David Attenborough: Az első édenkert című könyve alapján

Megjelent két részletben a facebookon 2024. június 14-én és 2024. június 15-én.

Másodközlés: 2024. június 15., Substack.

Pár nappal ezelőtt, előző pénteken, már nem is tudom, hogy melyik könyvbatárnál (talán a Keletinél?; igen, a Keletinél, ott volt valakivel találkozóm) megláttam egy szép kiállítású, fényképekkel, ábrákkal dúsan megtámogatott könyvet, ráadásul még csak nem is a prémium, hanem a normál árú könyvek között. David Attenborough: Az első édenkert című könyve volt az, s mivel ez érdeklődési körömhöz kapcsolódik, addig minden mást félretettem. Nem szándékosan tettem félre: általában napi 2-3 órát igyekszem olvasni, egyfelől a heti újságot, másfelől híreket, harmadfelől könyveket, de azokat is váltogatva, hogy mindegyikkel haladjak. Ez most kifogott rajtam, amíg ezen a több, mint 200 oldalas, fűzött, keménytáblás, gazdagon illusztrált könyvön végig nem sikerült érnem, minden más későbbre halasztódott.

Az első édenkert, állítja a világ legjobban tisztelt embere, David Attenborough, aki hihetetlen, de már négy nemzedéket nevelt a természet szeretetére, a Földközi-tenger medencéje volt. Amikor ezt az 1989-es magyar kiadású könyvet olvastam, amely eredetiben 1987-ben jelent meg, az azonos című sorozattal egyidőben, akkor ő már közel 35 éve természetfilmeket készített. (Első ilyen filmje 1954-es dátumú, igen, 70 évvel ezelőtti. A jelenben élő 8,1 milliárd ember kevesebb, mint 7%-a volt életben akkor, amikor Attenborough már a természetben járt. Igaz, akkor még fekete-fehérben.) A könyv címe bibliai felütésű: Az első édenkert, de alcímében pontosít: A Földközi-tenger világa és az ember. Biológia, ökológia, geológia és antropológia, pirinyó vallástörténet, régészet és történelem szintézise ez a könyv, egészen felüdítő szellemileg.

És lesújtó is. Attenborough már akkor, 1987-ben a természet pusztulásáról ír. Arról, hogy hogyan tettük tönkre környezetünket. Teszi mindezt abban a tárgyilagos hangnemben, amelyet tőle megszoktunk és megszerettünk: túlzástól és sallangtól mentesen leírja tényként, hogy mennyi minden ment tönkre, és mennyi minden van még, ami menthető. Attól tartok, hogy az 1987-es “még menthető” nem egyezik meg a 2024-es menthetővel, és erre bizonyítéknak vélem gondolni a 40 fokos hőséget, ami a napokban jellemzi Görögországot, vagy azt, hogy az elmúlt években voltak olyan pillanatai a nyárnak, amikor este sem ment 30 fok alá a hőmérséklet, és összesen több száz négyzetkilométeren égett az erdő és a cserje Törökországban, Görögországban, Cipruson, Máltán, Krétán, Olaszországban, Franciaországban, az egész Mediterráneumban.

Szoktak olyan kliséket írni egy-egy könyvről, hogy “hiánypótló”, “szemfelnyitó”, vagy, “ez kötelező olvasmány mindenkinek, aki szereti” az adott témát. Nem tudok ilyen szavakat írni: mellbevágó mindaz a hatalmas tudás, amivel Attenborough rendelkezik, az az éleslátás, amivel évtizedekkel később bizonyított (vagy még mindig vitatott) összefüggéseket sejt meg, és az a biztos lábakon álló értékítélet, amellyel rendelkezik. Fontos: ez nem azt jelenti, hogy ítélkezik, sem a régi korok, sem az újabb korok emberét nem ítéli el cselekedetei miatt, egyszerűen csak megállapítja, hogy amit tettek, azzal nem csak a természetnek, de saját maguknak is ártottak; és megoldási javaslatokat sem mond, mivel egyáltalán nem biztos, hogy tud jó megoldásokat kínálni. Az már mások dolga. (Későbbi könyveiben a “visszavadítást” és a saját belátáson alapuló népesség-korlátozást mondja megoldásnak.)

Na de térjünk rá magára a könyvre!

Miért vándorolnak Európába a szubszaharai madarak? Hogyan és miért alakultak ki a máltai törpeelefántok? Hogyan kerültek halak az Indiai-óceánból a Földközi-tengerbe? Miért ívnak a tonhalak a Mediterráneum térségében? — ilyen kérdésekre adott válaszokat megszokhattunk tőle, de arra is vállalkozik, hogy az emberi kultúrtörténettel, várostörténettel, művészettörténettel, vallástörténettel is foglalkozzon, és mindezt a Földközi-tenger medencéjének képzeletbeli keretébe, természet és ember kapcsolatába helyezve mondja el. Az ilyenféle szintetizálás a nagy tudósok sajátja.

Ahhoz, hogy megértsük, micsoda csodás természeti kincset veszített el az emberiség (melyet Attenborough az első Édennek hív), és ez milyen tanulságokkal szolgálhat a ma embere számára, meg kell értenünk a Mediterráneum kialakulásának körülményeit is.

A mediterrán térség, maga a Földközi-tenger geológiai léptékben mérve viszonylag újkeletűnek számít. Mint ma már tudjuk, a kontinensek vándorolnak, emberi mértékkel mérve észrevehetetlenül lassan, leggyorsabb mozgás esetén is csak évi 1-2 centimétert talán (ennél több nagyságrenddel nagyobb a GPS-es helymeghatározás hibahatára), de mivel a Föld emberi mértékkel mérve felfoghatatlanul idős, több millió év alatt ezek a kis elmozdulások kontinenseket, hegységeket, óceánokat és tengereket hoztak létre. A dinoszauruszok korában még nem volt sem Európa, sem Földközi-tenger: ebben az időben kezdett egymáshoz közeledni az Afrikai- és az Eurázsiai-lemez. Egymáshoz közeledve az egykori Thetys-óceán nyugati maradványát beltengerré szorították össze, így alakult ki nagyjából negyven millió éve a Földközi-tenger elődje, és gyűrődtek fel az Alpok.

Évmilliók teltek el viszonylag mozdulatlanul, mire úgy nagyjából 20 millió éve Afrika közelíteni kezdett a Közép-Kelethez, és úgy nagyjából 15 millió éve a keleti szoros bezárult. A tengert minden irányból föld vette körül; egyedül nyugati irányban volt nyitva egyetlen vékony kis földkapu, a mai Gibraltári-szoros. Amint a geológiai mozgások következtében ez a kapu is becsukódott, szép lassan elkezdett kiszáradni a tenger. Az valójában most is minden egyes évben sokkal több vizet veszít a párolgás miatt (évente több ezer köbmérföldnyit, írja Attenborough, azt nagyjából 4,16-tal kell szorozni, tehát nagyjából évente tízezer köbkilométerről van szó [egy másik forrás szerint évente nagyjából “csak” 2000 köbkilométernyit]; a viszonyításhoz hozzá kell tenni, hogy az egész Balaton kevesebb, mint két köbkilométer), mint amennyi esőt kap illetve mint amennyit a folyók belevisznek. A folyamatos vízveszteséget a Gibraltári-szoros (melyet Herkules azaz Heraklész oszlopai, egyik oldalon az arab néveredetű Gibraltár, a másik oldalon a szintén arab hatásra módosult nevű Ceuta őriznek; Herkules oszlopai egyébként a spanyol címerben is megtalálhatóak, ezek fogják a címerpajzsot két oldalról közre) által nyitva hagyott óceáni kapcsolat vízbősége pótolta. Ez nagyjából azt jelenti, hogy minden évben egy méternyi vízmagasságot veszít a tenger, és ennyit pótol az óceán; ettől a Mediterrán-tenger víze sósabb az óceánnál is, emiatt könnyebbnek érzi magát benne az ember, amikor belemerül, főleg, ha az édesvízű Balatonhoz hasonlítunk.

Hat millió éve ez a szoros tehát bezárult, a Mediterrán-tenger pedig kiszáradt.

Minden adat arra mutat, hogy ez a kiszáradás többször is megtörtént, azaz, a szárazföldi kapu Herkules oszlopai között többször újra ki- és becsukódott, tehát a kiszáradásokat vízzel való feltöltődések és újabb kiszáradások követték, míg végül 5,6 millió éve ténylegesen bezárult, és geológiai mércével mérve egy pillanat alatt, azaz, nagyjából ezer év alatt majdnem-teljesen kiszáradt a tenger. Ez — mint az a fenti, 1973-as képen is látszik — azt eredményezte, hogy a mai szigetvilág (Baleár-szigetek, Korzika, Szardínia, Szicília, Málta, Kréta, Ciprus, a kisebb görög, olasz és horvát szigetek stb.) szárazföldi összeköttetésbe került mind Európával, mind Afrikával, azaz, az afrikai vadon állatai oda átvándorolhattak (minden bizonnyal akkor, amikor még nem száradt ki a medence teljesen). Ott, ahol ma a tenger a legmélyebb, ott pár sós vízű tó megmaradt ugyan (melyeket szárazföldi vízfolyások táplálhattak, s melyek sótartalma a mai Holt-tengerével vetekedhetett, vagy még annál is sósabb lehetett), ám ezek elhanyagolható jelentőségűek voltak az átjárhatóság szempontjából. Erre a kiszáradásra számtalan bizonyítékunk van.

A legfontosabbb bizonyíték az a hatalmas mennyiségű só, ami a Földközi-tenger alján, illetve, a szigeteken sóbányákban megtalálható. Stephen Hsu kínai geológus és oceanográfus 1970-ben fúrásokat végzett a tenger medencéjében, és azt tapasztalta, hogy a tengerfenék alján helyenként több, mint másfél kilométer vastagságú sóréteg van lerakódva. Ez csak úgy kerülhetett oda, ha a tenger teljes egészében elpárolgott — nem is egyszer! Attenborough könyve szerint legalább negyvenszer kellett ennek megtörténnie (a sólerakódásokat iszapos réteg sávjai választják el egymástól, ez is ezt bizonyítja). Egy másik bizonyíték, hogy a Rhône-folyó mai völgye alatt a mélyben, a gránit sziklaágyban egy csatorna fut, amely a Földközi-tenger jelenlegi szintje alatt nagyjából egy kilométerrel fut be a tengerbe, azaz feltehetően ez volt a régi folyómeder. A harmadik bizonyíték meg a szigeti törpenövés jelensége.

A szigeti törpenövés vagy angol nevén insular dwarfism párhuzamba állítható a szigeti óriásnövéssel (insular gigantism). Ez akkor történik, ha egy nagytestű állatokból álló populáció elszigetelődik (többnyire szó szerint egy szigetre kerül, azaz, az átjárást addig biztosító földnyelv eltűnik, de lehet ez egy sivatagi oázis vagy egy hegyekkel körülvett völgy, esetleg egy barlang is, vagy a mi esetünkben: egy sivatagos jellegű medencéből kiemelkedő hegység). Az új élettér kicsinysége miatt korlátozott táplálékforrás áll rendelkezésre, illetve, nem kell a ragadozóktól sem félni, ami ellen a születéskori nagy méret hathatós védelmet tud nyújtani, így a populáció tagjai zsugorodni kezdenek. Ez történt az elefántokkal a mai Szicílián, Máltán, Cipruson is. A mai szigetek ekkor még csak a kiszáradt, kopár, legmélyebb részein akár 80 fokos (!) hőségben aszalódó medencéből kiemelkedő hegységek voltak, melyek elég magasak voltak ahhoz, hogy eső áztassa őket, és erdős-cserjés-füves területté válhassanak. Azaz az izoláció még azelőtt beindulhatott, hogy valódi szigetekké váljanak ezek a mai szigetek, egykori hegycsúcsok.

Az ilyen elszigetelt populációnál jelentős mértékű időnek kell eltelnie, míg a genetikai sodródás a normális, megszokott méretből törpe méretet hoz létre. Ez az idő megvolt az elefántok esetében; törpe méretűvé lettek, s egy ilyen újszülött törpeelefánt minden bizonnyal elfért volna egy felnőtt ember kezében. Lehet, hogy hasonló történt: ugyanis több millió évnyi szigeti lét után ezek a törpeelefántok nagyjából pont azzal egyidőben tűntek el a szigetekről, amint ott a homo sapiens megjelent. Fajszinten minden bizonnyal ők voltak az első áldozatai az Édenkertet elfoglaló embernek.

A kiszáradás, amit a tudósok Messinai sókrízisnek neveznek, azaz a medence víztömegének majdnem teljes eltűnése minden bizonnyal a földkéreg jelentős mozgását is előidézte a térségben. A mélyben húzódó félig-meddig cseppfolyós bazaltréteg feltehetőleg megemelkedett kissé, és felfelé tolta az egykor tengerfenéket képező kőzeteket (lásd a Realmonte sóbányáról készült képen a meggyűrt rétegeket). A kontinensek peremén törések keletkeztek, a folyamat pedig nem csak földrengés-sorozatot indított be, de jelentős vulkáni aktivitást is előidézett. Körülbelül 5,33 millió éve (tehát több, mint 600 ezer évvel az után, hogy először bezárult a Gibraltári-szoros) egy különlegsen mély vetődéssorozat megtörte a Herkules oszlopai között tömörülő kapcsolatot. A földhíd elmozdult és beszakadt, az Atlanti-óceán vize pedig ismét feltöltötte a Mediterráneumot. Ez volt a világtörténelem legnagyobb vízesése: nagyjából 1,5-3 kilométer magasból (a források eltérnek) zuhant alá az óceáni víz a medencébe, ez nagyjából 35-70 egymásra helyezett mai Niagarának felelhetett meg, szélessége is több kilométer lehetett. Nagyjából 100 év alatt feltöltötte a medencét (ezen belül mindössze két év alatt a tenger víztömegének 90 százaléka beáramlott, napi 10 méterrel megnövelve a vízfelszín magasságát, miközben a globális vízszint ez alatt a 100 év alatt 10 méterrel csökkent), ismét tengerré téve azt. Ekkor kerültek víz alá azok a földnyelvek, amelyek a két kontinenset összekapcsolták a mai szigetekkel, azaz, a szigetek is ekkora alakultak ki a korábbi hegycsúcsokból. Ezt az árvizet Zankleai árvíznek vagy áradásnak nevezik a tudósok. A vízesés vízhozama a mai Amazonas vízhozamának ezerszerese volt.

A Földközi-tenger újjászületett, de még messze volt attól az Édentől, ami miatt a legelső civilizációk kialakultak (főleg annak keleti-délkeleti oldalán). Az újonnan keletkezett tenger teljesen üres volt: így az Atlanti-óceán vízivilága szép lassan betelepült ide. Az Atlanti-óceánból planktonok érkeztek (apró garnélarákok, halikrák, ráklárvák stb.), a planktont fogyasztó szardellák és szardíniák, az ilyen halakra vadászó makrélák, kardoshalak és tonhalak; érkeztek továbbá tengeri sünök, polipok, medúzák, teknőcök, tintahalak és tintahalakra vadászó ámbrás cetek; delfinek, cápák, sőt, még fókák is megtelepedtek az erősen tagolt partvidéken (egykor annyira elterjedtek voltak a földközi-tengeri barátfókák, hogy az első pénzérmék készítői, Phocaia egykori anatóliai görög város lakói érméik egy részére barátfókákat is rányomtatták jelképül). A tonhalak hatalmas távolságot megtenni képes ragadozók; a Földközi-tengerre elsősorban ívni járnak, és csak másodsorban táplálkozni.

De ezzel még nem alakult ki a földközi-tengeri Édenkert, csak annak vízi világa. Ahhoz még kellett egy jégkorszak is.

---

Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerzőző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és adományokból él. Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze. Nyáron meg aztán különösen nincs jövedelme.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 450 forintot vagy 1 eurót. Ez kb. két serclivég, ennél többet költesz kávéra egyetlen nap a Starbucksban vagy kakaóra a Cserpes tejivóban.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára. (Ezek bankszámlaszámait kérd el a facebookon üzenetben!)

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom sem. A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.