Eredeti megjelenés időpontja: 2025. április 9., helye: facebook
Van az a jelenség, hogy csökken a fehér (rózsaszínes-barnás) bőrű emberek fertilitása, miközben a világ többi részén is csökken, ám magasabb bázisról indulva a csökkenés még mindig relatív nagyobb fertilitást jelent. Lefordítva: borzalmas demográfiai adatokat produkálnak a fehér bőrű népek. 1-1,5 közötti termékenység van, ami többek között azt is jelenti, hogy sokkal kevesebb a gyerek, mint az idős, akik egyre tovább élnek, ami egyre nagyobb terhet ró a nyugdíjrendszerre, egészségügyi ellátórendszerre, egyre nagyobb lakásválságba löki a fiatalokat (akár 80-110 éves nagyszülők is szépen elélnek épp ésszel, ha meg demensen, az még nagyobb probléma a fiatalok számára), ráadásul a globalizált és automatizált világban egyre kevesebb munkalehetőség van szabadon; egyre kevesebb az óvoda, iskola, de egyre több a nyugdíjasotthon, és így tovább.
Én már évek óta mondom, hogy a környezetszennyezésnek ebben fontos szerepe van, de ennek nem vagyok szakértője, viszont minden egyes olyan cikk, amit szakértők írtak, ezt megerősítik. S egyébként ez nem kizárólag a fehér bőrű emberek sajátja, Dél-Koreában 0,8 körüli a fertilitás, pedig ott tényleg nincs latinó meg arab bevándorlás, és a társadalom is elképesztő konzervatív, tehát a buz.ulásnak is annyi sansza van, mint amikor Torrente javasolja a kölcsönös kielégítést.
Node ha van egy ilyen jelenség, akkor az egy-két bites gondolkodású emberek mit gondolnak? Hát, hogy ez biztos valami összeesküvés. (Lásd: kicserélés-elmélet, aminek mintha a magyar idióta miniszterelnök is nagy híve lenne.) Kicsit durvábban mondva zsidó összeesküvés, de ugye most mind az amerikai, mind a magyar kormány nagyon jóban van Izraellel, tehát ezt legfeljebb a szélsőjobb jobbszélén mondják.
Az összeesküvésbe mindent belekevernek. Az amerikai egészségügyi miniszter szerint az ívóvízben lévő fluor is ludas, a politikai kereszténység hívei szerint a buzilobbi minél jobban el akarja buzítani és leszbíteni a gyerekeket, hogy direkt ne akarjanak apák és anyák lenni, a nemzetbiztonság folyamatosan riogat a bevándorlókkal, és így tovább. Az persze másik kérdés, hogy egyébként a meleg párok is szeretnének akár lombikban megfogant gyereket, akár örökbefogadni, de pont az elembétékú-maffiától tartók akarják ezt legjobban megakadályozni; a bevándorlók meg nem csak gazdasági okokból jönnek (pl. pénzt keresni), hanem tényszerűen menekülnek a háború elől, az éhínség elől.
Az amerikai jobboldal és szélsőjobboldal persze ugyanúgy visszasírja a legjobb amerikai éveket, mint a baloldal. Csak a baloldal az 1950-60-as években a nagyon magas adókulcsokat sírja vissza, amelyek a leggazdagabbakat szerintük igazságos adózásra vették rá, és amiből szerintük kiépült az amerikai középosztály; míg a jobboldalon azt nehezményezik, hogy az 1980-as évekig micsoda amerikai termelés volt, micsoda autóipar, micsoda agráripar, micsoda minden (az, hogy az ország önállátó volt, és volt munkája mindenkinek, a magyar retróoldalakon is visszaköszön, és persze míg Amerikára ez tényleg elmondható, Magyarországra nézvést ez méretes marhaság), az amerikai szélsőjobb meg ezt kiegészíti azzal, hogy akkor még persze tudták a nők, meg a buzik, meg a négerek, hogy hol a helyük (konyha-fürdőszoba-szülőszoba háromságban, sehol látható helyen, illetve, a szolgák között).
Csakhát azóta történt egy s más. A Reagen-i gazdaságpolitika (miszerint majd a gazdagokat gazdagítjuk, a szegények meg majd nagyon jól eltelnek azzal, hogy a gazdagok milyen gazdagok) megölte az amerikai álmot, de azt ugyanúgy megölte az olajválság és az arra adott válaszreakciók; megölte Kína csúfos gazdaságpolitikája utáni világra való nyitása; a tartós béke időszakában hozott kereskedelmi megállapodások; s így tovább. A hosszan tartó béke idejében elképesztő gazdasági fellendülés történt, ami egyébként kinyírta vagy legalábbis aláásta a baloldal s főleg a szélsőbaloldal ideológiai bázisát (ezért tudtak olyanok a 90-es évek közepén “baloldali fordulatot” hirdetni, akik neoliberális gazdaságpolitikát hirdettek, s egyébként egész szép választási sikereket is értek el), s ennek egyenes következménye volt az is, hogy a gyárak áttelepültek más országokba. Ha az áttelepülés költsége, egy új gyár felépítésének költsége, még mindig jobban megérte, mint megfizetni az amerikai munkaerőt, akkor a piaci logika alapján meg kellett történnie, mert ez versenyelőnyt (értsd: olcsóbb árakat) jelentett. Egy tartós béke idején nem kellett olyan kalkulációkat sem végezni, hogy mi lesz, ha a két állam viszonya ellenséges lesz, és az adott állam lefoglalja a gyárat egy az egyben.
Itt térjünk vissza a republikánusok mániájára, miszerint, a protekcionista védővámok majd visszacsábítják a kiment gyárakat Amerikába, akik majd amerikai munkaerőt fognak felvenni dolgozni. Ettől meg majd többen fognak fizikai munkát végezni, ergótehát: a vámok férfiasak.

Újra megjegyzem: bár nagyon jók voltak a választások idején a foglalkoztatottsági adatok, de egy alaposabb elemzés megmutatta, hogy azok fals számokra épültek: valójában azt is foglalkoztatottnak írta a statisztika, aki egy állásból nem tud megélni, ezért kettő vagy három állást is vállal (itt jön be a republikánusok ódzkodása a minimális órabér megemelésétől, mondván, a minimálórabér belépőszint tanulóknak, képezzék magukat tovább, és magasabb fizetést kapnak, ami jól hangzik, de a valóságban azt jelenti, hogy szinte mindenki minimálbéren van bejelentve, ami nem elég a megélhetéshez); teljes értékű foglalkoztatottnak tekintették azokat, akik részállásosak, félmunkaidősek, vagy akik csak szimplán nem a végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgoztak, számukra megalázó órabérért; és az alacsony és rossz munkalehetőségekért a republikánusok egyöntetűen nem az általuk hozott rossz törvényeket okolják, hanem Kínát (Afganisztánt, Pakisztánt, Vietnamot stb.).
Természetesen nem fognak ezek a gyárak visszajönni Amerikába, nem fog a Nike cipőüzemet nyitni 20 dolláros órabérrel dolgozó amerikaiaknak Chicagoban, és bezárni a fél dolláros órabérrel dolgozó pakisztáni gyárát; nem fog olyan cipőket gyártani, amelyek forintban mérve 120 ezer és 500 ezer közötti árba fognak kerülni.
Nem fognak a bányák sem újranyitni, bármennyire is férfias egy bányász vagy egy favágó a tinderen. Ezek az emberek a saját gyerekeiknek irodai munkát, kereskedelmi munkát, szolgáltatóipari munkát képzeltek el.

S itt jön vissza az egész, hogy miért lenne férfias a fizikai munka. Mert az. Az amerikai szélsőjobb szerint azért lettek a mai férfiak puhányok azaz buzik, mert ahelyett, hogy fát vágnának, gépkocsikat vagy repülőket szerelnének össze, ahelyett, hogy a bányában vájárkodnának, csak a gép előtt ülnek és el vannak puhulva. Az irodai munka (lásd a következő kettő kép, az egyiken egy szó szerinti szuperhős épp irodai munkát végez) puhapöcsűvé teszi az embert, míg a fizikai munka férfiassá.


Tehát, ha a magasabb vámok miatt visszajönnek a fizikai munkát kívánó gyárak, akkor nem csak, hogy a fiatal férfiaknak végre lesz munkájuk (ami kb. választási ígéret volt), hanem nem lesznek annyira buzik sem, és több egészséges fehér bőrű gyerek fog végre születni.
Mert a szélsőjobb erre van rákattanva igazán. A tiszta vérű, fehér bőrű emberek népességfogyására. Na ezt majd a vámok is megállítják!
Iratkozz fel a hírlevelemre is!
Miért kéri a szerző, hogy támogasd?
A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.
Mekkora támogast kér a szerző?
Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.
Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.
Hogyan tudod támogatni a szerzőt?
Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!
A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!
A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.
Lesz fizetős tartalom?
Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.

Leave a Reply