Volt egyszer egy Amerika XL.
Eredeti megjelenés időpontja: 2021. július 18., helye: hang.hu

105 éve motorozták keresztül a Van Buren-nővérek az Egyesült Államokat. hogy cáfolják a nőkkel szembeni előítéleteket, és megnyithassák az utat számukra a hadseregbe.
A Van Buren-család a XVII. században került az akkor még New Amszterdamként ismert New Yorkba (a várost az angolok egy rövid háborúskodás után 1664-ben foglalták el és nevezték át). A családalapító farmbérlő volt; egy New Amszterdamhoz közeli kicsiny (mai napig meglévő) településen, Rensselaerben. Ük-ük-ük-ükunokája, Martin van Buren, már az Egyesült Államok nyolcadik elnöke lett, 1837 és 1841 között volt hivatalában, miután korábban New York állam kormányzója volt. Bár a politikában a legmagasabb fokra jutott, a család nem lett olyan ismert és gazdag, mint a szintén holland származású Vanderbilt-család, akiknek a leghíresebb tagja, Cornelius, a maga idejében a világ egyik leggazdagabb embere volt.
Ettől még azért eléggé jómódban éltek. Annyira, hogy a Van Buren család (de nem Martin van Buren) leszármazottainak, Augustának és Adeline-nek – vagy ahogy becézték őket: Gussie-nak és Addie-nek nem voltak anyagi gondjaik. A nővérek kimondottan „fiúsan” éltek: lovagoltak, úsztak, síeltek, búvárkodtak, kajakoztak, még bokszleckéket is vettek – mindezt abban az időben, amikor a nőkkel szembeni társadalmi elvárások kategóriáiba ezek nem fértek bele. Mindketten tagjai voltak a „Készenlétben Mozgalomnak”, ezt 1915-ben, az első világháború kitörése után, egy Leonard Wood nevű tábornok és az egykori elnök, Theodore Roosevelt alapította, fő célja pedig az volt, hogy az Egyesült Államok hadserege legyen minél előbb felkészítve a háború várható eszkalációja miatt, mivel úgy vélték, hogy az abba való belépést Amerika sem kerülheti el.
Miután egyértelműnek tűnt a nővérek számára, hogy Amerika háborúba fog lépni, és szerették volna elérni, hogy akár ők, akár a hozzájuk hasonló hölgyek jelentkezhessenek a hadseregbe mint futárok – úgy gondolták, ez egy eléggé jelentős feladat, amelyhez komoly rátermettség kell, de mégsem a frontvonalban való harc. Ekkoriban nem hogy katonák nem lehettek a nők, de még szavazati joguk sem volt. A testvérpár úgy döntött hát, hogy keresztül utazzák az Egyesült Államokat saját motorkerékpárjaikon, hogy cáfolják az előítéleteket, ezzel is bizonyítva, hogy képesek erre férfi segítség nélkül, tehát a hadseregben is e tudnának látni futár-feladatokat.
A nővérek New Yorkból, Brooklynból indultak 1916. július 4-én, 1000 köbcentis Indian Power Plus motorkerékpáron (ez volt az első oldalvezérelt vagy laposfejű motorkerékpár Amerikában) és 66 nap múlva, szeptember 8-án érkeztek Los Angelesbe. Többször kénytelenek voltak megszakítani útjukat, leginkább azért, mert letartóztatták őket. Nem, nem sebességtúllépés, hanem illetlen öltözködés miatt. Ezenkívül szerencsésnek is mondhatták magukat: Salt Lake City mellett elvesztek a sivatagban, és kifogytak a vizükből, egy arra járó talajkutató mentette meg őket.
Tettük ellenére nem lehettek futárok sem ők, sem más nők az első világháborúban. Sőt, egy motoros magazin elismerése kifejezése helyett kétségbe vonta eredményüket, mondván, csak vakációztak egyet, és a motorokat dicsérte, hogy azok még női motorosok alatt sem romlottak el. Más újságok szerint pedig ezek a nők csak „lusták” voltak elvégezni otthoni, háziasszonyi feladataikat, azaz a mosogatást, főzést, varrást, a gyerekek felnevelését.
Pedig amit elértek, kimondottan nagy tettnek számított. Mindössze egy iránytű segítette útjukat a nyugati part felé, nem hogy GPS, vagy motorkerékpár szerviz-szakszolgálat nem létezett, de még pontos térképek sem álltak az utazók rendelkezésére. Amit tenni tudtak, az az volt, hogy megpróbáltak az első transzkontinentális autópályán, a Lincoln országúton maradni, melyet 1913-ban adtak át a közúti forgalom számára. (Interaktív térkép a Lincoln országútról.)

Az, hogy ez nem sikerült nekik, nem az ő hibájuk. A városokon átvezető részeken ugyanis fedett burkolatú út volt ez, ám a városok között mindössze földút. Maga a nyomtáv nem igazi országút volt, inkább egy térképre rajzolt vonal, egy ideája az országútnak mindössze.
Adeline végül ügyvédnek állt, Augusta pedig Amelia Earhart kizárólag női repülőgép-pilótákból álló 99-es csapatának lett tagja.
Bár nők 1901 óta ápolónőként szolgálhattak a seregben, de csak 1948-tól kezdve teljesíthettek katonai szolgálatot (döntő többségében, de nem kizárólagosan polgári foglalkoztatásban, azaz, asszisztensként, kódfejtőként, varrónőként, stb.) Mindezt annak ellenére, hogy a második világháború idején volt egy nőipilóta-mozgalom, amelynek tagjai logisztikai és hadtáp-feladatokat láttak el, hogy ezzel is mentesítsék a bevetésre kivezényelt férfi pilótákat, de őket sem ismerték el harctéri szolgálatot teljesítőként, csak önkéntes polgári feladatot ellátókként. Először aztán 1976-ban engedték meg egy nőnek, hogy beiratkozzon a katonai akadémiára. Jelenleg nagyjából minden nyolcadik szolgálatot teljesítő amerikai katona nő.
Magyarországon 1945 óta lehetnek szakszolgálati beosztásban nők a hadseregben, bár döntő többségük ma is tradicionálisan „női” feladatkörben (titkárnőként, asszisztensként, stb.) A magyar katonanők mindössze 1998 óta kapnak az azonos munkakörben dolgozó férfi katonákkal megegyező munkabért. És hogy a mai napig milyen atrocitások érhetik a nőket a hadseregen belül, azt jól mutatja a napokban napfényre került zaklatási ügy is.
Iratkozz fel a hírlevelemre is!
Miért kéri a szerző, hogy támogasd?
A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.
Mekkora támogast kér a szerző?
Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.
Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.
Hogyan tudod támogatni a szerzőt?
Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!
A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!
A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.
Lesz fizetős tartalom?
Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.

Leave a Reply