Eredeti megjelenés időpontja: 2021. november 13., helye: facebook

Kicsit átdolgozott változat.

Mi a bajom az Alapítvány-sorozattal?

Ezt a cikket még a Foundation című Apple-sorozat első évadának megnézése után írtam, a második évad akkor még nem jött ki. A harmadik évad 2025-ben érkezik: két évente egy évad. Nem baj, komoly munkához idő kell. Csak közben unom, hogy minden évben megöregszem egy évvel jobban.

Semmi bajom nincs vele, csak azért adtam ezt a címet, hátha így többen elolvassák a cikkem.

Az Alapítvány minden idők legnagyobb hatású sci-fijeinek egyike, ez az a sorozat, amit először díjaztak Hugo-díjjal (sci-fi Oscar&Nobel), mint a legjobb sorozat valaha. (Mellékes, de maga Asimov azt hitte, hogy a Legjobb Sorozat Hugo-díjat Tolkien Gyűrűk urájának találták ki, és meglepődött, hogy ő nyerte.)

Asimov regénysorozatát többször is olvastam, és noha nem vagyok Alapítvány-kutató, de valami rálátásom már csak amiatt is van, mert még annak idején egyetemen is egyik szemináriumi dolgozatom témájául választottam. Ekkor kezdtem el a jövő nyelviségével foglalkozni, mert úgy láttam, ezt a témát még nem nagyon kutatták, majd rájöttem, hogy miért nem. Mert nem kutatható, nem nyelvész, hanem jövőkutató vagy futurológus az, aki foglalkozik ezzel. (Ezek után azzal kezdtem foglalkozni, hogy lesz-e egyáltalán jövő; aztán megijedtem, mert úgy tűnik, már benne élünk, és ennél jövőbb jövő úgy tűnik, nem nagyon lesz; 10 százalék esélye van annak, hogy nem omlik össze a civilizációnk.)

Maga a nyelv ugyanis több helyen is fontos témája Asimov történetének, ám ezzel most nem fogok foglalkozni, mert a végül az Apple által szponzorált (nagyjából 50 millió dollárból forgatott) sorozat a lényeges. Ez esetleg egy nyelvészeti jellegű cikkecske témája lehet később.

Először is, a filmsorozat azért jó, mert nem a könyvre épül. Egyszerűen lehetetlen lekövetni a könyvet, minden fejezetben mások a szereplők, változik minden, folytonos mozgás, folytonos örvénylés jellemzi a novellafüzérből megírt regénysorozatot, ami később alakult trilógiából előbb ötrészes, majd hétrészes sorozattá. (Utóbbinak külön története van, amit most nem írok le; röviden, Asimov élete vége felé egybefűzte egyetlen közös univerzumba a történeteit, a hiányzó pontokat írta meg.) Nem is voltak fontosak a szereplők: a történet íve a lényeges, az, hogy több száz, több ezer éven keresztül köti össze a szereplőket egy általuk nem látható, ám tudott folyamat, a pszichohistóriai jövendölés.

Az első évad tíz része az Alapítvány keletkezésétől az első krízisig vázol fel egy történetet. A karakterek nevein kívül semmi sem maradt meg, és ez így jó. Hari Seldont a remek Jared Harris játssza, őt nyilván a Csernobil sorozat Legaszov-alakítása miatt választották be az öreg professzor szerepére. Megmaradt örökbe fogadott fiának, Raychnak a neve, ám teljesen más idősíkba kerül. Gaal Dornick már nem fiatal fehér férfi, hanem fiatal feketebőrű nő. Salvor Hardin szintén fekete nő lett. Eto Demerzelből, azaz R. (azaz robot) Daneel Oliwavból is nő lett. Lewis Pirenne maradt férfi, de a karaktere megváltozott (szerencsére).

Egyáltalán nem érzem problémának, hogy a karakterek szó szerint színesebbek és nőiesebbek lettek. Nem arról van szó, hogy kötelező a színesbőrű karaktert betenni a sorozatba (a 60-as évektől a 90-es évekig a fekete karakter kb. kényszer volt), hanem arról, hogy így jobban reprezentálja a sorozat azt a világot, amiben játszódik. Asimov ugyanis eléggé szexista módon bánt a nőkkel, csak a 80-as évek végén, 90-es évek elején, halála előtt írt két részben szerepel erős női karakter, a 42-től 50-ig írt, első három regény szövegét adó novellákban szinte kizárólag férfiak szerepelnek. Ebben nem volt semmi szándékosság, egyszerűen ez volt a korszellem. A 60-as években már az nagy szám volt, hogy szerepel egy nő a parancsnoki hídon a Star Trekben — a tévétörténet első interraciális csókja is a Star Trekhez fűződik, vagy az, hogy Uhura egyszer átvette a parancsnokságot, és a fehér bőrű színészek csak néztek rá, és tudták, hogy ez filmtörténet (igen, a Star Trek már akkor vók volt, amikor a vókoló hülyék még meg se születtek) –, gondoljunk csak a 70-es évek végi Battlestar Galacticára, ahol szinte csak férfiak vannak, vagy a szintén 70-es évek végi Star Wars első (negyedik) részére, ahol női szereplő egy van, a film nagy részében ő is csak passzív elszenvedője az eseményeknek, és egy hercegnő.

Később Asimov saját karakteréről jegyzi meg többször is, hogy a nagy Heri Seldon a saját korának embere volt, és ez nyilvánvalóan önfelmentés, vagy inkább, az olvasóktól felmentés kérése saját, fiatalkori műveire vonatkozóan: kezdetben ugyanis az Alapítvány ügynökei atommal kereskednek, atomfegyvereket használnak, miniatürizált atom-védőpajzs veszi őket körül, atomenergiával működő lézeres késsel szeletelik az ennivalót. A későbbi, 80-as években írt regényekben, amikorra már kiderült, hogy milyen veszélyes az atomfegyver, és hogy az atomháború után a bolygónkból több millió évig semmi sem maradna, az atomra már semmi, de semmi említés nincs — egyet leszámítva, amikor az egyik űrhajó kapitányát, aki atomfegyvereket akart volna bevetni, a saját legénysége koncolja fel. Asimov menet közben, ahogy íróként, emberként is egyre érettebb lett, hagyta el fiatalkori, a korra jellemző atom-mániáját; Így aztán a sorozat alkotói nagyon helyesen ugyanígy elhagyják a hozott anyag ma már vállalhatatlan részeit. Mindent kigyomláltak, ami egy mai néző számára nézhetetlenné tette volna a sorozatot. Ez nem “vók”: pont ettől lesz hitelesebb a történet, attól, hogy reprezentatívabb.

A másik, amiben a sorozat nagyot alkotott, az az, hogy kitöltötték tartalommal a könyvben értelemszerűen csak említés szintjén megjelenő helyeket. I. Kleón, II. Kleón és így tovább: a könyvben az azonos nevű császárokról előzetes történelmi tudásunknak megfelelően az az elképzelés alakulhat ki, hogy a pápákhoz vagy uralkodókhoz hasonlóan csak felvették egymás nevét, a sorozatban viszont ténylegesen egymás klónjai, így legalább megvan az egyik állandó szereplője a történeteknek: a Lee Pace által remekül megformált császár. Kleón~klón: nagyszerű ötlet a forgatókönyvíróktól! Ahogy az is, hogy a Dűne-sorozathoz vagy más sci-fikhez hasonlóan az űrutazás vezénylői genetikai mutáns lények, vagy remek ötlet az űrlift megjelenítése (noha azt nem Asimov, hanem Clarke találta ki). A másik állandó szereplő, akárhogy is változzanak az évek: maga Hari Seldon. A könyvekben csak a krízisek idején jelenik meg holografikus formában, ám teljes mértékben tudatlanul, hiszen csak előre felvett szövegeket játszik le a hologép: míg a sorozatban egy (több) számítógépbe van betáplálva az öntudata, ezzel gyakorlatilag, ha csak programként is, de elvileg nincs akadálya a további létezésének. Elvégre, a jövőben miért ne lenne elképzelhető, hogy emberek tudata tovább éljen programkódok formájában? Elhagytuk már a VCR-korszakot.

Egészen kiváló, ahogy a vallás megjelenik a sorozatban: Asimov feltételezte, hogy a jövőben ilyen hóbortokra nem lesz szükség, hiszen ha az ember képes lesz sok-sok világot betelepíteni, akkor, gondolta, egyértelműen le fogja magáról rázni a vallásosság nyűgét, sőt, a vallás, mint a tömegpszichózis ágense jelenik meg, olyan “papok” által, akik nem hisznek a saját próféciáikban, hiszen tudják magukról, hogy fejlett technológiájukkal csak átverik a tömegeket — a sorozatban pedig, az idős Asimov eredeti intenciójának megfelelően, többfajta vallással is megismerkedhetünk, ami alapján feltehető, hogy a készítők szerint a transzcendenssel való kapcsolat az emberi természet alapvető velejárója.

Amit tehát meghagytak a készítők Asimov történetéből, az maga a történet (meg pár név). Asimov viszont saját maga is azt írta, hogy szinte semmi sincs olyan, amit hosszú élete alatt saját maga talált volna ki, többnyire csak átadta mások bölcsességét a saját megfogalmazásában, és az olvasói ezáltal őt olvassák, az ő interpretációját, és ez az ő írásművészete — ebben a sorozatban pedig pont azt emelik ki a készítők, amit nem ő alkotott meg, csak átvett. Amit átvett, azaz, maga a történet, az pedig Gibbon műve: Gibbon volt az első modern történész, aki rendkívül sok könyvben írta meg Róma bukásának történetét és a “sötét”-nek nevezett középkorba való átmenetet. Gibbonnál Róma bukása után még mindig, több, mint ezer évig a Rómára való hivatkozás minden birodalom alapja (nem csak Bizánc azaz Konstantinápoly, de még Moszkva is új Rómaként határozta meg önmagát, a császári Róma tekintélyére hivatkoztak a pápák [noha a kb. 1,5 milliós császárkori Róma a középkor egy bizonyos pontján már csak 20 ezres volt, bár ezzel még mindig kiemelkedett a városok közül], a Szent Római Birodalomról, amelyik nem volt sem szent, sem római, sem birodalom, nem is beszélve), és hosszú-hosszú idő, mire a civilizáció újra megszerveződik; ráadásul az egykori birodalom legtávolabbi, legszegényebb sarkából, Britanniából; Asimovnál a párhuzam egyértelmű. A másik, amire Asimov alapozott, az a gázok áramlásának törvénye, amely szerint az egyes gázmolekulák áramlása kiszámíthatatlan, de kellően nagy számú gázmolekula mozgása már statisztikai alapon előre jelezhető. Ez maga a pszichohistória, és ezt a két fogalmat kombinálta Asimov, a történelem szükségszerűségének hangoztatásával, erre az ötletre épül maga az Alapítvány-széria, és ez a fő témája a regényeknek is és a sorozatnak is.

Szerintem zseniális a sorozat, akit érdekel, nézze meg.

Folytatása következik.

---

Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és adományokból él. Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 450 forintot vagy 1 eurót. Ez kb. két serclivég, ennél többet költesz kávéra egyetlen nap a Starbucksban vagy kakaóra a Cserpes tejivóban.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt.

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára. (Ezek bankszámlaszámait kérd el a facebookon üzenetben!)

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.