David Attenborough: Az első édenkert című könyve alapján

Eredeti megjelenés időpontja: 2024. november 4., helye: facebook

Ennek a sorozatnak az első négy része rövid terjedelmű facebook-poszt formájában jelent meg még 2024. júniusában; az ötödik, immáron hosszabb rész július elején, a hatodik rész július végén jelent meg a Substack-felületemen. Augusztusban viszont a Substack felfüggesztette fiókomat; a gépem korábban vírusos volt, és egy vírus átvette az irányítást a Substack-oldalam felett is, onnét kéretlen leveleket zúdított a feliratkozóimra. A probléma viszonylag gyorsan megoldódott, mert beszereztem egy vírusirtót, és azóta is rendszeresen ellenőrzöm a gépem, és nem vírusosos, ám a Substack-felületemet a rosszindulatú algoritmus újra és újra megpróbálta betámadni (azt mondták, valószínűleg a csokis sütiken keresztül, de ennek nincs sok értelme). Ezek nem jártak ugyan sikerrel, ám minden próbálkozásnál a Substack-rendszer felfüggesztette a fiókom. Én biztosítottam őket, hogy a gépemen nincs vírus, és amúgy sem akarok feliratkozókat importálni máshonnét (valami hiba ezen a részen volt), azt az én esetemben akár ki is kapcsolhatják, majd közösen próbáltunk megoldást találni a problémára, ám csak addig jutottak el, hogy megkérdezték, milyen chrome-kiegészítőim vannak; végül egyszerűen letettek arról, hogy segítsenek, és azt mondták, olyan sokszor volt már felfüggesztve a fiókom, hogy az most már úgy is marad, azaz, minthogy én egy furcsa nyelven beszélő, nekik 0 bevételt hozó, alig pár száz feliratkozóval bíró emberke vagyok, inkább úgy döntöttek, a felfüggesztést véglegesítik, semmint kijavítsák a hibát. Azóta nem válaszoltak egyetlen levelemre sem, pedig írtam nekik vagy ötöt. Végül pár napja regisztráltam egy saját url-címet egy domain-cégnél, minthogy egy sakkos informatikus ismerősöm felajánlotta támogatásként, hogy telepít nekem oda egy blogfelületet, amit könnyen tudok kezelni, így ennek a cikknek a megkapói az elsők, akik erről a hírről értesülnek.

Az egész sorozat írásával a fől célom az volt, hogy megmutassam, egy degradált (lepusztult, kizsákmányolt, kizsigerelt) világban élünk már most a múlthoz képest, ám ezt észre sem vesszük, és még jobban elpusztítjuk világunkat. Nem tudjuk, milyen volt a régi világ, hiszen az orális emlékezet nem nyúlik vissza több ezer évre, az írásos emlékeinknek pedig csak a töredéke szól a természetről (többnyire olyan fölösleges dolgokról van szó a fennmaradt krónikákban, hogy melyik király mettől meddig uralkodott és kik ellen viselt háborút), az archeológiai emlékeink pedig, melyek sokkal fontosabbak, másodlagosak csak az írásos forrásokhoz képest. A történészeket nagyon sokáig nem érdekelte, hogy milyen világban élünk, adottnak vették – ahogy sokan most is adottnak veszik –, hogy mindig lesz mit enni, lesz mivel fűteni, adottnak vették a technikai civilizációnk fejlődését, és pont ugyanúgy nem törődtek a bennünket befogadó világgal, ahogy a közgazdászok sem, akik a végtelen növekedés ostoba hitében élnek, vagy a politikusok, akiknek fontosabb a szavazatokat ma megnyerni, mint gondolni a holnaputánra. Klímatörténeti kérdésekkel csak az elmúlt pár évtizedben kezdtek el foglalkozni, ez még nem elég sok idő, hogy a közgondolkodást érdemben befolyásolja. Pedig szerintem azt tudni, hogy hogy éltek az emberek a középkorban, az ókorban, az írott történelem előtt, mit ettek, mit ittak, hogy öltözködtek, hogy aludtak, hogy szerettek, milyen betegségeik voltak, szerintem sokkal fontosabb és érdekesebb, mint a csatazajban írt történelem. Az én hozzájárulásom a kultúrához az, hogy ezeknek a kérdéseknek, melyek engem érdekelnek, utánanézek, és a valódi, komoly tudósok munkáit igyekszem közérthető formában továbbadni.

Az ugyanis, hogy ez egy degradált világ, egyértelmű. Sőt, már a középkor is egy degradált világ volt, ám az még mindig egy sokkal egészségesebb, sokkal jobb világ volt, mint manapság. Tudomásom szerint például az Árpád-kor kezdetén még 85 százalékos volt a fásítottság országunkban, ehhez képest most 25 százalék körül van. Gyakorlatilag mindenhol erdők voltak, ahol nem a folyóvizek és azok árterei voltak. Ez a hazai 25 százalék sem ősi, hanem telepített erdő, ahogy Németország területén, ahol közel 32 százalékos az erdősültség, azaz, több, mint egy magyarországnyi fás terület van – mind telepített, egyik sem természetes erdő. Egyetlen százalék őserdejük nincs, amelyik több lenne 300 évesnél. Ha már itt tartunk: az ipari erdőgazdálkodás pont ugyanolyan környezetpuszító, mint az ipari halászat vagy mezőgazdaság. Lefölözzük a Föld kincseit, de nem csak a habját, hanem mélyen belenyúlunk bolygónk testébe, és kiszívjuk zsírját, olaját, kiássuk csontjait és kiszipolyozzuk velejét. Attenborough ezeket mind látta 1987-ben, ám hangját nem emelte fel; élemedett korára pedig, amikorra már megszólalt és a természet visszavadítása mellett érvelt, hangja már erőtlenné lett. Attenborough négy nemzedéknyi gyereket nevelt a természet szeretetére; ezek a gyerekek felnőttek, vezető pozícióba kerültek a politikában, a cégvilágban, és nem érdekli már őket Attenborough megbicsakló, az előző századból ittmaradt hangja, hiszen az csak zavarja őket a harácsolásban és zsigerelésben. Attenborough esetében zavaró dolog, hogy még mindig él, és élő lelkiismeretként emlékezteti szelíden a világunk elpusztításából dollármilliárdossá lett egykori hallgatóságát. Hamarosan meg fog halni, és a számunkra élhető földi világgal együtt pusztul majd el emléke és öröksége is.

Az pedig, hogy a degradáció katasztrófákat okoz, az anélkül is nyilvánvaló ok-okozati kapcsolatban van, hogy az elmúlt évek katasztrófáit bizonyítékként felsorolnánk. Mindenki látta a spanyolországi Valencia városáról készült képeket. Azt a sártengert, ami matchboxokként dobálta egymásra a többmilliós gépkocsikat, és ahol jelen tudásunk szerint már 200-nál is több halottja van az áradásoknak. Mindegy volt, hogy benzinüzemű, dízeles, elektromos vagy hidrogénes kocsik voltak azok – mindet felkapta a sárlavina. Mindezt úgy, hogy egy természettudós már 30 éve előre jelezte a problémát, hogy ez be fog következni, és le is írta, mit kell tenni – visszaadni a természetnek azt, ami a természeté. De ez csak egy a katasztrófák közül. Az, hogy az Adriani-tenger 30 fokos volt a nyáron, vagy a Földközi-tenger is pont Spanyolország határainál, az, hogy az elmúlt években a nyári hőségben a Mediterraneum több országában is az éjjeli (!) hőmérséklet nem csökkent 30 fok alá, hogy a görögországi Akropoliszt le kellett zárni, mert 45 fokot mértek ott, és több turista kiszáradt és hőgutát kapott (azaz meghalt) a melegben; hogy a kiszáradt növényzet rutinszerűen kap újra és újra lángra, bozót- és erdőtüzeket okozva Portugáliától Törökországig. Ezek mind ugyanolyan katasztfófák még akkor is, ha esetleg ezek esetében a halottak létszáma alig pár tíz főben mérhető… illetve, dehogy ennyiben, egészen biztosan több ezres, csak a halálok van másban megjelölve. Persze, mindig is meleg volt nyáron a Mediterráneum térségében, de az nem volt, hogy Belizárnak amiatt kellett volna a seregeit visszavonni, mert esetleg a katonák nem bírták volna a menetelést 50 fokos melegben víz nélkül. Nem, ez nem volt. Ezek új dolgok.

A késő-antikvitásban az egész Mediterraneum lélegzethez jutott a Római Birodalom részleges bukását követően, ahogy valószínűleg a mi esetleges bukásunk után is lélegzethez fog jutni (amúgy milyen ironikus: az egész európai középkort a Római Birodalom részleges bukásától a Római Birodalom teljes bukásáig számítjuk). A Birodalom hatalmas hadsereget tartott fenn; régészeti leletek bizonyítják, hogy az összes légióra vonatkozóan egységes hadifelszerelést több különböző helyszínen „gyártották” és készítették össze, a legionáriusok rendelkezésére bocsátva. Ezek a hadianyag-gyárak, a hajógyárakkal együtt, mind felszámolódtak a barbár népek támadásai után. Kelet-Róma még tartotta magát (akiket mi bizánciakként ismerünk, ők saját történelmük során végig Kelet-Rómaiakként vagy szimplán rómaiakként hivatkoztak magukra). Miközben szép lassan helyreállt a vadvilág, a Mediterráneum pusztulásának története új fejezethez lépett. A muzulmán népek támadásai, majd az érett középkorban a keresztény világ ellentámadása a korábban zöldellő területeket félsivatagossá tették. Nem használt az sem, hogy az egykori dús füveken a birkapásztorok helyébe kecskepásztorok léptek; a kiszikkadt, kimerített föld csak szúrós cserjéket tudott nemzeni magából, amely nem képes semmilyen más állatot sem eltartani, csak a kecskét; az viszont lerág minden friss hajtást, így meg is akadályozza a füves-erdős területek visszatértét. Normális esetben a túlszaporodott kecskék állományát szabályoznák a húsevő vadak, mint az oroszlánok; egykor ezek a nemes macskafajták el voltak terjedve egész Afrikában, az egész Mediterrán világban (lásd erről a sorozat V. részét), ám az ember az oroszlánokat kiirtotta, a kecskéket pedig felnevelte; a pusztítás mértéke ezerévekben mérhető, és a szaharai sivatag egyre északabbra való terjedése rá a természet válasza.

A középkor a hadviselésben stratégiai újítást hozott: mégpedig a kőből magasra emelt erődítmények tudományát hozta el. Mind a muzulmán hódítók ellen a bizánciak városfalakkal védték magukat, mind később a keresztesek az általuk alapított keresztény „államok” legfőbb városait hatalmas falakkal védték. Szükségük is volt erre: a nap szinte bármely szakában, az év szinte bármely napján muzulmán lovasok törhettek a Szentföldön megtelepedő keresztényekre. (Zárójeles megjegyzés: önmagában a kereszteshadjáratok is csak azért voltak lehetségesek, mert kb. 800-1200 között volt az ún. „középkori meleg optimum” regionális klímaváltozás, amelynek során kevésbé voltak gyilkosak a telek, és így több felnőtt és gyermek érhette meg a tavaszt; a „népességfelesleget” pedig II. Orbán pápa a kereszteshadjáratokban tudta levezetni. Nem véletlenül ez az időszak volt a vikingek kirajzásának ideje is, erről szintén írtam már illetve egy Amerika-történetnek is részesei a vikingek.)

Akárhogy is, a középkor nem múlhatott el hosszú-hosszú harci évek, ostromok nélkül. Miután a keresztesek megalapították saját államaikat, a muzulmánok lettek az ostromlók és a keresztények az ostromlottak. „Valahányszor nagyobb seregek érkeztek (ezek már Attenborough szavai – NB), és ostromgyűrűbe zártak egy-egy várat, valóságos pusztasággá tették a környéket. Muzulmán katonák ezrei táboroztak le a falak körül, és felkészültek, hogy akár hetekig, sőt, hónapokig is ott rostokolnak.” Ezek a védművek olyan jól voltak kiépítve, hogy pár száz fős helyőrség is fel tudott tartóztatni több ezres támadó sereget, így az ostromok többnyire azon múltak, az ostromlóknak vagy az ostromlottaknak fogy-e el hamarabb az élelmük. Nekiindulni egy várnak, amíg állnak a várfalak, kockázatos – ha más nem, az egri vár története ezt megtaníthatta, legalábbis nekünk, de a középkori hadseregek vezetői ezzel ugyanúgy tisztában voltak. Visszaadom a szót Sir Davidnak: „Faltörő kosokkal – hatalmas, a végükön vassal borított fatörzsekkel – rohamozták meg a várat, védőtető alatt mozgatták őket, rést igyekeztek ütni velük a falak tövébe (ne feledjük, ezek még az ágyúk előtti idők, amelyek a várostromokat részben idejétmúlttá tették, ekkoriban a trebuchet illetve az ostromtorony voltak a támadó hadviselés legfontosabb hadieszközei – NB). […] A támadók néha ostrombástyákat is építettek a védők szeme láttára, de nyilaik hatótávolságán kívül. Fontos volt, hogy a bástyák magasabbak legyenek a várfalaknál, ezért nemegyszer a húsz métert is meghaladták. Megépítésük többnyire hetekig tartott. Ha eggyel végre elkészültek, az elejét beborították állatbőrökkel meg nedves gyékényekkel, nehogy az égő lövedékektől tüzet fogjon, és kerekeken vagy görgőkön lassan a vár felé tolták. […] Minden ilyen szerkezet megépítéséhez tömérdek fára volt szükség, és a hatalmas hadseregek tábortüzeikhez is tonnákat használtak fel. Ennek következtében mi sem természetesebb, mint hogy egy-egy ilyen ostrom kezdetén mérföldes körzetben kidöntötték az összes fát. Így aztán a föld, amelynek termékenysége érkezésükkor bámulatra késztette a keresztényeket, évről évre kopárabb, sivárabb lett.”

Az erdőirtás pedig háborúról háborúra ismétlődött minden egyes ostrom alkalmával. A korábbi részekből illetve a jelenkori valóságunkból tudjuk, hogy erdők nélkül nincs élet, nincs víz, nincs termés sem, és nincs vadvilág, nincsenek sem erdőlakó állatok, sem madarak. A Szentföldért folytatott egykori harcok mai napig kopárrá teszik az egykori Kánaánt, az egykori Paradicsomot. Végül, mint tudjuk, a keresztény államokat elpusztították a muzulmánok, a keresztes lovagok rendjei pedig szomorú véget értek. A templomosokat saját hittársaik koncolták fel, a máltaiak elhagyták előbb Jeruzsálemet, majd Rhodoszt, végül magát Máltát is, a Szent Sír őrzői is Rómában őrzik ma már a szent sírt, a szintén eredetileg jeruzsálemi teuton lovagrend pedig elzüllött, és magukat keresztény nagymestereknek nevező hadurak irányítása alá került.

A csatolt képen Krak des Chevaliers (a keresztesek erődítménye, szó szerint) vára látható, a johanniták avagy ispotályosok avagy máltaiak erődítménye. A harcok során sosem vették be, de a védelméhez legalább 2000 fő volt szükséges. Végül, amikor már nem volt elég ember, szabad elvonulás fejében adták át.

De a történetünknek nincs vége! A Mediterráneum még mindig elég sok helyen jól lakható és bőséges. Egy nagyobb léptékű földrajzi és időbeli ugrással vessünk vigyázó szemünket az első köztársaságra, Velencére!

---

Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerzőző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és adományokból él. Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Emiatt kérem, hogy akinek tetszenek a cikkeim, és megteheti, küldjön támogatást.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 450 forintot vagy 1,2 eurót. Ez kb. egyharmadnyi belvárosi croissant vagy egynegyednyi balatoni lángos.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára. (Ezek bankszámlaszámait kérd el a facebookon üzenetben!)

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom sem. A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.