Összeesküvéselméletek 6. – Az Agenda 21-konteó

Eredeti megjelenés

Nem sokkal ezelőtt megjelent előttem egy hír, miszerint, Oregonban készítettek egy új tűztérképet 2022-ben, a helyi 2020-as nagy tűzeset után, amely térképen mind az 1,9 millió helyrajzi számmal bíró, akár városi, akár vidéki oregoni tulajdont besorolták zéró tűzveszélyességi zónától extrém tűzveszélyességi zónáig. Ezek a besorolások voltak hivatva arra, hogy ezt alapul véve az állami és helyi szervek tűzbiztonsági intézkedéseket és előírásokat hozzanak, ám ezt a térképet 2025-ben politikai nyomára visszamondták.

Hogy erre a térképre szükség volt, az egyértelmű, hiszen másképp kell megtervezni egy extrém tűzveszélyességű zónában egy épületet tűzbiztonság szempontjából, mint egy alacsony veszélyeztetettségű területen. A térkép elkészülte csak egy lett volna a tűzveszélyt megelőzni hivatott intézkedéscsomagból, kétpárti jóváhagyással történt a tervezése és a felmérése az Oregon Állami Egyetem részéről, kétpárti szavazatokkal fogadták el a törvényhozásban 2021-ben — ám idén, miután év elején kiegészítették, mégis visszavonták azt, mivel rengetegen kifogásolták, hogy emiatt a térkép miatt feljebb ment a lakásbiztosításuk, sőt, a felháborodott szavazók egyike-másika az Agenda 21-konteót is emlegette.

Bár ez a mostani oregoni képviselőházi összetétel, 3 éve sem volt ettől sokban különböző. A városi részen élő lakosság és a tengerparti rész demokrata, a gyéren lakott vidék pedig republikánus. Önmagában Portland és környéke adja a képviselők harmadát.

A tűzveszélyességi térkép eddig ötfokozatú volt, ezt most háromfokozatúvá fogják átalakítani, éppen egyetlen szavazaton múlt, hogy a visszavonási-átalakítási javaslatot elfogadta a képviselőház. Főleg a republikánusok kardoskodtak a visszavonás érdekében (de a demokrata többség mutatja, hogy jópár demokrata is velük szavazott), szerintük az új előírások káoszt okoztak a tulajdonosok körében, mert nem tudták, milyen intézkedéshez kell tartaniuk magukat. (Egyébként nyilván arról van szó, hogy tűzálló falakat kellett kialakítani az új épületekben az extrém veszélyességű részeken, a beépített területen a faépületekkel beépített terület arányát csökkenteni kellett és így tovább.) Na de legfontosabb érv az volt, hogy növekedett a lakásbiztosítás összege azokon a területeken, amelyeket extrém tűzveszélybe soroltak.

A lakásbiztosítási díjak valóban emelkedtek, de talán rájött mindenki, hogy nem a tűzveszélyességi térkép miatt emelkedtek, hanem amiatt, mert a biztosítók tudják, hogy olyan területekre tűzbiztosítást csak magas biztosítási díj ellenében érdemes kötni, ahol jó eséllyel tűzkár fog keletkezni. Oregon egy eléggé erdős rész, és egy állammal és egy provinciával felette (Brit Kolumbiában) meg egy állammal alatta is (Kaliforniában) rengeteg hosszan tartó erdőtűz volt mostanság, a kaliforniai Palisades területen nem sokkal ezelőtt megsemmisült James Woods, Mark Hamill, Tom Hanks vagy Reese Witherspoon háza is. Erre a területre, Palisadesre, szinte már biztosítást sem lehet kötni.

Nem csak Oregonban ment fel a biztosítások ára, hanem például Floridában, Texasban, Kaliforniában, és Kanada provinciáiban is. Még egyszer: ennek az oka az, hogy a biztosítók nem akarnak tönkremenni, és reálisan igyekeznek értékelni akár a tűzveszélyt, akár a villámárvíz-veszélyt, akár a hurrikán-veszélyt — akár annak veszélyét, hogy emelkedik a tengervízszint, és a tengermelletti tulajdonokat gyakorlatilag elnyeli a víz. Utábbi esetre eszünkbe juthat a Streisand-effektusnak nevet adó Barbra Streisand is, akinek a tengerpart melletti, sziklás kiszögellésen lévő háza kezdett belezuhanni az óceánba, és a művésznő szerette volna, ha az erről készült fotó (nevének megjelölése nélkül, ugyanis ez egy fényképsorozat volt a tengerparti házakról) nem kerül be a napilapokba, így aztán a legtöbb újság be is számolt arról, hogy a művésznő ezt a képet nem szeretné leközölve látni, így már nem csak a kép jelent meg, de az is, hogy az ingatlan az övé:

A biztosítások árának emelkedése a klímaváltozással és az építőanyagok árának emelkedésével függ össze. Előbbi a veszély valószínűségét növeli, utóbbi az újjáépítés költségeit. A világ vezető tudósai évről-évre egybehangzóan kijelentik, hogy növekszik a földfelszíni és óceáni átlaghőmérséklet, a fosszilis energiahordozók égetéséből következően növekszik a légköri üvegházhatású gázok koncentrációja, az növeli az üvegházhatást, amiatt növekszik a hőmérséklet, az pedig erősebb hurrikánokat, hosszabb aszályos időket, a hosszabb aszályos időknek villámárvízzel véget vető felhőszakadásokat jelent, a hosszabb aszályos idők pedig értelemszerűen megnövekedett erdő- és bozóttűz-veszélyt (lásd most Dél-Európa, de nem is most: lásd minden évben nyáron Dél-Európa). Semmi köze ennek az Agenda 21-hez, és a lakásbiztosítások árának emelkedése számos államban megfigyelhető, pár példa:

Azt érdemes megfigyelni, hogy semmi köze nincs a lakásbiztosítási díjak emelkedésének ahhoz, hogy ott demokrata vagy republikánus kormányzó van-e.

Na de mi az az Agenda 21, amit egyesek emlegetnek ennek a kapcsán?

Az Agenda 21-et az ENSZ a fenntartható fejlődés programjának keretén belül fogadta el 1992-ben. Ugyanolyan nem kötelező nyilatkozat, mint a párizsi klímaegyezmény, azaz, akár aláírja valaki, akár nem, pont annyi a következménye, ha mégsem tartja be a vállalását. A célja röviden a fenntartható fejlődés melletti elköteleződés, azaz az aláírók vállalják, hogy fontosak számukra a következő célok: a biodiverzitás megőrzése, az önkormányzatiság és a civil szervezetek erősítése, az újraerdősítés és degradált területek regenerációja, a nukleáris hulladék biztonságos tárolása és így tovább. Ami viszont az összeesküvéselmélet-hívők szemében kiveri a biztosítékot: a dokumentumban van egy ilyen kifejezés: cél a “fenntartható népesség” elérése, ami az összeesküvéselmélet-hívők szemében népességkorlátozást, sőt, népességcsökkentést jelent. Az Agenda 21-et úgy értékelik, hogy a falvakból az embereket a városokba kell terelni, mert nagyobb népsűrűség melett könnyebb az embereket kontrollálni (kevesebb erőforrást igényel a megfigyelő-állam kiépítése, illetve, az önállátásról letett embereket könnyebb manipulálni, akár csak azzal, hogy az ívóvizet megfertőzik [helló, fluorid-konteó!]).

Az Agenda 21-konteó hívei szerint az embereket a mesterségesen kreált természeti csapásokkal rá akarják kényszeríteni, hogy elhagyják otthonukat, saját tulajdonukat, hogy ezzel is az amerikaiak önállásóga csorbuljon, egy öko-diktatúra tudna így kialakulni (mindezt egy nem kötező jellegű szándéknyilatkozatból levezetve). A Fox News egyik műsorvezetője, Glenn Beck, ezt a konteót nyíltan hangoztatta, szerinte a világ népességét a mostani 15 százalékára akarják csökkenteni (kik??), és a maradék kormányokat világkormány fennhatósága alatt egyesíteni.

Glenn Beck (társszerzővel) fikciót könyvet is írt az Agenda 21-ről

Azt még nem látni, hogy ha van olyan háttérhatalom, amelyik képes lenne mindezt végbevinni (irányítani a természeti csapásokat, a világ kormányait egyetlen világkormányba tömöríteni, a népesség lélekszámát a töredékére levinni különböző módszerekkel), annak miért lenne érdekében egy bárki által olvasható szándéknyilatkozatot tennie erről, és ha erre képes lenne a jelenlegi viszonyok között, háttérhatalomként tevékenykedve, akkor miért állna érdekében nyíiltan előrelépnie világkormányként, de a konteóknak nem az a lényege, hogy van-e bennük valami értelem, hanem, hogy a konteóhívőkben nincs.


Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és adományokból él. Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt.

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára. (Ezek bankszámlaszámait kérd el a facebookon üzenetben!)

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.


Iratkozz fel a hírlevelemre is!
Please follow and like us:
error1
fb-share-icon0

Comments

One response to “Összeesküvéselméletek 6. – Az Agenda 21-konteó”

  1. The work balances clarity and mystery. It offers guidance while preserving space for the reader’s own imagination and insight.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *