Eredeti megjelenés időpontja: 2025. november 16., helye: facebook
A római birodalom legnagyobb veresége nem az a híres eset volt, amikor Augustus császár kérdezgette fájdalmában Varust, hogy hova tette a légióit, és nem is a Hannibál elleni vesztes Cannaei csata – hiszen ezekben az esetekben Róma képes volt pótolni a veszteségeit, képes volt megfordítani a Karthágó ellen viselt háború menetét. Nem, nem, a legnagyobb csatavesztésről kevesen tudnak, mivel az nem szigorú része a közoktatás törzsanyagának, így, bár Hannibál Cannae melletti győzelméről sokan tudnak, ahogy a teutoburgi erdei csatáról is (ahol Arminius germán hadvezér örök dicsőséget szerzett nevének, és azóta is az Árminokat róla nevezik el), a 378-as hadrianapolisi ütközet nem része a köztudatnak.
Ez a csata végérvényesen elpusztította a Marius-féle légiók szervezetét. A római birodalom halálos sebett kapott, és erre az utolsó igazi római hadvezér, az egyébként vandál származású és ariánus hitű Stilicho katonai zsenijének sebtapasztai sem tudtak megnyugtató gyógyírt adni. A keletrómai birodalom majdnem teljes hadserege elpusztult ebben a csatában, a besorozott gyalogos katonákra építő katonai doktrína megbukott, ahogy aztán vele bukott majdnem 100 évvel később a birodalom nyugati fele is. Addigra a folyamatos, kontrollálhatatlan betörésekben megfáradt, régi dicsőségétől megfosztott, mindössze címében császári hatalom annyira elgyengült, hogy Odoákernek 476-ban már arra se volt szüksége, hogy a két legnagyobb előd neveit viselő Romulus Augustulus fiúcsászárt már ki se kellett végeztetnie, egyszerűen letette a trónról.
Hogy Róma hogyan jutott el odáig, hogy a világ addigi legnagyobb és leghosszabb ideig fennálló birodalma végzetesen meggyengüljön, azóta is foglalkoztatja a történelemtudósokat. Majdnem 500 különböző okot próbáltak erre találni az idők folyamán, valószínűleg mind belejátszott. Én hajlamos vagyok azt hinni, hogy a klímaváltozás volt az utolsó előtti szög a birodalom koporsájában, és azt is hiszem, hogy a birodalom kiterjedtségéből, kiváló úthálózatából illetve magából a klímaváltozásból következően automatikusan bekövetkező járványok beköszönte végérvényesen leterítette a már amúgy is legyengült államszervezetet. (Iusztinianosz császár uralkodásának második felére is egy éveken át tartó járvány nyomta rá bélyegét.) Azt tehát, hogy Róma miért bukott meg, nem lehet pontosan tudni – az akkori idők Hari Seldonja, ha létezett volna, talán tudná a választ, bár valószínűleg ő is egy komplex, többösszetevős folyamatot tett volna meg ennek okául. (Hari Seldont nem véletlenül emlegetem: Asimov regényfolyamában a Birodalom összeomlásának mintaképe a római birodalom összeomlása volt.)
Azt viszont pontosan tudjuk, mi vezetett a Hadrianapolisi csatavesztéshez.
Róma a késő császárkorban (amikorra már ketté lett bontva a birodalom) félelmetes és folytonos emberhiányban volt (az emberhiány kezdetének én a négy császár évét, 69-et jelölöm meg, amikor a légiók egymást mészárolták le, de nyilván a Iulius-féle polgárháborúban is római vér hullott elsősorban). A hadseregük már nem besorozott rómaiakból állt, hanem olyan zsoldosokból, akiket romanizáltak, és akiket veteránként földdel láttak el (minthogy a bennszülött rómaiak hadrafoghatósága és harci ereje folyamatosan csökkent). Tulajdonképpen bárki, aki a limesen túlról limesen belülre került (ez nem volt egy olyan átjárhatatlan fal, mint a magyar határkerítés), kérhette besorozását a légiókba; és többször is volt arra példa, hogy barbár népcsoportok között tartottak a rómaiak sorozást. A légiók szinte mindig a határhoz, a limeshez közel voltak elszállásolva, a határvonal mögött elterülő provinciák nagyrészt védtelenek voltak. S bár a római sasok uralták Európa nagy részét, s Kisázsiát, Észak-Afrikát is, és a Pax Romana a korábbiakhoz és későbbiekhez képest nagy békét jelentett (biztonságban el lehetett jutni az Ibériai-félszigetről akár Perzsiáig is); ám túl nagy volt a limes, túl kevés az ember.
Tekerjünk előre az időben, pontosan 374-ig! Nyugaton a pannóniai születésű, hadvezérből császárrá kikiáltott, erőskezű (ám hirtelen haragú) Valentinianus a császár, az alárendelt keleti császár pedig öccse, Valens. Miután Valentinianus légiói 374-ben visszaverték a kvádok és szarmaták támadását, 375-ben Brigetioban (a mai Komáromhoz közel) fogadott egy kvád küldöttséget. A kvádok nem adták meg neki az általa elvárt tiszteletet, a velük való vita közben annyira felmérgesedett, hogy agyvérzést kapott, és még aznap meghalt. A kelet-római birodalmat igazgató Valensre hárult hirtelen a felelősség a birodalom egészével kapcsolatban, ugyanis a nyugati birodalmat az akkor mindössze 16 éves Gratianus örökölte, a 4 éves öccsével, a társ-császár II. Valentinianusszal együtt. Elég valószínű, hogy ezek a folyamatos betörések a romló klíma miatt történtek: míg a római kori meleg optimum idején még a mai Londonban is termett a szőlő, eddigre már elvizesedtek, elrothadtak a limesen kívüli búzamezők. A klíma változásával éhínség lett urrá a birodalom észak-keleti részén túl lakó barbárok között, nem is volt meglepő, hogy folyamatosan próbáltak délre, a birodalom szíve felé húzódni.
Valens udvarába kevéssel ez után bebocsáttatást kértek a nyugati gótok (avagy vizigótok). Ez azt követően történt, hogy a keleti gótokat (osztrogótokat) és az alánokat a hunok 375-ben legyőzték, és törzseiket birodalmukba olvasztották, a nyugati gótok pedig inkább akartak volna a rómaiak fennhatósága alatt élni, délebbre, mint a hunoké alatt, a helyükön maradva. A vizigót törzs pogány fele átkelt a limesen és elfoglalta a Duna-Tisza-Maros közét, az ariánus vallásúak a balkáni területeken szerettek volna letelepedni. Valens kapott az ajánlaton: a barbár, ariánus gótokból akarta a légióit feltölteni.
A vizigótok fölé rendelt kelet-római helytartók azonban kivételesen rossz bánásmódban részesítették a betelepülőket, már csak amiatt is, mert sokkal több vizigót jött, mint amennyire számítottak (nagyjából 90 ezren kelhettek át a Dunán ekkor). A szűkös készleteket nem tudták jól elosztani: a letáborozott gótoknak a császár által küldött ételszállítmányokat csak azok gyermekeik túszként történő átadása esetén voltak hajlandók folyósítani. Egyszerűen túl sok volta a bejövő ember, így aztán ahelyett, hogy a császári parancs szerint földet osztottak volna nekik ki, átmenetileg „menekülttáborokban” telepítették őket le. Ez pedig még csak a kezdet volt: újabb, a hunok elől menekülő barbár törzsek kértek letelepedési engedélyt, amit azonban Valens már megtagadott. A gótok a nem várt cudar bánásmód miatt fellázadtak Fritigern vezetésével: a lovas hadviselést folytató betelepülők megsemmisítettek egy kisebb római sereget (miután egyik vezérüket a római helytartók csapdába csalták tárgyalás ígéretével és meggyilkolták) és elvették azok fegyvereit. A győztes gótokhoz római rabszolgák, foglyok, sőt, még más barbár népekből toborzott katonák is csatlakoztak, így az alaposan felduzzadt haderő Hadrianapolis ellen fordult 378-ban, alán és hun szövetségeseikkel együtt, miután 377-ben kisebb összecsapások már történtek a két fél között.
A gótok Hadrianapolis erődjében, ostromgépek híján, nem sok kárt tehettek volna. (Ekkoriban még legfeljebb katapultokkal és később, a középkorban trébuchet-kkel tudtak volna várost támadni az ostromlók, ágyúk még nem voltak. Az ókori ostrom lefolyása egészen más volt, mint a középkori: többnyire körbekerítették a városfalat, és megpróbálták a lakókat kiéheztetni.) Valens császár erősítést kért Gratianustól, majd ő maga is a helyőrség megsegítésére indult. Felderítői a felére becsülték az ellenség létszámát, tanácsnokai pedig az erősítés megérkezése előtt még csatát akartak kezdeményeztetni az uralkodóval, mondván, az érkezendő erősítés létszáma amúgy sem nagy. Valens lenézte, megvetette a barbárokat, és nem akart osztozni unokaöccsével a győztes csata dicsőségében. (Egészen addig szinte mindig a római haderő diadalmaskodott a barbárok felett; a rómaiaknak egyedül a perzsák voltak méltó ellenfelei.) Csatát kezdeményezett hát, a városfalakon kívül.
Egy tikkasztó nyári napon Valens a 40 000 fős római sereg élén felsorakozott tehát a gót sereg ellen. Az erőltetett menetben, Perzsiából visszairányított, kimerült rómaiak egészen délig néztek farkasszemet a barbárokkal, mialatt Fritigern taktikusan húzta az időt, csata előtti tárgyalások kezdeményezésével (valójában erősítésre várt ő maga is). Valensnek egy idő után ebből elege lett, és a legrosszabb pillanatban, amikorra már több órán át tikkadt a serege éhen-szomjan a tűző napon, rohamot vezényelt. A rómaiak elkezdték szétbontani a szekértáborukat, hogy csatára induljanak, ám ekkor a gót nehézvértezetű lovasság, amely a rómaiak számára váratlanul jelent meg, oldalba és hátba kapta a csatarendbe éppen felsorakozó gyalogosokat. A kelet-római hadsereg kétharmada veszett ott a csatában, főleg a veterán katonák, akik nem fogták menekülőre, és kitartottak; sokan még elesni sem tudtak, annyira összenyomta a gót haderő őket. Csupán a jobbszárnyon lévő lovasság tudott megmenekülni – ők is amiatt, mert Valens császár hadba hívő parancsa ellenére gyáván megfutamodtak. Valens császár, a fővezére, 35 tribunussal együtt, szintén elhunyt a csatában. A gyalogos, rövidkarddal, hajítódárdával és pajzzsal felfegyverzett római katona nem volt párja az ázsiai sztyeppékről érkező páncélos lovasságnak. A haderő maga is átalakult: a rómaiak innentől kezdve szintén a lovasokra építették fel haderejüket, és a gyalogságnak már csak kiegészítő szerep jutott. A már közelben lévő Gratianus, mikor eljutott hozzá a vereség híre, visszafordult Rómába. Az alánok, gótok és hunok tömegesen törtek be Pannónia területére.
Az új, véderő nélkül maradt kelet-római császár, (Nagy) Theodosius, akit Gratianus hívott vissza önkéntes száműzetéséből, és tett meg (kisebb) társcsászárnak, és aki még később a birodalom utolsó közös császára lett (és aki államvallássá tette a kereszténységet), rengeteg pénzzel és ígérettel meggyőzte a gótokat, hogy inkább nyugatabbra telepedjenek le, és nem csak mint alattvalók, hanem gyakorlatilag autonómiát kaptak. Ők később a birodalom végnapjainak fontos szereplőivé léptek elő. (Még később pedig végigdúlták a nyugati birodalomrészt, egész addig, amíg a mai Spanyolországban le nem telepedtek, és önálló királyságot nem hoztak létre.) Pár évvel később Gratianust saját katonái ölték meg. Az ellene lázadókkal újabb belharcok után Theodosius végzett. Személyében helyreállt a Birodalom egysége, olyan véráldozat árán, ami előrejelezte későbbi bukását. Tanulság? Talán annyi, hogy csak a holtak látták a háború végét.
Miért kéri a szerző, hogy támogasd?
A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.
Mekkora támogast kér a szerző?
Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.
Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.
Hogyan tudod támogatni a szerzőt?
Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!
A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!
A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.
Lesz fizetős tartalom?
Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.
Iratkozz fel a hírlevelemre is!
1
0
Leave a Reply