Volt egyszer egy Amerika – LIII. rész
Eredeti megjelenés időpontja: 2025. október 31., helye: facebook. Kibővített változat.
Minden évben október 23-a után, de még november 1-e előtt, van egy-egy olyan karót nyelt polgármester vagy ájtatos plébános, aki szerint minden ünnep lényege a szenvedés, vagy, megengedő esetben, egy ici-pici kis vidámság is (de csak ha közben észben tartjuk, hogy szomorúnak kellene lennünk, úgyhogy majd le kell vezetelnünk azt, hogy jól éreztük magunkat), és akik változatos módokon nevezik öngyarmatosításnak illetve a keresztény kulturális tradícióktól való eltérésnek a Halloween ünnepét. A legokosabbak kiírják ilyenkor, hogy október 31-e Halloween, november 1-e Mindenszentek napja, november 2-a pedig Halottak napja, és kárhoztatják ezt az „Ámerikából” származó „holywoodi” oktalanságot. Eközben a gyerekek 95 százalékának fogalma nincs arról, hogy valójában mit is ünneplünk Mindenszentek napján, a Halottak napját pedig leszarják, ha meg azt mondják nekik, hogy gyere, megyünk találkozni a Nagymamival vagy Dédpapival vagy akárkivel, és egy komor, vígasztalan temetőbe viszik őket, minimum megzavarodnak, esetleg halálra is rémülnek. Ha meg engedik őket halloweenezni, garantáltan nem fogják azt hinni, hogy ők most éppen szellemek, ördögök… vagy hogy utat nyitottak volna a démonoknak.
Maga a Halloween azt jelenti, All Hallow’s Eve, Mindszentek éjjele, az All Hallow’s Day előtti éjszakát jelenti, október 31-ét. Ebből „rövidült” Halloweenre. A keresztény tradícióban ez egy vigília, amikor az emberek a templomokban éjszakáztak, azaz, addig mondogatták a zsolozsmákat és zsoltárokat, amíg el nem aludtak. Ha álmodtak valamit, isteni látomásuk volt; ha nem, hát nem. Na de maga az ünnep egy kelta ünnepre megy vissza, a Samhaínra. Ez nem meglepő, a kereszténység az összes pogány ünnepre rátelepedett; így lett Karácsony a Saturnaliából és a Yule ünnepéből; így lett Húsvét a Pészáhból, Adónisz, Tammúz és Istár ünnepéből. Érdekes, hogy a túlbuzgó plébánosok nem látnak semmi kivetnivalót a húsvéti tojásban és nyúlban (bár az ünnepnaphoz kapcsolódó orgiákat már igen kevesen élik meg) vagy a karácsonyfában, vagy a rénszarvas meghajtású szánnal közlekedő Mikulásban, holott elég valószínű, hogy mind a fenyőfa, mind a rénszarvas viszonylag ritka vendég volt a Közel-Keleten (nem beszélve arról, hogy a rómaiak nem voltak hülyék, és nem tettek népszámlálást az év legsötétebb napjainak egyikére: az a bizonyos népszámlálás meg ha jól rémlik, i. e. 6-ban volt, valószínűleg a mai novemberi hónapban). Na de mi is volt az a Samhaín?
A Samhain (kiejtve: kb. „szaoin”, /sɑːwɪn/ vagy /saʊɪn/) a kelták november eleji ünnepe, nagyjából 2000 évről ezelőttről, a betakarítás végének ünnepe, annak az ideje, amikor a zöld elbarnult, elsárgult, a levelek lehullottak; eljött a halál hónapjainak az ideje. Ezeket az üres hónapokat már nem számolták: jöttek a hideg és sötét hónapok, jött az év „sötét fele”. (Lásd még az ókori rómaiakat, akik a mai januári-februári téli hónapokat nem nevezték el, ezért lett a tizedik hónap, a december, utólag a tizenkettedik, a kilencedik hónapból, a novemberből utólag a tizenegyedik és így tovább októbert és szeptembert illetően is. Igen, a rómaiak rendkívül fantáziaszegények voltak, az év első hat hónapját el tudták nevezni, de a többit már csak sorszámozták, ami egyébként az egy családon belüli fiúneveknél is így volt: Octavianus, azaz, Nyolcadik, Quintilianus, azaz, Ötödik, továbbá lásd még: Quintus, Sextus, Septimus vagy Decimus fiúneveket és a Prima, Secunda, Tertia, Quarta, Quinta, Sexta, Septima, Octavia, Nona and Decima lányneveket. Igen, ezek igazi nevek voltak.) A Samhain előző este kezdődött, hiszen a keltáknál – a zsidókhoz hasonlóan – az előző napnyugtával kezdődik az új nap, és a következő napnyugtáig tart. A Samhainra már a legelső kelta (ír) szövegek is hivatkoznak. Úgy hitték az akkoriak, hogy ez azon napok egyike (az őszi napéjegyenlőség és a téli napforduló között nagyjából félúton), amikor az élők és a holtak birodalma közötti határ elmosódik, és az elhunytak lelkei, a szellemek megszállják a világunkat. Ezeket ki kellett engesztelni, hogy az emberek túlélhessék a sötét hónapokat. Bár voltak olyan ókori szerzők, akik a kelta druidákat emberáldozóknak mutatják be (híres Iulius Casear leírása erről), ám ezek minden valószínűség szernit az ókori propaganda termékei. Állatokat valóban leöltek, ám azokat se áldozatként, hanem … mert mindig ősz végén ölik le az állattartók az állataikat.
A Samhain idején a hatalmas máglyák rakásával is védekeztek a gonosz lelkek ellen. Ezen a napon sokáig ébren kell maradni, nehogy a szellemek, miközben az emberek alszanak, felgyújtsák azok házait és egykori szeretteiket magukkal vigyék vissza a halottak birodalmába, a Másikvilágba. Vagyis, a saját maguk által rakott tűzrakásokat óvták.
A hatalmas máglyarakások arra is jók voltak, hogy megsüssék azokon a téli karámba terelt állatok közül a levágásra ítélteket. A hit szerint az elhunytak szellemei ilyenkor jöttek vissza a családi házba (ne feledjük, ekkoriban a gyerekek nagyjából háromnegyede-négyötöde elhalt gyerekkorában), és, őket kibékítendő, egy-egy tányért nekik is megterítettek. Azaz a szellemeket étel- és italáldozatokkal tartották távol. (A csokit vagy csalunk szokása pedig onnét eredhetett, hogy a szellemeknek kitett ételmaradékokat elkérték a szegények, a kóborlók, hogy ők is megtöltsék a gyomrukat az ünnepségen.) Hogy sokáig ébren kellett lenni, és vigyázni a tüzet, teljesen érthető, ha tudjuk, hogy azokat az emberek, sütési (és szellemijesztési) célra gyújtották. A legendák szerint Diarmait és Muirchertach királyok is Samhain idején halnak meg háromszoros halállal. Az ír legendák világa csodálatos, nem is értem, miért nem lettek úgy feldolgozva, mint az északi mitológia legendái. Magukat a gyerekek elmaszkírozni a gonosz szellemek elleni védekezésül tették: ha bárkinek egy haragosa elhalt, érdemes volt valamilyen maszkot felvenni, hogy annak a szelleme ne találjon rá az illetőre. A Samhain (a Halloween elődje) tehát nem halálkultusz, hanem védekezés a túlvilági erők támadásai ellen, amiben mindenkinek részt kellett venni, hiszen csak egyetlen egy közömbös is kiválthatta a szellemek (és a törzsfőnökök) haragját és az egész falu vesztét.
Merthogy sokáig fennmaradtak, ettek-ittak, természetes volt, hogy történeteket is meséltek az emberek egymásnak s főleg a gyerekeknek. Hatalmas istenekről, hősökről, királyokról, nagy csatákról. Ekkor próbáltak a druidák is kapcsolatba lépni az ősök szellemeivel, és próbáltak próféciákat is kicsiholni belőlük. Ezek a próféciák általában a druidák jóllakottságának mértékének függvényében voltak biztató, megnyugtató előrejelzések, vagy kevésbé azok. Na de senki sem akarta a druidák jóslatainak hitelességét letesztelni; így többnyire jóllakott druidák optimista előrejelzéseket tettek (mint pl. azt, hogy fél év múlva megint lesz tavasz, és hogy a falu nagyja túléli majd a telet). A Jack-o-lantern azaz töklámpás kifaragásának szokása is (ami Magyarországon is elterjedt népszokás volt) erre az időszakra nyúlhat vissza, egyszerűen ezek jelzőtüzek voltak az elhunyt lelkek számára.
A kereszténység az ír hittérítők munkássága idején (ez egy külön történet), valamikor a IX. században tette meg november elsejét Mindenszentek napjául, november másodikát pedig Mindenlelkek (Halottak) napjául, talán a pogány hatást pont ugyanúgy ellensúlyozandó, mint tette azt a kereszténység az összes többi pogány ünneppel (a Mindenszentek érdekes történetet járt be; eredetileg az összes, nem szentté avatott mártír ünnepe volt május 13-án– ezt a napot a Lemuria, azaz, a bolyongó holt lelkek napjának római ünnepnapja idejére tettek; később a Mindenszentek, miután átkerült november 1-re, a Purgatóriumból már a Mennyországba került, azaz, megbűnhödőtt lelkek ünnepévé lett). A keresztények ezt a négy halálszombat egyikének tartották-tartják, ahol az ördögimádó boszorkányok összegyűlnek, hogy dicsőítsék a Sátánt. (Nem vagyok abban biztos, hogy a kereszténységen belül van-e egyáltalán teljesen önálló ünnepnap, mindegyik visszamegy valamilyen zsidó vagy pogány ünnepre. A szentek tisztelete pedig egyenesen a többistenhitű hellenizmus hatása, nem véletlen, hogy csak a katolikusoknál van. Tulajdonképpen a kereszténységen belüli bálványimádás egy fajtája. Az utazók miért Szent Antalhoz imádkoznak, hogy biztonságban érjenek el úticéljukhoz? Miért nem közvetlenül Istent kérik? A halászok miért Nepomuki Szent Jánoshoz és Szent Péterhez imádkoznak, miért nem közvetlenül Istenhez? Miért szólnak imák Szűz Máriához? Nem véletlen, hogy a protestáns vallásokban nincs külön szent-tisztelet.)
Mint az közismert, a Halloween ünnepét az ír és skót bevándorlók hozták magukkal Amerikába (egy kicsi Írországot és Skóciát is magukkal hoztak a szívükben). Kezdetben, a XIX. században, ez inkább csak egy összejövetel volt, ahol az emberek ittak, játszottak, meséltek – ez később, a XX. századra lett gyerekek beöltözős ünnepsége. A XIX. század végéről származnak azok a “csínytevések”, amikor a serdülőkorú fiúk kirúgtak a hámból, és károkat okoztak a közösségi tulajdonban: kerítéseket romboltak le, padokat rúgtak fel, stb. 1870-ből származik egy bírósági ítélet, amikor három fiút megbüntetnek, mert kövekkel dobálták meg egy hölgy lakását. A “csínytevések” leginkább abból az időből valóak, amikor nagyon sok árva-félárva gyerek járta a városok utcáit (utcagyerek, “street urchin” a korabeli szlengben).
Ezek a “csínytevések” 1945-re annyira eldurvultak, hogy New York-i fiatalok aznap amit csak tudtak, felgyújtottak, beleértve kocsikat is, emiatt és az ehhez hasonló incidensek miatt 1950-re a Törvényhozó Bizottság azt ajánlotta Truman elnöknek, hogy a dátumot nevezze ki “Az Ifjúsági Becsület” napjává, hátha át lehet a lázongó tinédzserek energiáit fordítani valami építőbb jellegű tevékenységbe. A terv szerint a hatóságok táncestéket rendeztek, ablakfestési versenyt, maskarabált, sőt, gyerekkórházakba szerveztek jelmezes látogatásokat, mindezt annak érdekében, hogy az utcákat járó gyerekek kevésbé legyenek destruktívak. 1952-ben a kvékerek arra tettek javaslatot, hogy a vandalizmus helyébe a “csokit vagy csalunk” (“trick or treat”) lépjen, és a kvékerekhez illő naivitással úgy képzelték, hogy a gyerekek által gyűjtött csokikat majd ők összegyűjtik, és elküldik a rászorulóknak, másik országokba, tartós élelmiszerrel, ruhákkal, cipőkkel, könyvekkel, játékokkal együtt.
Az elképzelés tökéletesen bejött, ám valószínű, hogy nem maga a jobbító szándék vezetett el idáig, hanem az általános gazdasági fellendülés (ez volt “az amerikai álom” utolsó nagy felvonása) és az utcagyerekek számának radikális csökkenése.
A “csokit vagy csalunk” szlogenre először 1939-ből van adat, és az 1950-es évek végére terjedt el széleskörűen (valószínűleg nem a kvékerek miatt). Csokikat nagyjából 1920 óta tudtak osztani a gyerekeknek – ekkora kerültek forgalomba az előre csomagolt édességek (a Milky Way szelet 1923 óta van, Snickers vagy a Mars kb. 1930 óta léteznek). Pár év múlva az UNICEF is bekapcsolódott a csokitvagycsalunkozásba, és akkori értéken 1 millió dollár értéket gyűjtöttek össze a gyerekek az UNICEF javára, házról-házra járva, jelmezben, a szegények javára adakozást kérve. Ekkor volt, hogy egy katolikus pap a gyülekezetébe járó fiúknak megtiltotta a Halloweenen való részvételt: de nem annak esetleges ördöghöz fűzödő kapcsolatai miatt, hanem, mert az UNICEF-ben a kommunizmust gyanították. (Végül is, szegényeket segíteni csak kommunizmus lehet, a katolikus papnak bizonyára saját kiadású Bibliája lehetett.) Egy érdekes szokásról nem írok most: észak-amerikai városokban (pl. Philadelphia) drag queen-felvonulások voltak Halloween napján, már az 1940-es évektől kezdődően, melyek az 1960-es évek elejéig tartottak nagyjából, amikorra a homofób támadások miatt a rendőrség megtagadta a felvonulások engedélyezését.
1974-ben alapvetően megváltozott a Halloween. Ekkorra az egy családon belüli gyerekek száma jóval kevesebb volt, mint akár még csak 1960-ban is (3,65-ről 2 alá csökkent a fertilitási ráta), jobban odafigyeltek a gyerekekre, jobban féltették őket, mint korábban, és egy szomorú haláleset sokkolta az egész országot. Timothy O’Brian, egy 8 éves kisfiú, kálium-cianiddal mérgezett csokit evett és meghalt. Nem más, mint az apja, Ronald Clark O’Brian adta neki a mérgezett csokit, azzal a céllal, hogy a fiú azt megegye és meghaljon, ő pedig a biztosítási halál összegét megkapja. (100 ezer dolláros tartozása volt, mai pénzen az 640 ezer dollár, 215 millió forint. Hogy hogy tudott ennyi tartozást felhalmozni, nem is értem.) Négy másik gyerek kosarába is mérgezett csokit tett, hogy elterelje a figyelmet saját magáról, ők viszont azokat a csokikat nem ették meg, félretették későbbre, és végül egyáltalán nem fogyasztották el, miután a környéken az összes szülő elkobozta az összes gyerek összes csokiját, elővigyázatosságból. A fiú lefekvés előtt megkérdezte apját, ehet-e az általa gyűjtött csokikból, ő pedig direkt a mérgezett csokit vette ki a fiú zsákjából. A fiú a csoki megevése után keserű ízre panaszkodott. Az apja Kool-Aid üdítőt adott neki, hogy az elvigye a keserű ízt. A boncolás után a patológus megállapította, hogy a csokin annyi méreg volt, hogy két felnőttel is végzett volna.
Alapvetően ellenzem a halálbüntetést, de most nagyon elbizonytalanodtam, hogy egy olyan apát, aki direkt megöli a saját fiát, nyereségvágyból, esetleg tényleg ki lehet-e végezni. Az esküdtszék mindenesetre úgy döntött, igen. O’Briant halálra ítélték, és 1984-ben méreginjekcióval végezték ki.
1982-ben heten is meghaltak mérgezett Tylenol-tablettáktól (ez egy paracetamol tartalmú fájdalomcsillapító) még szeptemberben, azaz, még bőven a Halloween-szezon előtt. Ez viszont nagy aggodalmat váltott ki a szülőkben. A felnőttek minden gyereket figyelmeztettek, hogy ne fogadjanak el senki idegentől csokikat: az Associated Press jelentése szerint még így is több, mint 100 városban 175 incident történt, a szövetségi Gyógyszer- és Élelmiszerbiztonsági Hivatal 270 esetről tudott. (Érdemes megjegyezni, hogy a szülők nem attól féltették a gyerekeiket elsősorban, hogy azok pedofília áldozatává lesznek, hanem attól, hogy mérgezett csokit esznek.) Az édességgyártó cégek plakátokon hirdették, hogy a felbontatlan csokiszeleteik megbízhatóak, egészségesek, finomak. Ebben az évben mégis 20 százalékkal estek a csokieladások, több olyan város is volt, amelyek kijárási tilalmat rendeltek el napnyugta után.
1982 már csak amiatt is vízválasztó lehetett a Halloween történelmében, mert ekkor jelent meg Steven Spielberg filmje, az E.T., aminek van egy nagyon híres halloweeni jelenete (érdemes megfigyelni: itt a mai szokással ellentétben, az akkori idők szokása szerint, délután indultak el a gyerekek csokigyűjtő útra, és estére hazaérkeztek). 1982 óta a Halloweenre sokkal jobban odafigyeltek a hatóságok is, és a film is egészen biztos hozzájárult a beöltözős-csokigyűjtögetős Halloween népszerűségének megnövekedéséhez – annak ellenére, hogy a televíziós hittérítő, a mindenben az ördögöt és a meleglobbit látó Pat Robertson 1982-ben ezt sátáni rutiálénak nevezte. Az időbeli egybeesés megerősíti annak a gyanúját, hogy Steven Spielberg filmje közrejátszott a szekuláris ünnep szokásának elterjedésében illetve megváltozásában. A film nem is Amerikára, inkább a világra nyitotta ki a Halloween szokásának kapuját. Emlékszem, amikor a filmet láttam, nekem teljesen ismeretlen volt a “csokigyűjtő őszi farsang” amerikai szokása, gondolom, sokan mások is így voltak vele.
A XX. század végére a becslések szerint az amerikai lakosság kétharmada vesz a Halloweenben részt, akik évente 1,5 milliárd dollárt költenek jelmezekre és további 3 milliárd dollárt kiegészítő kellékekre, így ez az ünnep a második legnagyobb forgalmat lebonyolító ünnepség a karácsony után.
Az amerikaivá lett ír szokás pedig visszakerült Európába, elsősorban az amerikai filmipar segítségével. Még Angliában sem keverik össze Guy Fawkes napjával, a Bonfire Night-tal, azaz, a Tűzgyújtás napjával, november 5-ével. Egyedül a mexikói Halottak Napját (Día de Muertos, november 2-a) ünneplő, mexikói származású illetve kultúrájú amerikaiak nem tartják, hiszen a mexikói Halottak Napjában is halotti maszkokba öltöznek a gyerekek, és felvonulnak az utcákon, szintén tábortüzeket gyújtva.
Halloween teljes mértékben szekuláris ünneppé lett; talán ezért is vannak ki tőle annyira a keresztények (és, meglepő módon, a wicca-vallásúak is, mert szerintük az viccet csinál az ő hitükből). Modern pogányságot látnak benne: pedig szinte semmi köze az egykori ír hitvilághoz. Egyszerűen csak beöltöznek a gyerekek, tököt faragnak, csokikat gyűjtenek, bekopogtatnak a szomszédokhoz – és ez jó dolog. Hadd érezzék jól magukat. S ez még akkor is igaz, ha ennek a szekuláris ünnepnek az összes eleme az egykori pogány ünnepből származik.
Miért kéri a szerző, hogy támogasd?
A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.
Mekkora támogast kér a szerző?
Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.
Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.
Hogyan tudod támogatni a szerzőt?
Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!
A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!
A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.
Lesz fizetős tartalom?
Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.
Iratkozz fel a hírlevelemre is!
1
0
Leave a Reply