék körüli részvételi arányokkal, majd a XX. században, ahogy egyre több ember dolgozott gyárakban, ez az arány 50 és 60 százalék közé esett.
Mivel a demokrata párt szavazótábora alapvetően városi, és nagyon sokszor a szegényebb rétegekből kerül ki, akik pont amiatt nem tudnak szavazni, mert a szavazás napja munkanap (Bernie Sanders szenátor több évtizede sürgeti, hogy a szavazás napja legyen munkaszüneti nap), ráadásul a kevésbé sűrűn lakott közép-amerikai, kisvárosi (Amerikában a falu, mint településtípus, egyszerűen nincs, a tanya [ranch] után a kisváros következik) jellegű államoknak lakosságarányosan több elektora van, így a republikánusok elnökjelöltjei 2000 óta mindössze egyetlen alkalommal tudták megnyerni a „népi” szavazást, mégis háromszor nyerték meg az elektori kollégiumban való szavazást. Nem véletlen, kimondva is a győzelemhez való legfontosabb stratégiájuk az, hogy a lehető legkevesebb fiatal illetve szegényebb ember mehessen szavazni, az ő szavazóik ugyanis jellemzően vagy a nyugdíjasok, vagy a munkanélküliek, vagy a felső osztályhoz illetve felső-középosztályhoz tartozóak.
Ez után a hosszú, történelmi-magyarázós kitérő után nézzük magát az aktuális politikai helyzetet: ahhoz képest, hogy T**** elítélt bűnöző, milliomos-bébiként hatszor jelentett már öncsődöt, életében már több ezer pere volt (nem vicc), politikusként gyenge, emberként gyatra, életkorát nézve a szenilitás szele már meglegyintette, személyiségére nézvést pedig narcisztikus, rasszista, xenofób és mizogén szociopata, van Harrisnak 2-3 százalék előnye. Ez nem normális.
Az amerikai nép hozzá van szokva ahhoz, hogy két normális, tisztességesen felkészített, az ország érdekét a saját érdek elé helyező középjelölt hazafi versenyez egymással az elnöki címért, s mindkettő mögött komoly, szakmailag felkészült csapat áll, akik abban egyetértenek, hogy Amerika érdeke az első, az amerikai nép érdeke az első, és ezt nem kell nekik jelszóvá tenni, mert ez teljesen egyértelmű mindkettejük számára. Tisztelik egymást és nem ellenségei, hanem ellenfelei egymásnak, egyikük sem áll idegen hatalom befolyása alatt, és csak abban különböznek, hogy másmilyen módon képzelik el az áhított cél elérését. Igénylik, hogy így legyen, és fel sem tételezik, hogy amit egy-egy jelölt mond, az esetleg nem igaz, főleg nem, hogy egy-egy jelölt esetleg idegen érdekeket szolgál, vagy: saját javát szolgálja, nem a népet. Ilyen elnökjelöltek voltak Obama és McCain, Obama és Romney, ilyen jelölt volt Clinton és Biden, ilyen jelölt most Harris, de nem ilyen jelölt volt és nem ilyen jelölt most T****.
Biden átlátta, hogy ami most van, az egy nem normális helyzet. Tragédiája, hogy fizikailag elgyengült, és sokkal több pihenésre van szüksége már ahhoz, hogy sokkal kevesebb ideig hiba nélkül tudjon beszélni, mint akár csak négy évvel ezelőtt is (azt mindenki hajlamos elfelejteni, hogy Biden gyerekként beszédhibás volt). Hangoztatta, hogy egy bűnöző az ellenfele, hangoztatta, hogy az ő feladata a demokrácia megvédése, ám az első vita során olyan bizonytalanul szerepelt, hogy abba három hét múlva mint elnökjelölt belebukott – miközben 5-6 százalék hátrányról felhozta a mérések szerint az állást egál körülire, Harris innét vette át a stafétát, és 4 százalék előnyre vitte fel őt a kezdeti lelkesedés; most már csak 2-3 százalék előnyben van úgy, hogy a csatatér-államokban már T**** vezet.
Mik azok a csatatér-államok?
Minthogy feljebb már leírtam, hogy a győztes-mindent-visz elve érvényesül szinte mindenhol, vannak olyan államok, amelyek annyira stabilan valamelyik oldalhoz húznak, hogy azokat szinte előre el lehet könyvelni valamelyik jelöltnek. Ilyen a demokratáknál New York és Kalifornia; ilyen a republikánusoknál Texas és Florida. Florida korábban csatatér-állam volt, ám az utóbbi időben a demográfiai mozgások, a betelepülések és a választók névjegyzékből való törlése miatt stabilan republikánus állammá lett.
Biden tehát a vita után visszalépni kényszerült, ám ennek egyik általa szabott feltétele volt, hogy egységesen beálljon a párt utódja mögé, mivel nem akart belháborút a jelöltállító gyűlésen. Hogy mennyire gyorsan és sikeresen megtörtént ez, és vált Kamala Harrisből egy jelentéktelen és népszerűtlen alelnökből egy magabiztos, mosolygós, és főleg: mind Bidennel, mind T***-pal szemben a jövőt jelentő elnökjelöltté, az szerintem még az elemzőket is meglephette, engem biztosan. Egy szempillnatás alatt besorakozott mögé a demokrata pártelit, ami azt mutatja, hogy csak a pillanatot várták, mikor farolhatnak ki Biden mögül. T**** egyébként a váltás után panaszosan felhozta, hogy akkor ő most a republikánus párt nevében kéri vissza azt a pénzt, amit Biden lejáratására költöttek, mert így az most kidobott pénz az ablakon.
S itt érkeztünk el T****-hoz. A volt, bukott elnök impulzív, autokrata, arrogáns, türelmetlen, koncentrálásra képtelen, nagyzoló, gőgös és beképzelt dédpapa-korú felnőttbébi, nem pedig egy zseniális politikus. Karizmája, az van, megjelenése, az van, viszont kiismerhető és így manipulálható. Mindig is az elit részévé akart lenni, a New York-i high society tagja akart lenni, már csak emiatt is kereste a társaságot Jeffrey Epsteinnel és Ghislaine Maxwell-lel. (Meg amiatt, mert a tinédzserkorú szőkék tetszenek neki.) Az, hogy a 70-es, 80-as években, amikor neki a legjobban ment, nem fogadta be őt a New York-i elit, azt ő életre szóló sértésnek veszi: el is költözött inkább Floridába. Nem fogadták őt be, hiszen nem volt képes kiállításokra járni meg operába, színházakba, nem volt szépérzéke, viszont műalkotásokat semmisített meg egy építkezése során; mindig is jobban érdekelte őt mindaz, amitől a High Society lenézően elfordul. Hogy az elit nem vette be maga közé, az tette T****-ot elitellenessé, annak ellenére, hogy egyébként ő is az elitből érkezett. T**** képességeihez és habitusához a populizmus amúgy is jobban passzol.
Kinek állt érdekében a vita? Mindkét félnek. Harrisnak ütnie kellett a vasat, meg kellett mutatnia, hogy nem fél, és hogy bírja a strapát. T****-nak ugyanúgy:neki azt kellett megmutatnia, hogy komolyan veszi az ellenfelét, és a számára ellenséges abc műsorába is hajlandó kimenni, és ott komoly államférfiként tudja magát megmutatni. Nos, a vitát még a Fox News televízói is Harris javára ítélte, ám ez valójában semmit sem jelent. Nem jelent, mert tévét már csak a 40+ korosztály néz, és az abc-re amúgy is csak azok kapcsoltak, akik még nem teljesen hülyék, azoknak ugyanis a Foxon kívül ott van még a Newsmax és a One America Network is. (Utóbbi valószínűleg orosz forrásokból működik, de egyértelműen orosz propagandát közvetít.) Ki felelt meg jobban a vitának? Harris.
Harris ügyész volt korábban. Mindene a felkészülés, minden mozdulata ki van mérve. Több, mint egy hetet készült a vitára, minden szóba jöhető kérdést és az arra adandó választ patikamérlegen kielemeztek. T****-ról ellenben köztudomású, hogy semmire sem készül fel (korábban cameo-szerepeket is vállalt filmekben, ezekben is mindig az első snittnek kellett jónak lennie, mert a másodikra már elveszítette az érdeklődését), köztudomású, hogy semmit sem olvas (elnöki ideje alatt a titkosszolgálati jelentéseket is felolvasták neki 5 percbe sűrítve), és az is, hogy napi 10-12 órát nézi a tévét. (Miben is különbözik ő egy teljesen átlagos 80 évestől?) Felkészülés helyett „policy time”-nak nevezték el tanácsadói azt az időt, amikor ők egymással beszélgettek különböző szakpolitikai kérdésekről, egymásra acsarogva és egymást hülyézve, remélve, az elnök hátha figyel rájuk, és megjegyez egy-két adatot. T****-nak nincsenek szövegírói, neki korábban is Tucker Carlson és Sean Hannity voltak a fő információ-forrásai, és az is köztudomású, hogy a Fox and Friends reggeli műsorba már elnökként is rendszeresen betelefonált. Nagyzolásának oka részben pont ez: nem emlékszik arra, hogy pl. mennyi haiti vendégmunkás van az Ohio-beli Springfieldben, ezért milliókról beszél. Nála minden a milliónál kezdődik: kisebb szám nincs is; nála minden tökéletes, fantasztikus, legjobb, valami olyan, amit mások nem lettek volna képesek megcsinálni, valami olyan, amiről mindenki azt mondta, hogy lehetetlenség megcsinálni, és ő képes volt elsőre és a legjobban. Harris ellenben számító és pontos.
A vita legtöbbet idézett része azóta is az, hogy az Ohio-beli Springfieldben (kb. 60 ezer lakos, ebből kb. 15 ezer haiti bevándorló) T**** állítása szerint milliónyi bevándorló megette a lakosok háziállatait. Ezt nem egy szövegíró találta ki, ezt T**** látta valamelyik tévében. Ez azon a szinten van, hogy amikor Budapesten is megnyílt egy-egy kínai étterem, és annak 10-15 kilométeres körzetében eltűnt egy-egy házicica vagy kutya, a lakók rögtön arra gyanakodtak, hogy biztos a kínaiak szolgálták fel házikedvencüket. Más szavakkal ez teljesen alaptalan. Harris vágta a különböző arcokat, egyértelműen hüledezve azon, hogy ekkora marhaságot hogy tud valaki mondani.
Ez volt stratégiájának egyik része: T****-ot nem lehazugozta, nem kikérte magának a hazugságokat, ahogy Biden motyogta maga elé a korábbi vitában, hanem egyszerűen kinevette T****-ot. Nem hazugsággal vádolta őt, hanem jelezte metakommunikációs eszközökkel, hogy ez a pasi egyszerűen hülye. Dilis. Elmentek otthonról. Nincs ki a négy kerék. Hogy T**** lassan már a saját nevére sem emlékszik. Ideje bevenni a gyógyszereket, Donald bácsi.
Harris másik stratégiája pedig az volt, hogy ha kényelmetlen kérdést kapott (pl. a Pennsylvania állambeli frackingről), akkor azt félszívvel megválaszolta, majd valami szurkapiszkát elhelyezett T**** felé. A célja az volt ezzel, hogy kihozza sodrából az ellenfelét. „Egyébként volt valaki a gyűlésén mostanság? Az emberek halálra unták magukat, ásítoztak, aztán hazamentek még a műsor vége előtt.” Két mondat, két döfés, ami T**** egóját érinti. Hogy igaz-e? Mindegy. A volt elnök utána öt percig nem kapott levegőt, és égette az értékes vitamásodperceket azt taglalva, hogy az ő rallyjain márpedig tízezrek vannak, végig vannak, végig nagyon lelkesek, soha senkit olyan tömeg nem fogadott még, mint őt, nagyobb rallyjai vannak, mint Martin Luther Kingnek voltak (ez is jellemző rá, egy néger aztán nem lehet nála jobb semmiben se), és így tovább. Harris meg csak vágta az arcokat és nevetett.
Harris stratégiájának harmadik eleme pedig az volt, hogy T****-ot csak egyszer nevezte bűnözőnek, az amerikai nép elvárásait befogadva politikai ellenfélnek tekintette őt. Így aztán a vita eleji kézfogás sem maradt el: ő ment oda T****-hoz, és nyújtotta a kezét, sőt, még be is mutatkozott, amit a volt elnök meghökkenve, de elfogadott. Innentől kezdve pszichés előnybe került: T**** felé tiszteletet mutatott, T**** számára így őt sokkal nehezebbé lett becsmérelni. Ez tökéletese ellentéte Biden stratégiájának, aki nem nyújtott kezet, és aki hozzám hasonlóan a damnatio memoriae eszközével él (minthogy Bidenhez hasonlóan én is úgy vélem, hogy T**** nem érdemli meg, hogy kimondjam vagy leírjam a nevét).
Nagyjából a vita felére T**** teljesen elfáradt, elveszítette érdeklődését, nagyot zuhant. Minden mondatában a milliószámra, sőt, tízmilliószámra érkező bevándorlókról beszélt, sőt, arról, hogy kimutathatóan csökkent az összes többi országban a bűnözés, mert az összes bűnöző áttelepült az Egyesült Államokba. Ez szánalmas ostobaság, kimutathatóan csökkent a bűnözés az egész Államok területén, amire T**** válasza mindig az volt, hogy hamisak a számok, kozmetikázzák őket, ő jobban tudja. A konkrét szakpolitikai kérdésekről nem is írtam, mint pl. a védővámok kérdése, vagy az abortusz kérdése (T**** szerint a demokraták azt akarják, hogy a kilencedik hónapban is lehetséges legyen az abortusz, sőt, már most abortálnak el gyereket a kilencedik hónapban), nem írok arról sem, hogy mit gondolt a két jelölt az oroszok Ukrajna ellen viselt háborújáról. Egyetlen dologról írnék csak, hogy jellemezzem, milyen volt a vita színvonala: az egészségbiztosításról. T**** többször elmondta, hogy az Obamacare rossz, annál csak jobbat lehet csinálni, és lehetett is volna annál sokkal jobbat csinálni, csak a kongresszus azt leszavazta. A moderátor, David Muir, megkérdezte ekkor, hogy mégis, miután már ez a harmadik elnökjelölti indulása, kilenc éve jelentette be, hogy indul az elnöki címért, és ebből a kilenc évből négyben ő volt az elnök, esetleg van már valami bemutatható terve az egészségbiztosítást illetően? „Van egy koncepcióm a tervről”, válaszolta T****. Amire Muir megjegyezte, hogy tehát nincsen terve. T**** a vita után Muirt „low-life”-nak nevezte egy csipogásában, azaz, alacsony életformának.
Nagyjából ez volt a vita. És még egyszer mondom, ez nem normális, hogy T**** elnökjelölt lehet, az sem, hogy elnök lehetett, és az sem, hogy nincs még elítélve. Ahogy Billy Bush, a Bush-família tagja meg is jegyezte: ez nem normális, hogy őt kirúgják amiatt, mert nem igazította helyre Donald T**** egyik mondatát, hanem vihorászott rajta, a sértő szavakat mondó elnökjelöltet meg megválasztják. Nem normális, hogy egy kora délutáni beszélgetőműsor műsorvezetőjére komolyabb etikai szabályok vonatkozzanak, mint valakire, aki az Egyesült Államok elnökjelöltje, későbbi elnöke.
Ez az egész nem normális. Ez az egész úgy, ahogy van, abszolút nem normális. Valami kizökkent Amerikában. Ó, kárhozat.
Utólag, bő egy évvel a vita után azt kell mondanom, mindenben igazam volt nekem és azoknak, akik T.-ról a legrosszabbat feltételezték. Harrisnak mindvégig, mindenben igaza volt. Mindazok, akik elkezdték elemezni, hogy T.-nak nyerő esélye lehet, hogy nem lesz az olyan rossz, mert fékek és egyensúlyok, meg majd a félidős választáson (amit most akarnak a repik elcsalni), meg hogy majd a Legfelső Bíróság, azok tévedtek. Szánalmas, átverhető, megvezethető balfaszok voltak. A kongresszus majdnem minden tagja becsicskult, a Legfelső Bíróság kimondta, hogy az elnöki immunitás érvényes az elnöknek elnökként elkövetett összes tettére.
Felsorolni is nehéz, mennyi kárt okozott már most, alig egy év alatt ez a vén demens fasz. A legnagyobb kárt az amerikai lelkekben tette: szalonképessé tette a fasizmust.
Miért kéri a szerző, hogy támogasd?
A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.
Mekkora támogast kér a szerző?
Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.
Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.
Hogyan tudod támogatni a szerzőt?
Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!
A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!
A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.
Lesz fizetős tartalom?
Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.
Iratkozz fel a hírlevelemre is!
1
0
Leave a Reply