A látható Tejút

Eredeti megjelenés időpontja: 2025. október 28., helye: facebook

Régen, az ókorban, az emberek sokkal bensőségesebb kapcsolatot ápoltak az égbolttal, mint a mai emberek. Nem meglepő módon a sötétséget a gonosszal és a veszéllyel azonosították, a fényt pedig az isteni jelenléttel. Az istenek adták a napot, a gonosz szellemek, démonok — ők jöttek éjszaka. Hesztia és Vesta tüzeit sosem volt szabad engedni kialudni: a tűz adta a meleget és a fényt akkor, amikor aludtak az istenek, és sötétség borította az eget. Az északi mitológiában is a Ragnarök idején Fenrír farkas fiai elnyelik majd a Napot és — az éjjeli világosságot adó Holdat is.

A csillagok apró világító pontok voltak az éjjeli egen, de legalább valami fényt adtak még újhold idején is. Hajózni kell! — volt a mediterrán népek jelszava, és a csillagok irányították őket kikötőből kikötőbe. Nem véletlen, hogy összekötötték az égbolt világító pettyeit a hajósok is és a szárazföldiek is, mítoszok egész sora szólt a csillagképek keletkezéséről. Egy amerikai bennszülött mítosz szerint a Fiastyúk csillagai nővérek, akik medvék elől menekültek, Castor és Pollux is az égen és a mélyben is együtt maradhattak Zeusz döntése alapján. A Nagy Medve könnyen látható az egész északi féltekéről (erről a csillagképről van elnevezve az Arktisz és az Antarktisz is), ahogy a Tejút is, amelyhez minden nép hozzáköltötte a saját mítoszát. Héra istennő teje a görög mitológiában (maga a galaxis is szó szerint tejet jelent) — az Égbolt Nílusa — az Égbolt Gangesze — Csaba királyfi csillagösvénye — a Holt Lelkek Útja — az Ezüst Folyó.

Ma már elfelejtettük, hogy hogy néz ki a Tejút. Csak képekből látják a gyerekek. Ugyanis olyan mértékű a fényszennyezés, hogy alig-alig vehető ki belőle valami, ha felnézünk az égre. Na persze, a hatalmas, négy- és tízemeletes épületek árnyékában az égbolt sem látszik, csak ha felmegyünk a tetőre (ahova nem megyünk fel, mert ott magas van és le lehet esni).

Néha viszont előfordul, hogy a Tejút megmutatja magát. 1994-ben egy éjjeli földrengés miatt egész Los Angelesben áramkimaradás volt. A földrengés olyan erős volt, hogy felrázta a lakókat, akik nem csak az áramkimaradást voltak kénytelenek konstatálni, hanem azt is látták, hogy valami egészen elképesztő dolog van az égen. Mintha kilyukadt volna az — Marvel-filmekbe való jelenet volt. Talán csak nem megnyílt egy dimenziókapu, és jönnek az idegen űrlények?

Nem. Csak a Tejút volt. Felnőtt emberek életükben először akkor látták azt a Tejútat, amiről tudjuk, hogy az nem más, mint a saját, korong alakú galaxisunk síkjában található sok-sok, fényességet adó csillag. Ma már azt is tudjuk, hogy a rendszer közepén egy hatalmas fekete lyuk található.

Please follow and like us:
error1
fb-share-icon0

Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *