Volt egyszer egy Amerika — XLVI. rész
Eredeti megjelenés időpontja: 2023. április 13., 2023. április 14., 2023. április 15. és 2023. április 17. Helye: facebook, facebook, facebook és facebook.
Időről-időre érkeznek Amerikából olyan hírek, miszerint a) valamilyen tömeglövöldözésben meghalt x ember, illetve, b) megpróbálják betiltani a valamilyen lőfegyvereket és regisztrációhoz kötni a másvalamilyen lőfegyvereket, de nem sikerült. Ez az egész mizéria az Egyesült Államok alkotmányának második alkotmánykiegészítésére megy vissza, vagyis, annak az értelmezésére vagy félreértelmezésére. Annak idején, amikor az európai migránsok megérkeztek kiirtani az amerikai őslakókat és elfoglalni a földjeiket (mentségükre, hogy előbbit nagyrészt öntudatlanul tették, elterjesztve annyi magukkal hozott vírust és baktériumot, hogy minden húsz őslakó közül tizenkilenc ebbe halt bele), akkor a fegyverhasználat már csak az őslakók ellen is indokolt volt; később, a Függetlenségi Nyilatkozat megírásakor Jefferson pedig direkt felhánytorgatta György királynak, hogy az felkelést szított (az amerikaiak rabszolgái között), és a vadembereket (azaz az őslakókat) is folyamatos rajtaütésekre buzdította, azaz, a második alkotmánykiegészítés, mely a fegyverhasználatot biztosította alkotmányos jogként, nem kizárólag a tirannusok elleni védekezésül szolgált, annak ellenére nem, hogy elsősorban így emlékezik rá a hazug amerikai történetírás és a megszépítő amerikai történelmi tudat; hanem kezdettől fogva a feketebőrű rabszolgák lázongásainak leverése és a „rézbőrű” bennszülöttek elleni hódító harcok miatt elsősorban szükséges a fehérbőrűek számára. Ebből a hamis történelmi tudatból ered az a fegyvermánia, amelyiknek áldozatul esik nemre, bőrszínre, vallásra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélkül rengeteg amerikai minden évben. Ezzel a bejegyzéssel szeretném megvilágítani a Tisztelt Olvasó számára, hogy egészen mást jelentett a második kiegészítés 1791-ben, mint jelent ma, 2023-ban. Előre szólok: az igazság a fegyverviselés történetéről sokkal sokkolóbb, mint arra számítani lehetne.
1. A második alkotmánykiegészítés
Az amerikaiak nagyrésze számára természetes dolog, hogy az egyéni szabadságjogok egyike a fegyverviseléshez való jog (én ebben a cikkben nem is a fegyverviselési jog ellen érvelek, hanem igyekszem megvilágítani a történelmi hátteret és az alapító atyák vélelmezhető intencióját). A legtöbb amerikai úgy gondolja, hogy az évről-évre nagyjából 20 ezer emberélet az ára a második alkotmánykiegészítés által biztosított szabadságnak, ahogy a náci beszéd vagy a gyalázkodás, az összeesküvés-elméletek terjesztése pedig az ára az első alkotmánykiegészítésnek, azaz, a szabad véleménynyílvánítás jogának (pedig az valójában csak attól véd, hogy az állam nem fog hivatalból pert indítani, ha valaki az államra magára vagy valamelyik politikusra gyalázkodót mond; erről nagyon jó példát ad az, hogy a Fox News tévétársaságot éppen most fogják rommá perelni, mert a 2020-as elnökválasztás idején konkrétan hazudott, megvezetve amerikai polgárok millióit). A második alkotmánykiegészítés sem arról szól, hogy mindenkinek joga van mindenféle fegyvert birtokolni, még akkor sem, ha sokan így hiszik még Magyarországon is, nemhogy Amerikában. Hogyan is szól pontosan az a rövid kis szöveg?
„A well regulated Militia, being necessary to the security of a free State, the right of the people to keep and bear Arms, shall not be infringed”
Magyarul: „Mivel egy jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából, nem lehet az embereknek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani”. Ez a rövid kis mondat indokol annyi halálesetet évente! (Az első tíz alkotmánykiegészítést, melyet Jognyilatkozatnak is szokás mondani, 1789-ben fogalmazták meg, de csak 1791-ben lett ratifikálva.)
2. A fegyverek által okozott halálesetek száma
Ez az az alkotmánykiegészítés, amelyre hivatkozva jelenleg a világon a legtöbb fegyvert az USA-ban birtokolják (átlagosan fejenként, a csecsemőket is beleértve, minden amerikainak van 1,3 fegyvere), a fejlett államok között itt a legmagasabb a fegyveres gyilkosságok száma és aránya (indokolt a „fejlett államok között” megkülönböztetés használata, mivel ha a legtöbb fegyveres gyilkosság esetszámát nézzük az egész világon, akkor Mexikó, India, Nigéria, Brazília s még Dél-Afrika is megelőzi az Államokat, lakosságarányosan pedig a közép-amerikai államok teszik ugyanezt), és a rendőrök által elkövetett gyilkosságok száma is a legmagasabb (ez mondjuk nem meglepő, ha a rendőrnek fel kell tételeznie, hogy az elkövetőnél fegyver van, ő is fegyverrel a kezében száll ki a kocsijából). Amiben még világelső Amerika, az a tömeggyilkosságok száma, ebben viszont megelőzi a második-harmadik világbeli országokat is, iskolai gyermekgyilkosságok számában pedig egész egyszerűen nem mérhető a világon semelyik másik állam sem hozzá. Ez sem meglepő: katonai használatra rendszeresített félautomata ismétlőfegyverek itt a legkönnyebben, és a vásárlóerőt nézve, legolcsóbban hozzáférhetőek az egész világon. Ejj, hát amikor Michael Moore pár évvel ezelőtt dokumentumfilmet készített az amerikai fegyverhasználatról, akkor azzal nyitott, hogy valamelyik nagy diszkontláncban úgy lehet fegyvert venni, mintha valaki ceruzaelemet vagy napraforgóolajat venne.
Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a fegyverbiznisz nem volt az Államok történetében ennyire jövedelmező korábban, ez az utóbbi 50 év története. Eleve a birtokolt fegyvermennyiség csak 2009 óta nagyobb, mint a népesség száma – a legtöbb fegyverrel, talán nem véletlenül, Alaszka illetve a hegyvidékek államainak lakói bírnak, tehát ott, ahol leginkább a mindennapok része a vadászat, legkevesebbel pedig a keleti és nyugati partvidék városlakói; és az sem véletlen, hogy a republikánus államokban jegyezhető fel a legtöbb fegyver által okozott haláleset, akár gyilkosság, öngyilkosság, akár véletlen baleset is legyen az, miközben 71 600 szövetségi licensszel bíró fegyverbolt van nyitva az országban, melyek csak 2022-ben 16,5 millió fegyvert adtak el, melyekkel szintén csak 2022-ben 648 tömeggyilkosság történt, melyekben 3370 embert találtak el, akik közül 672-en haltak bele a sérülésbe. Egy 2021-es felmérés szerint az amerikaiak 48 százaléka szerint a fegyveres erőszak nagyon nagy probléma, és 53 százalékuk szeretne a fegyverhasználatot szigorító törvényeket.
3. Mielőtt elfogadták volna a második kiegészítést – mik voltak a milíciák?
A betelepülés idején a fegyverek óvták a kolonistákat medvétől, farkastól, indiántól, teljesen természetes része volt a mindennapoknak. Hozzáteszem, ezek a fegyverek elültöltős, hosszú csövű, egyszer elsüthető fegyverek voltak, semmiképpen sem a mai félautomata géppisztolyok; ilyen fegyverekre álmukban sem gondoltak az alapító atyák később sem, hogy ilyen lehetséges lesz bármikor is. (Persze, az őslakókkal elsősorban nem a fegyverek, hanem az európaiak által behozott betegségek végeztek: https://szoveggyujtemeny.hu/2025/08/18/amerika-nyavalyai-i-a-kolumbuszek-altal-behozott-jarvanyok/) Később, amikor a rabszolgakereskedelem és -tartás megindult, a fekete bőrűek féken tartása miatt is szükség volt fegyverekre. Még később pedig az ültetvények kiterjesztése az őslakók földjeinek elfoglalásával volt lehetséges, melyet az amerikai kormány egyébként teljes szívvel támogatott – gondoljunk csak Andrew Jacksonra és a „Trail of Tears”-re, melyet 1830 és 1850 között hajtott végre az amerikai kormányzat, s melyet az Indian Removal Act 1830-as elfogadása után eszközöltek. Ez szó szerint népirtás és kényszerdeportálás volt, emberiesség elleni bűntett, ami Andrew Jacksont mai fogalmaink szerint egy mocskos kis nácivá teszi (többször írtam már, hogy az Egyesült Államok története során időről-időre, mai fogalmaink szerint, fasizálódott.)
(Ne higgyük, hogy az indiánok deportálása kizárólag a XIX. századi mentalitás megnyilvánulása volt; már a XX. században Theodore Roosevelt, akinek számos más bűne is volt pár jótettén kívül, ekképp nyilatkozott: „Nem mondanám, hogy csak a halott indián a jó indián, de mondjuk tízből kilenc esetben így van.” Mellékesen megjegyzem, hogy tőle származik az a mondás is, miszerint minden olyan fehér ember, akinek nincs gyereke, hozzájárul a faji öngyilkossághoz. Ugye ez már nettó náci szöveg, ugye? Mostanság honnét is hallatszanak ilyen hangok?)
Egy idő után, mikorra sikerült megtelepedni az európai betelepülőknek (akiket lemigránsoztam a bevezetőben), egyre kevésbé volt szükség a fegyverek mindennapos jelenlétére. A kialakuló városokban egyre ritkábban volt szükség a fegyverre, az egyre inkább a pionírekre és frontiersmenekre lett jellemző. Kivéve délen, az ültetvényeken. Ott a rabszolgák ellen, a bennszülött őslakók ellen, egyszerűen szükség volt egyfajta fegyveres védelemre: ezeknek a szerepét látták el a milíciák.
A milíciák dolga volt a rend (azaz, a rabszolgatartó társadalom) fenntartása. A milíciák egy „rendőrállam” „rendőrei” voltak. Az ő dolguk volt a szökött rabszolgák felkutatása és visszahurcolása, védekezés a bennszülöttek betörései ellen, akik vissza akarták szerezni ősi földjüket, vagy az ültetvények kiterjesztésekor a bennszülöttek elüldözése őseik földjéről. A milíciák tagjainak egyáltalán nem volt individuális joguk a fegyvertartáshoz, azt kizárólag a fenti célok esetében érvényesíthették. Amikor 1789-ben a második alkotmánykiegészítésről vitáztak, Patrick Henry hosszan beszélt arról, hogy mennyire fontos megerősíteni a milíciákat, például, hogy az ő ültetvényét megvédelmezzék más ültetvényesektől, szökött rabszolgáktól vagy lázongó rabszolgáktól. Annyira nem volt egyéni jog a fegyverviselés joga, hogy arról is folyt vita, hogy a milíciákhoz tartozó személyek a fegyvereiket otthon őrizzék, vagy legyen valami közös fegyvertár. Később ezekből a milíciákból alakultak a „slave patrol”-ok, azaz, a szökött rabszolgákat visszahozó rendőrség-előzmények, majd maguk a rendőrségek is ezekből a slave patrol-okból alakultak meg. A magántulajdon lánglelkű védelmezőitől kérdezném, hogy ugye akkor ők a rabszolgavadászok pártján állnak? Merthogy ugye minden egyes szökött rabszolga magántulajdon volt, amelyek jogos tulajdonosaiktól egyszerűen megléptek. Na ezt a jogot, a magántulajdon védelmét, ezt képviselték a milíciák. Hivatkozva persze a Bibliára is, hiszen abban is van rabszolgaság.
(Újabb kitérő: talán ebből a történeti hagyományból is fakad az a rendőri, hogy is mondjam, furcsa szokás, miszerint különböző rendőrtisztek mai napig oly kedélyesen ölnek meg fekete- vagy barnabőrű lakosokat, ha említett fekete- vagy barnabőrű lakosokra van hívva bármilyen okból a rendőrség, vagy ha nincs, akkor is. Pont ezért volt a Black Lives Matter-tüntetések egyik vezérszólama, hogy „Defund/Abolish the Police”. Akik ezt skandálták, természetesen nem egy anarchisztikus, rend nélküli, szabadrablást gyakorló államban akartak élni, hanem azt a rendőrséget, amelyik hagyományosan rasszista, amelyik ár alatt megvett, leselejtezett katonai fegyverzettel bír, ahová a bekerüléshez többnyire elég egy pár hetes, esetleg pár hónapos tanfolyam, és ahol több időt töltenek a rövid kiképzés alatt a lőtéren, mint amennyi ideig őket pszichésen felkészítik a különböző helyzetek deeszkalálására, akarták a katonai minőségű fegyverzethez jutáshoz szükséges forrástól elvágni, vagy akartak helyette valami egész mást, újat, létrehozni, megszüntetve egyúttal a hagyományosan erős rendőri szakszervezeteket is.)
Visszatérve a történelemire: mielőtt el lett volna fogadva a második alkotmánykiegészítés, előbb meg kellett vívni a kolóniáknak a Függetlenségi Háborút, amit előbb elegánsan átugrottam. Ebben a háborúban nagy szerepe volt a milíciáknak. Ez idő tájt ugyanis még nem volt még komoly reguláris hadserege az Államoknak, lévén nem is volt még Egyesült Államok. Az eredeti tizenhárom kolónia vívta szabadságharcát György király Angliájával szemben. Voltak Washingtonnak regulárisai ugyan, akik a hadsereg magvát alkották, ám a milíciák nélkülözhetetlenek voltak. Ezek olyannyira kötődtek a saját államaikhoz, hogy amikor Washington a seregével átkelt egyik államból a másikba, az államhatáron egyszerűen levált a hadseregéről az egyik állam milíciája, és csatlakozott hozzá a másik államé.
Az alapító atyák nagyon, de nagyon mély ellenérzéseket fogalmaztak meg a ’standing army’-val azaz állandó hadsereggel szemben. Úgy gondolták, hogy egy állandó hadsereg jelenti a legnagyobb veszélyt az emberek szabadságára, merthogy ugye egy ilyen hadsereggel vissza lehet élnie a parancsnoknak. Maga Jefferson azzal fenyegetőzött, hogy „felrobbantja” az alkotmányt (melyet sosem érzett igazán magáénak), ha nem kerül bele az állandó hadsereg tiltása – az ő szellemi gyermeke, a Függetlenségi Nyilatkozat azt is felhánytorgatja György királynak, hogy béke idején is hadsereget állomásoztatott a kolóniákon. Így aztán az amerikai alkotmány kimondja, hogy egy állandó hadsereg létét minden második évben a kongresszusnak meg kell erősítenie (azaz, az állandó hadsereg finanszírozását), szintén kimondja azt is, hogy „A Kongresszus hatáskörrel bír […] a milícia igénybevételével kapcsolatos rendelkezésekre, az Unió törvényeinek végrehajtására, felkelések [rabszolgafelkelések] elfojtására és ellenséges támadások visszaverése céljából [ezen nem csak az idegen hatalmak, de az őslakosok támadásait is értve]; a milícia szervezésére, fegyverzetére és fegyelmére vonatkozó rendelkezések kibocsátására és a milíciának az Egyesült Államok szolgálatában álló részének irányítására, fenntartva az egyes államok jogát a tisztek kinevezésére és a Kongresszus által megállapított fegyelmi renddel összhangban, a milícia kiképzésének irányítására”. Más szavakkal, a milíciák az államok saját fegyveres erői voltak, melyeket a szövetségi állam szolgálatára bocsátottak szükség esetén. Ezeknek a milíciáknak a megléte oly fontos az állam saját biztonsága számára, hogy senkinek a jogát nem szabad elvitatni, hogy ilyenbe belépjen, és ha már belép, fegyvert kaphasson.
Hogy még jobban csavarjak a történeten: a második alkotmánykiegészítés eredeti szövege még jobban kihangsúlyozta, hogy maguk a milíciák nem mások voltak, mint a tagállamok fegyveres seregei, állandó hadsereg hiányában. Az eredeti draft ugyanis így hangzott:
„The right of the people to keep and bear arms shall not be infringed; a well armed and well regulated militia being the best security of a free country: but no person religiously scrupulous of bearing arms shall be compelled to render military service in person.”
Ezt a változatot James Madison, az alkotmány „atyja”, a kvékerek miatt javasolta, akik nem akartak fegyvert fogni kezükbe. Tehát eredetileg őket nem lehetett volna kötelezni fegyverviselésre. Ez alapján úgy hangzik, mintha a milícia nem lett volna más, mint az összes fegyverviselésre képes és alkalmas ember összessége, akiket be lehet vetni szükség esetén (kivéve azokat, akik ugye vallási okokból ezt elutasítják).
Ezt erősíti meg az is, hogy az alkotmánykiegészítések elfogadása előtt különböző, a kongresszusba delegált képviselők egész sora javasolt fegyverviselést illetve hadsereget korlátozó intézkedést. A virginiai (ez az egyik legbefolyásosabb, később az Uniónak négy elnököt, Washingtont, Jeffersont, Madisont, Monroe-t adó kolónia volt) 1788. június 27-i javaslat ez mondta: „Tizenhetedik, az emberek joga fegyverek tartására és viselésére; hogy egy jól regulázott milícia, melyet azon emberek teste alkot, melyeket ezen fegyverek viselésére kiképeztek, természetes és biztonságos védelme egy szabad államnak. Állandó hadseregek viszont békeidőben veszélyesek a szabadságra nézve, és ebből kifolyólag kerülendőek, amennyire a körülmények és a Közösség védelme ezt lehetővé teszi; és bármilyen okokból is kifolyólag, a hadsereg szorosan a Civil erő kormányzásának legyen alárendelve.” Ebből is azért talán felsejlik, hogy a milícia nem volt más, mint a békeidőben elvetendő állandó hadsereg helyett az államok fegyveres testületei, ahol a tagokat kiképezték a fegyverviselésre szigorú felügyelet mellett. Ez egyáltalán nem jelenti az általános és szabad fegyverviselési jogot.
Összefoglalva: egyenes vonalú átalakulás figyelhető meg. A második alkotmánykiegészítés elfogadása előtt az egykori milíciák rabszolga- és bennszülöttellenes fegyveres gárda szerepét töltötték be, a Függetlenségi Háború idején pedig a kontinentális hadsereg segédcsapatainak szerepe jutott rájuk. A második alkotmánykiegészítés után lett belőlük a rabszolgavadász-csapat, amely pedig a későbbi rendőrségeknek vált alapjává.
4. A második alkotmánykiegészítés szövegének akkori és mostani értelmezése
Az alcímben megfogalmazott kérdéskörről jogértő emberek írhatnának könyveket, én pedig nem vagyok jogász, jogtörténész vagy alkotmányjogász, és ez nem egy könyv, hanem egy cikk, így én előre bejelentem, hogy a saját véleményem szerint írom meg a saját jogértelmezésemet, mellyel nem vindikálom magamnak a kizárólagosságot. Ez az én cikkem, én így írom meg. Viszont többkötetnyi és többévnyi történelmi kutatás van mögöttem, így, ha nem is vagyok mérvadó a kérdésben, de nem vagyok kontár sem.
Az Egyesült Államok alkotmánya kezdetben kizárólag a (gazdag) fehér férfiakra vonatkozott (erről már régóta akarok írni), a nőkre, főleg a rabszolgákra vagy bennszülött őslakókra egyáltalán nem, azaz, kezdetben az akkori lakosság mindössze 6 százaléka volt szavazójogú állampolgár (egészen 1856-ig kellett várni, hogy a szabad felnőtt fehér férfiak általános érvényű szavazójogot kapjanak); abszolút úgy gondolták az alapító atyák, hogy ez így van rendjén, és a Jeffersontól származó, a felvilágosodás eszméit tükröző Függetlenségi Nyilatkozatban ez explicite ki is van mondva: „Magától értetődőnek tartjuk, hogy minden férfi egyformának lett teremtve a Teremtő által, bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal, melyek között az Élethez való jog, a Szabadsághoz való jog és a Boldogságra való törekvés joga egyformán megillet mindenkit.” Persze, ezt az explicit kimondást már nem vesszük észre, részben amiatt is, mert én magam is az eredetiben álló ’all men created equal’ frázist „minden ember egyformának lett teremtve”-vel fordítottam korábban, de még az angol nyelvterületen is a ’men’-t úgy értik, hogy mindenki, nem csak a férfiak. Bár ez már egy modern értelmezése az egykori szövegnek, hisz mi magunk ma már így gondoljuk, belelátjuk az egykori szövegbe a mai értelmezést, és emiatt nem vesszük észre az árulkodó bűnjelet a szövegben. Az egykori alapító atyák sem a rabszolgákat, sem a bennszülött lakókat nem tartották a mai „ember” fogalomba beletartozónak, a nőket meg főleg nem. Aztán az ’all men’-be metaforikusan szép lassan bele lett értve mindenki; előbb az összes fehér férfi, aztán az összes férfi, feketékkel együtt, még később pedig az összes ember, nőkkel együtt. Folyamatos jogkiterjesztés volt lehetséges azáltal, hogy az eredeti megfogalmazást a szó szerinti értelmezés helyett metaforikusan kezdték el értelmezni. Feltételezzük Jeffersonról, hogy nem volt sem rasszista, sem mizogén, ezért feltételezzük róla, hogy bizonyára metaforikusan értette a ’men’-t, holott Jefferson mai fogalmaink szerint rasszista és mizogén volt, csak a Jeffersonról bennünk élő képbe ez nem fér bele.
Hasonló figyelhető meg az alkotmány értelmezése kapcsán. Azok, akik szerint az alkotmány szövegét a szó szerinti formájában kell venni (a mi esetünkben tehát a ’men’ jelentése „férfiak”), azok a textualista alkotmányjogászok, akik meg a szándékot kutatják (a fenti esetben tehát a ’men’ jelentése „minden ember”), azok a szándékkutató alkotmányjogászok. Hozzáteszem, nagyon gyakran a mai értelmezést próbáljuk meg az egykori alapító atyák szándékának megfeleltetni; annak ellenére, hogy a fenti példát nézve, Jeffersonnak abszolúte nem állt szándékában sem a nem-fehér bőrűek, sem a nők egyenlőnek tartása. A szándékkutató jogértelmezés esetén az a veszély áll fenn, hogy belevetítjük a mai jogértelmezésünket a múltba, véljük, hogy biztos így akarták mondani, csak nem így írták, biztos így értették annak idején, ahogy mi gondoljuk most, és tévedhetünk; a szó szerinti jogértelmezés esetén pedig nem nagyon van mit kezdeni az ismétlőgépfegyverekkel, vagy abszurdabb példát mondva, az atombombával, hiszen arról nem ír az alkotmány, akkor azzal mi legyen. Antonin Scalia egykorú textualista alkotmányjogász véleménye szerint pl. az abortusz joga nem lehet szövetségi szintű jogvédelem alatt, hiszen arról nem írtak az alapító atyák semmit. Másik kérdés, hogy nem írtak az űrkutatásról és a nanotechnológiáról sem. Így mindkét értelmezésnek lehet részigazsága, ám a végső döntő szót általában egyszerű hatalmi erőpolitika adja meg: amelyik oldal több legfelső bírót tud delegálni a Legfelső Bíróságba, annak lesz igaza.
A második alkotmánykiegészítéssel is hasonló történt. A szó szerinti azaz textualista értelmezés szerint ahhoz nincs joga az államnak, hogy a jól szervezett milíciából bárkit kizárjon, mivel a jól szervezett milícia az állam saját védelmét szolgálja; ha pedig már valaki tagja a milíciának, akkor a fegyverviseléstől nem lehet eltiltani. Ezt értelmezést pont a textualista jogértelmezés nagy alakja, az előbb említett Antonin Scalia (aki 1986-tól 2016-os haláláig volt legfelső bíró) által megfogalmazott döntéssel, 2008-ban, tehát a XXI. században, 15 éve, alakította át a Legfelső Bíróság metaforikus értelemben vett szóhasználatú alkotmánykiegészítéssé. Azaz, még egyszer, az, hogy mindenkinek joga van korlátlanul fegyverviselésre, az XXI. századi döntés. A Scalia által megfogalmazott Legfelső Bírósági döntés úgy érvel, hogy a ’militia’ kifejezést bizonyára úgy értették 1790-ben, hogy „the body of all citizens”, azaz, hogy az minden polgárra vonatkozik, az első és a negyedik alkotmánykiegészítéshez hasonlóan (egyébként, mint feljebb írtam, ez nem áll messze a valóságtól, hiszen a különböző alkotmánykiegészítés-javaslatok alapján minden fegyverviselésre képes és hajlandó férfi tagja lehetett a milíciának, kivéve azokat, akik vallási okokból ellenzik a fegyverviselést). Tehát Scalia és a többi konzervatív legfelső bíró szerint, miközben az alkotmány eleve nem vonatkozott mindenkire, a második alkotmánykiegészítés meg biztos igen. A nagyszerű Antonin Scalia még az 1689-es angol Jognyilatkozatot (Bill of Rights ugyanúgy, mint az amerikai 1791-es) is felhozta, amikor a fegyverhasználat egyéni jogának érvényességéről érvelt.
Persze, való igaz, hogy mivel szép lassan mindenki bele lett értve a teljes jogú állampolgárok sorába, így teljes joggal bele lettek értve a ’men’ szóba a szegények, a feketék, az őslakók majd végül a nők, nyugodtan mondhatjuk, hogy e módon értelmezhető a ’militia’ kifejezés is úgy, hogy az minden emberre vonatkozik, nem csak földbirtokos fehér férfiakra vagy azok szolgálatában álló fehérekre.
Hogy mi volt pontosan a milícia, azt az előbb már felvázoltam. Azon már tovább lehet vitatkozni, hogy a ’well-regulated’ mit jelent, mert a jól-szervezett, vagy jól-regulázott milíciába gond nélkül belefér az is, hogy ne juthasson mindenki fegyverhez, hanem csak alkalmassági vizsgálat után, több hétre rá, ha bűntetlen előéletű vagy ha jól ki van rá képezve. (A virginiai 17-ik javaslat is fegyverviselésre kiképzett emberekről beszélt.) Erre a kifejezésre megy vissza egy korábbi, a fegyverhasználattal kapcsolatos 2008-ast megelőző legutóbbi, 1939-es ítélet: az akkori ítélet szerint nem sérti az alkotmányos jogát senkinek, ha különböző fegyverek regisztrációja elő van írva, mert attól még az megőrzi egy jól-regulázott milícia hatékonyságát.
Na de itt jön be a képbe a második alkotmánykiegészítés egy másik fura kifejezése: a ’bear arms’, viccesen, a medvekezek. Ez szó szerint a fegyverek viselését jelenti, az ’arm’ főnév itt olyan fegyvert jelent, amit az emberek a kezükben használnak (tehát nem bombát vagy tankot).
Scalia úgy vette, hogy a ’bear arms’ azt jelenti, hogy az az általános fegyverviselési jogot jelenti, ám nyelvészeti forráskutatás alapján, nagy mennyiségű korabeli szövet átnézésre alapján megállapítható, hogy ez a kifejezés kizárólag a katonai szolgálat idején való fegyverviselést jelentette, más kifejezést használtak akkoriban a vadászati célú vagy önvédelmi fegyverviselésre. Persze, Scalia és a többi konzervatív bíró nem voltak nyelvészek, és kizárólag jogi szempontból nézték a szöveget. Ennek ellenére az 5-4 arányban átvitt döntésük sem az én véleményem, sem a négy liberálisabb bíró, sem sokezer más jogtudós véleménye szerint nem állja meg a helyét (miközben persze sokezer másik jogtudós szerint pedig rendben van.) Egyszerűen visszaéltek az erejükkel, és kodifikálták a saját politikai meggyőződésüket, annak ellenére, hogy például Warren E. Berger, a a legfőbb bíróság korábbi, konzervatív elnöke is úgy nyilatkozott, hogy a fegyverviselés korlátlan individualista joga „hazugság”, „az amerikai nép félrevezetése”. Node a Legfelső Bíróságon elég az egyszerű többség, és az mindent visz.
5. A fegyverviselési jog korábbi korlátozásai
A szabad fegyvertartásra és -viselésre vonatkozó eredeti okok mára már mind eltűntek: nem várható sem a rabszolgák lázadása, sem a bennszülött indiánok rajtaütése, sem az, hogy Anglia visszaköveteli magának egykori kolóniáit; sem nincs szükség milíciákra a hivatásos hadsereg és a nemzeti gárdák rendszerének kiépülésével (utóbbiak szó szerint ugyanazon alkotmánybeli passzusok alapján jöttek létre, melyekkel annak idején a milíciákat hozták létre), ám a lakosság azóta is a haláliparban érdekelt fegyverlobbi foglya, ráadásul egyáltalán nem öröktől vagy akár csak régtől fogva létező jog a teljesen szabad fegyverhasználat. Senki se higgye azt, hogy modern, egyenesen woke dolog lenne a fegyverhasználati, fegyverviselési jog korlátozásának szándéka.
Már az Egyesült Államok történelmének legelején, a XIX. század elején, 1813-ban, a ma a fegyverviselést a lehető legkevésbé korlátozó Kentucky államban fogadtak el először korlátozó törvényt. (Kentucky, bár rabszolgatartó állam volt, megpróbált semleges maradni a polgárháborúban. Leonidas Polk tábornok viszont kikiáltotta a konföderációhoz való csatlakozást, mire a törvényhozás behívta az uniós hadsereget, akik gyorsan el is foglalták az államot magát.) Ekkor jelent meg az első, individualista szemléletű fegyverviselési mozgalom, amelyik szerint az egyén joga fegyvert viselni, azaz, az első fegyverkorlátozó döntés alapozta meg a második alkotmánykiegészítés egyéni jog irányából megközelített értelmezését. No de ez miért volt akkor mégis korlátozás? Mert egyértelművé tették, hogy mindenkinek joga van ugyan fegyvert viselni, de csak önvédelemből, ezért a rejtett viselés hosszabb utazás kivételével tilos volt, gyakorlatilag kötelező volt az, amit ma open carry-nek nevezünk. (Lásd: a westernfilmekből ismerős felcsatolható pisztolytáska.) Az indoklás szerint: „Ezen állam szabad fehér embereinek joga a fegyverek tartására és viselésére önvédelem céljából szabad” – érdemes megfigyeli, hogy még a bíró is szabad fehér emberekről beszél, azaz, az indentúrások sem számítottak ebbe a kategóriába bele.
1842-ben az arkansas-i legfelső bíróság még az eredeti alkotmánykiegészítés szellemében tette egyértelművé, hogy a második alkotmánykiegészítés nem individuális, hanem politikai (azaz, a választott tisztségviselők által megszabott feltételek által gyakorolható) jog: „Azok a szavak, hogy egy jólszervezett milícia szükséges az állam biztonsága szempontjából, egyértelműen mutatják a kiegészítés eredeti értelmét és szándékát, miszerint ezek az alkotmányok [mármint a szövetségi és az arkansasi] szerint ezek politikai [a közösség számára meglévő] és nem individualista jogok, és hogy az Államnak, jogalkotási erejénél fogva, van lehetősége szabályozni a fegyvertartás és -viselés szabályait. Ez alapján, az embereknek, sem egyénileg, sem közösségben, nincs joguk a fegyverviselésre [csak az állam által szabályozott módon, a fordítás és a kiegészítések tőlem].”
A fegyverkorlátozások nem voltak sem egységesek, sem nagy arányúak, amikor pedig a rabszolgákat és az indentúrásokat felszabadították a tizenharmadik alkotmánykiegészítéssel, elkezdett fájni a politikai döntéshozók feje, hogy akkor ez azt jelenti-e, hogy a feketék is viselhetnek-e fegyvert. (Az Emancipációs Proklamáció a déli, szakadár államok rabszolgáit szabadította csak fel, az északi államokban szórványosan [azaz, amennyiben azt az adott állam engedélyezte] megmaradt a rabszolgatartás lehetősége – Pennsylvania államban például az a rendelkezés volt érvényben, hogy bárki, aki rabszolgaként lép be az állam területére, és fél évig az államban marad, automatikusan felszabadul; ezért Washington philadelphiai tartózkodása idején öt és fél havonta, hogy egyikőjük se váljék szabaddá, lecserélte házának rabszolgáit). A tizennegyedik alkotmánykiegészítés rögzítette ugyan, hogy egyetlen amerikai jogait sem lehet semmilyen módon sem korlátozni, azaz, a volt rabszolgák is viselhetnek fegyvert, ám a déli államok mindent megtettek azért, hogy lehetőség szerint csak a fehér férfiak élhessenek ezzel a joggal. Ekkor, a polgárháború után, a rekonstrukció idején alakult meg a Ku-Klux-Klán is (KKK), amiről korábban már szintén írtam cikket.
A Polgárháború után rengeteg egykori déli harcos vonult nyugatra, és lett a vadnyugati cowboy-történetek szereplőjévé, míg a keleti oldalon, amikor betiltották az első KKK-t 1871-ben, akkor alakult meg az NRA (National Rifle Association, Nemzeti Fegyver Szövetség) is, ami tök véletlen időbeli egybeesés. (A South Park alkotói még nagyon rég készítettek egy rövid kis videót, amelyikben a fegyvertartás szempontjából elemzik, enyhén fals és pártos módon, ám szellemesen, az amerikai történelmet, és amelyikben a KKK és az NRA kapcsolatára felhívják a figyelmet:
A XIX. század végén, amikor viszonylag rövid idő alatt merénylet áldozatává vált a huszadik és a huszonötödik elnök, James A. Garfield és William McKinley is, még fel is erősödtek a fegyverviselés korlátozását követelő hangok. (Végül 1934-ben lett elfogadva a National Firearms Act, amelyik az alkoholtilalmi időszakot [Prohibition Era] és az azidőtájt elterjedt széleskörű fegyverhasználati időszakot zárta le, részben az 1929-es Valentin-napi mészárlásra adott válaszul is.) A fegyvermánia csak az utóbbi 50-60 év hozadéka; a 60-as évek társadalmi lázongásai idején tovább korlátozták a fegyverekhez való hozzáférés jogát és lehetőségét, elvégre, mi sem hiányzott volna jobban az akkori konzervatívoknak, mint egy rakás fegyveres Fekete Párduc (nem a Marveles, hanem Huey P. Newton-féle; a szervezet egy másik vezetőjét, Fred Hamptont, 1969-ben álmában ölte meg a chicagói rendőrség). Semmi történeti, sem alkotmányos indok nincs arra, hogy Amerika továbbra is a fegyverlobbi fogságában legyen. Egyszerűen csak annyi történt, hogy a szélsőjobb átvette a két nagy politikai oldal egyikét, és noha a lakosság nem relatív, hanem abszolút többsége egyetért a fegyverekhez való korlátlan hozzájutás szigorításával, mégis, pont ellenkezőleg, már a XXI. században mindenfajta korlátozást igyekezett feloldani a konzervatív többségű Legfelső Bíróság. Pedig, mint láttuk, van példája az amerikai történelemben a fegyverekhez való hozzáférés korlátozásának. Ami most van, az az az állapot, ami az Egyesült Államok legrosszabb arcát mutatja a világ felé a legjobb helyett.
Az is viszonylag közismert, hogy az NRA felemelkedése ekkor kezdődött, a társadalmi lázongások idején, amikor egyszerű érdekvédő és segélyszervezeti jellegét 1970-ben megváltoztatta, és egy ’non-partisan advocacy group’-ból, azaz, pártsemleges tanácsadó szervezetből masszív lobbiszervezetté nőtte ki magát. 1970 előtt az NRA az indokolható fegyverkorlátozás pártján állt, úgy, mint az amerikai társadalom túlnyomó többsége mai napig.
Azaz, miközben véleményem szerint egyértelműen kimondható, hogy a széleskörű fegyverbirtoklás joga textualista módon nem védhető, mivel a milíciák fegyveres rendvédelmi és katonai szervezetek voltak, a ’bear arms’ pedig katonai szolgálatot jelentett, illetve, az is egyértelmű, hogy az egykori történelmi okok, melyek ezt a fegyverbirtoklási jogot indokolhatnák, sem nem állják meg a helyüket, azaz, nincs róla szó, hogy az állampolgárok szabad fegyverbirtoklási joga az angol király hódító szándékai ellenében léteznének; sem a rejtett szándék okán, azaz, a fekete bőrű rabszolgák féken tartására és a bennszülöttek kiirtására sincs szükség erre, mégis, mai napig ez a jog megvan, sőt, csak az utóbbi bő 50 év fejleménye a fegyverek széleskörű elterjedése, és csak a XXI. században jutottunk el oda, hogy több fegyver van legálisan magánkézben az Államokban, mint ahány állampolgár. Ennek oka pedig egyértelműen a fegyverbuzi politikusok, akiket lefizetett az NRA. Vagy esetleg eleve le se kellett őket fizetni, mert maguktól ilyen barmok.
Miért kéri a szerző, hogy támogasd?
A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.
Mekkora támogast kér a szerző?
Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.
Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.
Hogyan tudod támogatni a szerzőt?
Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!
A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!
A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.
Lesz fizetős tartalom?
Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.
Iratkozz fel a hírlevelemre is!
1
0
Leave a Reply