Eredeti megjelenés időpontja: 2025. március 24., helye: facebook. Kiegészített változat.

Most, hogy az Egyesült Államok elnöke 51-ik amerikai állammá akarja tenni Kanadát (ami már eleve szövetségi állam, 10 provinciából és 3 területből áll), be akarja kebelezni Grönlandot, vissza akarja venni Panamát, és a The Atlantic főszerkesztőjével tárgyalják meg egy Signal-csetszobában, hogy éppen mivel kell bombázni Jement, gondoltam, megírom Kanada elfoglalásának történetét.

Nem a Nagyobb, hosszabb és vágatlan South Park-filmre kell gondolni (“They’re not even a real country, anyway”), bár, végül is, miért ne. Ott is nekiindultak Kanadának az amerikaiak. Nem is arra, amikor a jéghokimeccsek elején a kanadaiak kifütyülik az amerikai himnuszt; nem. Ténylegesen létezett terv is Kanada elfoglalására.

Ennek történelmi okai voltak — már 1777-ben a Konföderációs Cikkelyekben a tizenhárom alapító kolónia előre bevette az új államba Quebecet; a Függetlenségi Háború idején valóban voltak is harcok a mai Kanada területén. (Később az 1812-es brit-amerikai háború idején az angolok Kanadából indulva foglalták el Washingtont, és égették fel a Fehér Házat.) A második komolyabb felvetés az Egyesült Államok határainak kiterjesztésére a Polgárháborús időszak végén történt; az angolok fegyverekkel látták el a délieket — nem csak amiatt, mert a déliek virágzó kereskedelmet folytattak a brit szigetekkel, és emiatt ellenezték az északiak vámpolitikáját, hanem, mert a britek gyengíteni akarták egyre jobban megizmosodó világpolitikai vetélytársukat. Ezek mind olyan indokok voltak, amelyek miatt amerikai politikusokban felmerült Kanada bekebelezésének szükségessége. 1866-ban, egy évvel a polgárháború vége után, egy törvényjavaslat felhatalmazta volna az elnököt a kanadai provinciák annektálására is. (Igaz, ez a javaslat sosem került szavazásra, mert még az előkészítő bizottság sem tárgyalta. A javaslat négy államot és három területet hozott volna létre Kanada területén.

Kanada és az Államok viszonyára mindig is jellemző volt egy kettősség: részben baráti, részben vetélytársi viszony volt közöttük. Elvégre, az Államok Angliától függetlenedett, Kanada pedig továbbra is angol gyarmat maradt; mai napig Károly király a kanadai államfő.

1838-39-ben a lehető legkanadaibb ok miatt tört ki egy kis határviszály Új-Brunswick kanadai provincia és Maine amerikai állam … favágói között… amiatt, hogy melyik fákat kik vághatják ki, s ha valamelyik irányba dőlnek, az kié lehet. Hasonló komolyságú incidens volt 1859-ben a Disznó Háború, amikor is egy kanadai disznót lelőtt egy amerikai farmer, miután az átszökött olyan területre, amit az amerikaiak magukénak mondtak, tehát az tulajdonképpen egy határvita volt. A „háborúban” San Juan szigetét a britek átadták az amerikaiaknak – idézőjelbe amiatt érdemes a háború szót tenni, mert senkinek a vére sem hullott, kivéve a disznóét.

1849-ben maguk a kanadaiak kívántak az Államokhoz csatlakozni: na jó, nem az egész Kanada, hanem csak egy elszakadáspárti csoport. Ők Montreálban kinyilvánították szándékukat, minthogy elégedetlenek voltak a brit uralommal, be akartak törni az amerikai piacra, illetve, az amerikai hadsereg katonai védőszárnya alá akartak bújni. Quebec függetlenedéspárti provinciájának képviselői szintén inkább az Egyesült Államok (akkor még) lazább államhatalmi keretei között látták volna szívesen tartományukat. Egy pár évvel későbbi kanadai-amerikai kereskedelmi megállapodás aláírása után az elvágyódó hangok elhaltak.

Nem ezekre gondoltam, amikor azt írtam, létezett terv Kanada elfoglalására.

Egy 1930-as háborús tervre gondoltam. Bár az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az első világháborúban szövetségesek voltak (és később a második világháborúban is azok lettek), ám az Államok hadseregének vezérkara, mint minden normális vezérkar, készített egy haditervet arra az esetre, ha esetleg valamelyik szomszéddal háború törne ki. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy Magyarországnak is vannak ilyen haditervei egy potenciális osztrák, szlovák, román vagy bármilyen más állam elleni esetleges háborúra (bár gondolom a tervek lényege az, hogy a kormánytisztviselői kart nekieresztjük majd az ellennek két-három kézigránáttal felszerelve, indián tolldíszekkel és rambós arcfestéssel). Jó eséllyel ezekre sohasem lesz szükség, de egy jól karbantartott, jól felkészült hadseregre szükség van pont azért, hogy ne legyen rá szükség.

Vörös Háborús Terv. (War Plan Red.) Ez volt a kódneve annak a tervnek, amelyiket az amerikai stratégák dolgoztak ki közel 100 éve egy esetleges Nagy-Britannia ellen viselt háborúra. A Zöld háborús terv készült Mexikó ellen, a Barna terv egy Fülöp-szigeteki felkelés leverésére vonatkozott, a Sárga terv… meglepő módon a Kína elleni háborúra való készülést jelentette, a narancs pedig a Japán elleniről szólt. A Fehér Háborús Terv pedig az esetleges hazai felkelések leveréséről; a kommunistáktól, feketéktől, civilektől tartottak.

Miért háborúztak volna Nagy-Britanniával? Ennek oka egyszerű. Az első világháború után ez a két ország maradt csak, mint tengeri nagyhatalom. (Ekkor a japán flotta még nem volt annyira erős, bár a 20-as évektől kezdődően az éves költségvetés harmadát költötték flottafejlesztésre; egy multilaterális egyezmény Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Japán haditengerészetét 5:5:3-as arányban határozta meg, míg Franciaországnak, Olaszországnak ennél is kisebb flottát engedélyezett.) A terv felvezetése szerint Anglia háborúba keveredett volna egy harmadik országgal, míg az Egyesült Államok azzal továbbra is kereskedett volna. Ezt megtorlandó Anglia megtámadta volna az amerikai kereskedelmi hajókat, ami miatt kitört volna a háború a két nagyhatalom között.

A Vörös Háborús Terv szerint ebben az esetben Amerika nem Nagy-Britanniát támadta volna meg direktben a tengeren át, hanem Kanadát a szárazföldön, elsősorban a Kanada keleti partján lévő új-skóciai kikötőket. Ezt annyira fontosnak tartották, hogy még mérges gázt is bevetettek volna a cél érdekében a terv szerint (annak ellenére, hogy 1925-ben azokat a Genfi Protokol [nem a Genfi Egyezmény] megtiltotta háborús felek között használni). A kikötőkkel együtt egyidejűleg légideszantosok megtámadták volna a legnagyobb városokat, azaz, az ipari és vasúti központokat, hogy a lehető leggyorsabban, lehetőség szerint még a kanadaiak védekezése előtt már be is fejezzék a harci cselekményeket. Ekkoriban még nem voltak kiépített autópályák, azaz, a hadseregek vasúton közlekedtek szárazföldön.

Végül persze, mint tudjuk, a Vörös Háborús Tervből nem lett semmi, a Narancs Háborús Tervnek meg szintén semmi értelme nem volt, hiszen a japánok úgy mértek csapást Pearl Harborra, hogy az amerikaiak az első berepülő japán bombázókról azt hitték, azok a sajátjaik, amelyek légi felderítésből jönnek hazafelé.

A vicc az, hogy titokban a kanadaiaknak is volt tervük Amerika ellen, sőt, már 1920-tól volt tervük. Első Számú Védelmi Terv (Defence Scheme No. 1.) volt ennek a neve, és a teljes határ mentén, több csoportban végrehajtott behatolást írt elő. A terv szerint a lehető leggyorsabban el kellett volna foglalniuk az összes északi amerikai várost, a nyugatiakat, keletieket, északnyugatiakat (a Nagy Tavak környékének városait), még mielőtt a brit erősítés megérkezne, viszont olyan kis létszámú csapatokkal (elvégre, Kanada kisebb lélekszámú, mint az Egyesült Államok), hogy ezek a kis csapatok nagyon gyors és jelentős utánpótlás nélkül biztos vereségre voltak ítélve.

---

Iratkozz fel a hírlevelemre is!

---

---

Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.