David Attenborough: Az első édenkert című könyve alapján

Eredeti megjelenés időpontja: 2024. július 7., helye: Substack.

Az előző négy rész megtalálható a facebookon (1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész) illetve a szöveggyűjteményben (I-II. rész, III-IV. rész). (Facebookon valamiért arab, Substacken az elegánsabb római számozást használtam, általában szeretem a római számokat.) Még több részes lesz a sorozat, mint hittem, mert ebben a részben nem a teljes ókorról, csak az ókori Egyiptomról és Észak-Afrikáról lesz szó.

Ott hagytuk abba a negyedik rész végén, hogy Mezopotámiában a sumérok elszikesítették, sivataggá és félsivataggá tették az ókor egyik legtermékenyebb területét, a két folyó közötti síkságot (mezopotámia görögül szó szerint folyóközt jelent). Folytassuk Egyiptommal, elvégre, a Földközi-tenger medencéjében valóban ők a legrégebbi civilizáció! Végül is kevesebb idő telt el Kleopátra, az utolsó fáraó uralkodása és a jelen idő között, mint a piramisok megépülte és Kleopátra uralkodása között. Az utolsó fáraónő idején a piramisok már a mai ókor őskorához tartoztak! (S talán az sem véletlen, hogy a piramisok az egyetlenek az ókori világ hét csodái közül, amelyek megmaradtak. Igaz, részben amiatt, mert sem a franciák, sem az angolok nem tudták “elszállítani” “megóvásra” Párizsba illetve Londonba.)

A Nílus földünk leghosszabb (vagy második leghosszabb) folyója, sőt, az ókorban még szélesebb is volt a medre (az Asszuáni-gát megépítésével kissé szűkebbre szabódott a folyása). Forrása mai napig némiképp bizonytalan, az ókorban, illetve az ókort közvetlenül megelőző neolitikus időkben sem ismerték vizének eredetét az itt letelepedő, növénytermelésre és állattartásra átálló gyűjtögetők és vadászok. Így aztán azt sem tudták mire vélni, hogy miért van az, hogy az esőmentes nyár elején a vízszint emelkedni kezd (egész nyáron emelkedett egészen szeptember elejéig) és kiönt medréből — isteni csodának hitték. Az egyiptomiak számára szó szerint élet és halál kérdése volt, hogy felismerjék, mikor fog a folyó megáradni, így, bár a csillagászat (asztronómia, nem összekeverendő az asztrológia áltudománnyal, amely az emberek butaságára és jóhiszékenységére építve pénzt csikar ki a zsebükből) Mezopotámiában kezdődött, mégis az egyiptomiak voltak azok az ókori népek közül, akik elsőként készítették el a szoláris naptárat, amely legközelebb állt az ókori népek naptárai közül a mai gregorián naptárhoz — elvégre a Julius-féle naptárreform is az egyiptomi naptárat vette alapul. Náluk még áradás kezdetétől a következő áradásig tartott egy év, az évkezdet tehát valahol a mai július eleje-közepe tájékán lehetett.

(Az évkezdetekről és a naptári számításokról már írtam korábban, bővebben Hahn István Naptári rendszerek és időszámítás, Gondolat, 1983-as könyvében lehet ezekről olvasni, ígérem, rendkívül érdekes, nekem most ez nem témám.)

Természetesen, nem győzöm hangsúlyozni, a civilizáció írásbeliséget is jelent. Az írás-olvasás tudománya és képessége az, amelyik lehetővé teszi, hogy ne csak az egymást követő generációk között történhessen meg ismeretátadás, hanem generációkon átívelő módon fel lehessen halmozni a tudást. Írás nélkül nincs civilizáció. Míg a sumerek égetett agyagtáblára írtak (a szokásos kőbe-márványba vésésen kívül, ami egyébként az egész világon az információ megőrzésének a legjobb módszere), addig az egyiptomiak kifejlesztették a papirusztekercsek készítésének technikáját (s mellette természetesen kőbe is vésték felirataikat, anélkül az egyiptomi hieroglifikus írást sem tudta volna megfejteni Jean-François Champollion, aki a Rosetta-kőre három nyelven felvitt írást fejtette meg).

A fenti képen egy fennmaradt papirusztekercs, alul a Rosetta-kő. Azon hieroglif, görög és démotikus írással is fel van jegyezve ugyanaz a szöveg. Az egyiptomiak háromféle írást is használtak: a vallásos jellegű szövegeket a hieroglif írással jegyezték fel, ennek két, későbbi, egyszerűsített változata a hieratikus és a démotikus írás. Mindhárom elnevezés, ahogy maga a Nílus név is, görög eredetű, ami nem annyira meglepő annak tükrében, hogy a fáraók uralmát Nagy Sándor törte meg, és utódai, a Ptolemaidák (köztük Kleopátra is) hellenisztikus uralkodók voltak. Az ókorban minden egyes népnek saját írása volt, ismerni egy írást azt jelentette, tudni azon a nyelven — ez így volt egészen a görög és római ábécék elterjedéséig, ahogy aztán a római írás a latin nyelvű írás volt a késő-antikvitás és a kora középkor idején.

Visszatérve az ókori Egyiptom élővilágára: mint ahogy arról akár általános iskolai tanulmányainkból is emlékezhetünk, a folyó áradása tetté termékennyé a fáraók birodalmának földjeit; az egykor itt lakó emberek pedig csatornákat vájtak, oldalirányt kivezették az áradó vizet, hogy a bő termékenységet hozó hordalékiszap beterítse az ország egész területét. Ez egyáltalán nem szókép: addig tartott az ország, amíg a Nílus. A folyamatos áradások gazdaggá tették a területet, mivel jóval több gabonát tudtak termeszteni az iszapos hordalékkal megtermékenyített földeken, mint amennyit fogyasztottak; szinte bármennyi partra vetett halat kifoghattak a Nílusból az áradás elvonulása után, ahogy a szintén a halakra rákapó madarat fogni is bármennyit foghattak ilyenkor. Az egyiptomiak dobópálcával madarásztak, illetve, a házi galamboknak építettek “városokat” — melyekhez hasonlók mai napig megvannak. Egészen pontosan: vályogtéglából épített várszerű dúcokat készítenek számukra. A galambok ott fészkeltek, költöttek, és váltak könnyűszerrel prédává, amikor eljött annak az ideje. Egyszóval: a Nílus bőséges jólétet biztosított a folyóvölgy lakói számára. Minden biztosítva volt: víz, fa, növények, állatok, bőségesen termő föld, sőt, még kőfejtők is voltak a Nílus folyása mentén.

Ahol víz, ott az élet — és ez nem csak az asztrobiológusok, bolygókutatók számára fontos alaptétel, így volt ez földünkön is mindig is. Minden bizonnyal a Nagy Piramisok környezete sem sivatag volt, mint manapság, hanem datolyafákkal, pálmafákkal, olajfákkal, akáciákkal, tamariszkuszokkal, szikomorfával, moringafával, továbbá cserjékkel, a folyópatron papiruszsással, lótuszokkal, a fák levelei és a folyó partjának növényei között ezerszám megbúvó rovarokkal, azaz, élettel teli környék lehetett. Már csak azért is merem ezt állítani, mert minden bizonnyal vagy egy kiépített csatornán, vagy egy természetes folyóágon, de mindenképpen vizen szállították az építkezés színhelyére a hatalmas köveket. Mostanra ez a folyó- vagy csatornameder kiszáradt, belepte a homok. Ahogy az ókori Egyiptom nagyrészét is belepte mára a homok.

A mostanihoz képest sokkal nagyobb létszámú volt nem csak a növényvilág, de a vadon élő állatvilág is. Tudjuk, hogy az oroszlán ekkoriban még annyira elterjedt volt, hogy a Bibliában is többször szerepel — simán előfordulhatott az ókori Izrael területén, így nyilván Egyiptomban is. Az alábbi képen az egykori elterjedési területe látható valamilyen halványabb bézs színnel, míg pasztellnarancs-árnyalattal a jelenlegi elterjedési területük látható. Az egykori populációjuk 2 százalékára esett vissza létszámuk mostanra.

Persze nem csak az oroszlán volt akkor még jóval nagyobb területen elterjedve, de majdnem mindenféle más, ma is megtalálható állat. Az egyiptomiak embertestű, de állatfejű isteneket tiszteltek, így tudható, hogy félték vagy tisztelték a sakált (Anúbisz isten sakálfejet viselt magán), a vízilovat, a krokodilt, a solymot, baglyot, macskát — utóbbi hármat valószínűleg amiatt, mert ezek vadásztak a kistestű emlősökre, amelyek megzabrálták a még lábon álló búzát, és a már kicsépelt, magtárakba eltett búzaszemeket. Az istenvilág tagjai között volt a fentieken kívül delfinfejű, íbiszfejű (az egykori szent állat ma már nem él meg Egyiptomban), hiúzfejű, kobrafejű, fecskefejű, páviánfejű, lúdfejű, hiúzfejű, kosfejű, keselyűfejű istenség is, így biztosan tudhatjuk, hogy ezek az állatok is el voltak terjedve, akár vadon, akár idomítva, akár háziasítva. Biztosan háziasítva volt ezeken kívül az egyiptomi civilizáció kialakulásának idejére már a szarvasmarha, a juh, a kecske, a sertés, a szamár és a ló is. (Érdekes módon a teve a piramisok építésének idején még nem, az az állat Egyiptom későbbi leigázói nyomán terjedt jobban el — igen, a teve eredetileg nem sivatagi állat, a lóval együtt Észak-Amerikában őshonos, a jégkorszakban Beringián keresztül terjedt el előbb Ázsiában, és onnét terjedt tovább folyamatosan nyugati irányba. Észak-Amerikában ezek után pár vadló-csordán kívül kipusztult, és az európai ember telepítette be újra.) A rovarok közül szent állatként tisztelték a szkarabeuszt. Az áradás után visszamaradt vizes területek ideális életfeltételeket jelentettek napjaink egyik veszélyeztetett fajának, a békának — az egyiptomi írásban a százezer szám jele a béka volt. Azon a szűk, szavannás jellegű mezsgyén, ami megmaradt az emberlakta területek és a sivatag között, egészen biztosan a mai vadvilág tagjai is megtalálhatóak voltak (antilopok, gazellák, zsiráfok, gémek, gólyák), továbbá a folyókban, oldalágakban és a tengerben halak minden mennyiségben.

Amit viszont nem tanítanak általános iskolában, de még középiskolában sem, hogy a Nílus “csak” a legnagyobb észak-afrikai folyó volt az ókorban. Akkoriban Észak-Afrika még zöld volt, és sokkal termékenyebb a mainál. Ha elképzeljük Észak-Afrika vízrajzát, az alábbi szemléltető ábra juthat eszünkbe:

Pedig az ókorban nem ilyen volt. Hanem ilyen (rekonstrukció):

Tudjuk, hogy ilyennek kellett lennie. A mai sivatagban nem csak egykori bálna-csontvázakat találtak, hanem különböző barlangokban, sziklarajzokon olyan állatok rajzait, amelyek a szavannán, a füves területeken élnek csak meg. Az alábbi kép egy kb. 8000 éves sziklarajzot mutat:

Az ókori Észak-Afrika egy erdős, füves, szavannás vidék volt. Észak-Afrika egykori települései bőséges gabonatermést élvezhettek minden nyáron. Az ókori Római Birodalom leggazdagabb provinciái az észak-afrikai provinciák voltak, Egyiptom és Marokkó között hatszáz város virágzott, amelyek közül Karthágó csak egy volt. A legnagyobbnak, Lepsis Magnának körülbelül százezer lakosa lehetett. (Összehasonlításként: a középkor végén Buda a nagyjából 13 500 fős lakosságával az akkori ország legnagyobbja lehetett.) Plinius szerint Leptis Magna talaja olyan dúsan termett, hogy minden elvetett búzasezmből kisarjadt kalász százötven magot hozott. Időszámításunk kezdete környékére Észak-Afrika termette meg Róma búzaszükségletének kétharmadát.

Mi történt? Hogyan lett mindebből sivatag, félsivatag?

A természetes klimatikus ingadozásra lehet a dolgot fogni ugyan, de ilyen gyorsan ilyen jelentős változások nem tudnak az ember pusztítása nélkül megtörténni. Ezt a cikket Attenborough könyve alapján írom, és Sir David már közel 40 éve rátapintott arra az összefüggésre, ami, bár manapság tudományos körökben vitathatatlan, de a közoktatásba még nem ment át, az egyszeri emberek számára még nem egyértelmű. Nem amiatt élnek meg a fák, mert nekik kedvező az éghajlat; hanem azért kedvező az éghajlat, mert vannak fák. Fák nélkül elsivatagosodás van.

Az összes ókori civilizáció egyik legfontosabb alapanyaga a fa. Azzal építettek házakat, hajókat, szekereket, készítettek szerszámokat, azzal fűtöttek, olvasztottak fémet, üveget, égettek ki téglát, azzal állványoztak, abból készültek a fegyverek: minden egyes háborúval elpusztult egy-egy erdőség. S bár a mostanihoz képest egy sokkal kellemesebb klíma uralkodott az ókori Egyiptomban, illetve egész Észak-Afrikában, azaz, sokkal több fával bírtak, a civilizációk annyira nagyra nőttek, hogy azok faigényét már ki sem tudta elégíteni a helyben rendelkezésre álló mennyiség. Így, főleg Főniciából, cédrust, tiszafát, mediterrán örökzöldeket importáltak, hozzájárulván az ottani erdőségek degradációjához. Ahogy a birodalmak terjeszkedtek, úgy pusztították el az erdőket, ezzel utat nyitva saját végzetüknek.

Mint tudjuk, az erdőségek nem csak vizet tartanak meg, párologtatnak, de egy-egy nagyobb erdőség saját lokális klímáját is meg tudja teremti. A fa megköti a földet, amibe kapaszkodik. Fák nélkül megindul az erózió is, fák nélkül nincsenek rovarok és madarak sem, nagytestű emlősállatok sem. Az egykori észak-afrikai erdők fái a mediterrán világra jellemző téli esőt gyökereikkel felszívták, nyáron pedig a vizet lassan kiengedték, a fák lombjai által leárnyékolt föld nem száradt ki így sosem; a források egész évben csobogtak.

Az erdőségek kiirtásának következményei az akkori emberek számára beláthatatlanok voltak. Bár lehetséges, hogy a természetes változások miatt is csökkent a csapadék, az erdőségek degradációja adta meg a kegyelemdöfést. A földek könyörtelen újra- és újraszántása a nagyobb terméshozam biztosítása érdekében kizsigerelte a termőföldet. Nyáron a nap tüze szikkasztotta a talajt, amit elhordtak a szelek, elvittek a folyók. Erdőségek nélkül az afrikai partvidék teljes hosszában kiszáradt a föld. Nem lehetett többé búzát vetni, az egyetlen megmaradt növény az olajfa maradt, amit annak idején törvénnyel tiltottak ki, nehogy kiszorítsa a sokkal többre tartott búzát. Aztán elfogytak az olajfák is. Homokviharok száguldoztak a sziklás pusztaságok felett, és romba dőltek a valaha csodás épületek. Magna Leptis kikötője eltűnt a homokdűnék alatt.

Az elsivatagodás mai napig tart.

---

Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerzőző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és adományokból él. Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Nyáron meg aztán különösen nincs jövedelme.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 450 forintot vagy 1 eurót. Ez kb. két serclivég, ennél többet költesz kávéra egyetlen nap a Starbucksban vagy kakaóra a Cserpes tejivóban.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára. (Ezek bankszámlaszámait kérd el a facebookon üzenetben!)

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom sem. A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.