Eredeti megjelenés időpontja: 2025. június 19., helye: facebook. Birkás György írása.

Június 26-án Nádasi Balázzsal és velem beszélgetőestet tartunk, a végtelen autokráciákról és tört demokráciákról (és persze bármiről, ami érdekli a követőinket), 17 óra 30-tól kifulladásig, Budapesten, a Keleti pályaudvarhoz közeli Pianó Art Kávézóban. Kérjük, hogy aki jelentkezne rá, kommentben (vagy a birkasgy@enternet.hu címre) írja meg, annyi főre (+2) foglalunk asztalt!

Három napja elkezdtünk egy új sorozatot, Balázs kezdte a fasizmus általános jellemzőiről, én írtam a fasizmus gazdaságpolitikájáról és látszólagos hatékonyságáról, tegnap Balázs a fasizmus nyelvhasználatáról, most én jövök a fasizmus (és általában a diktatúrák) tudományhoz való viszonyáról.

A tudomány és az autoritárius rendszerek közötti feszültség nem véletlen, a tudományos módszer alapvetően ellentmond a diktatúrák működési elvének. A tudomány bizonyítékokra épít, a fasizmus hitet követel, a tudomány kétségre és kritikára ösztönöz, az autorácia vak engedelmességet vár.

A tudományos gondolkodás lényege a szkeptikus kérdezés, a hipotézisek tesztelése és a bizonyítékokon alapuló következtetés. Ez a megközelítés természetszerűleg összeütközésbe kerül az autoritárius narratívákkal, amelyek abszolút igazságot hirdetnek és megkérdőjelezhetetlennek állítják be magukat. A tudósok nem csak kérdeznek, módszeresen elemzik a valóságot. Ez különösen veszélyes a diktatúrák számára, mert az objektivitás igénye szembekerül a politikai propagandával. Míg a fasiszta ideológia érzelmi alapon mozgósít és egyszerű ellenségképeket teremt, addig a tudomány komplex, árnyalt képet fest a világról.

A nemzetközi együttműködés aláássa a nacionalista izolációt. A tudományos közösség természetszerűleg határokat átlépő, ami ellentmond a “velünk-ellenünk” dichotómiának. A kritikai gondolkodás fertőző. Aki megtanul tudományosan gondolkodni, az hajlamos lesz a politikai állításokat is bizonyítékokkal alátámasztani vagy megcáfolni.

A náci Németország talán a legszélsőségesebb példa a tudomány szisztematikus támadására. Hitler és követői nemcsak a zsidó tudósokat üldözték, hanem magát a “zsidó fizikát” is elutasították (így nevezték Einstein relativitáselméletét és a kvantummechanikát). Egyébként ez a tudománytagadás tragikus öngyilkosság volt. Amikor a világ legkiválóbb fizikusai (Einstein, Fermi, Teller Ede, Szilard Leó) az Egyesült Államokba menekültek, magukkal vitték a nukleáris fizika kulcsismereteit. A Manhattan Project jelentős részben európai menekült tudósok munkája volt, akiket saját országaik űztek el.

A náci tudománypolitika nem pusztán antiszemitizmus volt, az egész tudományos módszer ellen fordult. A “német fizika” mozgalom a kísérleti bizonyítékok helyett az “árja intuíciót” hangsúlyozta. Ez persze kezdettől kudarcra volt ítélve.

Sajnos a mai Magyarország hasonló mintákat követ, bár finomabb eszközökkel. Az MTA kutatóintézeteinek elvétele 2019-ben nem pusztán adminisztratív átszervezés volt, hanem a tudományos autonómia szisztematikus felszámolása. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ami a napokban zajlik. Annak ellenére, hogy megígérték a kutatóhálózat egyben tartását, a tervek szerint a humán- és társadalomtudományi kutatóközpontokat mégis az ELTE-hez csatolnák (az ELTE “kérésére”, valójában a változásokat az ELTE feltehetően a Szenátus megkerülésével, az ELTE Alapító Okiratának módosításával kívánja megvalósítani), és ezzel megkezdődne a hálózat feldarabolása (az átalakítás egyetlen célja az lehet, hogy a kutatóintézetek megszüntetését az ELTE felelősségévé tegye a kormány). Az MTA visszakérné ezeket (is), de annak nem adják (az átalakítás az első lépés lehet a későbbi tisztogatások előkészítésére). A kormánysajtó hetek óta támadja az Akadémiát, Schmidt Mária akadémikusok elleni verbális támadásai szintén a náci mintát követik. A tudósokat “elitnek” bélyegzi, akik “elszakadtak a néptől”, ugyanaz a populista demagógia, amely minden diktatúra arzenáljának része.

A ner már 2011-ben tökéletes példát adott arra, hogyan működik az autoritárius logika. Amikor a Földrajzinév-bizottság nem támogatta a Liszt Ferenc repülőtér átnevezését, a kormány egyszerűen megszüntette a bizottságot. Ha a szakértők nem azt mondják, amit hallani akarunk, akkor megszüntetjük a szakértőket. A példákat sajnos hosszan lehetne sorolni, korábbi leckéimben bőven találtok belőlük.

Az Egyesült Államok sem mentes ezektől a tendenciáktól. A McCarthyizmus idején számos tudóst üldöztek kommunista szimpátiák miatt, Robert Oppenheimer biztonsági engedélyének visszavonása jelképes eset lett.

Trump elnöksége alatt újra megjelentek ezek a minták. A klímatudomány tagadása, a CDC és más tudományos intézmények hitelességének aláásása, valamint a COVID-19 pandémia kezelése során a szakértői tanácsok figyelmen kívül hagyása mind azt mutatják, hogy az autoritárius impulzus a fejlett demokráciákban is jelen van.

De miért mindig a tudomány a célpont?

A fasizmus azért támadja a tudományt, mert az alapvetően más világképet képvisel:

A tudomány univerzalista, az igazság mindenkire érvényes, függetlenül nemzetiségtől, vallástól vagy politikai meggyőződéstől. Ez ellentmond a fasiszta particularizmusnak.

A tudomány elitellenes a jó értelemben, nem a származás, hanem a teljesítmény számít. Ez veszélyes a született arisztokráciák számára.

A tudomány hosszú távon gondolkodik, évtizedekre, évszázadokra tervez. Ez összeütközik a populista politika rövidlátó ígéreteivel.

A tudomány korrekcióra képes, ha téved, beismeri és javít. Ez idegen a tévedhetetlenséget hirdető autoráciáktól.

Végül a tudomány azért veszélyes a diktatúrákra, mert alternatívát kínál. Megmutatja, hogy létezik a tekintélyen kívüli igazság, a bizonyítékokon alapuló vita, a nemzetközi együttműködés és a fokozatos haladás lehetősége. Amikor egy kormány a tudósokat támadja, valójában nem csak embereket üldöz, hanem egy egész gondolkodásmódot próbál felszámolni. Ez mindig a szabadság elleni harc része, és ezért minden demokratának érdeke, hogy megvédje a tudományos közösség függetlenségét.