Eredeti megjelenés időpontja: 2025. június 20., helye: facebook.
“Nos, doktor, akkor most mink van? Királyságunk vagy köztársaságunk?” “Köztársaságunk, ha meg tudjátok őrizni.”
A párbeszéd Elizabeth Willing Powel és Benjamin Franklin között zajlott le, James McHenry feljegyzése szerint, 1787-ben, az amerikai alkotmány vitája során, amelyet Franklin “közel tökéletes”-nek nevezett, és amely elfogadásának szükségességéről meg akarta győzni a még tartózkodó alapító atyákat. Mint tudjuk, végül az Egyesült Államok a világ első modernkori demokráciája lett, és amely azóta is többször a fasizálódás útjára lépett, de mindeddig még meg tudta őrizni demokratikus jellegét, annak ellenére, hogy a kortársak, így a kolóniáknak függetlenséget biztosító angolok is, úgy vélték, hogy a forradalom saját magát fogja felfalni, ahogy az történt később Franciaországban is; az amerikai demokráciának nem adtak sok évet, úgy hitték, hogy még az ő életükben az ki fog múlni, mivel úgy gondolták Platón nyomán, hogy a demokrácia a csőcselék uralma, és amelyik kitermeli a saját türannoszát, azaz, automatikusan zsarnoksághoz vezet.
Csakhát pont fordítva történt. Az amerikai demokrácia ugyanis nem demokrácia — kezdettől fogva nem az, hanem az ókori Róma mintájára létrehozott köztársaság, viszont az évtizedek során egyre inkább kezdett demokráciává válni. Hogy mi a demokrácia? Nehéz megfogalmazni, mondhatjuk, az, ami legjobban hasonlít egy demokráciára.
Mint korábban többször írtam, az Egyesült Államok eleve elnyomó rendszerként született meg, elég, ha csak a “közel tökéletes” alkotmány arra a kitételére gondolunk, miszerint, a “négerek” háromötödöt érnek, de csak az állam népességébe számítottak bele így háromötödös módon, szavazni egyáltalán nem szavazhattak. A Függetlenségi Nyilatkozat nem minden ember, hanem minden férfi számára deklarálta a szabadságjogokat — akár annak a szabadságát is, hogy az illető másik embert tulajdonban tartson. Az amerikai alkotmány nem vette figyelembe a bennszülötteket sem, a nőket sem, az indentúrásokat sem, a szegény, vagyon nélküli férfiakat sem. Pont, hogy egy polgárháború kellett ahhoz, hogy eltöröljék a rabszolgaságot; a nők emancipációs mozgalma, hogy nekik is legyen szavazójoguk; a melegek polgárjogi mozgalma, hogy őket is emberszámba vegyék, hogy a demokrácia egyre inkább demokráciára hasonlítson. Ahogy egyre többen kaptak polgárjogot, és a szavazáson való részvétel lehetősége a kiváltságos kevesek helyett tényleg mindenki számára szabaddá vált, egyre valószínűbbé vált, hogy fog jönni egy olyan valaki, aki a platóni jóslat szerint türannosszá válhat. Tehát egy demokrácia esetében az, hogy végül felbukkanjon egy zsarnok, szinte természetes; Washingtont nem az lepte volna meg, hogy végül T**** személyében felbukkant egy ilyen, hanem az, hogy közel két és fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy felbukkanjon. A zsarnokok pedig magukkal hozzák a fasiszta vagy ahhoz hasonlító ideológiát is.
Na de hogy van ez? Hát a fasizmus nem lett legyőzve a náci Németország és a császári Japán legyőzésével? Nem, mert a fasiszta módszerek, a fasiszta gondolkodás az egy állandó kísértés, állandóan jelen van minden állam életében. Sokkal könnyebb ugyanis úgy kormányozni, nem csak Amerikában, ha az állampolgárok (vagy: alattvalók, szubjektumok) körében a “mi-ők” törzsi fogalmait használják a politikai beszédben — és a tettekben is. Fasiszta fogalmakkal nem csak a kormánypárt, hanem egy ellenzéki erő is operálhat, hogy hatalomra kerüljön.
Talán genetikailag kódolva van, hogy az emberek többsége vezetésre, vezetőre vágyik, vagy legalábbis elfogadja azt. Hiszen az ember genetikusan törzsi lény; fajunk történelmének 99 százalékában törzsközösségekben éltünk. Szokták mondani, hogy az emberek általában csak túlélni akarnak; túlélni a napot, a hetet, hónapot, éveket, és nincs idejük-erejük a közügyekkel foglalkozni. Régen is a túlélés volt a legfőbb szempont: erre vagyunk programozva genetikailag. Túlélni egy közösségben pedig úgy lehet, ha mindenkinek megvan a feladata. Egy törzsközösségben pedig a vezetés egyvalaki feladata. Legfeljebb megeszik, vagy feláldozzák, ha rosszul vezeti a közösségét.
A fasiszta eszmék tehát újra és újra támadják a demokratikus politikai berendezkedéseket. Általános ismérv, hogy prosperáló államközösségben, békében, a fasiszta (és kommunista) eszmék hirdetői a politikai szélre kerülnek, míg bármilyen krízis idején megerősödnek ezek az erők — hiszen egyszerű (ám rossz), hatékonynak tűnő (ám hatástalan) megoldásokat kínálnak bonyolult problémákra. Egy egyszerű példa: a bevándorlás megállítására nem a határkerítések felhúzása a megoldás, az csak tüneti kezelés, mert a kérdés az, hogy miért akarnak olyan sokan bevándorolni, miért akarják elhagyni szülőföldjüket. A gyerekszám csökkenésére nem a homoszexualitás megjelenésének korlátozása a megoldás, mert nem azért nem születik elég gyerek, mert az emberek homoszexuális kapcsolatokat keresnek, sőt, a meleg emberek is többségében szeretnének gyereket. Viszont az egyszerű embereket meg lehet az egyszerű válaszokról győzni.
Ez pedig többnyire amiatt van, mert a világ, amilyen bonyolult, olyan egyszerűnek tűnik. A “józan paraszti ész” pedig az egyszerű megoldásokat keresi, így szinte minden tudományos kérdésben félrevisz. Józan paraszti ésszel felfoghatatlan a fekete lyukak megléte, az evolúció, mint folyamat, de felfoghatatlanok a nagyon kicsi és nagyon nagy távolságok, méretek, pénzek is. A fasizmus ezekre az egyszerű megoldásokat épít, főleg, hogy, mint korábban bemutattam, az ősi állapotokat tekinti tökéletesnek, a modernet pedig dekadensnek véli és elutasítja. Jellemző példa: Javier Milei láncfűrésszel jelent meg egy politikai gyűlésén, és láncfűrésszel esett neki az argentin államnak is. Biztos, hogy változtatásra szükség van, de lehet, hogy egy operációhoz orvos kéne precíziós műszerrel, és nem pedig egy favágó egy baltával. (Láncfűrésszel.)
Különösen aggasztó, de ezzel most nem foglalkozunk, hogy az egoista, messiásmániás, önfényező és öntelt techmilliárdosok körében, akik képesek a különböző médiákat manipulálni, erős pozíciói vannak egy új típusú fasiszta gondolkodásnak. Curtis Yarvinra később még visszatérek.
Na de akkor hogyan buknak meg a fasiszta rendszerek? Ha már ez a poszt címe. Ehhez képest eddig végig arról írtam, hogy a fasizmus egy állandó csábítás, aminek könnyű engedni, akár az állampolgárok, akár a politikai vezetők részéről, és a demokráciák szinte bármikor (főleg krízishelyzetek idején) “elrákosodhatnak” és fasisztoidokká vagy egyenesen fasisztákká válhatnak.
Nos, úgy, hogy a fasizmus, amennyiben hatalomra kerül, nem csak hosszú, de még középtávon is fenntarthatatlan. Megbukik, mert a lojalitást fontosabbnak tartja a szakértelemnél, és amikor szakértelemre van szükség, csak lojális válaszok születnek. Megbukik, mert ahelyett, hogy arra törekedne, hogy minden egyes állampolgára, nemre, bőrszínre, vallásra, szexuális irányultságra, önmeghatározásra való tekintet nélkül kereshesse a saját boldogságát, ahelyett irányítani akar, társadalommérnökösködni, és saját maga zárja ki a legjobb elméket az államéletből, legyenek azok fizikusok, közgazdászok, filozófusok, szociológusok, biológusok, geológusok, és így tovább. Megbukik, mert a sajtószabadság korlátozásával megöli a közéleti diskurzust, propaganda-jelentéseket kapnak még a vezetők is a valóság helyett. (Erre jó példa, amikor Putyin megtámadta Ukrajnát 3 éve, az asztalán lévő jelentések szerint Kijevet 2 hét alatt be tudták volna venni.) A fasiszta rendszerek álomvilágot építenek összeesküvés-elméletekből, a valóság pedig mindig visszaüt.
Akkor elég lenne csak kivárni, amíg egy ilyen rendszer megbukik? Nem. Minél erősebb az elnyomás, annál nagyobb belső kötelesség az ellenállás, ráadásul miinél hamarabb meg kell őket buktatni, mert minél inkább ki tud épülni aljas rendszerük, annáp több kárt tudnak okozni, életet megnyomorítani vagy akár kioltani is. Ennek az ellenállásnak számos formája lehet, attól is függően, mennyire totális a fasiszta ideológiájú állam működése.
Amíg demokrácia (alkotmányos monarchia) az adott állam államformája, addig minden egyes nemzedéknek meg kell küzdenie azért, hogy az is maradjon. Épp ezért a demokráciára való nevelést már az általános iskolában el kell(ene) kezdeni, ennek sok formája van, írtak erről. Ilyen esetekben a fasiszta eszmék hirdetői ellenzéki létből politzálnak: ellenük mindig, minden esetben össze kell zárni. Két bármilyen demokrata mindig közelebb van egymáshoz, mint egy fasisztához vagy kommunistához.
A fasiszta eszmék hirdetőit azonosítani kell, a fasiszta beszédről tudatosítani, hogy az fasiszta beszéd. A fasiszták (többnyire) szégyellik magukról, hogy ők fasiszták, és igyekeznek magukat demokrataként eladni. Saját magunk és a közösségünk edukációja rendkívül fontos, műveljük magunkat, vegyünk részt a diskurzusokban, a civil életben. Álljunk bátran ki magunkért, ne hagyjuk magunkat megfélemlíteni, támogassuk a civil, polgári mozgalmakat, liberális demokrata pártokat, lehetőségeinknek megfelelően. Álljunk ki szolidárisan mások mellett, akkor is, ha mi magunk nem vagyunk érintettek — ha ez elmarad, akkor a fasiszta állam leszalámizza az ellenállást.
Ha a fasizmus már az államban van, de még gyenge, akkor ragaszkodjunk ahhoz, amihez demokrataként ragaszkodnunk kell. Aki ilyenkor bármilyen pozícióban van, egészen addig védje a törvényességet, a szakmaiságot és a jogállamiságot, amíg azt megteheti. Ha törvénytelenségre utasítják, ne hajtsa végre. Nürnbergben sem működött a “parancsra cselekedtem” védekezés. Legfeljebb elveszíti az állását, de megtartja gerincét.
Ha a fasizmus erős, azaz, nemtörődömségből vagy tudatlanságból hagytuk megerősödni, a passzív ellenállás is működik. Még csak az sem kell, hogy szabotázsakciók szervezésében vegyen bárki is részt, már csak amiatt sem, mert előbb-utóbb úgyis maguktól jönnek a hibák, amelyeket a fasiszta hatalom szándékos szabotázsnak fog nevezni, és meg fogja találni vagy a külső, vagy a belső ellenséget. Ha nem működik valami, akkor arról mindig más tehet.
Fegyveres ellenállásra természetesen nem buzdítok, sem arra, hogy valaki másik országnak ajánlja fel saját szolgálatait, s nem csak azért nem, mert tiltja a törvény. Általános tapasztalat, hogy mindig a békés, ám tömeges ellenállásnak van csak értelme. Martin Luther King Jr. sem azért menetelt, hogy elfoglalja a kormányzói palotát. Nelson Mandela sem amiatt volt börtönben, mert merényleteket követett volna el mások ellen. A fasiszta rendszer előbb-utóbb megbukik, és utána társadalmi békére lesz szükség az újjáépítéshez.
Fontos megjegyezni eme hosszú poszt végén, hogy két demokratikus állam még sosem viselt háborút egymás ellen. Soha. Egy kiépült fasiszta, totalitárius állam, amely ellen nem lehetséges már belső ellenállás, sokszor egy háborúban bukik meg, ugyanis ha az adott fasiszta állam már elment a falig, akkor a következő lépés már a háború. A történelem tanulsága szerint ezeket mindig elbukják, akár katonai vereséggel, akár azzal, hogy olyan erős lesz a polgári ellenállás, hogy kitör egy forradalom, akár úgy, hogy a fasiszta állam elitjének lesz akkora az ellenállása a vezetővel szemben, hogy megpuccsolják. A halál árnyékában, a háborúban hallgatnak a múzsák, ilyenkor a túlélésre kell mindenkinek törekednie, akár így, akár úgy. De a kultúrát akkor is tovább kell vinni, a könyvekben lévő tudást, a művészeti alkotásokat meg kell menteni. Reméljük, mi ebben az életben sosem jutunk el idáig: ám sajnos, de jelenleg is vannak olyan népek, amelyek fasiszta elnyomás alatt élnek. Ilyenkor a demokratikus államok feladata és kötelessége tenni ezek ellen a fasiszta államok ellen, akár így, akár úgy, hiszen a világunk globális, és jönni fognak, sőt, már most itt vannak olyan kihívások, amelyeket csak globális összefogással tudunk megoldani. Ezen globális kihívások esetében nem az egyes személyek léte, hanem a civilizációnk léte a tét.
Miért kéri a szerző, hogy támogasd?
A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.
Mekkora támogast kér a szerző?
Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.
Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.
Hogyan tudod támogatni a szerzőt?
Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!
A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!
A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.
Lesz fizetős tartalom?
Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.
Iratkozz fel a hírlevelemre is!
1
0
Leave a Reply