Eredeti megjelenés időpontja: 2025. május 19., helye: facebook és 2025. május 20., helye: facebook

Birkás Györggyel közös cikk.

Kína izolacionizmusa egészen más. Itt, mint tudjuk, a második világháború végén kommunista vezetés került hatalomra; a császárpártiak Formosa szigetére menekültek, és ott megalakították a Kínai Köztársaságot. (A Magyarországhoz képest kevesebb, mint feleakkora szigetet két és félszer annyian lakják, mint Magyarországot.) A középkori Kína hatalmas volt, állandó belső harcok tagolták, eközben kereskedőhajói szenvedtek a japán kalózok támadásaitól – Európa partvonala sokkal tagoltabb, sokkal több egymástól jól elkülönülő királyság tudott kialakulni, míg Kína nagyrészt tagolatlan partvonalú és befelé forduló. Noha a felfedezések korában Kína hajói elérték Afrikát – Cseng Ho Kincses Flottája sokkal nagyobb volt Kolumbusz flottájánál, zászlóshajója jóval nagyobb volt a Santa Mariánál, Kína mégis önként visszalépett saját határai közé a világpolitikai színtérről. A középkori, és technológiailag is az élen járó (gondoljunk csak a puskaporra, a selyemre, a papírra) császárság a külvilág népeit barbároknak, alacsonyabbrendű kulturával bíróknak vélő (és emiatt a velük való kapcsolatot nem hogy kereső, de inkább elutasító) Kína befelé fordult, felhagyott a külső kereskedelemmel, pont akkor, amikor az európai hatalmak felfedezték a világot, kereskedtek, kolóniákat alapítottak és gyarmatokat hoztak létre, és az élre törtek.

Kína második bezárkózása hasonlóan nagy katasztrófába torkollott. Ez a Kulturális Forradalom ideje volt, amikor Mao-ce Tung parancsba adta, hogy mindent el kell pusztítani, ami nyugati, bár ezt elsősorban párton belüli ellenfeleivel való leszámolás vágya miatt tette meg. Mellékhatásként az 1966-tól 1976-ig tartó őrjöngés több millió kínai éhhalálával járt, a többszázezer erőszakos halált elszenvedő kínai járulékos vesztesége mellett. Az amúgy is (akkor még) szegény Kínát Mao-ce Tung a világ egyik legszegényebb országává tette bezárkózásával, arról már nem is beszélve, hogy felbecsülhetetlen értékű kulturális veszteséget szenvedett el az ország a „burzsoá” elemek elleni harc jegyében. Csin-Si Huang-ti, az első kínai császár terrakotta hadserege sem élte volna túl a kulturális forradalmat, ha azt akár csak 10 évvel korábban fedezik fel; így, hogy 1974-ben találtak rá régészek az agyagkatonákra, volt esélyük csak a megmenekülésre. A vörösgárdista ifjúság tagjai a múltat igyekeztek végképp eltörölni, a császárkor emlékeinek sem kegyelmeztek. A dolog pikantériája, hogy a hagyományokkal való szembefordulásnak van hagyománya a kínai történelemben: Csin-Si Huang-ti hatalomra kerülésekor elégettette a konfuciánus könyveket, élve eltemettette a konfuciánus írástudókat, és Mao-ce Tung elődjét, példaképét látta benne.

Kína ezzel szép lassan szakított, és egyre inkább államkapitalista lett a berendezkedése. Ma már nem lehet hagyományosan kommunistának nevezni az országot (politikailag még az, gazdaságilag már nem az), ám a kínaiak azt mondják erre, hogy megnézik, mi működik, és ami működik, azt nevezik majd kommunizmusnak.

Miért fordulna bárki szándékosan befelé, miért választaná önként a külső elzárkózást másokkal szemben, ha az a kereskedelmi és kulturális kapcsolatok leépülésével, így elszegényedéssel, lemaradással jár? Mit nyerhet ezzel az Egyesült Államok?

Erre nehéz értelmes választ adni. A történelmi példák azt mutatják, hogy elsősorban két, egymást erősítő tényező áll a háttérben: az idegenellenesség és bizalmatlanság más népek irányába illetve, a gőgbe hajló büszkeség, felsőbbrendűség-érzés. A történelmi Kínában ez megvolt: tagadhatatlanul Kína volt akkor a kultúrában és iparban élen járó civilizáció, lenézték a többi népet – főleg a mongolokat és japánokat, barbároknak tekintették őket. Mai napig a kínai közgondolkodás szerint nincs se japán kultúra, se japán írás: az kínai kultúra és kínai írás, átvéve. Az újkori Kínában az izolacionizmushoz vezető Nyugat-ellenesség ideológiai alapokon állott. Amerika megalakulása idejében egyfelől túl gyenge volt, másfelől túl nagy területű volt népességéhez képest, szinte már lakatlan: előbb „be kellett lakni” az országot, és csak aztán kilépni a nemzetközi porondra. Később a béke és békesség jegyében választották a politikai (de nem gazdasági) semlegességet, addig, amíg az fenntartható volt. Mindkét világháborúba amiatt léptek be, mert támadás érte őket: az első világháborúban a Lusitania óceánjáró gőzös elsüllyesztése, a másodikban pedig Pearl Harbor bombázása késztette Amerikát politikai semlegességének feladására.

Jelenleg semmi nem kényszeríti az Egyesült Államokat arra, hogy hátralépjen „a világ csendőre” szerepéből egy belső piacra termelő, külkereskedelmi kapcsolatokat leépítő, a külpolitikai aktivitását takaréklángra tévő állapotba. Ám ha megteszi, és Amerika, a világ vezető gazdasági és katonai hatalma befelé fordul, és ki akar vonulni a nemzetközi politikai színtérről (vagy legalábbis korlátozni kívánja jelenlétét), azzal betöltendő űrt hagy maga után, a saját bezárkózásából már több évtizede kitört államkapitalista Kína örömmel szélesíti ki befolyási övezetét (s fog belőle profitálni Oroszország Európában).

Alapelv, hogy a világ vezető hatalmának a nemzetközi színtéren is jelen kell lennie, különben nem a világ vezető hatalma. Ha Amerika ki akar vonulni a világpolitikából, az Amerika az Első jelszavával, akkor definíció szerint Amerika nem lesz továbbá első, hanem helyette valaki más lesz az.

Az amerikai tudomány leépülése máris megkezdődött: ezerszám hagyják ott (vagy kényszerülnek elhagyni) állásaikat, kutatásaikat Amerikában dolgozó tudósok. A Nature magazin 1200 tudóst kérdezett meg erről: háromnegyedük nyilatkozott úgy, hogy fontolgatják azt, hogy más országba (elsősorban persze Kanadába) költöznek a jelenlegi amerikai elnök személyéhez köthető tudomány-ellenesség miatt. Amerika presztízse nagyot esett más téren is. Az elnök kiléptette az Egyesült Államokat párizsi klímaegyezményből, a WHO-ból, jelentősen megvágta az amerikai soft power egyik eszközét, az USAID segélyszervezet költségvetését, fenyegető hangnemben (a katonai erő alkalmazását sem vetve el) „javasolta”, hogy Grönland legyen az Államok része, többször hangsúlyozta, hogy Kanadának be kellene lépnie az Egyesült Államokba 51-ik tagállamként, kijelentette, hogy Panamának az amerikai befolyási övezet részének kell maradnia, a NATO-tagállamokat úgy tekinti, mint vazallusok, akiknek az Egyesült Államok védőernyőt biztosít, és követelte, hogy mindegyik ilyen állam emelje meg a katonai költségvetését a GDP 5 százalékára, mintha az egyféle védelmi pénz lenne; a vámháborúja részeként többtucatnyi államot sújtott hatalmas vámokkal, és Kínával vámháborút kezdett (amit azóta feladott, tehát gyakorlatilag pár hét alatt elvesztett). Az ilyen erőszakos és arrogáns megnyilvánulások ritkán szoktak új barátokat hozni, a 47-ik elnök ezzel inkább sikeresen leépítette régi szövetségesi rendszerét.

Mégpedig a globális megítélés nem csupán presztízskérdés, valódi politikai és gazdasági következményekkel jár. Egy ország pozitív megítélése befolyásolja a nemzetközi együttműködési hajlandóságot, a turizmust, a befektetéseket és a külkereskedelmi lehetőségeket is. Ha Kína hosszú távon is fenntartja pozitív imázsát, az megerősítheti geopolitikai pozícióját, és háttérbe szoríthatja az Egyesült Államokat a globális normák alakításában.

Miért éri meg akkor Amerikának a bezárkózás? Nem éri meg. Ez ugyanolyan ideológiai indíttatású, mint volt Mao-ce Tung idejében Kína kulturális forradalma. Egyre lehet gondolni: egy elszigetelődő Amerika, amelyik nem szól bele más államok dolgaiba, jogosan kérhetné számon bármely más államot, amelyik bele akarna szólni a saját belső politikájába. Világ szuverénjei, egyesüljetek.

Magyarország megítélése még Oroszországénál is kedvezőtlenebb, igaz, a kisebb országoknál csak a szomszédokat kérdezték, de a régió országai körében, és az OECD országok közül is a legalacsonyabb pontszámot kapta (Törökország is előttünk van). A bezárkózó, konfliktuskereső politika hosszú távon nálunk is aláásta a nemzetközi és belső hitelességet.

A globális népszerűségi rangsor átrendeződése nemcsak a hatalmi viszonyok változását tükrözi, hanem azt is, hogy a világ egyre inkább elfogadja, vagy legalábbis eltűri az autoriter, stabilitás-orientált rendszereket. A kérdés most az: ez csak ideiglenes állapot, vagy egy új korszak kezdete?

---

Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és adományokból él. Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt.

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára. (Ezek bankszámlaszámait kérd el a facebookon üzenetben!)

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.

---

Iratkozz fel a hírlevelemre is!