A Hold püspöke

Eredeti megjelenés időpontj: 2026. február 23., helye: facebook

Amikor az Apollo-11 elstartolt 1969. július 16-án, majd megérkezett a Holdra négy nappal később, az volt minden idők legnézettebb tévéműsora is, nem csak minden idők egyik legnagyobb emberi teljesítménye. Nagyjából 650 millió ember figyelhette Neil Armstrond, Buzz Aldrin és Michael Collins holdraszállását — az akkori 3,6 milliárdból.

Egyikük pedig, William Donald Borders, még saját magán is meglepődve konstatálta, hogy ő lett a Hold püspöke.

Egy, még a felfedezések korára visszamenő kánonjogi szabály szerint ugyanis minden újonnan felfedezett terület annak a püspöknek a fennhatósága alá tartozik a terület kánonjogi rendezéséig, ahonnét a felfedező misszió kiindult — az pedig Cape Canaveral volt, ami a Merritt-szigeten volt található, ami pedig Orlando püspökéhez tartozott (Orlando egyházmegyét 1968-ban hozták létre). S bár Neil Armstrong saját magára mint istenhívőként hivatkozott (vallás vagy felekezet megnevezése nélkül), Buzz Aldrin pedig presbiteriánus volt, a harmadik űrhajós, Michael Collins… katolikus volt. Azaz, Borders püspök joggal mondhatta azt, hogy az Apollo-11 misszió … vallási misszió is volt.

(Az anekdota szerint Borders püspök, bár saját magát nevezte ki a Hold püspökének, ám nem volt egyedül: erre igényt tartott a katonai püspök is, lévén Cape Canaveral katonai létesítmény volt, és Miami püspöke is, mondván, köztudomású, hogy a Hold mindig Miami felett áll; a jelenlegi orlandói püspök szerint a Hold, mint égitest, Isten közvetlen fennhatósága alá tartozik.)

Borders püspök és VI. Pál pápa
VI. Pál pápa élénken érdeklődött az űr iránt, és figyelemmel kísérte az űrkutatás eredményeit is. A Holdraszállást ő is élőben nézte a Castel Gondolfoi pápai obszervatóriumból. (A képet valószínűleg nem ugyanazon a napon készítették.)
A Floridai Katolikus nevű újság a Holdraszállást követő száma. Borders püspök az újság jobb tetején a jobboldali.

Iratkozz fel a hírlevelemre is!


Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.

Please follow and like us:
error2
fb-share-icon0

Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *