Az előző részek megtekinthetőek az oldalam Mélységesen mély szekciójában.

Az eredetileg kétrészes poszt eredeti megjelenéseinek időpontja: 2023. június 6., helyei: facebook itt és itt. Kiegészített változat.

A két facebook-poszt együtt megjelent 2024. január 22-én a Substackon.

Előszó az esti poszt előtt — a tudományos gondolkodásról

Eljutottunk hát a hatodik, folyamatban lévő kihaláshoz.

Ezzel kapcsolatban szeretnék valamit mondani (írni), ami nagyon fontos. Az, hogy amikről most fogok írni, az nem tudományos konszenzus, hanem a saját eddigi tanulmányaim alapján történő megállapításaim, meglátásaim, feltételezéseim, és hogy a tévedés jogát fenntartom, hiszen a jövőt megjövendölni a legnehezebb. (A múltat könnyebb, bár bizonyos írói szabadságra és képzelőerőre ott is szükség van.)

De nem ez volt a nagyon fontos, amit akartam mondani, hanem az, hogy a tudományos gondolkodás, a tudományos módszer lényege az, hogy nem jelentünk ki semmit abszolútumban, kivéve azt, amit a teljes szakképzett tudós közösség elfogad. Én, mint írtam korábban, hivatalosan nyelvész vagyok, bár abból a legrosszabb, mert csak a diplomám van meg, sose publikáltam semmit nyelvészeti szakfolyóiratban, mert nem avval foglalkoztam. Viszont a nyelvészet illetékességébe tartozó kérdések eldöntésére csak a nyelvészek tudós közössége van felhatalmazva, geológiai kérdések eldöntésére csak a geológusok vannak felhatalmazva, evolúcióbiológiai kérdéseket illetően az evolúcióbiológusok közössége mondja ki a végső szót, asztrofizikai kérdésekben az asztrofizikusoké a pódium. Lehet, hogy egy ornitológus továbbképzi magát nyelvészeti később pedig evolúcióbiológiai és biogeográfiai kérdésekben, mint Jared Diamond, vagy egy matematikus a pszichológia tudományában, mint Mérő László, és ekképpen lehetnek saját felvetései, de a végső szót mindig a tudományos közösség mondja ki. Épp ezért a tudósok nagyon ritkán mondanak ki bármit abszolútumban, gyakorlatilag csak azt, ami axióma, szemben a vallási iratokkal, a szaktavezérekkel, önjelölt váteszekkel, megmondóemberekkel, akik viszont gyakran abszolútumban fogalmaznak (mint a sithek), ilyenek pl. Gödény, Schobert, Orbán, Németh vagy mittomén, akárki. Egyébként bármilyen tudományos állítást meg lehet cáfolni igen könnyedén, nem kell hozzá más, csak még több vagy még jobb bizonyíték.

Szóval ezért van az, hogy amikor a tudósok azt mondják, „esetleg elképzelhető”, úgy értik, „jó eséllyel megtörténik”, amikor azt, „valószínű”, úgy értik, „halálbiztos”, vagy amikor azt mondják, „nem valószínű”, azt úgy értik, „ekkora baromságot rég hallottam”, és ezért van az, hogy a mondjuk 30 évvel ezelőtt tett, a fajok kihalásával vagy a globális felmelegedéssel kapcsolatos összes előrejelzés közül a „legrosszabb forgatókönyv” jött be, vagy még annál is rosszabb, mert egy tudós nem akar tévedni, ezért inkább mindig óvatos előrejelzéseket tesz.

Ezért van az, hogy az átlagember* azt mondja, hogy „a tudósok maguk között sem tudják eldönteni, mi az igazság, ellenben XY azt mondja hogy ő teljesen biztos ebben, // a ZW szent könyvben Q próféta azt írta, hogy ez fixen így van, tehát az legalább biztos”, vagy, az ilyen átlagember* esetleg azt mondja, hogy „nincs konszenzus, tehát nincs igazság”, esetleg, hogy „több egymással vetélkedő elmélet van, amíg nem biztos, addig egyik sem igaz”, és bár ezek a kifigurázott állítások logikailag is tévesek, mert ha pl. az egyik tudós szerint 2030-re lesz meg a 2 fokos felmelegedés, a másik szerint 2040-re, a harmadik szerint meg 2050-re, attól még amiben mind biztos, az az, hogy bass*a meg, tuti, hogy előbb-utóbb meglesz a 2 fok, vagy, amikor azon megy a vita, hogy elektromos autók a megoldás, hidrogénmeghajtású autók, valamilyen kombináció, vagy úgy általában az autós közlekedés erős visszaszorítása, vagy, amikor azon megy a vita, hogy a jelenlegi felmelegedés mennyire antropocén, mennyire természetes, addig nincs vita azon, hogy a felmelegedés mint jelenség van, a nyakunkon van, mint kés, vagy mint pallos, a nyakunkon van, és egy korábbi hasonlatomat felhasználva, nem a szakadék szélén vagyunk, hanem már zuhanunk, és az, hogy még nem értünk földet, az nem azt jelenti, hogy gyönyörködhetünk a panorámában és élvezhetjük a szabadesést. Ha ilyenkor homokmód struccba dugjuk a fejünk (egyébként ez egy kamu dolog, a homok nem dugja struccba a fejét, ezt csak kitalálta valaki, hogy az egzotikus állatot még egzotikusabbnak adja el), akkor meg is érdemeljük azt, ami jön.

Szóval ez volt a nagyon fontos.

Folyt. köv.

* valójában átlagos intellegencia alatti ember

Folytatás

Felvéve a történetem elejtett fonalát, önmagában az a kérdés, hogy vajon a hatodik nagy kihalásban éppen most benne vagyunk-e, vagy nem. Ha nem, akkor sem könnyebbülhetünk meg, ugyanis egy kisebbfajta kihalásban egészen biztosan benne vagyunk.

A korábbi nagy kihalási események kiindító oka egy kataklizma volt, akár egy aszteroida, amelyik beindított egy szupervulkánt, akár egy abszolúte örömteli esemény, a fák megjelenése, amelyik viszont eljegesedést vont maga után illetve a légköri oxigénszint emelkedését, tehát a földi élet szemszögéből nézve kataklizmikus hatással bírt, akár egy hegységképződésről volt szó, a lényeg mindig a légköri széndioxid-szint viszonylag gyors változása volt. (Ebben az értelemben a metán is széndioxidnak számít, ugyanis az, bár ha jól rémlik, 83x erősebb üvegházhatású gáz, viszont elég gyorsan szén-dioxiddá bomlik, ami viszont stabil állapotú már.) Jelenleg pedig, mint írtam korábban, egészen elképesztő ütemben, gyakorlatilag egy szupervulkán erejével, ráadásul az egész földbolygón, pumpáljuk a szén-dioxidot a levegőbe, ráadásul nagyon, de nagyon gyorsan, alig pár száz év alatt, olyan mértékű légköri széndioxid-koncentráció-növekedést sikerült produkálnunk, amelyik már most egészen biztosan gyökeres változást fog hozni még a mi életünkben, nemhogy a gyerekeink vagy unokáink nemzedéke életében.

Jelenleg az úgy nevezett fanerozoikum eonban vagyunk, ami az élővilágot jelenti, az összes élőlény ebben az eonban élt. Ez tart tehát kb. 545 millió éve. Ezen belül a harmadik érában, a kainozoikumban vagyunk, ami a dinók pusztulása utáni harmadidőszakot és negyedidőszakot jelenti. Ezen belül a vagyunk a negyediőszakban, és az csak a kérdés, hogy azon belül még mindig a holocénban vagyunk-e, ami kb. 11 700 éve tart, vagy már egy új korban, ami az antropocén vagy antropogén kor. Én az utóbbi mellett teszem le a garast.

Azt tudni kell, hogy bár fajunk, a homo sapiens sapiens, nagyjából 200 000 éve létezik, de csak a holocén időszak klimatikus stabilitása volt az, ami idő alatt elterjedt a földművelés, létrejöttek a városok, és legfőképpen, kialakultak az írásrendszerek, amelyek képesek voltak arra, hogy az emberiség jelentős mértékben megnövelje kulturális tudását, és amely segítségével nem kellett generációról-generációra újra és újra felfedezni valamit, hanem az írás segítségével generációkon átívelő tudást volt lehetséges felhalmozni. Én meglehetősen tudománytalanul azt gondolom, hogy az emberiség elterjedése teljes mértékben a környező, sőt inkább körülvevő klimatikus viszonyok függvényében volt lehetséges, és az, hogy hozzászoktunk kulturálisan (genetikusan nem!) ahhoz, hogy minden nagyon szép és jó, hogy váltakozva és kiszámíthatóan jönnek az évszakok, hogy a tengerek és óceánok partszakasza nagyjából állandó, az sajnos könnyelműségre csábított minket, ahogy a Trabant kitűnő útfekvése és kifogástalan gyorsulása is megtette ezt (E.P.-utalás).

Szóval, én azt hiszem, hogy a földművelés kialakulása stabilizáló tényező volt. Ez a késői holocén antropogén intervenció William F. Ruddiman-féle hipotézise. Azaz, azzal, hogy a késő-holocén emberek elkezdtek szántani-vetni, azáltal hozzájárultak a jégkorszak végéhez, a jégsapkák visszahúzódásához, mert egy kisebb mennyiségű szén-dioxidot juttattak a levegőbe kisebb erdőségek irtásával. Szintén biztos vagyok abban, hogy a tengeri népek támadása összefüggésben áll azzal, hogy a mérések szerint csapadékhiányos évtizedek voltak azidőtájt, csak azt nem lehet pontosan tudni, hogy mi okozta a csapadékhiányt. Elég nagy tétben mernék rá fogadni, hogy maga az ember, azzal, hogy fát irtott, mocsarakat csapolt le. Az, hogy az embernek, sőt, a korai civilizációknak ilyen mértékű klíma-befolyásoló szerepe van, egészen a XXI. század kezdetéig nem volt semmi tudományos tekintélye, egyszerűen kiröhögték azt, aki ilyennel állt elő. Ám minden jel arra mutat, hogy a római kori optimum-hőmérséklet (amikor a mai Londonban is szőlőt termesztettek és bort készítettek), vagy az érett középkori, a katedrálisok építésének vagy a vikingek grönlandi expedíciójának kedvező hőmérséklet szintén az ember klímát befolyásolni képes tevékenységének volt köszönhető (a természetes ingadozások meglétét nem tagadom, de vallom, hogy arra ráerősített az ember). Ez persze elhozta a mongolok invázióját, hiszen teljesen kiszáradtak a legelőik, ők pedig kénytelenek voltak halálos csapást mérni az iszlám aranykorra, de belekóstoltak az európai kereszténységbe is (Béla királyt egészen a horvát tengerpartig kergették), vagy akár az indiai civilizációkra. (A kínai nagy falat is ekkor kezdték el építeni, tehát a középkorban, nem az ókorban.) Tudom, hogy Dzsingisz megölt az akkori viszonyok között jelentős mennyiségű embert, 15 milliót, ennek pedig látható klimatikus jelei voltak (a fák visszavették a tőlük elvett élettereket, azaz, lehülést okoztak). Azt is tudjuk, vagyis inkább sejthető, hogy a Kolumbusz nyomán megindult Észak-Amerikát gyarmatosító telepesek pár ezer fős tömege kiirtott minden 20 indiánból 19-et, akár 75 millió embert is, nem személyesen, hanem a magukkal hozott baktérimokkal és vírusokkal, és ez okozta valószínűleg a kis jégkorszakot: a kipusztult falvak helyén növő fák elszívták a légköri széndioxidot, csökkentve az üvegházhatást.

Aki idáig jutott az olvasásban, átverve érezheti magát, hiszen azt írtam az elején, hogy a kihalásokról fogok írni, és mégis a légköri széndioxidról írok már sok-sok karakter óta. Ennek oka pedig az, hogy az, amit az ember eddig okozott, például, hogy kiirtotta a megafauna állatait (jól dokumentálható módon akkor pusztultak el Észak-Amerika vagy Ausztrália nagytestű állatai, amikor ott az ember megjelent), kismiska ahhoz képest, ami ránk vár, ha a már most a légkörben jelen lévő széndioxid beindul. Nem véletlen, hogy egyre gyorsuló ütemben pusztulnak Grönland gleccserei, egyre fokozódó ütemben savasodik az óceán. Az óceán ugyanis egy bizonyos szintig képes felvenni az extra légköri széndioxidot, de azután nem csak hogy képtelen lesz rá, de saját maga is jelentős kibocsátóvá válik. Nagy kérdés, hogy ezek a “tipping point”-ok, amelyek átlépése esetén nincs visszaút, mert pozitív visszacsatolások tömegeit indítják be (pl. a grönlandi jégveszteség vagy az északi-sarki jégmentes nyár megnöveli az albedot, ami további felmelegedést okoz, most nyolcadikos fizikát nem írok itt le, vagy, a permafrosztból kiolvadó metán, az hogyan fogja tovább fokozni a felmelegedést), azok még előttünk vannak, vagy már mögöttünk. Én amondó vagyok és saját magam elfogadom Hansen számításait, aki szerint, mint egyik korábbi posztomban írtam, a 3 fokos felmelegedés és a tengerszint 15-20 méteres emelkedése már be van tárazva, és csak idő kérdése. Ez persze az általunk ismert emberi civilizáció végét jelentené, ugyanis az emberiség nagyobb része a tengerparti vízszinttől 15-20 méteres vonalon belül él. Mármint nem 15-20 méterre a vízszinttől, hanem 15-20 méteres magasságkülönbségen belül. Képzeljük el, mi lesz, ha elpusztul egész Hollandia, London, New York, Barcelona, fél Kína, fél India, nagyjából egész Brazília, Egyiptom és így tovább. Waterworld, az lesz itt. Korábbi számítás szerint a 1,5 fokos felmelegedés az nem egy ilyen politikai cél, hanem az emberi civilizáció tűréshatára (ezért van, hogy a párizsi 2 fokos felmelegedést 1,5 fokra módosították — ebben a pillanatban a 1,5-et már elértük majdnem, de 2-ig biztos nem állunk meg), és 3 foknál pedig minden kultúrnövény lábon elég, kiszárad, tehát az már olyan éhínséget okoz, amit az ember nem tud egyszerűen túlélni. Hansen szerint a 3 fok már eldöntött kérdés, csak az nem, hogy mikor érjük azt el, 2050-re, 2070-re vagy 2100-ra. Semmi bizonyíték nincs arra nézve, hogy 2,5 fokot túl tudnánk élni, ez meghaladná a Földön az elmúlt négy millió év legmelegebb hőmérsékletét.

Mondom, az, hogy kihalt a 6 méter hosszú, 3,5 magas, 4 tonnás óriáslajhár, amelyik számára az avokadó magja olyan volt, mint nekünk egy cseresznyemag, vagy kihalt az óriásstrucc, az elefántmadár (imádom, hogy a biológusok rendszeresen két állat nevéből alkotnak meg egy harmadik állatot, pl. kecskepapagáj, lódarázs, stb.), amelyiknek a tojása vagy 10 literes volt, vagy kihaltak az északi félteke pingvinjei, az alkák, az elefánt méretű teknőcök, a mamutok és masztodonok, az semmi, mert ezeket egyszerűen megettük vagy csak simán leöltük. Az, hogy az oroszlánok egyedszáma 2%-ra esett vissza az ókorihoz képest, még nem katasztrófa, hiszen voltak már olyan állatok, melyeket a sírból sikerült konzerváló erőfeszítéseknek hála visszahozni; viszont ha elfogadjuk azt a logikailag egyszerű tételt, hogy minden egyes kihalást az adott faj egyedszámának jelentős visszaesése előz meg, akkor már igenis van ok az aggodalomra. A normális kihalási ütem egy-egy emlősfajnál nagyjából 700 évente 1 faj, a kétéltűek esetében nagyjából 1000 évente 1 faj, ennek a … kétszázszorosa (?) a jelenlegi kihalási ütem. Még egyszer: még mindig nem egyértelmű, hogy jelenleg a hatodik nagy kihalásban vagyunk-e vagy nem, de az biztos, hogy egy kihalási hullámban, aminek egyedüli kizárólagos okozója az ember, és az eddigi kihalások nagy része mindössze a túlvadászat-túlhalászat számlájára volt írható — mi lesz majd most, ha a szén-dioxid szintjének jelentős emelésével a nagy kihalásokra emlékeztető körülményeket hozunk létre bolygónkon?

Azt hihetnénk, hogy az ember semmi, de kevesebb, mint 100 év alatt az érintetlen természet százalékos arányszámát 66%-ról 25%-ra vittük le, és annak nagy része is óceán vagy sivatag. Ilyenre a dinók sem voltak képesek. Európa szárazföldi vízfelületének 70-90%-át lecsapoltuk-megszabályoztuk, az egykor 85% körüli erdőségek arányszámát mennyire vittük le, 30% körülire? A természet (és így magunk) szisztematikus megmérgezésről még nem is beszélve. A szén-dioxid-mennyisége pedig majdnem megkétszerződött 130 év alatt. Mint egy óriási szupervulkán, úgy okádjuk a szén-dioxid a levegőbe a fosszilisek égetésével, az erdők irtásával és a mocsarak lecsapolásával.

Legyinthetnénk, hogy korábban is voltak kihalások, előfordul az. Persze, csak akkor még nem éltek emberek. Mi az esélye annak, hogy majd pont mi ússzuk meg?

Vagy mondjuk, megússzuk, és egy Mad Max-szerű világban fogunk élni. Akarunk? Vagy a Föld alatt, és biolaborokban, űrhajós-körülmények között vegetálunk, arra a pár millió évre legalábbis, amíg felettünk a bioszféra újra helyre nem áll. Akarjuk ezt?

És mit tenne az ember, mit tennél Te, ha azt mondanám, a kihalás garantált? Ha azt mondanám, két hét, és mindenki meghal. Mit csinálna mindenki két hétig? Veszettül bulizna? Imádkozna?

Mi lenne, ha azt mondanám, a kihalás garantált, 2 hónap múlva. Mit csinálnánk? Beülnénk a tévé elé, mert a Disney+ meg az HBO meg a többi csatorna ingyen adna minden filmet? Mi lenne, ha azt mondanám, garantált a kihalás, de 20 év múlva?

Mit csinálnátok, ha azt mondanám, garantált a kihalás 40 év múlva, kivéve, ha ezt meg ezt meg nem csináljuk de most azonnal? Ugye megtennétek, amit meg kell tenni?

Az Úr Jónáshoz intézett szavaival búcsúzom (Babits tolmácsolásában)

“Bizd azt reám, majd szétválasztom én.
A szó tiéd, a fegyver az enyém.
Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.
Ninive nem él örökké. A tök sem,
s Jónás sem. Eljön az ideje még,
születni fognak ujabb Ninivék
és jönnek uj Jónások, mint e töknek
magvaiból uj indák cseperednek,
s negyven nap, negyven év, vagy ezer-annyi
az én szájamban ugyanazt jelenti.”

Igy szólt az Ur, és Jónás hallgatott.
A nap az égen lassan ballagott.
Messze lépcsős tornyai Ninivének
a hőtől ringatva emelkedének.
A szörnyü város mint zihálva roppant
eleven állat, nyúlt el a homokban.”

---

Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és adományokból él. Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 450 forintot vagy 1 eurót. Ez kb. két serclivég, ennél többet költesz kávéra egyetlen nap a Starbucksban vagy kakaóra a Cserpes tejivóban.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt.

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára. (Ezek bankszámlaszámait kérd el a facebookon üzenetben!)

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.