Eredeti megjelenés időpontja: 2025. június 16., helye: facebook
Szinte biztosan lesz 26-án Birkás “Matekleckék” Gyurival és velem beszélgetőest, a végtelen autokráciákról és tört demokráciákról, 17 óra 30-tól kifulladásig, valahol a budapesti Belvárosban. Egy-két napon belül végleges helyszínnel állunk elő.
Minthogy a témába elég jól illik az amerikai fasizmus térnyerése, a beszélgetőestig hátralévő napokban ezzel is fogok foglalkozni. Na de mi is a fasizmus?

Először is, mi nem a fasizmus. A fasizmus nem államforma — államforma az alkotmányos demokrácia, az alkotmányos monarchia, az abszolút monarchia, a magát népi demokráciának maszkírozó kommunizmus vagy a teokrácia.
A fasizmus inkább politikai, államszervezési ideológia, azaz, lehet fasiszta egy demokrácia is, egy teokrácia is, egy királyság is.
1. A fasizmus alapvetően az elkülönítő pontokat keresi a demokráciákkal ellentében, amelyek a kapcsolódási pontokat szeretné megtalálni. A fasizmus legfőbb jellegzetessége, hogy mi-ők rendszerben gondolkodik, a közösséget az individuum fölé emeli, és meg is határozza, kik tartoznak bele a közösségbe — mindenki mást automatikusan kiszorít a nemzetből, kizár a nemzetfogalomból. Innentől kezdve a “többiek” közé nem csak az idegen országokat vagy népcsoportokat sorolja, hanem saját országon belül is szétválasztja a “minket” a “többiektől”. Ezeket a leválasztott rétegeket gyakran misztifikálja és belső ellenségnek tekinti. Ott, ahol az állam a saját állampolgáraitól von el jogokat, saját állampolgárokat foszt meg akár állampolgárságtól is, ott fasiszta jellegzetességről van szó, ha pedig a másodrendű állampolgárrá degradálást, jogfosztott helyzetet gazdasági elnyomás, bebörtönzés, deportálás vagy akár koncentrációs táborba zárás követi, etnikai tisztogatás vagy egyenesen genocídium követi, egyértelmű fasiszta rendszerről van szó.
2. A második fontos ismérv, hogy az elkülönítést (a mi-ők szembenállást) egy szintén mitizált múltra vezeti vissza. A mitizált múlt a valós történelem helyébe lép; a fasiszta rendszerek tudományellenesek a történelemtudományt illetően is. A mitizált múltra való hivatkozás teremti meg a jelenre vonatkozó felhatalmazás jogalapját és a jövőépítésre vonatkozó szándékot is. A fasiszta rendszerek a mitikus múltat akarják visszaállítani: “tegyük újra naggyá (Amerikát, Oroszországot stb.)” A múlt mitizálása egyúttal a modern visszautasításával is jár. Régen minden jobb volt!
3. A fasiszta rendszerek nem hisznek a demokratikus döntéshozatalban, azt liberális elkorcsosulásnak tartják. Az igazi fasiszta mélyen demokrácia-ellenes, és a legnagyobb szitokszó számára a liberális. A fasiszta gondolkodás jellegzetesen populista: a népvezér, melyet a népe naggyá tételének felsőbb szándéka vezérel, jobban “érzi” a történelem menetének irányát, mint arra bárki képes lenne, és a népre hivatkozik szüntelenül. A nép nevében, a nép által, a nép érdekében — a demokrácia hívószavait kiforgatva egy népvezér irányítja az állam teljes egészét, akinek gondolatait és kezét mintha egy felsőbb erő irányítaná. Mármint saját maga és hívei szerint.
4. A fasiszta rendszerek mindent a szent cél érdekében vetnek be, így életbe lép a kettősbeszéd (duplagondol) is. Hírek helyett propaganda, tudomány helyett áltudomány, az iskolában a kritikus gondolkodásra való nevelés helyett lojalitásra való nevelés. Aki ellentmond, ellentgondol, az saját magát zárja ki az együttműködés rendszeréből. A fasizmus jellegéből adódóan nem csak tudományellenes, de az összesküvés-elméleteket véli igaznak, szerintük annyira nyilvánvalóan igazuk van, hogy aki nem ért velük egyet, az nyilvánvalóan ellenséges hatalmak ügynöke, de legjobb esetben is az ellenük szervezkedő idegen érdekek naiv kiszolgálója. Ám szinte mindig az előbbi: a felvonulókat megfizetik, sőt, buszoztatják, repülővel, helikopterrel szállítják a tiltakozás színhelyére.
5. A fasiszta rendszerek vallásellenesek, a népi ősvallást keresik. Jellegükből adódóan minden mögött, ami nemzeteken átívelő, azaz, internacionális, rögtön internacionalistát szimatolnak — összeesküvést alítanak, hiszen aki egy nemzetek feletti hatalomban hisz, az nem hihet a nemzeti hatalomban. A vezérkultusz gyakran a vallás helyébe lép, legfeljebb olyan vallásokat tűrnek meg, amelyek jellegzetesen arra az adott országra jellemzőek szinte kizárólag, vagy amelyek internacionálisak ugyan, de a központjuk abban az adott országban van, és amelyeknek főpapja erősen függ a népvezértől.
6. A fasiszta rendszerek fellépnek az egyenlősítősdi ellen, csak férfi és nő van, és a nő a férfi alárendeltje. A más bőrszínűek nem a nemzet részei, legfeljebb szolganépek lehetnek; a más vallásúak szintén. A homoszexualitás nem az emberi szexuális változatosság szabad megnyilvánulási formája, hanem deviancia, üldözendő deviancia, amely a népszaporulatot hátráltatja. A nők helye a szülőszoba és a konyha; ha vezető pozícióban van, az gyanús. A fasiszta rendszerek minden szexuális szabadságot szabadosságnak, elfajzásnak, devianciának tekintenek.
7. A fasiszta rendszer mindig áldozatnak tekinti saját magát. Nem a saját inkompetenciájuk miatt történnek meg negatív folyamatok, hanem az ellenük, az igazi nemzet ellen összefogó idegen hatalmak miatt. A fasiszta rendszerek nem viselnek felelősséget sohasem; ha mégis valaki felelős, akkor utólag kiderül róla, hogy mindig is egy beépített idegen ügynök volt, aki a rendszer ellenében dolgozott. Az ilyenek duplán bűnösök: hiszen árulók.
8. Az élet állandó küzdelem, ezért egy fasisztának is állandóan küzdenie kell. Sokszor cselekszik a cselekedetért magáért, hogy erős és aktív vezető benyomását keltse. Egy fasiszta sohasem pihen. A fasiszta anti-intellektuális magatartás és az állandó tevékenység közös következménye, hogy a fasiszták munkaalapú társadalmat építenek tudásalapú helyett, a gondolkodás és a pihenés liberális dekadenciák, viszont mindenki, akinek rendes állása van, dolgozik, becsületes jómunkásember. A fasiszta államok dicsőítik a múlt hőseit, és elvárják a jelenkori állampolgároktól is, hogy ők is váljanak hősökké, ha arra sor kerül. A fasiszták számára az idealizált katonalét a férfiaknál, az anyaság a nőknél a legnagyobb kitüntetések egyike, és amelyik így természetéből fakadóan abortusz-ellenes is.
A fasiszmust persze már sokan kutatták és írtak róla, én Jason Stanley és Umberto Eco írásait használtam fel most, de lesz még szó erről bővebben is.
Miért kéri a szerző, hogy támogasd?
A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.
Mekkora támogast kér a szerző?
Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.
Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.
Hogyan tudod támogatni a szerzőt?
Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!
A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!
A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.
Lesz fizetős tartalom?
Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.
Iratkozz fel a hírlevelemre is!
Leave a Reply