Eredeti megjelenés időpontja: 2025. július 27., helye: facebook és 2025. július 29., helye: facebook.
I. Bevezető
Vajon még mindig a holocénban vagyunk? Vagy már az antropocénban? Hivatalosan a holocén még mai napig tart, hiszen a geológusok kizárólagos joga saját tudományterületükön tudományos megállapításokat tenni — azaz meghatározni a földtörténeti korokat és szakaszolni azokat. Hogy az antropocén önálló földtörténeti kor legyen-e, 2024-ben megvitatták; majd elvetették a javaslatot, amelyik ezt az új korszakot, azaz, az emberi korszakot, az antropocént, hivatalossá tette volna. Fő érvük az volt, hogy még nem lehet megállapítani egy új földtörténeti kor meglétét, hiszen azok tipikusan évmilliókat, de legalábbis évszázezredeket ölelnek fel, ám az előterjesztés szerint az új korszak 1952-ben vette volna kezdetét — az évmilliókban gondolkodó tudósok számára elképzelhetetlen volt, hogy egy olyan új korszakot vezessenek be a tudományos kánonba, amelyik egy idősebb, még élő ember születése előtt kezdődött volna el. (Ezen a megfogalmazáson kérem, senki se háborodjon fel, bolygónkon az átlagéletkor 31 év, a várható élettartam meg 70 körül van.) Ezzel együtt elismerték, hogy az antropocén, mint fogalom, továbbra is használatban marad majd a köznapi beszédben.
Ezt a kifejezést én is használom (sőt, én még a korai antropocén hipotézis híve is vagyok). Úgy vélem, hogy az emberi faj technológiai civilizációja már bolygóformáló hatással bír — sőt, én 1945-ben húzom meg ezt a határvonalat, a proponált 1952 helyett, hiszen ’45 óta van nukleáris szennyezéssel tele a bolygó (nagyon érzékeny orvosi műszerek készítéséhez kizárólag a világháborúban elsüllyedt majd kiemelt csatahajók alumíniumát használják fel, mert az nukleáris szennyeződéstől mentes). Ha egy képzeletbeli idegen civilizáció 2 millió év múlva a Földre tévedne, és mintákat venne a talajból, a kőzetből, azt venné észre, hogy hozzájuk képest valamikor 2 millió évvel ezelőtt megváltozott a bolygón minden; nem csak a nukleáris szennyezést tudnák kimutatni, hanem azt is észrevennék, hogy a légköri szén-dioxid koncentráció hirtelen és váratlanul megugrott, olyan gyorsan, mint amilyenre a korábbi korokban nem volt példa; regisztrálnák fajok tízezreinek, talán százezreinek hirtelen eltűnését; ha elég fejlettek a tudományos mérőműszereik, és miért ne lennének azok egy csillagközi utazásra képes civilizáció esetén, még azt is regisztálnák, hogy maguk a tengeráramlások is megváltoztak. Megállapítanák több egymástól független módszer alapján, melyek mind ugyanazt az eredményt adnák, hogy bolygóformáló változások érték a csillagrendszer központi napjától harmadiknak számított planétát megérkezésük előtt nagyjából 2 millió évvel (azaz, nagyjából i. sz. 1945 óta). Az, hogy az ember képes földtörténeti léptékben befolyásolni a bolygót — nos, pont ezért hajlok arra, hogy antropocénről beszéljek, és ezért kerülhetett sor arra egyáltalán, hogy a geológusok konferenciáján a felvetés megfogalmazódjon.
Ami viszont biztos, hogy akkor, amikor nagyjából 12 ezer évvel ezelőtt (tehát nagyjából i. e. 10 000 környékén) az ember letelepedett és az első civilizációkat létrehozta, éppen kiérkeztünk a pleisztocénből és megérkeztünk a holocén korszakba. Ekkor ha nem is voltak ideálisak a körülmények, mégis, a korábbiakhoz képest jóval jobbak voltak, visszahúzódott a sarki jég, a vándorló törzsek letelepedhettek, kezdetét vehette az agrikulturális forradalom — megjelentek az első civilizációk.
Évezredeken át az időjárás szélsőséges (ám rendszeres) váltakozásait (hatalmas, villámárvizeket okozó esők, perzselő meleg, aszályt hozó szárazság; telente fogvacogtató, leheletfagyasztó hideg) ezekben az első civilizációkban az istenek bosszújának vagy — kevésbé hóbortjának tekintették. Az istenkirályok és papok fő feladata az éves termést elősegítő időjárási viszonyok “biztosítása” volt — ezen múlt minden, így ezen istenkirályok élete is. Ha egy-két évig rossz volt a termés, felütötte a fejét az éhínség, a legyengült szervezeteket megtámadták a járványok; ha egy évtizeden keresztül rossz volt a termés, összeomlott a civilizációjuk. Sokszor az emberek maguk okozták a saját problémáikat: a regenerációs képességhez képest túlmenően merítették ki (az akkoriban kizárólag) megújuló erőforrásaikat: azaz, túlhalászták a vizeiket, túlvadászták az erdeiket, több fát vágtak ki, mint amennyi az éves gyarapodás volt, elszikesítették a termőföldjeiket. A rossz termésre és a természeti csapásokra a megoldás az istenkirályok feláldozása, új istenek pantheonba emelése és a régiek elhagyása, vallástól függő megoldási stratégiák alkalmazása volt. Ha kitört a vulkán, a vulkánistent próbálták megbékíteni, ha árvíz jött, a tengeristent, ha nem jött az eső, az esőistenhez (vagy: az esőt is irányító főistenhez) imádkoztak, nekik áldoztak — sokszor embereket, azon belül gyerekeket is.
Ez a misztikus, babonás gondolkodásmód a kis jégkorszak közepére változott meg. A kis jégkorszak elején még a szokásos módon a felsőbb hatalomhoz fordultak jó termésért: a keresztény vallás jellegéből kifolyóan itt nem (ember)áldozatokat hoztak, hanem bűnbánó körmeneteket tartottak, virrasztottak és imádkoztak bűnbocsánatért, hiszen számukra természetes volt, hogy a rossz termést okozó időjárást Isten büntetésül bocsátotta rájuk, ahogy az is egyértelmű volt számukra, hogy amennyiben megfelelő mértékben megbánják bűneiket, és leróják a penitenciát, akkor Isten megbocsát majd nekik. Amikor ez a stratégia kudarcot vallott, a csőcselék bűnbakot keresett és talált: elkezdődtek a boszorkányperek, boszorkányégetések. Idő kellett, amíg az emberek a rossz klímában nem isteni büntetést láttak már, hanem elfogadták a klíma változásait annak, aminek: természetes váltakozásnak.
Itt jegyzem meg, hogy, mint írtam, én a korai antropocén hipotézis híve vagyok, azaz, számomra az, hogy a kis jégkorszak nagyjából akkortól kezdődött, amikorra a fehér ember kiirtotta Észak- és Dél-Amerika lakosságának nagyrészét, és a természet visszavette, ami az övé, azaz, hihetetlen mértékű újraerdősülés következett be mindkét Amerikán (az amazonasi esőerdők szukcessziós erdők, másodlagos erdősülésből következtek már), az pedig széndioxidot vett fel a légkörből, ami pedig gyengítette az üvegházhatást, ezáltal lehűlést okozott; az ipari forradalom kezdetén pedig szénnel működtették a gőzgépeket, az pedig “visszaeresztette” a légkörbe a hiányzó széndioxidot, sőt, még rá is tett egy lapáttal. Pont ekkor, a kis jégkorszak végén, az ipari forradalom kezdetekor vette kezdetét a klímaváltozás kutatásának története is.
II. A klímatudomány kezdetei
Az első lépés a klímatudomány kialakulása felé nem volt más, mint a szketicizmus kialakulása, és talán, de megdöbbentő módon: maga a protestantizmus. A katolikus egyház tanításai szerint bár van szabad akarat, de Isten nem csak mindenhol jelen van, de jutalmaz és büntet még az ember életében. Bár az ószövetségi, zsidó Istentől a katolikus Isten erősen különbözik (nem haragtartó, hanem megbocsátó, nem avatkozik bele aktívan a nemzetek sorsába, hol egy lángoló csipkebokor képében, hol dögvészt hozva a vidékre), ám abban nem, hogy alakítója a világtörténelemnek — látomásokat küld a hívőkre, meghallgatja az imákat, és csodákat téve gyógyítja a betegeket, mozgatja a planétákat, és így tovább. A protestánsok (reformátusok, kálvinisták) istene ellenben az az Isten, akit Madách Tragédiájában is láthatunk: megalkotja a művet, az pedig forog magától évmilliókig. A protestánsok szerint ugyanis Isten mindentudó-mindenható-mindenütt jelen lévő, ezért szerintük önmagában az istenkáromlás, ha feltételezzük, hogy az egyes embernek lehet önálló akarata, és azzal megváltoztathatja a világ folyását. Ez az értelmezés a nagyratörő polgárság istenhitének megfelelő: hiszen egy feltörekvő kereskedő így jogosan kérhetett magának helyet az arisztokrácia köreiben, mivel — ez is Isten akarata volt. Minden, ami megtörtént, minden, amit az emberek alkottak, nem volt más, mint Isten akaratának beteljesítése. Gyakorlatilag bármit meg lehetett tenni, elég volt az eleve elrendeltetésre (predesztinációra) hivatkozni, olyan volt az, mint egy Jolly Joker.
A katolikus kereszténység kénytelen volt felvenni a kesztyűt a tudományos haladással. A tudományos központok északabbra kerültek, főleg Hollandiába, a német területekre, Angliába. A katolikus kereszténység is haladni akart a korral, ám, maradjunk annyiban, önmagában az, hogy fontos kérdéseket ne papok-püspökök-szerzetesek döntsenek el, túlment az egyház ingerküszöbén. Felépült az érett középkorban egy világképük: azt megingatni nem lehetett. Galileo Galilei felfedezései még rendben voltak, egész addig, amíg a Földközpontú univerzum tételét nem vonta kétségbe. (Amint igen… tudjuk.) Giordano Bruno elképzelését, miszerint, léteznek idegen világok a csillagok tengerében, már nem tudták tolerálni. Így aztán természetes, hogy a tudományos kutatás maradt a protestáns országok földjén, az eleve elrendeltetés eszméjéből logikusan következett a deista világkép — abból pedig az, hogy a világegyetem működése megismerhető.
Ebből még persze nem következett azonnal semmilyen tudomány kialakulása, ám az, hogy Darwin anglikán vallásban nevelkedett, majd később agnosztikussá lett, nyilván segítette őt elmélete kidolgozásában. Na de térjünk rá végre a klímakutatás történetére, most, hogy leszögeztem, a protestáns vallások nélkül tudományos előrehaladás se lett volna.
Az első lépés a klímakutatás tudományának kialakulása felé talán meglepő, de végül is logikus: nem volt más, mint az üvegház. Az Amerikákból és a világ más tájairól érkező növények számára megfelelően párás és meleg klímára volt szükség, az üvegház pedig ezt képes volt megadni.
Arra könnyen rá tudtak jönni az európaiak, hogy azoknak a növényeknek, amelyek olyan vidékekről származnak, ahol gyakorlatilag nincs tél, téli fagyok meg egyáltalán nincsenek, nem tesz jót az európai klíma. Az első üvegházak a kis jégkorszak idején nagyjából erről szóltak: fedelet emeltek a növények fölé, de átlátszó fedelet, hogy a nap azért süthessen rájuk. Az üvegház nem volt más, mint: üvegből épült ház. 1617-ben épült fel az Orangerie a Tuileriák kertjében, 1851-ben pedig a Kristálypalota Londonban, mindkettő példát adott másoknak is az építkezésre. Az első modern üvegház felépítését Charles Lucien Bonaparte nevéhez kötik, aki az 1800-as évek elején építette meg saját “forróházát”.
Az üvegházhatás jelensége tehát ismert volt az 1800-as évek elejére, ismertnek is kellett lenni, hiszen anélkül nem tudták volna üvegházhatású gázoknak elnevezni azokat, amelyek felmelegedést okoznak.
Az üvegházhatás megértésének első lépése volt, hogy rájöttek: ezekben az üvegházakban gyorsabban melegedik a levegő, ha az párás (azaz van vízgőz jelen), még gyorsabban, ha van szén-dioxid. Ezen üvegházhatású gázok létét Joseph Fourier már 1824-ben felvetette, Claude Pouillet pedig ezt a felfedezést pontosította: nem csak a földfelszíni hőmérsékletet határozta meg, hanem még arra is rájött, hogy ezek az üvegházhatású gázok csapdába ejtik a hőt az infravörös tartományban, és rájött, hogy enélkül a földi növényi és állati élet nem lenne lehetséges (nagyjából 16 fokos az átlaghőmérésklet a bolygónkon, üvegházhatású gázok nélkül mínusz 18 fok lenne).
1856-ban Eunice Newton Foote New Yorkban széndioxiddal megtöltött egy üveget, lezárta, és kitette a napra, csak azért, hogy megmérhesse a felmelegedés fokozatainak a hőmérsékletét. (Ekkorra már persze lennie kellett megbízható műszereknek, és voltak is.) Ő már megfogalmazta a ma már elismert állítást: a légköri széndioxid-szint növekedése növelni fogja a bolygó hőmérsékletét. A korra jellemző módon tanulmányát az Amerikai Szövetség a Tudományos Előrehaladásért társaság konferenciáján egy férfi olvasta fel, és bár az publikálva lett, gyorsan elfelejtődött. Elvégre, még mindig a kis jégkorszakban voltunk, bár már annak a végén.
Rá három évvel, 1859-ben John Tyndall elvégezte ugyanezeket a kisérleteket jóval több gázon (valószínűleg anélkül, hogy Newton Foote kísérleteivel tisztában lett volna), és azonosította a szén-dioxid és a vízgőz mellett helyesen a metánt is, mint üvegházhatású gázt; majd 1896-ban Svante Arrhenius jött, aki azzal a feltevéssel élt, hogy a légköri széndioxid-szint megkettőzése 5-6 fokkal emelné meg a földi átlaghőmérsékletet (majd a becslését finomította 4 fokra). Ekkor közel 300 részecske szén-dioxid volt 1 millió részecskéből (p/pm) ennek a szintje. Becslése mai napig helytálló.
Miért kéri a szerző, hogy támogasd?
A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és támogatásokból él (elsősorban Patreonon, de kérésre MagnetBankos számlaszámot és Revolutos azonosítót is tud adni). Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Az utóbbi évben azért szerencsére talpon maradt, ám most augusztusban nem nagyon lesz bevétele.
Mekkora támogast kér a szerző?
Szinte semekkorát. Havi 600-800 forintot vagy 1,5-2 eurót. Kéthetente egy gombóc fagyi, vagy havi egy gombóc, ha minőségi. Hetente 3-4 palack a MOHU-nak. Havi fél lángos.
Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.
Hogyan tudod támogatni a szerzőt?
Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!
A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt. De ez még mindig ingyenes!
A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára.
Lesz fizetős tartalom?
Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.
Iratkozz fel a hírlevelemre is!
0
0
Leave a Reply