A Fermi-féle közelítő becslések tétele, avagy, hány oligarchát bír el Magyarország EU-s pénzekkel és EU-s pénzek nélkül

Birkás Györgygyel közösen írt poszt.

Eredeti megjelenés időpontja: 2023. szeptember 25., helye: facebook

Enrico Fermi a XX. század derekának egyik legnagyszerűbb kísérleti fizikusa volt. A fasiszta Olaszországból menekült az Egyesült Államokba (a fasiszta országok, mint Magyarország és Németország is, ebben, azaz, kiváló tudósok elüldözésében, nagyon jó volt, míg a világ demokráciái is kiválóak voltak szintén ugyanebben, kitűnő tudósok átvételében), ahol a Manhattan-program munkatársaként megépítette az első működő atomreaktort. A mostani leckében viszont a közelítő becslések elméletének gyakorlati megvalósítása miatt emlékezünk meg róla.

Enrico Fermi (középen) J. Robert Oppenheimerrel (balra) és Ernest O. Lawrence-szel (jobbra) A kép forrása.

Fermi, a kor tudósaira jellemző módon, gyakran tűnődött el szakterületéhez nem tartozó kérdéseken is. Arra volt kíváncsi, meg lehet-e folyamatos közelítő becslésekkel válaszolni egy lehetetlennek tűnő problémát. A leghíresebb ilyen példája, hogy meg lehet-e becsülni, hány zongorahangoló él Chicagóban?

Akkoriban Chicago lakossága már bőven 3 millió felett volt, 3,3-3,5 millió között lehetett. Az átlagos családméret a mostaninál nagyobb volt, legalább 4 fős családdal kellett számolni, éljen így az egyszerűség kedvéért nagyjából 750 ezer család a városban. Mivel a zongorahangoló csak olyan esetben tud zongorát hangolni, ahol van zongora, és az jellemző módon elsősorban a középosztálytól felfelé része a polgári életvitelnek, vegyük úgy, hogy nagyjából minden ötödik családban lehetett zongora, tehát 150 ezer zongora. Szerencsére átlagosan évente csak egyszer kell zongorát hangolni (az akkori idők polgárai ezt tudták, én meg most kinéztem gugliból), így fel kell tételeznünk, hogy egy évben nagyjából 150 ezer zongorahangolást volt szükséges elvégezni.

Tegyük fel tehát, hogy egy zongorahangoló egy nap négy zongorát képes behangolni, heti öt nap dolgozik, évente pedig legalább két hetet pihen. Így nagyon könnyű számolni: 50*5*4=1000, azaz, egy zongorahangolóra nagyjából 1000 hangolás jut évente. Ha van 150 ezer zongora, amit be kell hangolni egy évben, akkor nagyjából 150 zongorahangolónak lehetett megélnie Chicagoban 1950 tájékán, akik mind képesek voltak eltartani legalább négy fős családjukat munkájukkal.

Hasonló elven működik a Drake-egyenlet is, ami arról szól, hogy vajon hány intelligens civilizáció lehet rajtunk kívül még az univerzumban. Ezt Frank Drake csillagász alkotta meg, aki ráadásul pont Chicagoban született 1930-ban, így feltehetően zongorázni is tanult fiatalon. Drake Carl Sagannal és Melvin Calvinnal való beszélgetései alapján jutott arra a gondolatra, hogy egy szakértői közelítő becslés alapján meg lehetne tippelni a földön kívüli idegen civilizációk számát.

A képlet szerint az ilyen idegen civilizációk száma a következőképpen kapható meg: a csillagformálódási időegyüttható szorozva azon csillagok arányával, melyeket bolygórendszer vesz körül, ez szorozva olyan bolygók átlagos arányával, amelyek képesek eltartani az életet, ez szorozva azon bolygók arányával, melyeken ténylegesen meg is jelenik az élet, ezt szorozva azon bolygók arányával, ahol az önreflektív élet is kialakul (vagyis ahol felteszik azt a kérdést, hogy egyedül vagyunk-e a világegyetemben), ezt szorozva azon bolygók arányával, ahol a technológiai fejlődés már rádióhullámok kibocsátásával jár, szorozva az időegyütthatóval, azzal a számmal, ameddig ezen civilizációk fennmaradnak. Ha a képlet bármely értéke zéró értéket venne fel, akkor a végeredménynek is zérónak kéne lennie, de bizonyos, hogy nem az, hiszen mi itt vagyunk. És hogy mennyi a végeredmény? Legrosszabb esetben is legalább tíznek kéne lennie, de Sagan megfejtése szerint akár több millió is lehet. (Sagan levezetése: https://hang.hu/…/elhunyt-frank-drake-csillagasz-az…) Sagan egyébként nem csak a Kozmosz című sorozatot készítette el, de az ő ötlete volt a Voyager-űrszondák fellövése is, a SETI-program egyik ötletgazdája is ő volt, továbbá a tanítómestere volt többek között Bill Nye-nak, aki gyerekeknek szóló tudományos műsoraival futott be karriert, vagy napjaink egyik legismertebb tudománynépszerűsítőjének, Neil deGrasse Tysonnak is, aki az újragondolt Kozmosz-sorozatok prezentőre volt.

Ha több millió ilyen idegen civilizáció lenne viszont, akkor ismét Enrico Fermihoz kell fordulnunk, aki feltette a következő híres kérdést: „Jó, de akkor hol vannak a többiek?” – erre több válasz is lehetséges, erre majd egy másik leckében fogunk válaszolni.

(Eddig írtam én, innentől kezdve Birkás Gyurié a szó.)

Végül alkalmazzuk elméletünket egy mai gyakorlati példára: elbír-e 30-40 Mészárost a magyar gazdaság. Nézzük először uniós pénzek nélkül, hiszen nem feltétlenül azt tekintik jogállamiságnak tőlünk nyugatra, hogy az uniós pénzek hazahozataláért felelős miniszter államtitkárának építünk uniós pénzből rekreációs központnak álcázott családi házat.

A magyar gazdaság teljesítménye 66 billió forint egy évben (2022-es adat), ennek kb. a felét, 33 billiót költ el a magyar állam. Ebből 5 billió a nyugdíj, még több az állami alkalmazottak bére, amiből nehéz lopni, viszont az állami beruházások 15 billió forintot tettek ki. Ennek legyen picit több, mint fele neres azaz ellopható beruházás, legyen 8 billió. A 20%-80% korrupciós pénz mára van, ahol megfordult, 80%-nál többet is ellopnak néha (informatika, meg nem valósult beruházások, tanácsadás, vagy 117-szer leszámlázott tananyag, stb.), de van, ahol csak 20% tehető el. Számoljunk az egyszerűség és könnyebb számolás kedvéért 50% lopással, ez 4 billió. Mennyi legyen egy oligarcha alsó éves bevételi határa? Évente egy jachtot minimum kell tudnia venni, tehát 100 milliárd minimum kell egy Mészárosnak. Közelítő becslésekkel eljutottunk oda, hogy akár 40 oligarchát is el tudunk tartani saját erőből, vagy akár 20 szuper-oligarchát is. (A ner malacperselye tavaly 180 milliárddal növelte vagyonát.)

Az Európai Unió 10 billió forintot tart vissza nagyságrendileg, így ha azt megkapnánk, akár még 50 Mészárosunk lehetne, de hát pont azért nem kapjuk meg, mert már 8-10 van.


Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.


Iratkozz fel a hírlevelemre is!
Please follow and like us:
error1
fb-share-icon0

Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *