Eredeti megjelenés ideje: 2024. március 31., helye: Substack, részben felhasználva ezt a 2023. március 25-i a facebook-posztot.

Olvasom Peter Wohlleben Ha a fák lélegzethez jutnának című könyvét. Ez a második könyv tőle, amit olvasok, az elsőt, A fák titkos élete címűt tavaly olvastam ki, pont ugyanúgy márciusban. Nagyjából a felénél tartok, de már így is jópár új dolgot tanultam belőle, el is döntöttem, hogy az általa írt összes könyvet beszerzem vagy kikölcsönzöm és elolvasom.

Wohlleben egy erdész, de egy olyan erdész, aki nem az erdőipar, a fakitermelés, hanem az emberi beavatkozásoktól védett erdők erdésze. Azt írja: az erdőgazdálkodás a világ összes erdeinek kétharmadát negatívan érinti. (Emellett pedig két másik statisztikát is mondok: a világon egykor volt kb. 15 trillió fának a harmadát, 5 trillió fát már kivágtunk úgy, hogy azok helyébe semmi nem nőtt; illetve, a légköri, emberi tevékenység által odakerült szén-dioxid kétötöde fakivágásból illetve azok eltüzeléséből származik.) Wohlleben amellett érvel, hogy a fákat békén kell hagyni, mert mindegyikük egy-egy egész mini-univerzum (holobiont), ekképpen a természeti viszonyok által kidöntött fákat is ott kell hagyni a helyükön, mert a korhadó fa ezer és ezer különböző mikroorganizmusoknak ad otthont. Egy erdő fajainak 85 százaléka ugyanis mikroorganizmus, melyek nagy része feltérképezetlen. Na de nem emiatt kellene őket elsősorban békén hagyni, hanem amiatt, mert a fák összessége, az erdő, egy szinte önálló entitásként viselkedik. Együtt lélegeznek, együtt alszanak, sőt, együtt szinte fogják is egymás kezét: gyökereikkel egymásnak cukoroldatot, vizet adnak át, a beteg fát segítik szomszédaik, sőt, az “anyafák” segítik “kölykeiket”, felismerik egymást, igazi wood wide webet alkotva.

A fák emellett rendkívüli módon megkötik a vizet. Minden esőzés alkalmával képesek több száz, sőt, a nagyobb fák több ezer liter vizet felszívni. Ezt a vizet pedig fel is használják: egy idős bükk egyetlen nap alatt 500 liternyit párologtat el. Képzeljük el ezt egy erdőben: több százezer liter víz párolog ott el minden nyári napon. Nem csak az árnyék hűsít, de a párologtatott víz is: egy erdőben 10 fokkal hűvösebb van, mint az erdő szélén, a nyári napon, 15 fokkal hűvösebb, mint egy város szélén, és akár 20 fokkal is hűvösebb, mint a város közepén. Nem véletlen, hogy nyaranta locsolókocsik hűtik a várost és a betont. Az erdők ellenben maguk alakítják saját klímájukat, maguk hozzák létre a fejük fölötti esőfelhőket. Egy kivágott erdő mellett az esőzések gyakorisága az egytizedére esik vissza a korábbihoz képest.

Ez a mennyiségű vízpára alacsony nyomású levegőt hoz létre, írja Wohlleben, ami szinte szivattyúként vonzza be a szárazföld belsejébe a vízpárában gazdag tenger feletti levegőt. Gyakorlatilag az erdők (és nem csak az esőerdők) megteremtik a maguk klímájukat, mivel ők azok elsősorban, amelyek egy szárazföld belsejében az esőképzést indukálják. Az általuk beszippantott vízpárával telített óceáni levegő akár tízszer is leesik esőként a szárazföld belsejében: minden alkalommal az erdőségek azok, amelyek a lezúduló csapadékot megkötik majd visszapárologtatják, újabb esőfelhőket képezve ezzel. A klímaváltozást egy egészséges erdő kétféleképpen is meg tudja fogni: rengeteg szenet épít be saját testébe (ezáltal csökkenti a légköri szén-dioxidot), illetve, a vizet állandó körforgásban tartja. (Ezzel ellentétesen: egy vízhiányban szenvedő erdő leállítja a fotoszintézist és nettó széndioxid-kibocsátóvá válik.)

Az erdők vízmegkötő képessége közismert, ahogy a talajmegkötő képessége is, azaz, ahol nincs erdő, ahol nincsenek fák, ott pusztul a talajréteg is. A kivágott erdőségek talaja ripszi-ropsz lezúdul egy-egy nagyobb eső után, a megáradó hegyi patakok saras vizet visznek magukkal, a több ezerév, sőt, több tízezer év alatt felhalmozódó, humuszban gazdag földréteget gyorsan, pár év alatt elmossa az eső. Aztán majd jönnek a teljes mértékben előre látható tragédiák — mint volt az nem sokkal ezelőtt Recsken is.

Egy-egy kidőlő fa korhadéka újabb élet bölcsője lehet, pont úgy, ahogy az avar is keltetője rengeteg rovarnak, gombának, sőt, emlősnek is. Fakorhadék és avar nélkül nincs élet. Ahogy nincs élet a városokban található ligetekben, fásított gyepekben sem; sőt, a városi fák mind halálra vannak ítélve, hiszen gyökereiket megvágják, mindössze egy kb. 1×1 méteres lélegzőfelületet adnak nekik közvetlenül a törzs mellett; faévekben számolva még a gyerekkoruk végét sem mindig érik meg, ki kell vágni őket elgyengülésük, megbetegedésük miatt, majd újakat kell ültetni a helyükre, amelyekre ugyanez a sors vár pár év vagy évtized múlva. Az önkormányzatok az esetlegesen kidőlt fák törzseit elszállítják, a megbetegedő fákat dőlésveszély miatt kivágják, előnevelt fákat ültetnek a régiek helyére. Persze még ennek is örülni kell, mert legalább addig az ideig árnyékot és hűst adnak, na de mi a helyzet a fatelepekkel?

Ezek kivétel nélkül mind monokulturális, élettelen zöld sivatagok. Nem élnek itt meg sem kisemlősök, sem nagyemlősök, sem rovarak, bogarak, sem madarak, nincsenek nyulak sem rókák, sem pockok sem héják, sem mókusok. Egy kertvárosi övezetben több madár csipereg, mint ezekben a zöld sivatagokban. Nem véletlen, hogy ezeket a monokulturális telepített erdőket könnyebben támadják meg betegségek is, vagy szúféle rovarok is. Nincsenek harkályok, amelyek a fakérget éles csőrükkel felbontva a fabetegítő rovarokra vadásznának, hisz nincsenek odújaik. Természetes odúk pedig csak beteg fákban alakulhatnak ki, mely odúk persze előbb-utóbb azon fák végzetét is jelentik: de addig az ott megszálló madarak rengeteg másik fatársat tudnak megvédelmezni.

Ehhez képest ma Magyarországon … erdőirtás van. A sokszoros társadalmi tiltakozások hatására talán kissé abbahagyott, de egy kivágott 60 éves fa helyére egy másik 60 év alatt nő — ha tud egyáltalán. A Balaton partján, Budán, a Fertő-tó vagy a Velencei-tó mellett, ahol a disznófejű nagyurak építkeznek, a fák helyébe talán egy kis cserje, ha kikerül, de lehet, hogy csak a betonon egy ládában valami kisebb virág tán — kivágták a fákat, mert zavarták a kilátást, elvették a parkolóhelyet, szennyeztek (azaz hullajtották a leveleiket), akármit lehet rájuk mondani. A Balaton partján az, hogy fákat szó szerint megmérgeznek, olyan hír, amin már szinte fel sem fortyanunk. A lombkorona nélküli lombkoronasétánynál meg a polgármester teljes lelki nyugalommal úgy érvelt: vágósorba kerültek a fák, ki kellett őket termelni. A Fertő-tó partja mellett, ahogy Litkai Gergely mondta, “az álom valóra vált”, sikerült térkövezéssel megoldani a természet zavaró jelenlétét.

A fenti képen látható tarra vágott erdőség az erdészet szerint mai napig egy erdő. Papíron. Miközben 180 éves bükköket vágtak ki “fiatalítás” miatt, természetvédelmi engedéllyel — egy nemzeti parkból. (Ráadásul a bükk csak árnyékban nő jól, egy tarvágás után kihajtó bükkfa beteg lesz.) A 180 éves bükkök még fiatalok, olyanok, mint egy 18 éves, pont a felnőttkorba lépett fiatalember, ugyanis egy bükk akár 500-1000 évig is elélhet. De őket fiatalítani kell… más szavakkal, kellett a faanyag. Bútornak, papírnak, tüzelőnek.

Na de mi lesz akkor, ha egy telepített erdőt az emberek békén hagynak? Az első 5-10 évben pusztulás. Emberi gondozás híján ki fognak pusztulni az ember által odatelepített tájidegen fafajták. A természetben először halálnak kell történnie, hogy új élet jöhessen. A fakorhadék életet biztosít, mint ebben a videóban is.

Összességében, ha azt akarjuk, hogy mi, emberek, túléljünk, Attenborogh szavaival “vissza kell vadítani” a természetet. Le kell mondanunk erdőgazdálkodásról, szántásról, lehet, hogy pár, már amúgy is elhagyott tanyáról, faluról, és minél nagyobb részt kell visszaadnunk a természetnek, ha túl akarunk élni, ugyanis nem a természet urai, hanem részei vagyunk mi magunk is.

Persze, az erdőgazdálkodás a gazdasági szempontok miatt összetett probléma, de talán nem véletlen, hogy amikor Tolkien azt akarta mondani, hogy “ez egy gonosz hely…”, akkor úgy folytatta, “… itt nem nőnek fák.”

---

A szerző nem kap pénzt a cikkeiért, de örömmel fogadja az esetleges támogatói felajánlásokat, sőt, mivel nem keresi meg az átlagfizetést sem, nem hogy a diplomás átlagot, kéri, hogy akinek van felesleges havi 1 eurója vagy 450 forintja, és azt fel tudná kínálni számára, tegye meg.

Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és adományokból él. Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 450 forintot vagy 1 eurót. Ez kb. két serclivég, ennél többet költesz kávéra egyetlen nap a Starbucksban vagy kakaóra a Cserpes tejivóban.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt.

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára. (Ezek bankszámlaszámait kérd el a facebookon üzenetben!)

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.