Eredeti megjelenés időpontja: 2024. június 7., helye: Substack.

Donald T**** végre történelmet írt, s pont New Yorkban. Mindig is az volt a vágya, hogy befogadja őt a New York-i elit, hogy megbecsült tagjává váljon a high society-nek, a felső tízezer estélyeken, fogadásokon, hangversenyeken és kiállításokon összejövő társaságának, hogy egy igazi socialite váljék belőle is — ez nem pont így sikerült. Pályája kezdetén, a 70-es években, erre talán még esélye is volt: fiatal vállalkozóként számos ingatlanfejlesztésben vett részt, aztán belevágott a kaszinó-bizniszbe is. (Abban viszont csúnyán megbukott.) Minden megmozdulásában és megnyilvánulásában két dolgot lehetett felfedezni: a nagyravágyását és az elismerés vágyát, be akarta bizonyítani apjának, hogy ő is tud sikeres vállalkozó lenni, és az elitnek, hogy neki helye van közöttük. A csillogás, a káprázat, a fény világába akart bejutni: apja csak egy közepesen korrupt és sikeres ingatlanfejlesztő volt, politikai és maffiakapcsolatokkal (a fiatal ingatlanmágnás mentora vagy — talán inkább nevelőapja — Roy Cohn volt, ismert üzleti és politikai “megoldóember”), a Donald pedig az alvilágot a felvilágra akarta cserélni.

A New York-i társadalmi előkelők azonban nem fogadták őt be: hogy miért, azt utólag csak találgatni lehet, talán műveltségbeli hiányok miatt, talán túl alacsony volt a származása, és ahhoz képest nem volt elég nagy a vagyona, talán családjának alvilági kapcsolatai miatt, ám az biztos, hogy akkor talán még lett volna erre esélye: még sokkal választékosabb volt a beszéde, kifinomultabb volt, és persze fiatalabb is, akár jó parti is lehetett volna. Ám az is biztos, hogy az előkelő társaságok ízléséhez képest túlságosan is könnyelmű életet élt, s bár apjához képest sokkal kevésbé volt rasszista és homofób, de a társadalmi elit jó pár megnyilvánulását rossz szemmel nézte. A Donald nagyratörő volt: míg apja hagyományosan a középosztály számára épített megfizethető bérlakás-tömböket, ő irodaházakat és lakótornyokat építettett kimondottan az elit számára — már csak emiatt is nehezen fogadta el, hogy az az elit, amelyiknek ő lakosztályokat ad, nem fogadja be maga közé. S Amikor 45 a saját magáról elnevezett tornyot (T***** Tower) építtette, egy másik épületet el kellett előbb bontani, a bontási munkálatok során pedig jelentős művészeti értékkel bíró domborműveket és szobrokat semmisíttetett meg (melyek így örökre elvesztek), pedig azok megőrzése mindössze két héttel halasztotta volna el az építkezés megkezdését (s mindössze 32 ezer dollárba került volna elszállításuk); a New York-i Metropolitan Muzeum of Art kuratóriumának elnökhelyettese szerint ezen szobrok mindenképp a gyűjteményük részét kellett volna képezzék, és jelentőségük a Rockefeller Centeren lévő szobrokéval ért csak fel. Egy ilyen, az építés értékéhez képest jelentéktelen összegbe kerülő gesztus (a lebontandó épület domborművei, szobrai múzeumba való átszállíttatása) megnyithatta volna előtte az utat, oda, ahová vágyott — ám ha a New York-i elit valamin megütközik, akkor az ez: a műremekek ízléstelen pusztítása. Ha korábban Donald T****-nak lett is volna esélye bekerülni a high society-be, ezek után nem maradt.

Az Álmok városának elitje után az egyszerű New York-i szemében is egyre kevésbé lett népszerű folyamatos öntömjénezése, hűtlenségei miatt (első feleségét megcsalta második feleségével, második feleségét harmadik feleségével, és mint tudjuk, harmadik feleségét meg szintén minimum egyszer, Stephanie Clifforddal) — még a Szörnyecskék 2. című 1990-es filmbe is bekerült alteregója, Daniel Clamp, a Clamp Center nevű felhőkarcoló milliárdos tulajdonosa (ahhoz képest egészen pozitív a figura). Kiugró népszerűtlenségébe belejátszott, hogy 1989-ben egy egész oldalas hirdetést adott fel az egyik helyi bulvárújságban (New York Daily News), amelyben a halálos ítélet kiszabását kérte öt színesbőrű gyanúsítottra egy fehér bőrű nő kirablása és megerőszakolása miatt — majd, miután elítélték őket, és héttől tizenhárom éves büntetést szabtak rájuk ki, kiderült, hogy nem is ők követték el a bűncselekményt. Ha Donald T****-on múlt volna, felakasztottak (lelőttek, elektromos székbe ültettek, méreginjekcióval elaltattak) volna öt ártatlan fiatalt. (A valódi tettest más bűncselekény miatt elkapták, és ő vallott magára több, mint egy évtizeddel az eset után, így az ártatlanul börtönbe kerültek ekkor szabadultak.)

A Donald akárhogy akart, nem tudott tehát bekerülni az elitbe, viszont mivel ő soha nem veszíthetett semmiben (ahogy ezt unokahúga, Mary Trump állíotta róla szóló könyvében, más forrásokkal egyetemben), úgy tett innentől kezdve, mintha az elit része lenne, sőt, mintha ő utasította volna el a hagyományos elittel való kapcsolattartást. (Nem véletlen, hogy végül elköltözött Floridába is — minden bizonnyal addigra már ő volt New York legutáltabb lakója.)

Miközben tehát az elit kivetette magából, 45-nek folyamatos megerősítésre volt szüksége, hogy őt szeretik, őt kedvelik, elfogadják, sőt, keresik kegyeit, hízelegnek neki. (Ha ebben egy pszichopata jellemvonásai sejlenek fel, az lehet, hogy nem a véletlen műve.) Az sem volt titok, hogy meglehetősen szereti a szebbik nem társaságát, főleg, ha azok hiányos öltözékűek: 1996-ban megvette a Miss USA szépségverseny jogait, így, mint tulajdonos, gyakran tudta magát körbevetetni a gyerekkorból éppen csak kilépő, vonzó hölgyekkel. A fiatal szőkék voltak a kedvencei: első két felesége szőke volt, ahogy lánya, Ivanka Trump is szőke, és többször utalt arra, hogy ha a lánya nem a lánya volna, járna vele. (Vagyis, megpróbálna járni vele.) 45-nek Jeffrey Epsteinnel is jó kapcsolata volt, számos fényképen örökítették meg őket közösen illetve Epstein felhajtójával, Ghislaine Maxwell-lel. Az is nyílt titok, hogy a Donaldnak számos kapcsolata volt hölgyekkel házasságai alatt, sőt, ő maga büszkélkedett el ezzel még 2005-ben az Access Hollywood műsor egyik kamerán kívüli felvétele során, amibe Billy Bush műsorvezető (a Bush-család tagja) belebukott, és keserűen megjegyezte, hogy úgy tűnik, egy sima kis műsorvezető magasabb etikai normáknak kell megfeleljen, mint egy elnökjelölt. (Ekkor egyébként T**** azt hitte, hogy vége a jelöltségének, ám felesége javaslatára “öltözői beszédnek” minősítette az esetet, és meglepve tapasztalta, hogy a népszerűségi mutatói nem romlanak!)

T**** többször fizetett “hallgatási pénzt” a vele kapcsolatba kerülő hölgyeknek, így Stormy Danielsnek, azaz, a címben jelzett Stephanie Cliffordnak is (az eset 2006-ban történt). Ez utóbbi eset már csak amiatt sem titok, mert a Donald (vagy az egyik embere) annyira hülye volt, hogy amikor 2016-ban fizetett Cliffordnak, aki megpróbálta a vele megtörténteket sztoriként eladni valamelyik bulvárújságnak, ezt a hallgatási pénzt kampányköltésként számolták el, ami pontosan úgy törvénytelen, ahogy annak hangzik is. (Ellenben hallgatási megállapodásokat kötni legális, s mivel Clifford asszony nem kiskorú, a vele való házasságon kívüli szex sem törvénytelen — bár fizetni a szexuális aktusért pont illegális lett volna).

Na de mi is történt pontosan 2006-ban?

A napokban véget ért, üzleti adatok meghamisítása miatt T**** ellen indított, hét hétig tartó per során sor került Clifford tanúvallomásának felvételére is, ebben pedig részletesen beszámolt az esetről. Nevadában egy golfversenyen találkozott ő és 45. Ms. Clifford pornószínésznő volt, a testével kereste a kenyerét, de ez nem azt jelenti, hogy prostituált lett volna, már csak amiatt sem, mert az Amerika nagy részén törvénytelen (pont Nevadában törvényes, szabályozott keretek között, azaz, csak bordélyházban az, máshol ott sem). Ebben az időben 45 nem is mint ingatlanbefektető, hanem mint reality-tévésztár kereste kenyerét, s felesége már Melanie volt, aki éppen akkoriban szülte meg 45 harmadik (és kedvenc) fiúgyermekét, Barront. 45 (Clifford vallomása szerint) meghívta magához a szobájába a színésznőt, aki azt elfogadta. A Donald, mondjuk azt, nem éppen szmokingban fogadta őt, majd elkezdte kérdésekkel bombázni, többek között a pornóipari technikákra is rettentő kíváncsi volt. Cliffordnak egy idő után elege lett a Donald társaságából, és kiment a mosdóba, ám visszajöve a Donaldot az ágy szélén ülve alsónadrágban találta. Minthogy nem kereste a szexuális kapcsolatot a tévés celebritivel, menni készült, ám a Donald elállta az ajtót, és azt mondta neki, hogy ebből a szobából csak egyetlenegyféleképpen tudsz kimenni, rajtam keresztül. Clifford tanúvallomása szerint (ismétlem: ezt bíróságon, eskü alatt vallotta, szóval, ennyire volt sikeres őt hallgatási pénzzel lefizetni) ekkor elvesztette öntudatát (angolul a black out kifejezést használta, amit lehet elájulásnak is fordítani, de ez így nem igaz, mert magánál volt, csak nem tudatánál), és csak halványan volt tisztában azzal, mi történik vele. Úgy rémlett neki, hogy óvszerhasználat nélkül, misszionárius-pozícióban a Donald erőszakot tett rajta, és külön megjegyezte, hogy “gomba-formájú” volt a Donald pénisze, viszont megerősítette, hogy nem állt semmilyen befolyás (alkoholos, kábítószeres) alatt, és hogy nem erőszakot tettek rajta, egyszerűen csak elvesztette a tudatát, és megtörtént az eset — ha ezek bármelyikét vallja, akkor a Donaldot nem csak tiltott kampányköltés miatt, hanem nemi erőszak miatt is perbe lehetett volna fogni, bár ezt bizonyítani nagyjából kizárt lett volna.

45 persze elejétől végig tagadta, hogy az eset megtörtént volna. A bíróságon azt állította, hogy azért fizetett Cliffordnak, hogy ne terjessze róla azt, hogy szexeltek volna, azaz, lefordítva ez azt jelenti, mintha a pornószínésznő zsarolta volna őt ezzel (erre Clifford azt válaszolta, hogy épeszű ember nem terjesztené el magáról, hogy szexelt a Donalddal, ha egyszer nem). 45 természetesen végig vehemensen támadta Cliffodot, a bírót, a bíró titkárnőjét, a bíró családját, a New York-i főügyészt, a demokratákat, egyszóval mindenkit. Aki látott már olyan hisztis gyereket (a Donald érzelmi intelligenciája egy rossz óvodás szintjén van megítélésem szerint), aki nem ismeri be a saját hibáit sosem, ellenben mindenki mást hibáztat és össze-vissza vagdalódzik, hátha valamivel betalál, az el tudja képzelni. A bíró a tárgyalás során összesen tízszer utasította őt rendre, pontosabban tiltotta el őt az események folyamatos … kommentálásától (gag order), többször pénzbüntetéssel is sújtotta, sőt, még elzárással is fenyegette (ez hatott). Na de miért is került az ügy bíróságra egyáltalán, ha egyszer “szabályos” dolog hallgatási megállapodásokat kötni?

Azért, mert, mint írtam, a Donald (vagy valamelyik embere) volt olyan hülye, hogy kampányköltésként számolták el még 2016-ban a hallgatási pénz folyósítását. Ms. Clifford ugyanis el akarta adni a sztorit különböző bulvárújságoknak, azaz, le kellett őt fizetni és ezt jelenti a 34 vádpont, mivel minden utalást külön törvénysértésnek minősítettek. A hallgatási egyezmény során 130 000 dollárt (nagyjából 46 millió forintot) kapott a pornószínésznő, és a megállapodás szövege szerint minden egyes alkalommal, amikor megsértette volna a hallgatási egyezményt, 1 millió dollárt (nagyjából 360 millió forintot) kellett volna neki fizetnie. Az egész azon csúszott el, hogy ezt a pénzt a Donald nem a magánvagyonából, hanem a kampánypénzből fizette ki (és akkor ebben a perben nem ítélik el, és csak másik három, ennél sokkal súlyosabb pernek nézne elébe). A Donald korábban is és később is ezt csinálta a neki felkínált összegekkel: azokat saját magánvagyonaként kezelte. (A T**** Foundationt emiatt is törölték az alapítványi regiszterből: az alapítvány vagyonából T**** saját magának vett személyes használatra mindenfélét, pl. egy róla készült egész alakos festményt is alapítványi pénzből számoltak el.) Amerikában szigorú szabályok vonatkoznak a kampányköltésekre, azokkal minden esetben el kell számolni, centre pontosan, és a Donaldnak ez nem teljesen sikerült. Az ügyet 2018-ban robbantotta a The Wall Street Journal; ez T**** ügyvédjének, Michael Cohennek a szabadságába került. Ő a bírósági eljárás idejére teljesen szembefordult egykori főnökével (és azóta is harcos never-T****er), és eskü alatt azt vallotta, hogy a kifizetést nem csak egykori főnöke tudtával és jóváhagyásával, de kimondottan az ő utasítására intézte.

A Donald persze ezt a pert is el akarta halasztatni, mint a többi perét. Azokban ugyanis, arra való hivatkozással, hogy több pere is folyamatban van, és fel kell azokra készülnie, sikerült időt nyernie, ám ez a bíró (akit véletlenszerűen sorsoltak ki) ezt nem engedte. Az ügyész előbb vádesküdtszék elé vitte az ügyet, ők pedig úgy döntöttek, hogy mehet tovább a dolog, lehet belőle per. Az esküdteket tulajdonképpen T**** ügyvédi csapata választotta ki, ugyanis az ilyen esetekben az első az esküdtkiválasztás. Csak olyan esküdt maradhat, akiről feltételezhető, hogy részrehajlás nélkül fog tudni dönteni az ügyben. A legtöbb esküdtjelölt ellenben, kihasználva az esélyt, a bíró előtt jelentették ki, hogy a Donald börtönbe való szar alak, így már a tizenkettejük kiválasztása sem volt könnyű. A közel két hónapos tárgyalás során a 45 nem csak többszöri rendreutasítás ellenére sem tudta megállni, hogy ne kritizálja az ügyet, saját magát áldozatnak, a rendszert korruptnak és a bírósági ügyet a demokraták aljas politikai támadásának tartva, de az összes elmondás szerint 1) rendszeresen elaludt a tárgyalás közben 2) megállás nélkül szellentett 3) a figyelmét bármelyik fiatal nő képes volt egy pillanat alatt elterelni, illetve, 4) megállás nélkül panaszkodott arra is, hogy őt a tárgyalótermi rajzoló előnytelen pózokban illetve előnytelen arccal ábrázolja (a közvetítés többnyire tilos a tárgyalótermekben, így szabályos állássá fejlődött ki a tárgyalótermi rajzolóművészé).

A Donaldot végül az összes vádpontban elmeszelte az esküdtszék, meglehetősen gyorsan, fél napos tárgyalás után. Mint gondolom közismert, az esküdteknek ilyenkor egyhangú döntést kell hozniuk. A bíró július elején hirdet majd ítéletet, az esküldtek ugyanis most csak az ártatlanság vagy bűnösség megállapítását kellett kimondaniuk. Minden valószínűség szerint pénzbüntetésre fogja a bíró 45-öt ítélni, esetleg közösségi munkára mellékesen, ám elvileg nem elképzelhetetlen az sem, hogy börtönbüntetést kapjon. Akármi is lesz a büntetés, a Donald azt meg fogja fellebbezni, és az ügy egészen biztosan nem lesz lezárva a novemberi választásokig. Ettől még a Donald elítélt bűnöző, mert nem a bűnössége kimondását tudja megfellebbezni, hanem a még ki sem hirdetett ítéletet. Addig pedig gond nélkül részt vehet az elnökválasztáson, sőt, akár meg is nyerheti azt, még akkor is, ha a bíró a közügyek gyakorlásától is eltiltja — mivel ha ilyen döntést hozna, az akkor sem lenne hatályos, mert fellebbezés lesz benyújtva, ezt ügyvédei, az ítélet ismeretének hiányában is előre bejelentették.

A Donald (és a republikánus pártban lévő hívei) persze kiakadt(ak) a bűnösség kimondásán. “Ha ezt meg tudják tenni velem, bárkivel meg tudják tenni.” — Ez teljesen igaz, vágta rá erre Stephen Colbert humorista. Ha el tudnak ítélni egy bűnözőt, aki az Egyesült Államok volt elnöke, érvelt, akkor bármilyen másik bűnözőt is el tudnak ítélni. “Tényleg egy olyan Amerikában akarunk élni, ahol a jog egyformán mindenkire vonatkozik, attól függetlenül, mennyire gazdag vagy?” — kérdezte késő esti műsorában a komikus. 45 hívei a jogrendszer megerőszakolásáról beszélnek, arról, hogy a Joe Biden vezette végrehajtó hatalom így akart leszámolni egy politikai ellenfelével. Ez persze nem igaz, egyszerű New York-iak döntöttek így, miután az ügyészség bemutatta nekik a bűneset megtörténtét igazoló bizonyítékokat. Ennyire egyszerű a dolog. Hogy mégis, miért nem volt hajlandó 45 legalább részleges beismerő vallomást tenni, enyhébb ítélet reményében, vagy akár megegyezés reményében, miért kellett az egészet elejétől végéig tagadnia, politikai boszorkányüldözésről beszélnie, a demokraták bosszújáról beszélnie? Mert így fenn tudja tartani azt a maszkját, hogy ő egy ártatlan, meghurcolt áldozat, és nem csak ebben az ügyben, hanem az összes többi ügyben is. Ha csak részlegesen is beismerne valamit, vége lenne “az alternatív tényeknek”, amelyekhez egykori tanácsadója, Kellyanne Conway szerint neki, mint elnöknek, “joga van”.

Dehogy van. Nincsenek alternatív tények. Van a valóság, és a valóságban Donald F****** T**** egy elítélt bűnöző.

---

Miért kéri a szerző, hogy támogasd?

A szerző egy felmondott tanár, aki sakkoktatásból, versenyszervezésből és adományokból él. Majdnem minden hónapja negatív gazdasági növekedéssel zárul. Nem mindegyik, de majdnem mindegyik, így meg előbb-utóbb elfogy a pénze.

Mekkora támogast kér a szerző?

Szinte semekkorát. Havi 450 forintot vagy 1 eurót. Ez kb. két serclivég, ennél többet költesz kávéra egyetlen nap a Starbucksban vagy kakaóra a Cserpes tejivóban.

Ez nem jelenti azt, hogy aki tudná támogatni a szerzőt mondjuk havi 5 euróval vagy havi 10 euróval, ne tehetné ezt meg. A szerző saját patreon-felületén 1,5 euróra állította be a legkisebb összegű támogatást, mert ennél alacsonyabbat a Patreon nem enged. 5 euró a magasszintű támogatás és 10 euró a csak-ha-milliomos-vagy-szintű támogatás.

Hogyan tudod támogatni a szerzőt?

Legegyszerűbb támogatási forma, ha feliratkozol erre az oldalra illetve a facebook-oldalra, majd rendszeresen megosztod a neked tetsző cikkeket, amiket a szerző ír, így olyanokhoz is eljuthatnak ezek a cikkek, akik eddig még nem hallottak a szerzőről és nem iratkoztak fel az oldalára. Hátha közöttük lesznek a következő támogatók!

A második legegyszerűbb támogatási forma, ha ennél direktebben meghívsz ismerősöket az oldalakra, tehát aktívan mások figyelmébe ajánlod a szerzőt.

A pénzbeli támogatásnak három formája van: Patreon-on lehet támogatni a szerzőt, illetve közvetlenül Magyarországról forintban MagnetBankos számlára, külföldről euróban Revolutos számlára. (Ezek bankszámlaszámait kérd el a facebookon üzenetben!)

Lesz fizetős tartalom?

Nem, minden ingyen van továbbra is. Nincs előfizetés és nincs fizetős tartalom (így igazából az államnak sem szabadna áfát szednie be a Patreonos támogatói felkínálások után, hisz minden önkéntes adománynak számít, de a Patreon ezt nem tudja sajnos). A támogatók annyi előnyt élveznek, hogy bizonyos cikkeket megkapnak még megjelenés előtt, illetve velük szemben a szerző nagyfokú hálát érez.