Eredeti megjelenés időpontja: 2023. június 1., helye: facebook

Másodközlés: 2024. január 10., Substack.

0. Előszó

Kiolvastam mostanság egy könyvet (szoktam), írról írok. Igazából az lenne az igazi, ha megállás nélkül olvashatnék és írhatnék és tanulhatnék és taníthatnék, de ehhez az kellene, hogy többen támogassatok havi 400 forinttal (patreon-link majd kommentben, végül is mennyi havi 400 forint, 2 kiflivég, havi bontásban ez egy nem-pénz, viszont ha lennétek vagy 100-an, akik képesek vagytok [minimum] havi 400 forintot küldeni nekem, akkor én boldogabb lennék). Lényegalényeg: a kihalásokról olvastam. Eddig a számtalan kisebb mellett 5 nagyobb volt. A földtani, kőzettani, paleoklimatológiai bizonyítékok szerint mindegyik egy-egy “tökéletes vihar” volt, azaz, nem egy tényező játszott közre a kihalásban, hanem vagy egyidejűleg, vagy egymás után több.

1. Az ordovícium végi kihalás 445-444 millió éve

Az ordovícium végi kihalás nagyjából 445-444 millió éve volt (egy-egy kihalási esemény több tíz-több százezer éves periódust jelent, a kisebb kihalási hullámok például pár ezer-tízezer év alatt történnek meg). Az ordovícium egy nagymértékű eljegesedéssel kezdődött, amire egy viszonylag gyors felmelegedés tette fel a pontot. Ha minden igaz, akkor a lemeztektonikai tevékenység az elsődlegesen felelős ok a kihalásban: ekkor gyűrődött fel a mai Appalache-hegység eredetije: a mai Grönlandtól a mai Alabamáig egy a mai Himalájának megfelelő magas hegység jött létre a kontinensek ütközéséből. Ez pedig, bármilyen furcsa, de szép lassan, azaz, több millió év alatt, az így felszínre került kőzetek mállása¹ révén annyi szén-dioxidot vont ki a légkörből, hogy az eljegesedést okozott. Ez még kevés lett volna: de a déli-sarkon volt egy szuperkontinens, amelyik több kilométer vastagságú jégréteget növesztett magára, tehát képes volt a tengerek vízszintjét jelentősen csökkenteni. (Ha ez nem lett volna, a jegesedés nem változtatta volna meg a vízszintet — pont ezzel ellentétesen, ha manapság a grönlandi és antarktiszi jég elolvadna, az jelentősen növelné meg a vízszintet.) A folyamat lassú volt, viszont a mai kontinensekkel ellentétben akkoriban a mai Ausztráliához hasonló sziget-kontinensek voltak, az ezeken, pontosabban, az ezek tengerpartja mentén kialakult növény- és állatvilág egyszerűen nem tudott hova menni. A kihalást fokozta, hogy a tengeri állatok (például a trilobiták) tömege az oxigénszint jelentős emelkedése miatt egyszerűen elpusztult, nem voltak képesek kezelni az új helyzetet. Az ő pusztulásuk viszont paradox módon, újra megemelte a széndioxid-szintet, ami egy relatíve gyors felmelegedést okozott, így végül a valaha volt második legnagyobb kihalásra került sor, ahol a fajok 85%-a elpusztult. A földi életnek 5 millió évre volt szüksége ahhoz, hogy magához térjen, addig csak egy nyálkás réteg volt a tengerek tetején.

1. A légköri szén-dioxid reakcióba lép az esővízzel, amit enyhén savassá tesz. Ez az enyhén savas eső évmilliókon át áztatja a felszín kőzeteit, lebontja őket, kalciumot mos ki belőlük a folyókba, végül a tengerbe. Ez a szénben és kalciumban gazdag “leves” aztán beépül az élőlények testébe, melyek aztán később kalcium-karbonát tartalmú mészkőként temetik el a szenet az óceán mélyén. Amennyiben a felszín csak igen lassan változik, akkor ez termosztátként működik, a vulkanikus kitörésekkel levegőbe kerülő extra széndioxid így szép lassan “kimosódik” a légkörből. Az egész lényege az, hogy ne legyen túl erőteljes vulkanikus tevékenység, ami megnövelné a szén-dioxidot, ne legyen túl erős hegységképződés, amelyik csökkentené a szén-dioxidot, vagy semmi más hasonló ne következzen be. Ekképpen a légköri szén-dioxid szint millió éves távlatban állandó tud lenni. A földtörténet szerint három stabil állapot van: a “hógolyó Föld”, amikor a légköri széndioxid nagyon alacsony; a “hűtőszekrény”, mint amiben most vagyunk, ami az emberek számára pont kellemes, és ahol a glaciálisok és interglaciálisok átlagosan 50 ezer évente váltogatják egymást a Milankovics-ciklusoknak és a napból érkező sugárzás erejének változása függvényében; illetve a “pálmafák a sarkokon”-Föld, ami a dinoszauruszok idején is volt, és amely jellemzője, hogy nagyon-nagyon meleg van. ↩︎

---

Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és adományokból él. Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 450 forintot vagy 1 eurót. Ez kb. két serclivég, ennél többet költesz kávéra egyetlen nap a Starbucksban vagy kakaóra a Cserpes tejivóban.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt.

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára. (Ezek bankszámlaszámait kérd el a facebookon üzenetben!)

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.